2008. szeptember 23. kedd

szept. 23
5:15
Ombudsman: megtámadták a rendőröket, jogszerű volt a tömegoszlatás (Alternatív Energia)
Jogszerűen oszlatta fel a rendőrség hét végén a Szabadság téren a demonstrációt, miután az elvesztette békés jellegét – állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A tömegoszlatás idején a visszavonuló extrémisták padokat rongáltak meg, székeket vittek el kávéházi teraszokról, tűzcsapokat nyitottak ki és számos más utcabútorban is kárt tettek. A többmilliós összeget a főváros és a…
szept. 23
5:33
A fideszes és KDNP-s tagok bojkottálják a testület munkáját (Alternatív Energia)
Ma várhatóan meghallgatja Szilvásy György titokminisztert az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága az úgynevezett lehallgatási ügyben – pontosabban annak nemzetbiztonsági vonatkozásai kapcsán. A bizottság ülésén a testület fideszes és KDNP-s tagjai nem vesznek részt; a testület munkáját Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának kinevezése óta bojkottálják. Biztosat még mindig…
szept. 23
5:35
A liberálisok továbbra is elutasítják a Megegyezést (Alternatív Energia)
Szakpolitikai kérdésekről szóló vitával folytatódnak ma az MSZP és az SZDSZ közötti tárgyalások. A szocialisták mindenképpen meg szeretnének egyezni a liberálisokkal az adótörvények és a költségvetés támogatásáról, de terveiket a volt koalíciós partner egyelőre elutasítja. A liberálisok ugyan ma már kevésbé erőltetik a személyi kérdéseket, nem tudni, hogy az MSZP elő tud-e állni olyan programmal,…
szept. 23
5:37
"Aki nem ebbe született bele, annak vége" (Alternatív Energia)
Nem sok dologról híres a rövid nevű Heves megyei település, Erk. Annyit tudni, hogy jó része egy valamikori lődombra épült, itt halt meg Vak Bottyán, s legújabban a falu határában hórihorgas erőmű „fogdossa” a magasban járó szelet. De mostanában másról is megemlegetik a 940 lelkes falucskát, amelynek címerében kövér búzakalász jelzi, hogy a népek errefelé leginkább a mezőgazdasághoz értenek:…
szept. 23
5:39
Pártalapítványok: nyertesek és vesztesek (Alternatív Energia)
A két nagy párt alapítványa jól, míg a három kis parlamenti párt alapítványa a jelenleginél rosszabbul járhat a pártalapítványokról szóló törvénymódosítással, amelyet este nagy többséggel fogadott el az országgyűlés. Döntöttek a képviselők a Nabucco gázvezeték ügyében az eseti bizottság létrehozásáról, valamint újra elfogadták a Balaton-törvényt.
szept. 23
6:21
A parlamentben sem aratott osztatlan sikert a Robin Hood-adó (Infostart)
Egyelőre kérdéses, hogy a kormány be tudja-e vezetni az energiacégek extraprofitjára kivetendő Robin Hood-adót, ugyanis egyik ellenzéki párt sem támogatja, hogy a távhőár-kompenzáció fedezetét a kabinet adóemelésből teremtse meg.
szept. 23
6:45
Folytatódik a vita a polgári törvénykönyvről (Alternatív Energia)
Az Országgyűlésben ma folytatódik a polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitája és elkezdődik a 2007-es zárszámadás parlamenti megvitatása.
szept. 23
6:57
Szembement Fodorral az SZDSZ (Infostart)
Nem ért egyet az SZDSZ elnöke és a liberális frakció többsége arról, hogy szavazzon-e a parlament a miniszterelnök Megegyezés című dolgozatáról, amelyben a következő két év politikáját vázolja. Fodor Gábor múlt héten az InfoRádiónak azt mondta, szerinte az Országgyűlésnek döntenie kell, a szabad demokrata képviselőcsoport viszont úgy látja, vitázni lehet, de szavazni nem.
szept. 23
7:03
Ismét találkozik az MSZP és az SZDSZ vezetése (Alternatív Energia)
Ismét találkozik az MSZP és az SZDSZ vezetése - ELŐZETES
szept. 23
7:21
A"dzsumbuj" lakói a környező kerületekbe is kerültek (Alternatív Energia)
Folyamatosan üríti ki a IX. kerületi önkormányzat az Illatos úti lakótelepet. A "dzsumbuj" néven elhíresült területen élők cserelakást vagy készpénzt kapnak - mondta a ferencvárosi polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-nek.
