2008. szeptember 24. szerda

szept. 24
5:33
Először fordul elő, hogy megtérítik a vasúti közszolgáltatás teljes árát (Alternatív Energia)
Hamarosan aláírják a MÁV és az állam közötti közszolgáltatási szerződést – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a kontraktus már a tulajdonos államot képviselő közlekedési tárcánál van, és csak Szabó Pál miniszter aláírása hiányzik róla. Az idei évre szóló szerződés megkötése – ha megkésve is – előrelépés: a dokumentumban idén először ismeri el az állam, illetve téríti meg a költségvetés a vasúttáraság…
szept. 24
5:42
Több milliárd embert fenyeget a veszélyes trópusi betegség (Infostart)
Kétmilliárd embert fenyeget Ázsiában a dengue-láz - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet, amelynek szakértői szerint csak regionális stratégia kidolgozásával lehet megvédeni a terület lakosságát.
szept. 24
6:09
"A hatályban lévő kórháztörvény több ponton sérti a jogbiztonságot" (Alternatív Energia)
Nem visszamenőleg, hanem a döntés közzétételétől semmisítette meg az Alkotmánybíróság (Ab) a kórháztörvény egyes rendelkezéseit. Ez azt jelenti, hogy a testület tegnap ismertetett és a Magyar Közlönyben várhatóan a hét második felében megjelenő határozata semmiféle hatással nincs a már meghatározott feltételekre, ágyszámokra, kapacitásokra, döntésekre.
szept. 24
6:18
Akár meg is ölheti használóit Gina, a kábítószer (Infostart)
Tudatbeszűkülést és kábulatot is okozhat a Gina fantázia néven emlegetett drog - mondta az InfoRádiónak a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológusa. Zacher Gábor hozzátette: a fővárosban minden hétvégén látnak el olyan betegeket, akiknek az italába ilyen anyagot tettek. A szakértő szerint a gond az, hogy a kábítószernek minősülő és akár halált is okozó Gina úgynevezett előanyaga az interneten…
szept. 24
6:27
Két volt fideszes titokminiszter is belekeveredett a megfigyelési botrányba (Alternatív Energia)
Dagad a megfigyelési botrány, miután Demeter Ervin – megelőzve Szilvásy György bejelentését – maga ismerte el, hogy kapcsolatban állt az UD Zrt. vezetőjével. A cég ellen több bűncselekmény gyanúja miatt folyik a nyomozás. A titokminiszter szerint a polipszerűen működő hálózat képes volt beépülni szinte bárhová, bármilyen magán-, bank- és adótitkot megszerezni. Ez a legsúlyosabb jelentőségű…
szept. 24
7:30
Még a héten elhárulhat az amerikai vízummentesség előtti utolsó akadály (Infostart)
Ma tárgyal a kormány amerikai vízummentességhez szükséges utolsó egyezményről. A kabinet várhatóan jóváhagyja a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodás tervezetét.
szept. 24
7:48
Aki drága lakást vesz, számíthat az APEH érdeklődésére (Infostart)
A Napi Gazdaság arról ír, hogy csaknem lehetetlen eladni az 50 millió forint feletti ingatlanokat, mert a vagyonosodási vizsgálattól való félelem alaposan visszafogta a vásárlási kedvet.
szept. 24
8:06
Tíz hónapra visszamenőleg kapnak kiegészítést a nyugdíjasok (Infostart)
Tíz hónapra visszamenőleg - a tervek szerint novemberben - havi 1,1 százalékos mértékű nyugdíjkiegészítést kapnak a nyugdíjasok - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányülés egyik döntését megelőlegezve a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
szept. 24
8:15
Nem kellenek a luxusházak (Alternatív Energia)
Csaknem lehetetlen eladni az 50 millió forint feletti ingatlanokat, mert a vagyonosodási vizsgálattól való félelem alaposan visszafogta a vásárlási kedvet - olvasható a szerdai Napi Gazdaságban.
