Az egész világon figyelemmel kísérik Hillary Clinton és Barack Obama párharcát a demokrata párt elnökjelöltségéért, de Kenyában, ahonnan az illinoisi szenátor édesapja származik, egy másik Obama is hasznot húz az izgalmas csatából. Ezt az Obamát azonban barna üvegben árulják, a neve pedig Szenátor sör.
A gyermekek só fogyasztásának csökkentése a megivott cukrozott üdítőitalok mennyiségét is csökkenti. Ezáltal csökken az elhízás, a magas vérnyomás és felnőttkorban kialakuló szívinfarktus és stroke kockázata - derül ki az Amerikai Szívtársaság által kiadott Hypertension folyóirat legfrissebb számából.
Ami az utóbbi évek egyik legszenzációsabb felfedezése lehetett volna, az az utóbbi idők egyik legnagyobb bukása lett. A mozibolond amerikai Lawrence Nicastro ugyanis hatalmas hírverés közepette mutatott be egy eddig ismeretlen képet a meztelen Marilyn Monroe-ról, ám gyorsan kiderült, hogy az alkotás valójában Madonnát ábrázolja.
A sós rágcsálnivalókat és sós ételeket kedvelő gyerekek gyakran nyúlnak a kalóriadús cukros üdítők után, ezért esetükben a sófogyasztás visszaszorításával sikeresen lehet küzdeni a fölösleges kilók ellen - állapította meg egy brit tanulmány.
Már Skóciában is felfedezték a "halálos" katicabogarat, amely súlyos veszélyt jelent a helyi rovarvilágra. Az eredetileg Kelet-Ázsiában honos Harlequin katicát valószínűleg véletlenül hurcolták be a turisták Angliából.
Harminc ember állása bánja egy csótánynak a vakmerő bátorságát a türkmén állami televízióban. Az állat az esti híradó idején a műsorvezetőnő asztalán mászkált.
Az elmúlt két napban már hat férfiról esett szó, melyeket nem szeretnénk az ágyunkban látni. Most azonban két olyan férfitípusra szeretném felhívni a figyelmet, akiket ugyan szívesen látnánk meztelenül, mégis jobban tennénk, ha jó messziről elkerülnénk őket...
Kevesebbet esznek, alszanak és mozognak az ausztrálok, mint korábban, viszont egyre több időt töltenek a számítógép és a tévé előtt - derül ki a legfrissebb statisztikákból.
Nem csak Kenyában vannak veszélyben a turisták, Namíbiában is előfordul, hogy fegyveres banditák rabolják ki a külföldieket. Ez történt azzal a kilenc turistával is, akiket egy szafarin rohantak le a banditák.
Májusban jelenik meg az amerikai színésznő, Scarlett Johansson első lemeze. Az Anyway I Lay My Head című albumon a 24 éves sztár Tom Waits-feldolgozásokat énekel.
Önéletrajzán dolgozik Eminem, a jól értesültek már a könyv címét is tudni vélik. A hírt a rapperrel szerződést kötő kiadó képviselője is megerősítette, kijelentve, az Eminem: Ilyen vagyok címet viselő mű "az év könyve lesz".
Dmitrij Medvegyev, az orosz elnökválasztás legnagyobb esélyesének kézírását elemeztette a Komszomolszkaja Pravda című lap grafológusokkal, és azok csupa olyan tulajdonságot olvastak ki a betűkből, amelyek előnyösek egy ilyen felelős tisztség betöltéséhez.
John Lennon kisebbik fia, Sean szerzi a Rosencrantz és Guildenstern nem halott című vámpírkomédia filmzenéjét - értesült a Hollywood Reporter cím szaklap.
Fejek hullanak az ukrán rendőrségnél egy kijevi utcán történt incidenst követően. A parlament elnöke ugyanis azt állítja, hogy egy Porsche Cayenne sofőrje beintett neki az ukrán fővárosban. A házelnök lenyomoztatta a titokzatos sofőrt, aki legnagyobb megdöbbenésére egy magas rangú rendőri vezető.
A juhok, a kecskék - és a túrázók is magától értetődő természetességgel a hosszabb, cikcakkos utat választják, ha fel akarnak jutni egy hegyre. Lehet, hogy ők nem gondolkoztak el soha ennek az okán - kutatók azonban igen, és meg is fejtették a nagy rejtélyt.
A feladat szépségét az adja, hogy az első pillanattól kezdve megfigyelhetjük, hogyan lesz a magból törékeny termemtű magonc, hogyan nyitja ki növényünk első levélkéit.
Az ENSZ-nek bocsánatot kellett kérnie a nyugat-szaharai függetlenségi mozgalomtól (Polisario), amiért békefenntartó katonák összefirkálták az Ördög-hegyen található sivatagi barlang történelem előtti rajzaira.
Kétszer annyi fiatal fiú hal meg az utakon, mint lány - derül ki egy brit kormányzati felmérésből, amely leszögezi: közúti biztonságtechnikai tréninget kellene tartani az iskolás fiúknak.
Ismerkedni bárhol lehet, ha elég ügyes és leleményes vagy. Személyiségfüggő, hogy ki milyen "jól bevált módszert" alkalmaz és milyen csalafinta trükköket vet be, ha párt akar keresni.
Komolyan aggódnak a szerettei Angelina Jolie-ért, az állapotos sztár ugyanis elájult a repülőgépen, amikor Irakból tartott vissza Londonon keresztül Los Angelesbe.
Nem magyar találmány a vizitdíj, az Európai Unió számos országában létezik – mondta Hegyi Gyula, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Az uniós tagállamok felében van vizitdíj, különböző összegű, attól függően, hogy az adott országban milyenek a jövedelmi viszonyok – közölte az EP környezetvédelmi és közegészségügyi bizottságának tagja.
A szárnyas ételek kedvelői biztosan találnak néhány csemegét az alábbi receptek között! Az olykor szokatlan hozzávalók garantálják a különleges, ugyanakkor könnyű végeredményt.
Élethossziglan tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken az ipswich-i sorozatgyilkost. Steve Wright másfél hónap leforgása alatt öt prostituáltat fojtott meg, és kérdés: nem követett-e el előzőleg ennél több gyilkosságot?
Három orosz bankkártya-csalót fogtak el a rendőrök; egyikük kétmillió forintot és egy sportautót ajánlott fel a szabadulásáért - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A virágrügyek még a tél végén is károsodhatnak, ha az ősz nem kedvez a rügyek beérésének. Az enyhe tél eleji napok csökkentik a lappangó élettevékenységet és az ellenállóképességet.
A wellness jót tesz a testnek, de társasági eseménynek sem utolsó. Ha van hely, ahol együtt lehet lazítani a baráti társasággal, annak a lélek ápolásában van fontos szerepe.
Szobrot állítanak az Australopithecusnak az ukrajnai Szevasztopolban. Az előemberről mintázott alkotást február 23-án, a Honvédők napján leplezik le, amikor a férfiakat szokás felköszönteni.
Az inkvizíció történetéről nyílt kiállítás Rómában, amely felfedi a 12. században a katolikus egyház által az eretnekség ellen létrehozott intézmény néhány titkát.
Ha szívinfarktus után valamennyi páciens ingyen kapná meg a szükséges gyógyszereket, a betegek tovább élnének és a biztosítók költségei is csökkennének - mutatta ki egy amerikai tanulmány.
Állományuk gyarapodásának köszönhetően levették a veszélyeztetett fajok listájáról az egyesült államokbeli Sziklás-hegység északi részében élő szürke farkasokat. Az állatok számára ez rossz hír, mert így már vadászhatnak rájuk.