Évi 7,2 millió forintért alkalmazza tanácsadóként a Miniszterelnöki Hivatal Barabás Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagját – értesült a Magyar Nemzet.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán hatheti csúcsra emelkedett, miután az IBM 15 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási terve széles körben kedvet csinált az értékpapírok vásárlása iránt. A l...
Olaszország azzal a kéréssel fordult az Európai Unióhoz, hogy nyilvánítsa a nápolyi pizzát "garantáltan hagyományos specialitásnak". Ha Brüsszel rábólint a kérésre, az azt is jelenti, hogy a nápolyi pizzát csak készítése helyszínén lehet elfogyasztani.
Éles, ugyanakkor kulturált volt a demokrata elnökjelöltségért harcoló Hillary Clinton és Barack Obama kedd esti clevelandi vitája. A két szenátor 20. alkalommal csapott össze a televízió...
A forint szerdán tovább erősödött a hétfői sáveltörlés örömére, szemben haladva az általában óvatos felzárkózó piaci irányzattal, és egyelőre rácáfolva az elemzői jóslatokra, hogy egyéb ösztönzők híjá...
A nagybeteg művész arra panaszkodik, hogy soha nincs egy fillérje sem, nyugdíját és életjáradékát nem kapja kézhez. Mindeközben álmodozik egy barátjával közösen vásárolt házról, ahol neki is lesz egy nyugodt kis zuga
Eddig csak figyelmeztető levelet kaptak, ám mostantól az APEH is jelentkezhet azoknál, akik a taj számuk alapján nem jogosultak a közfinanszírozott egészségügyi ellátásra - írja a Népszabadság.
A miniszterelnök javaslatira reagálva Dávid Ferenc, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldalának nevében elmondta: a kormányfő által felvázolt, az élőmunka terheinek csökkentésével kapcsolatban a járulékcsökkentést támogatják, de a szuperbruttósításra vonatkozó elgondolást is át kellene gondolni.
Vérben úszott az arca annak a fiatalembernek akit édesanyja lőtt főbe hétfőn délután. A szomszédok szerint Tamás élete a drog miatt siklott ki. Klára, az anyuka teniszezni, úszni járatta fiát, mindent megadott neki. Hétfőn délután mégis ráfogta gyermekére a vadászfegyvert, és kattanásig húzta a ravaszt.
Csaknem 101 dolláron fejeződött be a bekiáltásos kereskedés a New York-i árupiac olajszekciójában kedden: az áprilisi szállítású amerikai könnyűolaj ára a nap végére 100,90 dolláron állt, ez csaknem 1...
Imád meztelenül mászkálni Kate Hudson. Az amerikai színésznő szerint eme szokását anyjától, Goldie Hawntól és mostohaapjától, Kurt Russelltől örökölte, ám azt hangsúlyozza, hogy ez csak a saját lakásában történhet meg...
Budapesten az elmúlt 24 órában a levegő minősége kifogásolható volt, de az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a helyzet javulni fog. A légzőszervi, szív- és érrendszeri betegségben szenvedők kerüljék a forgalmas területeket – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium honlapja.
A francia árak feléért európai színvonalú fogászati kezelésben részesül évente az a több száz francia, aki turistaút keretében Budapesten csináltatja meg a fogait.
Arizonában, az Egyesült Államokban építi fel a világ talán legnagyobb naperőművét egy spanyol cég. A tervek szerint a 7,7 négyzetkilométer felületű naperőmű 2011-től 280 megawatt energiát fog...
Mi konzervatív pár vagyunk, nem szexelünk - jelentette ki a Nagy fogyás szerelmespárja, Bogi és Milán egy könyvbemutatón. A fiatalok, akik a mûsor alatt melegedtek össze, elárulták, nagyon jól megvannak együtt, de egyelõre az ismerkedés fázisánál tartanak.
Szerbia keresetet nyújt be a hágai Nemzetközi Bíróságon az Egyesült Államok, illetve minden ország ellen, amely elismerte "egy ál-állam kikiáltását Szerbia területén".
Egy féltékeny férfi azért ölte meg négyéves fiát, hogy így álljon bosszút feleségén, aki megcsalta és elhagyta őt. Christopher Hawkins leszúrta a négyéves Ryant, és meg akarta ölni 14 éves lányát, Donnát is.
A Richter-skála szerinti 4,7 fokozatú földrengés rázta meg szerdán hajnalban Nagy-Britannia több részét. Áldozatokról, komolyabb károkról nem szólnak a jelentések. A rengés epicentruma...
A Richter-skála szerinti 5,3-es erősségű földrengés volt Nagy-Britanniában szerda hajnalban: a földmozgás kisebb anyagi károkat okozott, áldozatokról nem érkeztek hírek - közölte a brit földtani hivatal.