szept. 24
8:17
Gazdaságilag is vonzó a városi cím (Alternatív Energia)
Rangot ad, ugyanakkor gazdaságilag is vonzó a városi cím - írja a Világgazdaság szerdai számában. A lapnak a másfél hónapja városi címet nyert települések polgármesterei nyilatkoztak arról, jelentős befektetői érdeklődést tapasztalnak a cím elnyerése óta.
szept. 24
8:33
Új testület alakult az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Nem hivatalos szakértői testület alakult az MSZP-frakcióban a vagyonosodási vizsgálatok szabályainak felülvizsgálatára. A frakció néhány tagja külső szakértők bevonásával vizsgálja majd az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hatóság (APEH) jogalkalmazását e területen.
szept. 24
8:51
Nyugdíjkiegészítést kapnak a nyugdíjasok (Alternatív Energia)
Tíz hónapra visszamenőleg - a tervek szerint novemberben - havi 1,1 százalékos mértékű nyugdíjkiegészítést kapnak a nyugdíjasok - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányülés egyik döntését megelőlegezve a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
szept. 24
9:09
"Demeter örömmel fogadott információkat" (Alternatív Energia)
Elsősorban nem politikusokra dolgozott az árnyék-titkosszolgálat, a cégcsoport főként gazdasági adatokat gyűjtött - mondta Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerdán.
szept. 24
9:18
Egyre kevesebb pénzünk van vásárolni (Infostart)
A kiskereskedelmi forgalom változatlan áron számolva 2008 júliusában 1,8 százalékkal csökkent 2007 júliusához képest, míg az első hét hónapban 2,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában a naptárhatásoktól megtisztított adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 24
9:27
Nem használják a betegek a kórházi széfeket (Alternatív Energia)
A veszprémi megyei kórházban fel sem vetődött, hogy az eredeti funkciónak megfelelően ágyak mellé helyezzék a széfeket, mivel az intézményben központilag működő értékmegőrző miatt erre semmi szükség nincs - nyilatkozta a kórház orvos igazgatója a megyei napilap, a Napló szerdai számában.
szept. 24
9:45
Horn Gábor: nincs sok esélye annak, hogy az SZDSZ megszavazza költségvetést (Alternatív Energia)
Továbbra sem lát esélyt az SZDSZ arra, hogy megszavazza a költségvetési- és adótörvényt – mondta Klubrádióban az SZDSZ ügyvivője. Horn Gábor a Reggeli Gyorsban úgy fogalmazott: bár a parlament elé nem a Gyurcsány-féle, számukra elfogadhatatlan javaslatok, hanem azoknál sokkal racionálisabb javaslatok jutottak, azok mégsem fogják lendületbe hozni a gazdaságot.
szept. 24
9:47
Megkezdődött Kaiser Ede perújítási tárgyalása a Fővárosi Bíróságon (Alternatív Energia)
Megkezdődött Kaiser Ede perújítási tárgyalása a Fővárosi Bíróságon (FB) szerda reggel; a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás és más erőszakos bűncselekmények miatt Kaiser Ede már két és fél éve jogerősen kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését tölti.
szept. 24
10:39
Nézőpont: a többség szerint Gyurcsánynak mennie kell (Alternatív Energia)
A Nézőpont Intézet megkérdezett választópolgárok mintegy hatvan százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról. A Heti Válasz megbízásából készített, az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés eredményéből az is kiderül, hogy a válaszadók négy százaléka támogatja az SZDSZ-t.
szept. 24
10:48
Nézőpont-felmérés: 60 százalék szerint Gyurcsánynak mennie kellene (Infostart)
A Nézőpont Intézet megkérdezett választópolgárok mintegy hatvan százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról. A Heti Válasz megbízásából készített felmérés eredményéből az is kiderül, hogy a válaszadók négy százaléka támogatja az SZDSZ-t.
