A legújabb kutatások jó hírrel szolgálnak azoknak, akik nem tudják rávenni magukat arra, hogy rendszeresen felkeressenek egy edzőtermet vagy egy sportközpontot. Már az is jótékonyan hat a szervezetre, ha felállunk a fotelból, és mondjuk kertészkedésbe fogunk.
Az eddig ismert serkentők piaca egy újabb trópusi csodával, a guaranával bővült, mely az óvilágban még újdonságnak számít, holott az Amazonas partján már évszázadok óta ettől pörögnek (nem véletlenül, hiszen a guarana a legmagasabb koffeintartalmú növény).
Két késeléshez és egy súlyosabb petárdabalesethez riasztották szilveszter éjjel a rendőrséget a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kormos Endre elmondta: az egyik késelés hajnalban a Nyugati pályaudvarnál, a másik pedig egy II. kerületi szórakozóhelyen történt.
Egy friss tanulmány adatai szerint sok orvos nem meri megmondani a kövér gyermeknek, hogy kövérek, hanem helyette kevésbé súlyos kifejezéseket használ, pl. túlsúly, molettség. Az ok? Az orvosok nem akarják megsérteni a gyermekek önbecsülését: kövérnek hívni őket ugyanis bántó.
Budapesten lezárták a Ferihegyi gyorsforgalmi út város felé vezető oldalát, miután két személyautó összeütközött - értesült az InfoRádió. A kifelé vezető oldalon a rendőrök az első lehajtónál leterelik a forgalmat az útról.
A népi hiedelmek szerint egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk az év utolsó és első napján. Jobb, ha a menüt a hagyományokhoz igazítjuk, amennyiben egy szerencsés új évre vágyunk!
Egy kapcsolat elején a független, érettnek látszó férfi rendkívül ígéretes és vonzó egy nő számára. Maga a megtestesült szabadság, és a nő tökéletes kiegészítője. Ő talán jól fogadja a nőkben végbemenő változásokat, még erősítheti is őket. Hisszük ő gyengéd és érzékeny, figyelmes, ő az álmok lovagja. De sajnos gyakran lidércnyomássá változik ez az álom.
Megint eltelt egy év - nézek ki mereven az ablakon, a fejem szétreped a tegnap esti alkoholmennyiségtől, hát igen, a pezsgő hamar az ember fejébe száll. A fülem még mindig zúg, az agyam viszont már jár: mert én még mindig azok népes táborába tartozom, akik megfogadnak egy (kettő, három, négy...) dolgot, hogy azt igenis mostantól máshogy csinálják. Csakhogy valahogy sosem sikerül betartani... vajon…
Jelentős árengedményeket kínálnak a brit magánbiztosítók az újévben azoknak, akik hajlandók tenni valamit egészségük megőrzésére, és ezt bizonyítják is.
A másnaposság mindig kellemetlen, na de mi a helyzet, ha az ember hat egész hónapon keresztül kínozza a macskajaj? Minden idők leghosszabb másnapjáról a Lancet nevű brit lap tudósított nemrég.
Valódi mennyország volt a szórakoztatóipar kedvelőinek 2007 is, hiszen a Led Zeppelin visszatérésétől a látványos botrányokig (Britney Spears, Amy Winehouse és társaik), sztárválásokig (Paul McCartney és Heather Mills), a Diana emlékkoncertig rengeteg minden történt. Ezeket próbáljuk meg felidézni négyrészes összeállításunkban.
Valódi mennyország volt a szórakoztatóipar kedvelőinek 2007 is, hiszen a Led Zeppelin visszatérésétől a látványos botrányokig (Britney Spears, Amy Winehouse és társaik), sztárválásokig (Paul McCartney és Heather Mills), a Diana emlékkoncertig rengeteg minden történt. Ezeket próbáljuk meg felidézni négyrészes összeállításunkban.
Valódi mennyország volt a szórakoztatóipar kedvelőinek 2007 is, hiszen a Led Zeppelin visszatérésétől a látványos botrányokig (Britney Spears, Amy Winehouse és társaik), sztárválásokig (Paul McCartney és Heather Mills), a Diana emlékkoncertig rengeteg minden történt. Ezeket próbáljuk meg felidézni négyrészes összeállításunkban.
