2008. szeptember 29. hétfő

szept. 29
5:15
Többezres aktivista­csapatot szerveznek a következő voksolásig a szocialisták (Alternatív Energia)
Nem készül előrehozott választásokra, ám fokozza politikai aktivitását az MSZP. Eddig 900 aktivistát képeztek ki, de lapunk úgy tudja, a nyári EP-választásokig ennek többszöröse is munkába állhat. A szocialisták hét végi választmányi ülése támogatta, hogy a pártvezetés nyitott és rugalmas tárgyalási mandátumot kapjon az SZDSZ-szel folytatandó szakmai egyeztetésekhez a kongresszustól.
szept. 29
5:51
"Egy gépfegyver és negyven darab lőszer" (Alternatív Energia)
Fegyvervásárlásról és egy ügyvédi iroda lehallgatásáról is szó van azokon a hangfelvételeken, melyek a hét végén kerültek fel egy internetes oldalra. A megfigyelési ügy lehallgatott beszélgetéseit ismeretlenek tették hozzáférhetővé, ám nem sokkal később törölték is a világhálóról. Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő szerint a „Gyurcsány–Szilvásy–Draskovics”- hálózat törvénysértéseket követett el. Az…
szept. 29
5:53
"Innen üzenem a politikai alvilágnak, nem félek!" (Alternatív Energia)
Dávid Ibolyát választotta immár hatodik alkalommal elnökének az MDF. Ő volt az egyetlen jelölt. 207 igen és 96 nem szavazatot kapott a szombati tisztújító országos gyűlésen. Bár nagyobb zavar nem volt, a pénteken a pártból kizárt Almássy Kornél megjelenése azonban okozott kellemetlen perceket.
szept. 29
6:18
Poggyászkocsitolvaj-bandát fogott a rendőrség (Infostart)
Bangkok nemzetközi repülőterén egy tolvajbanda fokozatosan összesen mintegy 2000 poggyászkocsit lopott el és adott el fillérekért ócskavasnak.
szept. 29
7:30
Adócsökkentéshez keres forrásokat az SZDSZ (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy az SZDSZ frakciója ma tárgyal a Kóka János frakcióvezető nevével fémjelzett adójavaslatról. A tervezet célja, hogy gyorsabban csökkenjen a deficit, és érdemi adócsökkentéshez teremtsen forrásokat, illetve, hogy az adófizetők legalább négyötöde 18 százalékkal adózzon. Ehhez pedig 2,5-3 millió forintra tolnák fel a sávhatárt.
szept. 29
7:48
Vecsei: Jó példákkal felszámolhatók a hajléktalanokkal szembeni előítéletek (Infostart)
A napokban került a kormány elé az a szakértői tanulmány, amely a hajléktalanság középtávú kezelésére tesz javaslatokat. Ezek sikere érdekében a társadalmi szemléletnek is meg kell változnia - mondta Vecsei Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
szept. 29
8:51
Ismét sztrájkolhatnak a BKV-nál (Alternatív Energia)
Nem kizárt, hogy újra sztrájkot hirdetnek a BKV-szakszervezetek, ha a cég nem tartja magát a garancialevelében foglaltakhoz és keddig nem alakítja ki közép- és hosszú távú stratégiáját - bkvközölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője hétfőn az MTI-vel.
szept. 29
9:00
Feloldották az útzárat az M0-ás új szakaszán (Infostart)
Feloldották az útzárat az M0-ás autópálya új szakaszán, ahol összeütközött egy személyautó és egy kamion hétfő reggel Gyál közelében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
szept. 29
9:18
Újabb útfelújítások nehezítik a közlekedést Budapesten (Infostart)
Újabb útfelújítások kezdődnek a fővárosban. Mától a csepeli Szabadkikötő út egy szakaszán lépnek életbe forgalomkorlátozások, a jövő év elejétől pedig sem a Margit hídon, sem a Szabadság hídon nem lehet autóval áthajtani.
szept. 29
9:36
KSH: 7,5 százalékos a munkanélküliség (Infostart)
A munkanélküliségi ráta az idén június-augusztusban 7,5 százalék volt, a foglalkoztatottak száma 3 millió 914 ezer, a munkanélkülieké 317 ezer fő - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 29
9:38
Még egy nap, és eldől, lesz-e megint BKV-sztrájk (Infostart)
Nem kizárt, hogy újra sztrájkot hirdetnek a BKV-szakszervezetek, ha a cég nem tartja magát a garancialevelében foglaltakhoz és keddig nem alakítja ki közép- és hosszú távú stratégiáját - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője.
