Tíz társát lőtte le egy fiatalember Finnországban egy szakiskolában, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Az InfoRádió által megkérdezett agressziókutató szerint az ilyen cselekedet hátterében zavart személyiség áll, ám ez csak a szakemberek számára látható előre. Münnich Iván úgy véli: napjaink globalizált világában, ahol szabadon áramlik az információ, bárki bárhol találhat magának mintát egy ilyen…
A kertes ház előnyeinek legnagyobb élvezői a gyerekek. Kertészkedés vagy játék közben azonban ügyelni kell a biztonságos körülményekre. Mire vigyázzunk?
Minden kert más és más, hiszen az alkalmazott elemeknek azt az érzelmi, gondolati impressziót kell megjeleníteni, amit a hely szelleme ébreszt fel a helyszíni szemle folyamán.
"A gyerekek örökre elaludtak, én pedig felakasztom magam" - mondta telefonon feleségének az a brit férfi, aki megfojtotta két kislányát, majd magával is végzett Southamptonban.
Valószínűleg radioaktív sugárzás következtében veszítette életét nemrégiben négy ember a Manchesteri Egyetemen. Mindannyian Ernest Rutherford száz évvel ezelőtt élt tudós egykori laboratóriumának közelében dolgoztak.
Két vadászra lőtt rá egy társuk szerda hajnalban, a Bakonyban, Farkasgyepű határában; az egyik vadász életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A vadászati hatóság vizsgálata előzetesen megállapította, hogy mindhárom vadász hibázott.
Régóta tudjuk, hogy napi egy pohár bor elfogyasztása segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket. De mit tegyenek az antialkoholisták és azok, akik nem szeretik a bort? Igyanak szőlőlét, abban is megtalálhatóak a bort egészségessé tévő anyagok.
Egyszerre hat ember látott ufót - pontosabban megmagyarázhatatlan repülő fényeket Ausztráliában. A helyszín ismét Ausztrália Északi Területe volt, amely az észlelések szerint a földönkívüliek kedvenc látogatóhelye.
Gerincsérülést szenvedett az a munkás, akire rádőlt egy zsaluzótábla szerda délelőtt egy építkezésen, a XII. kerületi Nagyenyed utcában - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A papagáj nem rikácsol, hanem számol és beszél, a zsiráf szíve alkalmazkodott a magasságához, a hódok számára nem 24 órából áll télen a nap - bár sok mindent tudunk az állatokról, vannak olyan elképesztő tulajdonságaik, amelyekre nem is gondoltunk volna. A tíz legelképesztőbb tényt a livescience.com gyűjtötte össze.
Felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani fegyházbüntetésének végrehajtását szerdán a Fővárosi Bíróság, tekintettel arra, hogy a móri bűncselekmény elkövetésével mást vádol a Fővárosi Főügyészség. A bíróság egyúttal elrendelte Kaiser Ede előzetes letartóztatását az elsőfokú ítélet kihirdetéséig.
Az amerikai elnökválasztás republikánus jelöltje, John McCain jól csókol - ezt egykori brazil szerelme állítja róla. Szerelmük még 1957-ben szövődött, amikor McCain Rio de Janeiróban tengerészként szállt partra.
Huszonöt napos elzárás jár egy autósnak, aki jogosítvány hiányában vezetett, ugyanis azt szabálysértések miatt korábban bevonták. A 29 éves férfit az elmúlt félévben kétszer is megbüntették szabálysértés miatt, összességében 110 ezer forintot róttak ki rá, és 2009. január végéig eltiltották a vezetéstől.
Darren Smithnek két szenvedélye van: a Csillagok háborúja és a lego. A kettőt ötvözni is tudja, hiszen hatalmas játékgyűjteményének éke egy lego Darth Vader.
Műszaki hiba miatt futómű nélkül, hasra szállt egy kétüléses repülőgép a budaörsi repülőtéren szerdán délután. A kétüléses Zlin 726-os repülőgépen ketten ültek, sérülés nem történt.
Öt helyett már tizenkét halálesetet hoz összefüggésbe a brit rendőrség egy házaspárral. A 46 éves nő és férje egy idősotthonban dolgozott, áldozataikat is itt szedték.
A szójabab és a csicseriborsó segíti az agyvérzés utáni felépülést. Egy brit kutatás az izoflavint tartalmazó ételeket vizsgálta, és megállapította: az segíti az ütőér regenerálódását.
Három kígyóra és két tarantulapókra bukkantak a vámosok egy sydney-i házban. Az Amerikából érkezett csomag hivatalosan gyermekjátékokat és pólókat tartalmazott. Az ügyben hamarosan letartóztatások várhatóak. Az állatokat elaltatták.
A királynőnek fenntartott mellékhelységben kokainozott a brit miniszterelnök rezidenciáján - árulta el Noel Gallagher, az Oasis énekese. A selyemülőkés vécét hivatalosan csak Anglia regnáló uralkodója használhatja.