Három lehetséges, 2009-ben megvalósítható adóváltoztatási koncepciót vázolt fel előadásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián, kiemelve a járulékokra koncentráló változatot, amely szerint az adóterhelés szintje 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető.
Balettórákat is vesznek a temesvári rendőrök, hogy az európai viselkedési normáknak megfeleljenek, és hogy utcai szolgálatuk ne csak hasznos, de "műsorképes" is legyen. A temesvári közlekedési...
Egy idős székely embertől hallotta: „Valamikor, régen úgy választották a királyokat, hogy a koronát felröpítették jó magosra, akinek a fejibe szállt, az lett a király.” Mai valóságunkhoz annyiban közelít ez a népi naivitás, hogy itt nem a korona szállt az uralmon lévő ”fejibe”, hanem a hatalom…
A Fidesz szerint a kormány tovább folytatja a hazugság politikáját, hiszen újabb gázáremelésre, valamint a vizitdíj és a tandíj emelésére készül - hangsúlyozta Varga Mihály keddi budapesti...
Indul az Európai Unió támogatásával megvalósuló északkelet-magyarországi hulladék-gazdálkodási program, amely 229 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és 11 szomszédos, zempléni településen építi ki az...
Kaliforniában és Kanadában folyik a világ legfinomabb csapvize, legalábbis ezt állapította meg a zsűri azon a nemzetközi vízfesztiválon, amelyet az Egyesült Államokban rendeztek meg. A kóstolóval...
Új úticéllal bővül a Budapest Airport kínálata: keddtől az Aer Lingus heti három alkalommal közlekedtet járatokat Budapest és Belfast között, a légitársaságnak az első évben erre a járatra nem kell...
Megközelítőleg 142 millió forint az értéke annak a 27.800 karton cigarettának, amire egy budapesti raktárban bukkantak a vám- és pénzügyőrség munkatársai a szervezet keddi tájékoztatása szerint....
Időnként olyan érzése van az embernek, hogy Orbán Viktor intenzív médiajelenléte bőven elegendő ahhoz, hogy fokozatosan emelkedjen a Fidesz népszavazási kezdeményezéseire nemmel szavazók száma. A Fidesz elnökének elméletben nincs olyan nehéz dolga, az emberek utálnak díjakat fizetni, így aztán jóval egyszerűbb arra buzdítani őket, hogy azokat töröljék el, amit csak lehet, mint arra, hogy…
Különös felajánlást tett az Oscar-gálát követő immár hagyományos partiján Elton John. Az énekes ugyanis saját nadrágját ajánlotta fel jótékonysági célokra, és arra kérte a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak hozzá. Sharon Stone színésznő a felkérést sajátos humorral hárította el.
Gyurcsány Ferenc a jobboldali média negatív sztárja, aki a Fideszben a pofozóbábú előkelő szerepét tölti be. Ezt vélhetjük természetes folyamatnak, hiszen egy pártelvű demokráciában az ellenzék és annak sajtója általában a miniszterelnököt avagy a kormányzó párt elnökét támadja. A hazai "Gyurcsány sztori" azonban egy mesterséges képződmény, mint tudatos és sikeres média-konstrukció, a fideszes…
Az Oscar-gála nem csupán a film-, de legalább annyira a divatvilág seregszemléje is, hiszen a legnevesebb tervezők tülekednek azért, hogy a sztárok az ő kreációjukat viseljék. Éppen ezért egyedi Jane Russell színésznő esete, aki saját bevallása szerint egy először húsz éve viselt ruhájában jelent meg.
Újszerű repüléstervezési szoftverek készítésével törekszik a Lufthansa a repülőgépek CO2-kibocsátásának csökkentésére. A cég IT-leányvállalata, a Lufthansa Systems például egy olyan programot fejlesztett ki, amely minden egyes repülés megkezdése előtt az időjárási viszonyok, a szélerősség, a légtér telítettsége és a terhelés függvényében megtervezi a repülés legoptimálisabb útvonalát.
Kaliforniában és Kanadában folyik a világ legfinomabb csapvize, legalábbis ezt állapította meg a zsűri azon a nemzetközi vízfesztiválon, amelyet az Egyesült Államokban rendeztek meg.
Vanessa Williams szerint a rasszizmusnak köszönheti színészi és énekesi sikereit. Az afroamerikai művésznő egy interjúban azt mondta: gyerekkorában annyi méltánytalanság érte, hogy később az akkor felgyülemlett lendületből táplálkozott.