szept. 29
10:03
Ma előáll adójavaslatával az SZDSZ (Alternatív Energia)
Az SZDSZ frakciója ma tárgyal a Kóka János frakcióvezető nevével fémjelzett adójavaslatról - írta értesüléseire hivatkozva a hétfői Népszabadság.
szept. 29
10:21
A gyerekbűnözés egyre ijesztőbb méreteket ölt (Metropol)
Tanárverő diákokról, MP3-lejátszóért szurkáló gyerekről és tolvaj ovisokról már hallottunk, de szervezetten működő tinédzsermaffiáról még nem. Dombóváron működött egy bűnbanda, melynek tagjai kegyetlenül elbántak azzal, aki nem fizetett védelmi pénzt. A rendőrség közülük két diákot előzetes letartóztatásba helyezett vasárnap.
szept. 29
10:39
Vonják vissza a Robin Hood adót (Alternatív Energia)
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) a Robin Hood adó törvényjavaslatának visszavonását kéri a kormánytól - közölte Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az MTI-vel hétfőn.
szept. 29
10:41
Végre támogatják Sólyom László ombudsmani-jelöltjét (Alternatív Energia)
Támogatja az SZDSZ Jóri Andrást, a köztársasági elnök adatvédelmi ombudsman-jelöltjét - közölte a liberális párt képviselőcsoportja hétfő délelőtt az MTI-vel.
szept. 29
10:57
Távirányítással próbáltak megsemmisíteni adatokat az adatgyűjtési-ügy kapcsán lefoglaltak közül (Alternatív Energia)
Az UD Zrt.-nél tartott házkutatásokon nem csupán szuperprogramokkal ellátott számítógépeket, adatrögzítőket, hanem rejtett kamerákat, poloskákat, az azokhoz tartozó berendezéseket, és más különleges eszközöket is lefoglaltak. A gépek szakértői vizsgálatát a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat végzi majd el.
szept. 29
11:33
A Fidesz feljelentette Szilvásyt! (Alternatív Energia)
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn délelőtt megtette a feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter ellen az adatgyűjtési ügyben.
szept. 29
11:51
A többség elhiszi, hogy sáros a Fidesz a titkosszolgálat-ügyben (Alternatív Energia)
"Ön elhiszi-e, hogy az ellenzék a politikai céljai elérésére saját 'titkosszolgálatot' is bevetett?" - Erről szavaznak a Népszava Online olvasói az újság honlapján.
szept. 29
12:09
Kizárás? Megerősítve! (Alternatív Energia)
Az MDF frakciója egyhangúlag megerősítette pénteki döntését, és kizárta Almássy Kornélt a frakcióból - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn a Parlamentben újságíróknak.
szept. 29
12:27
Lőttek és Molotov-koktélokat dobáltak Tarnabodon (Metropol)
Lövéseket adtak le, illetve Molotov-koktélokat hajítottak családi házakra ismeretlenek hétfőn hajnalban a Heves megyei Tarnabodon - tájékoztatott a rendőrség.
szept. 29
12:27
"így jár az, aki valós kihívóként jelentkezik Dávid Ibolyával szemben" (Alternatív Energia)
Az MDF frakciója egyhangúlag megerősítette pénteki döntését, és kizárta Almássy Kornélt a frakcióból - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn a Parlamentben újságíróknak.
szept. 29
12:36
MDF: A kritikusokat kizárják, ugye? (Infostart)
Immár sokadszor kizárás a vége annak, ha egy MDF-es politikus a majdnem 9 éve elnöklő Dávid Ibolya babérjaira tör. Egy négy évvel ezelőtti eset jogellenességét már a bíróság is kimondta. Mindenesetre a pártelnökasszony őszintének és közérdekeket szolgálónak nevezte a hétvégén saját pártját.
szept. 29
12:38
A Fidesz megtette a feljelentést Szilvásy ellen az adatgyűjtési ügyben (Infostart)
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn délelőtt megtette a feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter ellen az adatgyűjtési ügyben.
szept. 29
12:40
Minden országgyűlési párt támogatja az adatvédelmi biztos jelölését (Infostart)
Minden országgyűlési párt támogatja Jóri András adatvédelmi biztossá választását, Sólyom László köztársasági elnök jelöltjéről az MSZP, a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ is igennel fog szavazni a parlamenti titkos szavazáson.
