2008. szeptember 20. szombat

szept. 20
5:33
Több tömegdemonstrációt is tartanak szinte egy időben ma Budapesten (Alternatív Energia)
Tizenhat év után ismét utcára vonul a charta. A Magyar Demokratikus Charta ugyan nevében más, céljaiban is kissé eltér a rendszerváltás utáni Demokratikus Chartától, de a körülmények is megváltoztak. A demokráciát már sikerült kivívni, annál inkább akad tennivaló napjainkban a szélsőségek elleni küzdelemben. Az új chartához már csaknem ötezren csatlakoztak, s a mai felvonuláson még több…
szept. 20
5:35
Egyre bővül az állítólag az UD Zrt. által megfigyeltek köre – Keller is célkeresztben (Alternatív Energia)
A Fidesz azért nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottsági ülésnek csúfolt színjátékon, mert nem ott kell rendezni az egyelőre nem is bizonyított „megfigyelési” ügyet – mondta Demeter Ervin, a bizottság fideszes tagja. Az igazságügy-miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy bárki mások magánéletében kutakodjon.
szept. 20
5:51
A szerdai demonstráció után ma a charta ellen vonul a szélsőjobb (Alternatív Energia)
Háromfős alakulattal jelent meg szerdán a Magyar Országos Véderő Egyesület, hogy biztosítsa a szélsőjobboldali tüntetést a Corvin közben. Az eddig viszonylagos ismeretlenségbe burkolózott szervezet tagjai talpig egyenruhába bújva, rangjelzésekkel díszelegtek a beszédek alatt, majd toborzásba kezdtek. A vélhetően egy éve bejegyzett egyesületnek nem ez volt az első „közszereplése”, és bizonnyal nem…
szept. 20
6:27
Jövő héten az országos tanács ülésén teremthetnek egységet a liberálisok (Alternatív Energia)
Az SZDSZ vezetése kiáll a szakértői kormány ötlete mellett, de a párt megyei elnökei közül többen kritikusak, s egyesek rendkívüli küldöttgyűlés összehívását is felvetették. Egyebek mellett ez derült ki Fodor Gábor elnök és a helyi vezetők csütörtöki egyeztetésén. Fodornak mindenképpen egységet kellene teremtenie pártjában céljai eléréséhez, erre a legjobb alkalom az országos tanács jövő heti…
szept. 20
7:03
Demonstrációk Budapesten (Alternatív Energia)
Több demonstrációt is tartanak ma délután Budapesten, a fővárosiak ezért fokozott rendőri ellenőrzésekre és forgalomkorlátozásokra számíthatnak.
szept. 20
10:51
Ismét teljes vonalon közlekedik a 3-as metró (Infostart)
Több mint egy órát állt a metróforgalom a 3-as vonalon szombat délelőtt a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között egy baleset miatt - közölte Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere.
szept. 20
10:53
Nem bűncselekmény uzsorakamatra hitelezni - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy nem követ el bűncselekményt, aki rendszeresen hitelez másoknak uzsorakamatra. Tavaly egész évben 87 nyomozást rendeltek el uzsorahitelezéssel összefüggésben, az idén fél év alatt már 102-t. A nyomozások többnyire önbíráskodás, zsarolás miatt, ritkábban jogosulatlan pénzügyi tevékenység, csalás vagy emberrablás, személyi szabadság megsértése, esetleg könnyű testi…
szept. 20
11:09
Magára akarta gyújtani a lakást egy idős férfi - képek (Infostart)
Budapesten egy férfi életveszélyesen megsérült, miután péntek este megpróbálta felgyújtani lakását a IX. kerületi Mester utcában.
szept. 20
12:03
Fodor ellentmondást lát Veres és Gyurcsány javaslatai között (Infostart)
Jövő hétre alakítja ki álláspontját a kormány által tervezett adóváltoztatásokról az SZDSZ parlamenti frakciója - közölte Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: ha az adótörvények és a költségvetés azon az alapon nyugszik, mint a kormányfő cselekvési programja, az nem elfogadható az SZDSZ számára.
szept. 20
12:09
Draskovics Tibor szerint nem lesz rendbontás a tüntetéseken (Alternatív Energia)
Szombaton kora délelőtt már álltak azok a kordonok, amelyeket a rendőrök a délutáni demonstrációk helyszíneinek biztosítására helyezett ki, így a Hősök terét, az Olimpiai parkot és a Szabadság teret is lezárták, és állnak a színpadok a Kossuth, a Roosevelt és a Clark Ádám téren is, továbbá zajlik a fokozott ellenőrzés az utakon.