Bármennyire is szidták a szurkolók a szövetséget, az MLSZ segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a Fradi konszolidációja - jelentette ki Kisteleki István, a szervezet elnöke az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában. A kapitánykérdés mellett arról is beszélt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség még nincs túl a krízisen, de bízik benne, hogy a válogatott minden nehézség ellenére végig harcban…
A Deloitte szakértői a vállalat ügyfelei részére iparág-specifikusan, szakmai szeminárium keretében elemezték és foglalták össze a pénzügyi szektort érintő aktuális adójogi és számviteli változásokat. Pontokba szedtük.
Egyfajta befejezetlenséget, valamilyen köztes állapotot kerestem - mondta Rudolf Péter új darabjáról, a Keleti pályaudvarról az InfoRádiónak. A rendező szerint a darab történetei összeállnak egy egésszé, egy érzetté az országról.
Azzal, hogy az MNB nem változtatott kamatot, frappáns választ adott a piaci szereplőknek, akik egy kamatemelést próbáltak kicsikarni. Mint ahogy azt korábbi írásunkban (Népszava 2008. február 20) részleteztük, az égvilágon semmi sem szólt a kamatemelés mellett most, amikor az egész világ a gazdaság lassulásával küszködik. Úgy tűnt, hogy az MNB elveszítheti a monetáris politika fölötti kontrollt,…
Filmbe illő módon raboltak ki egy milánói ékszerészetet, miközben a tulajdonosok Los Angelesben adtak Oscar-partit filmsztároknak. A rablók közel 3,5 milliárd forint értékben vittek magukkal ékszereket.
Csaba László közgazdász szerint az árfolyamsáv eltörlése növeli a kormány mozgásterét, illetve árfolyam- és kamatügyekben ezentúl kizárólag a Magyar Nemzeti Bank felel. A monetáris tanács a kormánnyal egyetértésben kedden döntött úgy, hogy eltörli a forintárfolyam euróval szemben rögzített sávját, és lebegő árfolyamrendszert vezet be.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter üdvözli, hogy a szlovák gazdasági tárca a napokban bejelentette: nemet mondanak a Tőketerebesre tervezett széntüzelésű erőmű megépítésére. A zöldtárca vezetője bízik abban, hogy a határozott magyar érdekérvényesítésnek is köszönhetően végül sikerülhet megakadályozni az erőmű megépítését.
Éles, ugyanakkor kulturált volt az amerikai demokrata elnökjelöltségért harcoló Hillary Clinton és Barack Obama clevelandi vitája. A két szenátor húszadik alkalommal csapott össze a televízió nyilvánossága előtt.
A brazil szövetségi rendőrség elfogta a latin-amerikai ország története eddigi legnagyobb, 2005 augusztusában végrehajtott bankrablásának fő gyanúsítottját.
A Magyar Rádió kuratóriumának új elnöke a digitális átállást tekinti az egyik legizgalmasabb feladatának. A több mint három évtizeden át meghatározó rádiós és televíziós újságíróként dolgozó Rangos Katalin szerint nem a függetlenségének feladását jelenti, hogy most az MSZP jelöltjeként került a kuratórium elnöki székébe.
Az Egyesült Államok továbbra is a Nabucco projekt támogatására ösztönzi Magyarországot - mondta Matt Bryza amerikai helyettes külügyi államtitkár, aki az ügyben megbeszéléseket folytatott a magyar kormány képviselőivel.
Az A-kategóriás irodák hozama 5,75 százalék volt a múlt évben Magyarországon, és ezzel előkelő helyet foglal el Európában - állapítja meg a CB Richard Ellis (CBRE) elemzésében.
A Köztársasági Őrezrednél fokozott szolgálatellátást, a Készenléti Rendőrségnél tíznapos összetartást rendeltek el március 8-tól. Ez azt jelenti, hogy a rohamrendőröknek még a pihenőidejükben is készenlétben kell állniuk a bevetésre.
A mezőgazdasági termelők számára márciustól 20 milliárd forintos forgóeszköz hitelprogramot hirdet a kormány - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. A hitelhez azok a mezőgazdasá...
Korrupció és csalás gyanúja árnyékolja be Barack Obama kampányát. Nincs ugyanis kizárva, hogy közvetve köze van chicagói házvásárlásának ahhoz a pénzhez, amelyet egy brit-iraki milliárdos adott kölcsön az egyik régi munkatársának, aki korrupció vádjával áll bíróság előtt.
Pokolgép robbantásának esett áldozatul az Afganisztánban szolgáló NATO-egységek két katonája - közölte szerdán a szövetség parancsnoksága alatt álló nemzetközi biztonsági erő (ISAF). A...