szept. 29
12:45
A Fidesz és a KDNP is támogatja Jóri András jelölését (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP támogatja Jóri András adatvédelmi ombudsman-jelöltet a hétfői titkos szavazáson - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője hétfőn az MTI-nek, miután a frakciószövetség meghallgatta a jelöltet.
szept. 29
13:12
Egyre több panasz érkezik az ombudsmanhoz (Infostart)
Egyre több panasz érkezik az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. Január elseje óta több mint három ezer ügy került a hivatalhoz, ebből mintegy 400 a különböző szintű bíróságok eljárását kifogásolta. Szabó Máté ombudsman a beiktatása óta eltelt egy év tapasztalatait összegezte.
szept. 29
13:21
Még ma benyújtja törvényjavaslatát az SZDSZ (Alternatív Energia)
Az SZDSZ-frakció egyhangúlag támogatta és még a hétfői napon benyújtja a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatát - mondta a testület ülése utáni sajtótájékoztatóján Kóka János.
szept. 29
13:23
A KDNP és a Fidesz mellett az MSZP is támogatja Jóri jelölését (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatja Jóri András adatvédelmibiztos-jelölt megválasztását - mondta Göndör István frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten újságíróknak.
szept. 29
13:25
Kóka Jánost jelöli az SZDSZ a Nabucco bizottság élére (Alternatív Energia)
A szabad demokrata frakció hétfői ülésén Kóka János frakcióvezetőt delegálta a Nabucco eseti bizottság élére - közölte a liberális párt az MTI-vel.
szept. 29
13:30
A legfőbb ügyész nem hisz a korrupciós adatoknak (Infostart)
Magyarországon tavaly 350 korrupciós esetre derült fény, a valódi bűnesetek száma azonban ennek akár több ezerszerese is lehet - véli a legfőbb ügyész, aki szerint a statisztikák még nem adnak okot az örömre. Kovács Tamás az InfoRádióban azt mondta: bíróról és ügyészről nagyon ritkán derül ki, hogy vesztegetésbe keveredett.
szept. 29
13:39
Almássy függetlenként folytatja munkáját (Alternatív Energia)
Szili Katalin házelnök a hétfői parlamenti ülés kezdetén bejelentette, hogy az MDF-frakció kizárta soraiból Almássy Kornélt, aki így függetlenként folytatja munkáját.
szept. 29
13:48
Nem dolgozik a Bamco, áll a 4-es metró építése (Infostart)
Leállt a munkával hétfő reggel a Bamco konzorcium, így nem dolgozik a Szent Gellért téri metróállomás, az Etele téri pajzsindító akna és néhány szellőző-alagút megépítésén - tájékoztatott a DBR Metró Projekt Igazgatóság. A Bamco a döntőbizottság határozatára hivatkozva azt közölte, hogy mintegy 13 millió eurót (plusz áfa) vár az építtetőtől.
szept. 29
14:15
Demeter Ervint kinevették felszólalása közben! (Alternatív Energia)
A parlamentben az UD Zrt. és a Fidesz valamint Demeter Ervin kapcsolatáról esett szó, mely kapcsán Demeter Ervin is szót kért.
szept. 29
14:17
Arnóth Sándor: "Lógni fogtok" (Alternatív Energia)
A Fidesz etikai vizsgálatot indít, Szili Katalin házelnök pedig rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze, miután hétfőn az adatgyűjtési ügyről szóló államtitkári válasz után a fideszes Arnóth Sándor azt kiabálta be: "Lógni fogtok".
szept. 29
14:19
Fidesz: egyre kevesebb embernek jut munka (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a KSH legfrissebb adatai is bizonyítják, hogy Magyarország válsága mélyül, egyre kevesebb embernek jut munka - közölte Bernáth Ildikó, fideszes országgyűlési képviselő hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
szept. 29
14:33
December 15-én folytatódik a Magyar Gárda-per (Alternatív Energia)
December 15-ére tűzte ki a bíróság a Magyar Gárda megszüntetése miatt indult per következő tárgyalását - közölte az MTI érdeklődésére a Fővárosi Bíróság (FB) sajtóirodája hétfőn.