szept. 23
7:33
Még a kormány sem tudja, kinek kell fizetni a Robin Hood-adót (Infostart)
Továbbra sem tudni, hogy 2009-től kinek kell megfizetnie az energiacégekre kivetett, és a távhő-támogatásra fordítandó úgynevezett Robin Hood-adót. A pénzügyminiszter, valamint a szociális és munkaügyi miniszter is mást mond az adó alanyairól.
szept. 23
7:57
Szilvásy György tájékoztat az adatgyűjtési ügyről (Alternatív Energia)
Ma számol be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az adatgyűjtési ügyről Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter.
szept. 23
9:03
Feloldották az útzárat az M3-as autópályán (Infostart)
Feloldották az útzárat az M3-as autópálya a Budapestről kivezető oldalán, a 43-as kilométernél, ahol árokba hajtott egy autó. A balesetben két-három ember - köztük egy kismama - is megsérült.
szept. 23
9:45
"ez a viszonyulás kritikus" (Alternatív Energia)
A keddi MSZP-SZDSZ tárgyaláson a szabad demokraták két dologról tudnak beszélni: egyrészt el tudják mondani, hogyan viszonyulnak az adótörvények megismert koncepciójához - "ez a viszonyulás kritikus" -, emellett ismertetni tudják, hogy szerintük mire van szükség a következő évi költségvetésben - közölte Gusztos Péter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden.
szept. 23
10:52
Elhunyt Illovszky Rudolf (Infostart)
Kedd hajnalban elhunyt Illovszky Rudolf, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya - tájékoztatta az MTI-t a Vasas Sport Club.
szept. 23
11:10
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kórháztörvény egyes rendelkezéseit (Infostart)
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatával megsemmisítette a kórháztörvény egyes rendelkezéseit, de elutasította a reformtörvény egészét támadó indítványokat.
szept. 23
11:12
Kormányszóvivő: a Robin Hood-adó nem hárítható át a lakosságra (Infostart)
A Magyar Energia Hivatal folyamatosan vizsgálja majd, milyen költségeket próbálnak felszámolni az energetikai cégek, így azok nem számlázhatják ki a Robin Hood-adót az embereknek - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
szept. 23
11:33
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kórháztörvény egyes rendelkezéseit (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatával megsemmisítette a kórháztörvény egyes rendelkezéseit, de elutasította a reformtörvény egészét támadó indítványokat.
szept. 23
12:09
In flagranti a prostitúciós razzián (Metropol)
In flagrantit is eredményezett egy prostitúciós razzia Nyíregyházán, a kocsijában értek szextetten egy férfit az általa fizetett kéjhölggyel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
szept. 23
12:09
A jövő nemzedékek ombudsmanja Szili Katalinnal találkozott (Alternatív Energia)
Bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában a jövő nemzedékek ombudsmanját Szili Katalin házelnök kedden.
szept. 23
12:21
Magyarország a 47. helyre csúszott vissza a korrupciós listán (Infostart)
Magyarország a korrupciós érzékelési index (CPI) nemzetközi rangsorában a 47. helyre csúszott vissza a tavalyi 39. helyről, a régióban Szlovénia, Észtország után az idén Csehország is megelőzte - derült ki a Transparency International (TI) 2008. évi listájából.
szept. 23
12:27
"Szilvásy György producer szappanoperája" (Alternatív Energia)
A fideszes Demeter Ervin szerint a titkosszolgálati miniszter az adatgyűjtési ügyben kreált "szappanoperával" a Fideszt akarja célkeresztbe állítani; az Orbán-kormány egykori titokminisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor elismerte, hogy személyesen és telefonon is szokott beszélni az ügyben érintett UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjével.
szept. 23
12:29
Megkezdődött az MSZP-SZDSZ tárgyalás (Alternatív Energia)
Megkezdődött az MSZP és az SZDSZ vezetése közötti újabb tárgyalási forduló; a szocialista párt támogatást szeretne nyerni a miniszterelnök Megegyezés című programjához.
szept. 23
12:45
Átadták az M6-os autópálya M0-Érdi-tető közötti szakaszát (Metropol)
Átadták kedden az M6-os autópálya M0-ás csomópontját az Érdi-tetővel összekötő 8,3 kilométeres szakaszát.
szept. 23
12:45
A Fidesz nem támogatja az új polgári törvénykönyv tervezetét (Alternatív Energia)
A Fidesz jelenlegi formájában - a szocialistákkal ellentétben - nem támogatja az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét; ez a vezérszónoki felszólalásokból derült ki a Ptk.-ról szóló törvényjavaslat keddi általános vitájában az Országgyűlésben.
