2008. február 7. csütörtök

febr. 7
5:13
A tizennegyedik is felakasztotta magát (Infostart)
Tizennégyre emelkedett a dél-walesi kisváros fiatal öngyilkosainak száma, ezúttal egy 19 éves lány akasztotta fel magát. Angie Fuller csupán három héttel azután vetett véget az életének, hogy az utolsó öngyilkos, a 17 éves Natasha Randall holttestét megtalálták.
febr. 7
5:24
A sztár borzalmas betegsége: "Félek, hogy kifogott rajtam" (Infostart)
A jelenkor egyik legnagyobb operasztárján a napokban fejezték be az agydaganat miatt szükséges sugárkezelést. Bár korábban felmerült, hogy a kezelés következtében Russell Watson elveszítheti látását, vagy hangját, a művész egyelőre jól van.
febr. 7
5:34
Szexbotrány az egyetemen: megerőszakolták és fényképeket csináltak a diáklányról (Infostart)
Dühös diákok és szülők támadtak a tanári karra egy nyugat-indiai egyetemen, szétverve a berendezést, miután kiderült, hogy több tanár megerőszakolt egy diáklányt. A botrány alapját a 18 éves lány feljelentése jelentette, mely szerint az elmúlt hónapokban hat tanár többször is megerőszakolta.
febr. 7
5:56
Sztáregyüttest kap ajándékba a Gazprom elnöke (Infostart)
A Deep Purple együttes lép fel a Gazprom fennállásának 15. évfordulója alkalmából február 11-én a Kremlben rendezendő zártkörű esten. A választás oka egyértelmű: a brit hard rock banda Dmitrij Medvegyev, az orosz energiaipari vállalat igazgatótanácsa elnökének kedvence.
febr. 7
6:49
"Hihetetlen, milyen könnyű kábítószert csempészni" (Infostart)
Műbombát és kábítószert csempészett utasszállító gépek fedélzetére az amszterdami repülőtéren egy holland újságíró.
febr. 7
7:05
"Csodaszer" a rákra a tehénvizelet (Infostart)
Napi ötszáz liter szarvasmarha vizeletet vásárol fel az észak-indiai Uttarakand állam kormányzata orvosi céllal: olyan hagyományos gyógyszerek készítéséhez használják majd fel a vizeletet, amelyeket többféle betegség, például a rák kezelésére használnak.
febr. 7
7:21
Dubajban mutogatta bájait a sztárfocista szépséges felesége - képekkel (Infostart)
Miközben férje, Steven Gerrard a Svájc elleni labdarúgó-mérkőzésre készülődött, mint az angol válogatott csapatkapitánya, szépséges felesége, Alex Curran egy luxusszállóban pihent több ezer kilométerrel távolabb.
febr. 7
7:32
Garantált gerjedelem (Életforma)
Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Mi is lehetne ennél izgatóbb egy lassan szabályok és korlátok nélküli világban?
febr. 7
7:32
Milyen az elnök, ha szerelmes? - romantikus film készült Putyinról (Infostart)
Valentin-napon kerül az oroszországi boltokba az a romantikus film, amelynek főszereplőjét Vlagyimir Putyinról mintázták.
febr. 7
7:54
Anya a javából: a sört bekötötte, a gyereket nem (Infostart)
Gyermek veszélyeztetésével vádolnak az Egyesült Államokban egy nőt, aki az autójában nem 16 hónapos gyerekét, hanem egy rekesz sört kötött be a biztonsági övvel.
febr. 7
8:04
A hentes az autójában tette magáévá a kislányt (Infostart)
Csökkentették annak az olasz férfinak a büntetését, aki egy 13 éves lánnyal folytatott szexuális viszonyt, ugyanis a bíróság szerint a pár között igazi szerelem volt.
febr. 7
8:31
Ezt ne csináld, mert megvernek! (Életforma)
Ha külföldi országba látogatunk, sokszor érdemes előre tájékozódni a helyi szokásokról, arról, hogy mit illik, illetve nem illik tenni az adott kultúrában. Egy-egy félreérthető gesztus vagy mozdulat ugyanis számtalan kellemetlenséget okozhat.
febr. 7
8:36
Amitől egy férfi is remegni kezd: borzalmas felfedezés a szekrényben (Infostart)
Sokkoló felfedezést tett egy brit ingatlanügynök, amikor egy eladásra váró házat mutatott meg egy érdeklődőnek: az egyik beépített szekrényben ott volt a tulajdonos holtteste.
febr. 7
8:42
Tömeges karambol Ausztriában (Infostart)
Tömegkarambol volt Ausztriában, Karintia tartományban, a déli A2-es autópályán, a balesetnek a hírek szerint nincs halálos áldozata.