szept. 20
12:11
"az ellenzéket ellenségként kezelik" (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor szerint a kormány hiszterizálással, az ellenzék ellenségként kezelésével és a titkosszolgálatok felhasználásával próbál hatalmon maradni; erről a Fidesz frakcióvezetője szombaton beszélt Budapesten.
szept. 20
12:21
Képriport: buszba rohant egy autó a fővárosban (Infostart)
A X. kerületben, a Gyömrői úton egy autó rohant bele egy autóbuszba szombat délelőtt.
szept. 20
12:27
Tüntetésekre készül Budapest (Metropol)
Szombaton kora délelőtt már álltak azok a kordonok, amelyeket a rendőrök a délutáni demonstrációk helyszíneinek biztosítására helyezett ki, így a Hősök terét, az Olimpiai parkot és a Szabadság teret is lezárták, és állnak a színpadok a Kossuth, a Roosevelt és a Clark Ádám téren is.
szept. 20
12:39
Az MDF támogatja a kiadási maximumot (Infostart)
Az MDF egyetért az SZDSZ által javasolt költségvetési kiadási maximummal és minden támogatást megad ahhoz, hogy a törvényt elfogadják a parlamentben.
szept. 20
12:41
Ittas ámokfutó tört-zúzott a fővárosban - galéria (Infostart)
Egy nagy sebességgel hajtó, ittas sofőrt kellett követniük a rendőröknek szombat hajnalban a fővárosban.
szept. 20
12:57
Navracsics: A kormány hiszterizálással próbál hatalmon maradni (Infostart)
A kormány hiszterizálással, az ellenzék ellenségként kezelésével és a titkosszolgálatok felhasználásával próbál hatalmon maradni - mondta a Fidesz frakcióvezetője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Barankovics Alapítvány közös rendezvényén.
szept. 20
13:15
Olajmaffiózókat fogtak el a vámosok (Infostart)
Az iparban használatos úgynevezett bázisolajjal üzletelő bűnszervezet tagjait fogták el a napokban a vámosok - jelentette be a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
szept. 20
13:39
Több vidéki településről busszal érkeztek a romák a tüntetésre (Alternatív Energia)
A rendezvény kezdete előtt egy órával buszokkal érkeznek vidékről a romák az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nagyobbik frakciója, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és választási szövetségesei által meghirdetett demonstrációra a Képviselői Irodaház mögötti Olimpiai parkba.
szept. 20
13:41
"Méltóságot Mindenkinek" (Alternatív Energia)
Méltóságot mindenkinek transzparens mögött sorakoznak azok a romák akik a romák elleni gyűlölet ellen tüntetnek az Olimpiai parkban.
szept. 20
13:51
Tüntetések és lezárások napja Budapesten (Infostart)
A hagyományos Európai Autómentes Nap, illetve egy kulturális rendezvény mellett három politikai tüntetést tartanak a hétvégén a belvárosban.
szept. 20
14:15
Nyilvántartásba kerülnek a szegedi kerékpárok (Alternatív Energia)
Egyebek között a kerékpárlopások megakadályozása a célja a Szegedi Rendőrkapitányság és a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete kezdeményezésének: a bicikliket azonosítókkal látják el a klub szakemberei, és feljegyzik a jármű és a tulajdonos adatait is - mondta el az MTI-nek a Zélity László szegedi rendőrkapitány..
szept. 20
14:17
Megkezdődött a romák demonstrációja az Olimpiai parkban (Alternatív Energia)
Körülbelül ezer ember részvételével kezdődött meg az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nagyobbik frakciójának, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) demonstrációja a fővárosi Olimpiai parkban szombat kora délután.
szept. 20
14:27
VEKE: semmilyen közlekedéspolitika nincs Budapesten (Infostart)
A budapesti villamoshálózat szét lett szabdalva és használhatatlanná lett téve - mondta az InfoRádiónak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, miután a 19-es, 41-es és 41A villamosok majdnem egy éven át nem érik el a Batthyány téri végállomásukat, a metrót és a HÉV-et. Vitézy Dávid hozzátette: a lezárásokkal kapcsolatos tájékoztatás sem történt meg.