szept. 23
12:47
Kábítószerfogás Tolnában (Metropol)
Előzetes adatok birtokában fogott el a rendőrség egy Budapestről kábítószert szállító bonyhádi férfit - közölték keddi sajtótájékoztatójukon a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
szept. 23
12:57
Dávid: "Az MDF nem szavazza meg a költségvetést" (Infostart)
A Magyar Demokrata Fórum a pártelnökválasztás kapcsán nyilvánosságra került megfigyelési botrány után is kemény ellenzéki politikát folytat majd - mondta a párt elnöke az InfoRádiónak. Dávid Ibolya elmondta azt is: mivel az MDF ellenzéki párt, nem szavazza meg a jövő évi költségvetést.
szept. 23
12:59
A klímaváltozás miatt dőlnek az időjárási rekordok (Infostart)
Nem a Csendes-óceán keleti medencéjében kialakult La Niña jelenség az oka annak, hogy a megszokottnál hűvösebb az időjárás - vélik a klímakutatók. Szeptember elején csúcsot döntött a meleg, az elmúlt héten pedig a napi hőmérséklet alsó rekordja dőlt meg.
szept. 23
13:03
Morvai Krisztina feljelentette a rendőrséget (Alternatív Energia)
Lelkiismereti és vallásszabadság megsértésének bűntette, illetve bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekménye miatt tett feljelentést Morvai Krisztina jogász, a Jobbik EP-listavezetője a szeptember 20-án a budapesti Szabadság téren történtek miatt.
szept. 23
13:15
A Coldplay a Sportarénában (Infostart)
Csaknem két órás programot mutat be ma este a brit Coldplay rockegyüttes a Papp László Budapest Sportarénában. A Viva la Vida or Death and All His Friends című album turnéjának "hivatalos" állomása Budapest.
szept. 23
13:21
Gyurcsany: honnan vegyük elő ezt a pénzt? (Alternatív Energia)
Beszéljük meg ezt a Robin Hood adót! így kezdi üzenetét Gyurcsány Ferenc blogján.
szept. 23
13:23
Szilvásy: kapcsolata volt a fideszeseknek az árnyék-titkosszolgálattal (Alternatív Energia)
Szilvásy György szerint a Fidesz korábbi két titkosszolgálati minisztere rendszeres kapcsolatban állt a Nemzetbiztonsági Hivatal által feltárt árnyék-titkosszolgálattal és információszerzésre feladatokat is adott a cégnek. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter erről kedden Budapesten beszélt újságíróknak, miután zárt ajtók mögött tájékoztatta a nemzetbiztonsági…
szept. 23
13:57
Elnapolták a Ptk. tervezet vitáját (Alternatív Energia)
A KDNP és az MDF azt szeretné, ha a kormány átdolgozná az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az SZDSZ vezérszónoka pedig a javaslat további sorsával kapcsolatban egy vegyesbizottság létrehozását javasolta a törvényjavaslat keddi általános vitájában az Országgyűlésben.
szept. 23
14:15
Jövőre egységes és digitális nyomtatványok lesznek (Metropol)
Jövő márciusig kell a minisztériumoknak egységesíteni és digitalizálni különböző nyomtatványaikat - mondta Baja Ferenc, informatikáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
szept. 23
14:27
Egyedi azonosítót kapnak az élelmiszerek (Infostart)
A nagy értékű élelmiszerek is hamarosan egyedi azonosítót kapnak, az utóbbi időben ugyanis egyre több ilyen terméket hamisítottak. A többi mellett táplálék-kiegészítőket és gyógyszereket hamisítanak.
szept. 23
14:33
Vakok által is olvasható utcanévtábla a Hermina úton (Metropol)
A vakok által is olvasható első utcanévtáblát szerelte fel kedden a Hermina úton egy fiatal szobrászművész.
szept. 23
14:45
Bünteti a Fidesz a nem szavazó képviselőket (Infostart)
Fejenként 50 ezer forintos büntetést szabott ki a Fidesz frakcióvezetője a párt öt képviselőjére. Kósa Lajos, Deutsch-Für Tamás és Áder János az egyik napirendi kiegészítésnél, Koszorús László és Császár Antal pedig több interpellációnál nem szavazott, így egy kivételével a kormány minden - interpellációra adott - válaszát elfogadta a parlament, jóllehet az SZDSZ is többször elutasította a…
szept. 23
14:51
Morvai Krisztina feljelentést tett a Szabadság téri rendőri fellépés miatt (Metropol)
Lelkiismereti és vallásszabadság megsértésének bűntette, illetve bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekménye miatt tett feljelentést Morvai Krisztina jogász, a Jobbik EP-listavezetője a szeptember 20-án a budapesti Szabadság téren történtek miatt.