szept. 24
11:24
Az Alkotmánybíróság döntése miatt nem változik a kórházi ágyszám (Infostart)
Az Egészségügyi Minisztérium tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését, amellyel megsemmisítette a kórházi ágyszámok meghatározásáról szóló, 2006-ban kihirdetett törvény egyes rendelkezéseit. A közlemény szerint a tárca vizsgálja, milyen jogszabályi kötelezettséget ró rá a a határozat.
szept. 24
11:51
Megint egy charta (Alternatív Energia)
Az Európa-szerte terjedő szélsőséges eszmékkel, az egyre többször tapasztalható erőszakkal, a radikalizmussal szemben a kulturális párbeszéd segíthet - jelentette ki Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő szerdán Szegeden.
szept. 24
12:09
A Fidesz már nem csak Gyurcsányra megy el (Alternatív Energia)
A fideszes országgyűlési képviselők szerdán kivonultak az alkotmányügyi bizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a testületet "titkosszolgálati játszmákra" használják a szocialisták; erről Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke beszélt újságíróknak.
szept. 24
12:11
A Fidesz követeli... (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli Hiller István oktatási minisztertől, hogy vonja vissza a szakmai tanácsadás szabályait módosító rendeletét és az ehhez kapcsolódó 17 milliárd forintos pályázatot, mert "a miniszternek kedves köröket hozza helyzetbe"; erről Sió László, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 24
12:18
Fidesz: Hiller a számára "kedves" köröket hozza helyzetbe (Infostart)
A Fidesz azt követeli Hiller István oktatási minisztertől, hogy vonja vissza a szakmai tanácsadás szabályait módosító rendeletét és az ehhez kapcsolódó 17 milliárd forintos pályázatot, mert "a miniszternek kedves köröket hozza helyzetbe".
szept. 24
12:27
Természetes az ekkora hőmérséklet-ingadozás (Metropol)
Belefér a természetes ingadozásba az elmúlt napok átlagosnál hűvösebb időjárása, ugyanakkor régóta nem volt példa ekkora mértékű hőmérséklet-csökkenésre másfél hét alatt.
szept. 24
13:12
Nem kell nyilatkoznia az NBH-nak a titkosítás alól feloldott iratokról (Infostart)
A Legfelsőbb Bíróság (LB) hatályon kívül helyezte szerdán azt a jogerős ítéletet, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a titkosszolgálatnak nyilatkoznia kell a titkos minősítés alól feloldott iratokról. Az LB ezzel a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét hagyta helyben, amely szerint nem kell nyilatkoznia az NBH-nak ezekről az iratokról. Az ítélet ellen jogorvoslatnak nincs helye.
szept. 24
13:21
Szijjártó az internettel van elfoglalva (Alternatív Energia)
Mindazoknak le kell vonni a politikai konzekvenciákat, akik hónapokon keresztül védték a kormányszóvivő internetes portált - mondta a Fidesz szóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztató, a kormanyszovivo.hu portál ügyében indult hatósági eljárás hírére reagálva. Mindenki látja, hogy miközben mélyül a gazdasági és a szociális válság, a kisebbségi kormány arcátlanul pazarol - fogalmazott Szijjártó…
szept. 24
13:30
Fidesz: a korrupció anyagi károkat okoz az országnak (Infostart)
Addig nem lehet visszaszorítani a korrupciót Magyarországon, amíg a kormányfőnek gazdasági érdekeltségei vannak - utalt Balsai István fideszes országgyűlési képviselő a Transparency International jelentésére, miszerint Magyarország 8 helyet csúszott vissza a korrupció-érzékelési index nemzetközi rangsorában.
szept. 24
13:32
A képzés javítása is szükséges a gazdaság kifehérítéséhez (Infostart)
A többi között a képzés és oktatás területének bevonását is szükségesnek tartja a gazdaság kifehéredéséhez az ennek lehetőségeit vizsgáló bizottság. A testület tagjai erről azután beszéltek, hogy egyeztettek Gyurcsány Ferenc kormányfővel a parlamentben.