febr. 7
8:48
Pikáns fordulat Diana ügyében: esténként más bújt a kérő ágyába (Infostart)
Mohamed al-Fayed nemcsak Diana hercegnőt, hanem saját fiát, Dodit is lehallgatta - hangzott el a néhai walesi hercegnő halálának körülményeit vizsgáló esküdtszék előtt.
febr. 7
8:54
Egyszerre kapott új szívet, májat és vesét egy beteg (Vital)
tovább
febr. 7
8:56
Többet árthat a kövérségtudat, mint a túlsúly (Vital)
tovább
febr. 7
9:05
Fej nélküli holttestre bukkantak a szeméthalom alján (Infostart)
Egy férfi fej nélküli holttestét találták meg Északnyugat Londonban egy ruhaüzlet mögött.
febr. 7
9:32
Katasztrófa közeleg? A magyarok utaznak! (Életforma)
Már tervezzük a nyaralásunkat. Igen, mi vagyunk azok, akik igénybe veszik a first minute kedvezményeket, és már akkor tisztában vannak az úticéllal, a szállodával, az éttermekkel, a valutával, amikor más még csak a tavasz első napjait köszönti. Pedig a korai tervezgetés nem garantálja a biztos sikert. Hogy miért mondom ezt? Mert átéltem...
febr. 7
9:43
Károly herceg jó példát mutat (Infostart)
A brit trónörökös a jövőben magánrepülő helyett menetrendszerinti járatokkal fog utazni.
febr. 7
9:44
Bors helyett borsika az érzékeny gyomorra (Édenkert)
A borsikafű a régi magyar ételek alapvető fűszere, érzékeny gyomrúak a borsot helyettesíthetik vele.
febr. 7
10:22
Gusztus dolga: felívelőben a patkányhús (Infostart)
Thaiföld szegényebb területein régóta fogyasztanak patkányt az emberek. Ez a szokás egyre inkább terjed az ázsiai ország más részein is.
febr. 7
10:28
Fotózzon, versenyezzen! (Életforma)
Az első Ezüstkép fotópályázatra várjuk a jószemű amatőr és profi fotósok alkotásait!
febr. 7
10:55
Egy mázsa töpörtyű akadt fenn az ellenőrzésen (Infostart)
Két mázsa húst és húskészítményt foglaltak le a hatóságok éjjel Pest megyében egy közúti ellenőrző akció keretében - közölte a fővárosi és Pest megyei főállatorvos.
febr. 7
11:06
Fogyj tea segítségével! (Blikk)
Havonta egy-két felesleges kilótól is leadhatunk a zamatos italokkal
febr. 7
11:28
Túladagolásban halt meg Heath Ledger (Életforma)
A fiatal színész halálát véletlen baleset okozta, egyenként ártalmatlan gyógyszerek kombinációja vezetett a tragédiához.
febr. 7
12:28
Egy fiatal nő küzdeleme a mellrákkal (Életforma)
"A mellrák nőiségem tudatát erősítette, bölcsebbé és szelídebbé tett, megismertem a szeretet igazi erejét."
febr. 7
12:30
Az idei év legnépszerűbb sztárfrizurája (Életforma)
Nem csupán a hétköznapi emberek, de néha a sztárok is úgy érzik, meg kell változtatniuk kinézetüket. Ritkán nyúlnak a hajukhoz, de ha igen, akkor radikális az átalakulás.
febr. 7
12:49
Képriport: kisiklott a tartálykocsi (Infostart)
Benzin szivárgott abból a vasúti tartálykocsiból, amely csütörtök reggel Budafok-Háros állomáson a sínek elhanyagolt állapota miatt kisiklott - közölte a MÁV szóvivője.
febr. 7
13:06
Lazít, frissít, regenerál az igazi svédmasszázs (Vital)
Rosszul alszik? Stresszes a munkája? Görcsösek az izmai? A svédmasszázs gyógyírt jelenthet mindezen problémákra, egy-egy alkalom után pedig úgy érzi majd, hogy újjászületett: a masszőr kezei alatt fittebb és kisimultabb lesz.tovább
febr. 7
13:28
2008 új divathulláma - rengeteg képpel (Életforma)
A fúziós konyha kifejezést néhány évvel ezelőtt hallottam először, egyszerűen csak annyit jelent, hogy a szakácsok több nemzet főzési szokásait, technológiáit, receptjeit keverik. A fúziós divat megnevezéssel csak mostanában találkoztam, de nagyjából ugyanezt jelenti.
febr. 7
13:43
Így vegyünk laptopot (Blikk)
Rengeteg különböző modellt kapni a piacon már százezer forint alatt
febr. 7
14:32
Öt tipp, hogyan fogyjon le házimunka közben (Életforma)
A sport és a diéta elkerülhetetlennek látszik, ha meg akarunk szabadulni a fölös kilóktól, de néhány egyszerű trükkel megkönnyíthetjük a saját életünket.