Valódi mennyország volt a szórakoztatóipar kedvelőinek 2007 is, hiszen a Led Zeppelin visszatérésétől a látványos botrányokig (Britney Spears, Amy Winehouse és társaik), sztárválásokig (Paul McCartney és Heather Mills), a Diana emlékkoncertig rengeteg minden történt. Ezeket próbáljuk meg felidézni négyrészes összeállításunkban.
Egyáltalán nem bánja a jófiú szerepkört Tom Hanks. Az Oscar-díjas amerikai színész saját bevallása szerint ő a magánéletében is kedves fickó, így nem áll tőle távol a filmjei miatt róla kialakult imidzs.
Nicole Kidman szerint fantasztikus érzés, hogy legújabb filmjére, Az arany iránytűre nyugodtan elviheti gyermekeit, így most már ők is tudják, hogy anyjuk híres ember.
Boldog Snoop Dogg, hogy 13 éves fia nem kíván a nyomdokaiba lépni, inkább a sport és a csajozás érdekli. A botrányhős rappernek igen nehéz fiatalkora volt, melyben nagy szerepet kapott a bűnözés is.
Csapzott, izzadt ébredés, halovány vagy éppen nagyon is erős emlékek az éjszaka átéltekről. Kinek ne lett volna még erotikus álma? Vajon mire utal, mit jelent? Valós, elnyomott vágyainkat éljük ki ilyenkor tudattalanul?
A Patkány-éveket kivétel nélkül a fejlődés fémjelzi, így 2008 sem a stagnálás időszaka! Energia és pezsgés jellemzi, ez a cselekvés és a nagy vállalások ideje!
Felismerte a propaganda erejét, így Adolf Hitler gyakran fényképeztette, filmeztette magát. A náci vezérről készült felvételek legnagyobb része fekete-fehér, most azonban színes képek kerültek elő róla, amint ötvenedik születésnapján gyerekekkel barátkozik a Sasfészekben.
Léteznek férfiak, akik izgalmasabbak, impulzívabbak és érdekesebbek a többieknél. De mik azok a tulajdonságok, amelyek ehhez a megállapításhoz vezetnek? A külső megjelenés nem mindig meghatározó tényező.
Tegnap éjszaka is álmodott? És emlékszik még rá? Próbálja leírni egy lapra, mert álmai nagyon jó tanácsadók lehetnek! Nem véletlen a mondás: "alszom rá egyet". Ilyenkor, amikor egy új év elején vagyunk, talán még fontosabb, hogy tudattalan vágyainkat, szükségleteiket tisztázzuk magunkban.
78 féle adalékanyagot tartalmaz egyetlen, a gyerekek körében is rendkívül népszerű gyorséttermi menü – állítja a The Independent című brit napilap elemzésében.
Bizony, előfordul, hogy a szilveszteri örömünnep után ilyen érzése van az embernek. A szürke, unalmas januári napok a december csillogása után egyáltalán nem dob fel minket. Vajon mi kellene ahhoz, hogy mégis jól érezzük magunkat? Íme az én három kívánságom!
Elismerte Chua Soi Lek malajziai egészségügyi miniszter, hogy ő szerepel két, igen népszerűvé vált pornó DVD-n. A botrány miatt a tárcavezető lemondott.
Az új esztendőt a világ összes pontján óriási bulival ünnepelték, igaz, az időeltolódás miatt közel sem egyszerre. Ám volt mindenhol pezsgő, malac, zene, néhol fürdőruhában, néhol nagykabátban mulattak. Hogyan bulizott a világ 2007. december 31-én?
Minden évben felkerülnek olyan énekesek és együttesek a "Rock and roll" halhatatlanjai közé, akik pályafutása mérföldkövet jelentett a zenei világban. Az idén ez az öt művész ill.csapat kerül a dicsőségcsarnokba...
A várakozással ellentétben minél nagyobb egy nő testében a zsír aránya, annál nagyobb eséllyel szenved a menopauzával járó olyan tünetektől, mint a hőhullámok és az éjszakai izzadás – állítja egy tanulmány.
Nem annyi, mint amennyinek gondolnánk. Százhatvankét centijével Renée Zellweger a valóságban sokkal alacsonyabb és jóval vékonyabb, mint Miss Potterkét vagy Bridget Jonesként a mozivásznon.
Visszatért a füstös szemek, a finoman színezett ajkak és erősen festett körmök divatja. Mivel idáig minden erősen csillogott, most a matt festékek jelentik az újdonságot. Jó hír: ezekkel gyorsabban és könnyebben megy a sminkelés!