szept. 24
14:51
Szilvásy: olyan információkat szereztek meg, amelyeket törvényesen nem lehet (Alternatív Energia)
Nagyon súlyos helyzet alakult ki, durván beavatkoztak a rendőrség munkájába - mondta Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős miniszter újságíróknak szerdán, azzal az adatgyűjtési üggyel összefüggő feljegyzéssel kapcsolatban, amelyet az országos rendőrfőkapitány írt az igazságügyi miniszternek.
szept. 24
15:00
Bizottsági támogatás az ombudsman-jelöltnek (Infostart)
A parlament emberi jogi bizottsága után az alkotmányügyi bizottság is egyhangúlag támogatta Jóri András kinevezését az adatvédelmi biztosi posztra. Az ombudsman-jelölt törvényt is módosítana, hogy ne csak bejelentésre vizsgálódhasson.
szept. 24
15:27
Nyugdíjemelés! (Alternatív Energia)
Budai Bernadett kormányszóvivő az m1-en azt nyilatkozta, hogy az infláció miatt újabb nyugdíj korrekciót fognak végrehajtani novemberben.
szept. 24
15:29
Előterjesztéseket cserél egymással az MSZP és az SZDSZ (Alternatív Energia)
Az MSZP és az SZDSZ kölcsönösen átadja egymásnak saját előterjesztéseit, azokról parlamenti keretek között folyik majd egyeztetés - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese szerdán az MTI-nek.
szept. 24
15:45
Balog Zoltán:fiktív azonosító számot viselnek-e a tömegoszlatást végző rendőrök? (Alternatív Energia)
Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő írásbeli kérdést intézett Draskovics Tibor rendészeti miniszterhez, hogy megtudja, valóban fiktív azonosító számot viselnek-e a tömegoszlatást végző rendőrök. Az ellenzéki képviselő ezt szerdán közölte az MTI-vel.
szept. 24
16:03
Amerikai vízummentesség (Alternatív Energia)
A kormány jóváhagyta az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást, és megadta a felhatalmazást a dokumentum aláírására - mondta Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára szerdán az MTI-nek a kabinet ülése után. Magyarországnak végül nem kell érzékeny személyes adatokat átadnia az Egyesült Államoknak.
szept. 24
16:05
30 ezer forint helyett 18 ezer forint lesz a fűtésszámlája (Alternatív Energia)
A távfűtéses lakások energiatakarékosságának komplex programjába érdemes minden lakónak részt vennie, mert ezzel a jövőbe fektet be - biztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a társasházi közös képviselőket és a választott tisztségviselőket a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételét célzó programot ismertetve szerdán Budapesten.
szept. 24
16:07
"A magyar gazdaságpolitika nem hallja meg az üzleti élet szereplőinek szavát" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a 2009-es költségvetés tervezete nem ad választ a világgazdaság kihívásaira - mondta Varga Mihály, a párt alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 24
16:12
Parkolási díjat fizetünk este 11-ig? (Infostart)
Este 11 óráig kellene fizetni a parkolásért Terézvárosban,legalábbis Terézváros önkormányzata este 11 óráig tolná ki a fizető parkolási időszakot a kerület egy részében, és a parkolási díjak emelését is kérte a fővárosi közgyűléstől.
szept. 24
16:30
Javul a rákbetegekek ellátása, de kevés a szakorvos (Infostart)
Az egészségügyi tárca országszerte átszervezi a rákbetegek ellátásának finanszírozását, és az Országos Onkológiai Intézet ősztől több beteget tud ellátni-jelentette be az InfoRádió kérdésére az Intézet főigazgatója. Kásler Miklós hozzátette: a korszerű, uniós normáknak megfelelő onkológiai ellátás kialakításának legfőbb akadálya az orvosok, különösen a patológusok hiánya.
szept. 24
16:39
A legnépszerűbb hazai sörcimbora (Metropol)
Dolhai Attila megőrizte vezető pozícióját: a musicalszínész lett idén is a legnépszerűbb sörözőpartner.