szept. 20
15:03
Füstmérgezésben meghalt egy nő (Infostart)
Füstmérgezésben meghalt az az nő, akinek kigyulladt a háza a Zala megyei Lentikápolnán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
szept. 20
15:27
Elindult Charta menet a Clark Ádám térről (Alternatív Energia)
Elindult a mintegy kétezresre nőtt tömeg szombaton, 15 óra után néhány perccel a budapesti Clark Ádám térről a Lánchídon át a Magyar Demokratikus Charta demonstrációjának másik helyszínére, a pesti Roosevelt térre - jelentették az MTI tudósítói.
szept. 20
15:39
Lánczi András: Előfordulhat, hogy együtt szavaz majd a Fidesz és az SZDSZ (Infostart)
A miniszterelnök megerősítését szolgálhatja Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programcsomagjáról tervezett parlamenti vitanap - mondta az InfoRádiónak Lánczi András politológus. Az egyetemi tanár hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos kérdésekben a közeljövőben hasonló álláspontot képvisel majd a Fidesz és az SZDSZ.
szept. 20
15:57
Gyurcsány: Magyar nem háborúzhat magyarral (Infostart)
Véget ért a Magyar Demokratikus Charta rendezvénye szombaton a budapesti Kossuth téren. Gyurcsány Ferenc kormányfő azt kérte a résztvevőktől, vigyék el az üzenetet, hogy létezik egy olyan Magyarország, amelyben megértés és béke honol, és ebben az országban mindenkire szükség van. A szabadságjogok és a béke fontosságáról beszélt Demszky Gábor főpolgármester. Az összefogás és a szélsőjobb elleni…
szept. 20
16:21
Elkezdődtek a beszédek a Kossuth téren! (Alternatív Energia)
Megérkeztek a Magyar Demokratikus Charta demonstrációjának résztvevői szombaton, nem sokkal háromnegyed 4 előtt a budapesti Kossuth térre; a menetben haladt a miniszterelnök is - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
szept. 20
16:23
A radikálisok:"Magyarország a magyaroké" (Alternatív Energia)
Mintegy ötszázan gyűltek össze szombat délután négy órára a budapesti Hősök terén, ahol a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom felhívására több radikális csoportosulás tart tüntetést a Magyar Demokratikus Charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
szept. 20
16:39
Harc a szélsőjobb ellen (Alternatív Energia)
Az összefogás és a szélsőjobb elleni közös fellépés fontosságát hangoztatták azok a felszólalók, akik a romaszervezetek által tartott demonstráción mondtak beszédet szombat délután a fővárosi Olimpiai Parkban.
szept. 20
16:57
Cigány asszony mosta az árpádsávos zászlót a Duna-parton (Alternatív Energia)
Árpádsávos zászlót mostak ki cigányok szombat délután a romaszervezetek által meghirdetett békemenet alkalmából a Cipők a Duna-parton nevű szoborkompozíciónál: egy hófehér lavórban, a Dunából mert vízben az Országos Cigány Önkormányzat képviselőjeként egy cigány asszony jelképesen megtisztította "a fasizmus szennyétől" a történelmi zászlót.
szept. 20
17:33
Mi lesz itt? A radikálisok a Kossuth térre igyekeznek! (Alternatív Energia)
A HírTv tudósítója szerint a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntetői azt tervezik, hogy módosítják az előre bejelentett útvonalukat és rögtön a Kossuth térre mennek.
szept. 20
17:51
Demszky: "Nem félünk" (Alternatív Energia)
"Azért gyűltünk itt össze, hogy kinyilvánítsuk, nem félünk" - mondta Demszky Gábor a Magyar Demokratikus Charta szombati rendezvényén, a budapesti Kossuth téren.
szept. 20
18:09
Elindult a radikálisok csoportja (Alternatív Energia)
Mintegy ezer tüntető indult el a Hősök teréről a Szabadság térre. A menetet betyárruhába öltözött férfiak és fekete maszkos fiatalok vezetik - jelentették szombaton az MTI tudósítói.
szept. 20
18:11
Megtisztították a "fasizmus szennyétől" (Alternatív Energia)
Atrocitás nélkül ért véget a romák demonstrációja a Képviselői Irodaház és a Parlament közötti Olimpiai Parkban; a szélsőjobb ellen tiltakozó mintegy másfél ezres, jórészt fehér színű ruhát viselő tömeg nagy része csatlakozott a kormányfő által a Kossuth térre szombat délutánra meghirdetett Magyar Demokratikus Charta rendezvényhez.
szept. 20
18:27
A rohamrendőrök teljes menetfelszerelésben várakoznak+kép (Alternatív Energia)
Az MTI helyszíni tudósítóinak becslése szerint legalább háromezer rendőr biztosítja a szombati, budapesti demonstrációkat.