szept. 23
14:53
Újra szabadon a szalakóták (Metropol)
Több mint egy tucatnyi egyed már szabadon röpköd a szalakóták közül, melyeket augusztus közepén koboztak el a vámosok a tompai határátkelőhelyen egy szerb férfitól.
szept. 23
14:55
Mégsem büntetik a vörös csillag viselését? (Metropol)
Felmentette a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét, Fratanolo Jánost az önkényuralmi jelkép használatának vétsége alól kedden hozott másodfokú, nem jogerős ítéletében a Baranya Megyei Bíróság.
szept. 23
15:03
Ami nem lesz fenn az ügyfélkapun, az nincs is (Infostart)
Jövő márciusig kell a minisztériumoknak egységesíteni és digitalizálni különböző nyomtatványaikat.
szept. 23
15:05
Életveszélyben a bántalmazott kisgyermek (Infostart)
Életveszélyes koponyasérüléssel szállítottak a nyíregyházi kórházba egy kétéves bökönyi kisgyermeket; az előzetes orvosi vélemény szerint a sérülés bántalmazás következménye.
szept. 23
15:09
Felmentette a bíróság az ujjtöréssel vádolt rendőrt (Alternatív Energia)
Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla azt a rendőrt, akit azzal vádoltak meg, hogy még 2006 őszén eltörte az egyik megbilincselt tüntető ujját - mondta el a rendőr ügyvédje, Magyar György az MTI érdeklődésére kedden.
szept. 23
15:11
Fodor: az MSZP megfontolja a költségvetési plafont (Alternatív Energia)
Az MSZP hajlandó megfontolni a költségvetési plafonra vonatkozó liberális javaslatot, miután az SZDSZ kidolgozta és bemutatta a törvényjavaslat részleteit - mondta az SZDSZ elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón, a szabad demokraták és a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista delegáció újabb egyeztetése után.
szept. 23
15:13
Gyurcsány: a költségvetés elfogadása a kulcskérdés (Alternatív Energia)
Nyitottan várja az MSZP az SZDSZ törvényjavaslatát a költségvetési plafon meghatározásról - mondta a két párt vezetőinek megbeszélése után kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a költségvetés elfogadását tekinti kulcskérdésnek.
szept. 23
15:21
Az MSZP megfontolja a költségvetési plafon tervét (Infostart)
Hajlandó megfontolni a költségvetési maximumra vonatkozó szabad demokrata javaslatot az MSZP, miután megismerte a törvénytervezet részleteit. Ezt a liberális pártelnök közölte az SZDSZ és a szocialisták újabb egyeztetése után.
szept. 23
15:27
Szilvásy: fideszes politikusok adtak megbízást az árnyék-titkosszolgálatnak (Alternatív Energia)
Szilvásy György szerint a Fidesz korábbi két titkosszolgálati minisztere rendszeres kapcsolatban állt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által feltárt árnyék-titkosszolgálattal és információszerzésre feladatokat is adott a cégnek. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter erről kedden Budapesten beszélt újságíróknak, miután zárt ajtók mögött tájékoztatta a nemzetbiztonsági…
szept. 23
15:39
Robin Hood megállítja Gyurcsány Ferenc eszét (Infostart)
Egy ügyes miniszterelnöki blog pozitív dolgokkal is foglalkozik, így éppen ideje volt, hogy Robin Hood felüsse fejét Gyurcsány Ferenc internetes naplójában. A szegények védelmezője megérkezett, és most a kormányfő elmagyarázza, miért igazságos, hogy a távfűtéses lakásban élőket két évig megtámogassák az energiacégek. Utóbbiakat most éppen az ellenzék védelmezné - ettől áll meg a kormányfő esze.
szept. 23
15:57
Korruptabbak vagyunk, mint a csehek (Infostart)
Nyolc hellyel esett vissza Magyarország a Trancparency International korrupció-érzékelési indexén. A szervezet magyarországi vezérigazgatója azt mondta: a korrupció mértéke a gazdaság növekedésének gátjává vált.
szept. 23
16:15
Gyaloghidat kap Szentendre (Infostart)
Több egyidejű intézkedéssel igyekszik enyhíteni a kormány a szentendrei kistérség településeinek a Megyeri híd átadása miatt megnövekedett forgalmán - jelentette be a kormányszóvivő. Budai Bernadett elmondta: a kabinet a gazdasági és közlekedési miniszternek az érintett önkormányzatokkal folytatott előzetes tárgyalása alapján döntött a szükséges lépésekről.

Keresés