szept. 24
16:48
Elkészült a másfél milliomodik Suzuki Esztergomban (Infostart)
A Magyar Suzuki esztergomi gyárában szerdán legördült a szerelőszalagról a másfél milliomodik jármű, egy türkiz színű Splash. A Magyar Suzuki Zrt.-t a Suzuki Motor Corporation többségi tulajdonosként 1991-ben alapította, a vállalat eddig 280 milliárd forintot ruházott be Esztergomban.
szept. 24
16:57
Gyermekjogi szakombudsmani intézményre van szükség (Metropol)
A gyermekek jogait a hagyományos ombudsmani eszközök mellett sajátos eszközökkel is védeni kell, ezért önálló gyermekjogi szakombudsmani intézmény felállítására van szükség - fogalmazta meg Szabó Máté, az állampolgári jogok általános biztosa a három legfőbb közjogi méltóságnak írt szerdai levelében.
szept. 24
17:15
"A szegényemberek kitelepítése folyik a belső kerületekből" (Alternatív Energia)
A Ferencvárosból 200 család költözött el az elmúlt években.
szept. 24
17:24
Szent-Iványi: Az SZDSZ nem veti el az előrehozott választások ötletét (Infostart)
A szabad demokrata Szent-Iványi István szerint nincs szó a koalícióba való visszatérésről, továbbra sem békélnek meg Gyurcsány Ferenccel. Az SZDSZ Országos Tanácsának elnöki posztjára pályázó EP-képviselő az InfoRádiónak azt mondta: figyelembe kell venniük, hogy az MSZP ragaszkodik a miniszterelnök személyéhez, azonban az előre hozott választásokat továbbra sem vetik el.
szept. 24
17:33
"Amíg az országot olyan ember vezeti, aki... (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint nem csak erkölcsi, de anyagi károkat is okoz, hogy Magyarország a korrupciós érzékelési index nemzetközi rangsorában nyolc helyet csúszott vissza tavalyhoz képest - erről Balsai István, az ellenzéki párt képviselője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő szerint, ha Balsai István nem csak a levegőbe akar beszélni, akkor vegye rá Orbán Viktort: szavazzák meg végre a…
szept. 24
18:00
Százmillió forintos sikkasztás Kislétán (Infostart)
Sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a helyi pénzintézet egyik dolgozója 100 millió forint kárt okozott.
szept. 24
18:09
Megkönnyíti majd az utazást az amerikai vízummentesség (Metropol)
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta az amerikai vízummentességi megállapodáshoz szükséges utolsó megállapodás szövegét.
szept. 24
18:09
Csányi tiltakozik az eljárás ellen (Alternatív Energia)
Csányi Sándor fenntartja, hogy jogtalan és törvénysértő volt az általa tulajdonolt BONITÁS cégcsoport tulajdonában lévő szerverek lefoglalása, amelyek magánérdekeltségei, így a Bólyi Zrt., a Dalmandi Zrt., a Pick Csoport, a Sole-Mizo és a Csányi Pincészet termelési, kereskedelmi, pénzügyi adatait tartalmazzák.
szept. 24
18:27
Vizsgálódik a békéscsabán a bevándorlási hivatal (Metropol)
Vizsgálja a Békéscsabán történteket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azt követően, hogy a város menekülttáborában kedden több menekült randalírozott és összetűzött a tábor biztonsági őreivel - mondta Veres Annamária, a hivatal osztályvezetője.
szept. 24
18:36
A busz kerítésbe lökte a személyautót - képekkel (Infostart)
Egy BKV-busz és két személygépkocsi ütközött össze szerdán délután Budapesten, a Budaörsi úton - közölte a rendőrség az MTI-vel. A BKV-busz nem tudott kikerülni egy személygépkocsit, hátulról belecsúszott, majd a gépkocsit beletolta egy kerítésbe.

Keresés