szept. 20
18:29
Gyurcsány: magyar nem háborúzhat magyarral! (Alternatív Energia)
A magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén szombaton Budapesten, a Kossuth téren.
szept. 20
18:45
Véget ért a rendezvény a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Véget ért a Magyar Demokratikus Charta rendezvénye szombaton, délután 6 óra előtt a budapesti Kossuth téren.
szept. 20
18:47
Kezdődik a balhé!-Radikálisok (Alternatív Energia)
Macskaköveket, füstbombákat és égő anyagot dobálnak a rendőrökre a Szabadság téren a Hősök teréről oda érkező csuklyás radikálisok, akik megrohamozták a kettős kordont.
szept. 20
18:49
Molotov koktélt is dobtak a rendőrökre? (Alternatív Energia)
Megtámadták a Kossuth térről hazafelé tartó chartásokat a radikálisok a Szabadság tér környékén szombat délután - jelentették az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói.
szept. 20
18:57
Véget ért a rendbontás: tűz, könnygáz, vízágyú, földúlt Andrássy út (Infostart)
Nem sokkal szombat este nyolc óra előtt véget értek Budapesten a nemzeti radikális tüntetők zavargásai. A rendőrség többször is könnygázt vetett be, egyszer a vízágyú is előkerült. A rendőrök elől menekülő tüntetők a többi közt földúlták az Andrássy utat és fölgyújtottak egy rendőrautót. Nyolc embert állítottak elő, három rendőr és egy idős hölgy sérült meg.
szept. 20
19:03
Kis utcákba menekültek a radikálisok (Alternatív Energia)
Andor Éva a Tv2 tudósítója: könnygázt is bevetettek a rendőrök miután a szélsőséges csoportokból álló tüntetők görögtüzeket dobtak a szabadság téri szovjet emlékműre.
szept. 20
19:05
Felgyújtottak egy rendőrautót! (Alternatív Energia)
Felgyújtottak a tüntetők egy rendőrautót a Szabadság tér közelében - jelentették az MTI helyszíni tudósítói.
szept. 20
19:07
Megkezdődtek az előállítások+KÉP (Alternatív Energia)
Megtámadták a Kossuth térről hazafelé tartó chartásokat a radikálisok a Szabadság tér környékén szombat délután - jelentették az MTI tudósító a helyszínről.
szept. 20
19:09
Külföldi áldozatai is vannak az Iszlámábádi robbantásnak (Alternatív Energia)
Nagy erejű pokolgép robbant szombaton a kora esti órákban Iszlámábádban a Marriott luxusszálloda előtt: a merényletnek legalább 50 halottja van, az áldozatok között külföldiek is lehetnek - közölte a rendőrség.
szept. 20
19:39
"A mi házunkba szaladtak be a radikális tüntetők"-élő jelentés (Alternatív Energia)
A mi házunkba szaladtak be a szélső jobbos tüntetők. Épp nézem a TV-t amikor már jó ideje hallom a fölöttünk köröző helikoptert.
szept. 20
20:15
Törő-zúzó csoport az Izabelle utcában (Alternatív Energia)
Ismét nagy mennyiségű könnygázt vetett be a rendőrség, ezúttal az Izabella utcában, egy 100-150 fős törő-zúzó csoport megfékezésére - jelentették az MTI tudósítói szombat este a helyszínről.
szept. 20
20:17
Hogy egyben lehessen tartani ezt a nemzetet (Alternatív Energia)
A magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral - mondta Gyurcsány Ferenc, a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén szombaton Budapesten, a Kossuth téren.
szept. 20
20:51
Létezik egy olyan Magyarország, amelyben megértés és béke honol (Alternatív Energia)
A magyarok egymásnak nem ellenfelei, hanem bajtársai, testvérei; magyar nem háborúzhat magyarral - mondta a miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta szombati rendezvényén a budapesti Kossuth téren. A főpolgármester pedig a mintegy ötezer résztvevő előtt úgy fogalmazott: "Azért gyűltünk itt össze, hogy kinyilvánítsuk, nem félünk".
szept. 20
20:53
Pajzsokat loptak el egy rendőrautóból (Alternatív Energia)
A Magyar Demokratikus Charta rendezvénye délután 6 óra előtt ért véget. A hazafelé induló résztvevőket radikálisok támadták meg a Szabadság tér környékén.

Keresés