szept. 29
14:35
"eddig is tudtuk, hogy a Fidesz büszke az adatbázisára... (Alternatív Energia)
Felkavarta az indulatokat az adatgyűjtési ügy hétfőn az Országgyűlésben, ahol az SZDSZ, az MSZP és az MDF is erről a témáról beszélt napirend előtt, valamint az egyik érintett, Demeter Ervin is szót kapott személyes érintettség okán.
szept. 29
14:42
Nem változott a jegybanki alapkamat (Infostart)
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 8,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn.
szept. 29
14:44
Állati tetemek kerültek a pályára - feloldották az útzárat az M0-son (Infostart)
Állati belsőségek és tetemek kerültek az M0-ás autópályára hétfőn délután; az M0-ás autópálya 9-es kilométerszelvényénél, teljes útzár volt érvényben.
szept. 29
15:18
Lemondott mandátumáról a bekiabáló fideszes (Infostart)
Arnóth Sándor fideszes képviselő lemondott mandátumáról a parlamenti ülésteremben elhangzott bekiabálása miatt.
szept. 29
15:27
Az SZDSZ benyújtja a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatát (Alternatív Energia)
Az SZDSZ-frakció egyhangúlag támogatta és még a hétfői napon benyújtja a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatát - mondta el a testület ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kóka János.
szept. 29
15:29
MSZP-SZDSZ-MDF: Arnóthnak távoznia kell a parlamentből (Alternatív Energia)
Szili Katalin szerint példátlan, ami történt, vagyis hogy egy parlamenti képviselő fenyegetést fogalmazott meg a hétfői plenáris ülésen. Az Országgyűlés elnöke erről a házbizottság rendkívüli ülése után beszélt újságírók előtt.
szept. 29
15:36
Első fokon pert nyert az állam ellen a Papa (Infostart)
Mintegy 11 és félmillió forintot kell, hogy fizessen a magyar állam Sándor Istvánnak, a "Papa" néven ismertté vált nyugalmazott rendőrtisztnek - határozott első fokon a Fővárosi Bíróság.
szept. 29
15:38
A politikusokat békén hagyhatják idén a Zuschlag-ügyben (Infostart)
Elképzelhető, hogy idén már nem hallgatnak meg politikusokat a Zuschlag-perben, amely egy hét múlva kezdődik. A nyomozati szakaszban beidézték többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert.
szept. 29
16:03
Arnóth Sándor lemondott mandátumáról (Alternatív Energia)
Arnóth Sándor fideszes képviselő hétfőn lemondott mandátumáról az ülésteremben elhangzott bekiabálása miatt.
szept. 29
16:12
SZDSZ-javaslat: három év alatt 1000 milliárdos adócsökkentés kell (Infostart)
Az SZDSZ törvényjavaslata szerint évente 234 ezer forint maradna egy átlagkeresetű ember zsebében - mondta Kóka János. A liberális párt frakcióvezetője szerint adóreform-alapot kell létrehozni az adócsökkentések biztosítására. Úgy véli, a pártok támogatni fogják az SZDSZ adójavaslatait.
szept. 29
16:57
Fidesz: elfogadhatatlan a költségvetés (Alternatív Energia)
A Fidesz rossznak és elfogadhatatlannak tartja a kormány által hétfőn benyújtott 2009-es költségvetést, amely szerintük nem készíti fel Magyarországot a világgazdasági válság kezelésére, indokolatlanul optimista a gazdasági növekedés tekintetében és nagyrészben az adóterhek növekedésére épít - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
szept. 29
17:06
Fidesz: elfogadhatatlan a költségvetés (Infostart)
A Fidesz rossznak és elfogadhatatlannak tartja a kormány által hétfőn benyújtott 2009-es költségvetést, amely szerintük nem készíti fel Magyarországot a világgazdasági válság kezelésére, indokolatlanul optimista a gazdasági növekedés tekintetében, és nagyrészben az adóterhek növekedésére épít.
szept. 29
17:24
Nyakó: Az MSZP kampánya nem elszámolás (Infostart)
Az MSZP az év végén megjelenő gazdasági adatoktól várja, hogy visszaigazolják a párt eredménykampányát - derült ki Nyakó Istvánnak, a párt szóvivőjének az InfoRádió kérdésére adott válaszából. A politikust a szocialista párt reklámkampányához felhasznált pénzekről és adatokról faggattuk.
szept. 29
17:26
Megindulhat a forgalom a Megyeri hídon (Infostart)
Megkapta az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt a Megyeri híd - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Keresés