Illúzió, hogy világhírű a magyar konyha - mondta Molnár B. Tamás gasztronómiai szakíró az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte Trianon után vált egysíkúvá a hazai konyhaművészet. Őt és szerzőtársát, Bittera Dórát azon alkalomból kérdeztük, hogy nemrég jelent meg Étterem és borkalauz című könyvük.
A szeptember elseje végérvényesen a nyár búcsúját jelenti: különösen a diákok számára. De bárki számára jelezhet új időszámítást is, ha szerelemről, munkáról van is szó- Nézzük mit ígérnek a csillagok szeptember első hetére?
Tankönyvből tanítaná a szexet az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) - tudta meg az RTL Híradó. Eddig kétszáz tanárt képeztek ki arra, hogy osztályfőnöki órán a nemi együttlétről és annak veszélyeiről beszéljen a középiskolásoknak.
Az Európai Gyógyszerügynökség felmérése szerint az évek során több mint hatszáz olyan eset fordult elő, amikor Botox-injekciókban részesült személyeknél komoly negatív hatások léptek fel, huszonnyolcan közülük meghaltak.
Az állateledelekben található adalékok és vegyi anyagok károsak lehetnek a macskák és kutyák egészségére - figyelmeztetnek brit állatvédők és állatorvosok.
A szüzesség elvesztése a fiatalok számára a felnőtté válás egyik legfontosabb és legizgalmasabb szakasza, amikor is mindkét nem felfedezi a szexuális élet misztériumát, megismerik a saját és a másik nem testét. De milyen életkorban ideális a szüzesség elvesztése? Egyáltalán köthető-e életkorhoz?
82 feleségétől válik el egy 84 éves nigériai vallási vezető. Így csupán négy marad neki. Sokukkal harminc éve együtt van, és rengeteg, legalább 170 gyermeke van tőlük.
élreértésen alapult az a hétfő reggeli pilisvörösvári riasztás, amelyre a rendőrök még annak tudatában vonultak ki, hogy egy elvált férj a házuk felrobbantásával fenyegetőzik.
Az Európai Gyógyszerügynökség felmérése szerint az évek során több mint hatszáz olyan eset fordult elő, amikor Botox-injekciókban részesült személyeknél komoly negatív hatások léptek fel, huszonnyolcan közülük meghaltak.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elviselhetetlen nap, úgy hívták, hogy hétfő. Ő volt a hétfejű sárkány első szülött fia. Amolyan szikár legényke volt, kissé álmos képű, botladozó és labilis természetű. Minden testvére és az egész rokonsága utálta, - de legfőképp a földi halandók.
Csapdába ejtett szibériai tigrist ment nézni Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, aki a hős szerepében tért haza: egy jól irányzott lövéssel leterítette a kiszabadult, megvadult állatot.
Sok jó ok van a szexre - sőt, tulajdonképpen indokra sincs szükség azon kívül, hogy szeretjük a partnerünket, és örömet akarunk neki okozni. Az emberek azonban sok esetben helytelen céllal tesznek helyes és jó dolgokat.
Kisebb százalékban betegednek meg a méhnyakrákban azok a nők, akik naponta több mint 3 pohár kávét isznak - állítják egy hétfőn megjelent japán tanulmány szerzői. Az egészségügyi hatóságok vizsgálata a zöld tea fogyasztásának esetében nem talált semmiféle kapcsolat a betegséggel.
Világszerte érezhető a környezetszennyezés és a szintetikus világ elleni küzdelem harcosainak aktív hatása. A biotáplálkozás mellett a szépségápolás terén is hódítanak a biokészítmények, amelyek természetes alapanyagokból készülnek és kíméletesebben ápolják bőrünket, mint mesterséges anyagokkal dúsított társaik.
Nos,"Mondd meg mit eszel, megmondom ki vagy." Ez a mondás egy francia, Epikürosz tanait követő filozófustól származik. Vajon bizonyos ételek fogyasztása tényleg okosabbá, boldogabbá vagy stressztűrőbbé tesz bennünket? Az igénytelen étkezés hosszú távon okozhat problémákat?
Egy harmadik holttestet is találtak a nyomozók a múlt kedd hajnalban leégett Foster-villában, de azonosítani eddig még nem sikerült. Korábban már rátaláltak a milliomos Christopher Foster feleségére is, őt agyonlőtték, akárcsak a család lovait és kutyáit. Nem sok esélye van, hogy bárki is életben maradt a családból.
Még meg sem született fiúgyermekeik nemzőképességét veszélyeztethetik azok a kismamák, akik parfümöt vagy illatosított krémeket használnak - figyelmeztetnek skót kutatók. Az Edinburgh-i Egyetem munkatársai szerint különösen a terhesség 8. és 12. hete közötti időszakban vannak veszélyben a magzatok.
Az már biztos, hogy a mai nappal, 2008. szeptember elsejével minden kisdiák elfoglalja az iskolapadokat. A tanév idei rendjét azonban már most fontos tudni, nem csak a diáknak és pedagógusnak, hanem a szülőknek is.