febr. 7
15:32
Fogyjon le, nyer egy autót! (Életforma)
Lemázsálták a minap a Nagy fogyás kiesettjeit, és bár csak egy nyert, mindenki boldog volt. És persze sírt.
febr. 7
16:28
Az olcsó retekre még várni kell (Édenkert)
Aki szereti a luxust, most vegyen hónapos retket. A retek hete, vagyis az árzuhanás 1 hónap múlva várható. Piaci árles 2008 február elején.
febr. 7
16:31
10 ok, amiért még érdemes vele maradnod... (Életforma)
Gyakran megkérdezzük magunktól, amikor a kapcsolatunk válságba kerül, hogy maradjunk vagy jobb, ha feladjuk? Kezdjük újra mással, máshogyan?
febr. 7
16:58
Geometria és számtan már az óvodában (Infostart)
Geometriaoktatás a hároméveseknek, számtan, olvasás az óvodában. Mindez nem az oktatás jövője, hanem a múltja. A 180 éve megnyílt első magyar óvodában ezt tanulták a gyermekek.
febr. 7
17:30
"A férfiak félreléphetnek, a nőknek tilos"! (Életforma)
Az ókori Görögországban igen különleges módon alakultak a házasságok. Spárta a párválasztás kérdésében nagyobb szabadságot engedett meg, mint Athén vagy más görög állam.
febr. 7
18:31
Az anyja árulta fia testét (Életforma)
Az anya szexuális szolgáltatásra kényszerítette kisebbik fiát a nevelőapjával, hogy sürgősen pénzhez juthasson. Ákos néhány év múlva állami gondozásba került, ott ő tette ugyanezt a kisebbekkel.
febr. 7
19:29
Megdöbbentő! Így gyilkol az ember! (Életforma)
Így gyilkolunk mi. És így nyúlunk bele a teremtés munkájába kitartóan, szorgalmasan, önmagunktól és sérthetetlenségünktől megrészegülve... .
febr. 7
19:56
Kitiltották a kecskéket a tengeralattjárókról (Infostart)
Többé nem tengeralattjáróznak kecskék a brit haditengerészet kötelékében - így döntött az állatok védelmében a védelmi miniszter.
febr. 7
20:23
Gyanúba keveredett a brutálisan meggyilkolt modell barátja (Infostart)
Féltékeny barátja végezhetett a kezdő modellel - állította az egyik jogász azon a bírósági tárgyaláson, amelynek célja, hogy tisztázza Sally Anne Bowman halálát. A 18 éves korában meggyilkolt lány volt párja már nem hivatalos gyanúsított. A vád szerint a tettes egy séf, aki az emberölést nem, azt azonban elismeri, hogy szexelt a lány holttestével.
febr. 7
20:56
Tévé távirányítóval fenyegetőzött egy részeg férfi (Infostart)
Egy részeg ausztrál férfi azzal fenyegetőzött, hogy egy televízió távirányítójával felrobbantja a fél várost.
febr. 7
21:06
Egy egész afrikai falu rokona az amerikai csúcspolitikusnak (Infostart)
Az amerikai előválasztások élesbe fordulásával fokozódik az Obama-őrület egy kis kenyai faluban, ahol az illinois-i szenátor nagyanyja (és friss hírek szerint még számtalan rokona) él.
febr. 7
21:17
Kötelezővé tehetik a drogtesztet az egyetemeken (Infostart)
Kötelező drogtesztet vezethetnek be az orosz egyetemeken ősztől - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség a Szövetségi Kábítószerforgalom-ellenőrzési Szolgálat (FKSZN) moszkvai igazgatójára, Viktor Hvorosztyanra hivatkozva.
febr. 7
21:22
Ágyúval lövik a vodkát (Infostart)
Szeszágyúval készül az egyik ukrán vodkagyár a közelgő nőnapra. Az üzem ezen felül gyárt vodkabuzogányt, benzineskanna-alakú butéliát is.
febr. 7
21:34
Pszichiátriára vitték a gyomorvérzésben elhunyt beteget (Metropol)
A szentendrei rendelőintézet nem fogadhatta a napokban gyomorvérzését követően elhunyt Lőrincz Jánost, hiszen a rendelőintézet a férfi rosszullétének napján, január 26-án zárva tartott - közölte a rendelőintézet vezetője.
febr. 7
21:43
A fiatal apáknak beteges lehet a gyermeke (Infostart)
Kockázatos lehet a születendő gyermek számára, ha édesapja túl fiatalon vállalkozik az apaságra - állapították meg kanadai kutatók.
febr. 7
22:05
Bizarr látványosság: lovagló tigrisek, oroszlánok - nézze meg! (Infostart)
Nincs lehetetlen a bicikliző medvék hazájában, Kínában ugyanis új trükköt találtak ki az állatidomárok: lovagló oroszlánok és tigrisek kápráztatják el a közönséget egy állatkertben.

Keresés