A húgycsőgyulladás (uretritisz) a vizeletet a húgyhólyagból a testen kívülre szállító csatorna, a húgycső fertőzése. A kórképet baktérium, gomba vagy vírus okozhatja. Nőkben a kórokozók általában a hüvelyből jutnak a húgycsőbe.
Megdöbbentő eredményt kapott az a svéd orvoscsoport, amely a skandináv országokban végzett felmérést, és azt vizsgálta, hogy van-e összefüggés az anya túlsúlya és a gyermekben kialakuló hiperaktivitás és figyelemzavar között.
Aranyhasú mangábé született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Nyugat-Afrikában őshonos, veszélyeztetett majomfaj képviselői az egész világon csak kilenc állatkertben élnek, a legtöbb kölyök eddig Budapesten született; legutóbb augusztus elején jött világra egy kismajom.
A Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója vár mindenkit, aki a sport szerelmese, és egészségére odafigyel.
Többnyire otthonra is hazaviszi a feladatokat, ahol valami láthatatlan köldökzsinór köti össze a munkahellyel. Emellett szívesen túlórázik, és beáldozza akár a hétvégéket is. Ez számára öröm.
Kigyulladt egy személygépkocsi hétfőn kora este az M7-es autópályán, a Kőröshegyi völgyhídon, a Nagykanizsa felé vezető úton; személyi sérülés nem történt.
Négymillió internetfüggő gyermek él Kínában, többségük az online játékok rabja. Li Csien-kuo, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága egyik alelnökének beszámolója szerint az internetfüggő gyermekek a 18 év alatti internethasználók 10 százalékát teszik ki.
Csodababának nevezik Angliában az orvosok azt az újszülöttet, aki az anyaméhen kívül fejlődött, mégis egészségesen jött a világra. Az inkubátorban egy zárható nejlonzacskóban tartották melegen a kicsi testét.
Az Egyesült Államokban egy férfi egy étterem vendégei előtt próbálta meg levágni a saját karját, mert azt mondta: nem akar kokain-túladagolásban meghalni.
Hogy mit tud egy gyerek tízéves korára matematikából, az leginkább azon múlik, hogy mit hozott otthonról, azaz az édesanyja milyen színvonalon tudott vele foglalkozni még az iskolára való felkészülés időszakában. Erre a megállapításra jutottak brit kutatók egy hosszú távú felmérés során.
Hogyan sikerült kétszer is túladagolnia magát Amy Winehouse-nak? Erre a kérdésre adta meg a választ egyik barátja, aki elárulta: az énekesnő annyit drogozik, hogy évekig kéne pszichiátriára járnia és gyógyszeres kezelést kapnia, hogy rendbe jöjjön.
Megdöbbentő nyilatkozatot tett nemrég az oxfordi egyetem egyik professzora. Julian Savulescu szerint a szülőknek nem kellene vállalniuk a gyermeket, ha annak más a neme, mint amire vágytak. Azt is kijelentette: az ilyen esetekben engedélyezni kellene, hogy minden következmény nélkül elvetessék a magzatot.
Kutatók állítják: ha munkahelyünkön a lift helyett a lépcsőt választjuk, jelentősen javulhat egészségi állapotunk, még akkor is, ha szabadidőnkben nem mozgunk eleget.
A folsav, valamint a B-vitaminok szívre gyakorolt feltételezett jótékony hatásának vizsgálatát alig három év után be kellett szüntetni, mivel amellett, hogy semmiféle pozitív eredményt nem sikerült találni, kiderült, hogy a fenti kiegészítők akár még ártalmasak is lehetnek.
A nyelv felszínén jelentkező fehér színű, letörölhető elváltozás minden esetben valamilyen egészségügyi problémára utal. Egyes esetekben kisebb életmódváltással is megelőzhető kialakulása, máskor komolyabb veleszületett vagy szerzett betegség áll a háttérben.
A terhesség ideje alatt tanyán élni - új-zélandi kutatók szerint ez a titka annak, hogy a születendő gyermek ne legyen allergiás, asztmás, ekcémás vagy szénanáthás.
Sokszor nem egyszerű megtalálni a tó minden tekintetben megfelelő helyét. Alkalmatlanok a meredek rézsűk, a nagyméretű lombos vagy tűlevelű fákkal benőtt kertrészek vagy az aprócska előkertek.
A nyelv felszínén jelentkező fehér színű, letörölhető elváltozás minden esetben valamilyen egészségügyi problémára utal. Egyes esetekben kisebb életmódváltással is megelőzhető kialakulása, máskor komolyabb veleszületett vagy szerzett betegség áll a háttérben.
Úgy tűnik, hogy a nyár nem ismeri a naptárat. Valahogy nem képes tudomásul venni, hogy ideje lejárt. Még ezen a héten is megörvendeztet bennünket meleg sugaraival. Ám ha a hajnali vagy a késő esti szeptemberi levegőt mélyen beszívjuk, már érezzük a hamisíthatatlan őszi illatot.