Az Európai Bíróság kedden megerősítette: csak olaszországi termék, a származási helye szerint védett és Párma térségében előállított "Parmigiano Reggiano"-t lehet Európában parmezánnak nevezni, ilyenk...
Pennsylvániában Hillary Clinton egyik szimpatizánsa olyan éles szópárbajba keveredett Barack Obamát támogató sógorával, hogy a vita verekedésbe torkollott, majd Hillary híve hasba szúrta Obama-rajongó sógorát - adta hírül kedden az amerikai sajtó. A szerencsétlenül járt férfi állapota kritikus.
"Húsz éve üldöznek a rendőrségnél, most örülnek, hogy végre fogást találtak rajtam" – mondta felháborodottan Lívia, akit a Bors elsőként talált meg otthonában. A pornózáson kapott törzszászlóst láthatóan megviselte, hogy felfüggesztették állásából.
Saját márka indításáról döntött az ötszörös Grammy-győztes Amy Winehouse. A zavaros magánéletéről és különc öltözködéséről is ismert énekesnő a jelek szerint nem csupán a lemezeladások terén szeretné kihasználni sikerét.
Raúl Castro, az új kubai elnök Havannában fogadta Tarcisio Bertone bíborost, vatikáni államtitkárt (kormányfőt). A vasárnap megválasztott Raúl Castrónak államfőként ez az első találkozója egy...
Szerdán 16 óráig tekinthetnek be a választópolgárok szavazókörük választási névjegyzékébe, és győződhetnek meg arról, hogy szerepelnek-e benne. A népszavazás napján, tehát március 9-én már senkit sem lehet felvenni a névjegyzékbe, kivételt csak azok jelentenek, akiknek van megfelelő igazolásuk ehhez.
Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja.
Igazi családként lubickolt az esztergomi élményfürdőben a Hooligans együttes dobosa, Endi (38) volt kedvesével, Dinával (35) és közös gyermekükkel, Bogival (2).
Egy izraeli légicsapásban szerdára virradóra életét vesztette egy palesztin fegyveres Gázában, két társa megsebesült - jelentették palesztin kórházi források. Zaki Abu Zeid, az Iszlám Dzsihád...
A Gazprom ismét a gázszállítás csökkentésével fenyegette meg Ukrajnát, két héttel azután, hogy Oroszország és Ukrajna megállapodott az előző vita rendezésében.
Kis híján megbukott a legújabb Rambo-film Nagy-Britanniában és Írországban, hiszen az általában legerősebbnek számító nyitóhétvégét csak a harmadik helyen zárta a Hipervándor és a Be Kind Rewind mögött. Az okok azonban nem mindennapiak...
Az elmúlt időszak történései megmutatták, hogy a magyar társadalom sem várhat mindent a pártpolitikusoktól. Kellenek a civilek, akik újra meg újra felemelik a hangjukat, olyan ügyekért, amelyekért senki sem áll ki. A Critical Mass néhány szimpatizánsa a zebrát tesztelte.
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. bevétele 5 milliárd forint volt 2007-ben, ez 16 százalékos növekedés a 2006. évi 4,3 milliárd forinthoz képest. A Szentkirályi 5,8 milliárd forintos bevételre számít az i...
A rendőrség nem számít arra, hogy szélsőséges csoportok aktivizálnák magukat a népszavazás napján (március 9.) vagy megzavarnák a március 15.-i ünnepet - erről Bencze József országos főkapitánybeszélt. Annak ellenére sem, hogy Budaházy György és Toroczkai László cselekvésre buzdító levelet írt, illetve március 9-én, az urnazárást követően a Parlamentnél jelentettek be demonstrációt.
Zokogott, amikor visszatért a parancsára elkövetett gyilkosságok helyszínére a vörös khmer kivégzőparancsnok, Kaing Guek Eav. Az általa vezetett S-21 börtönben és kínzóközpontban nagyjából 15 ezer embert öltek meg.
Az Egyesült Államok továbbra is a Nabucco projekt támogatására ösztönzi Magyarországot - mondta el az MTI-nek Matt Bryza amerikai helyettes külügyi államtitkár, aki az ügyben kedden folytatott...
Az NZD-USD nyomás alá került az ázsiai kereskedésben, és 0,8170-röl visszaesett 46 pippel 0,8124-re. A vételi utasítások 0,8120-nál 0,8150-re segítették az árfolyamot. Támogatás 0,8100-nél, míg ellenállás 0,8183-nál található. A kerek 0,82-es érték korlátozhatja a piacot felfelé. Az EUR-JPY árfolyama 73 pipes sávban mozgott, 161,09 és 160,36 között. A kereskedök szerint hamarosan megközelíthetik…
Tovább emelkedhet a nemzetközi árutőzsdéken a gabona ára, ez pedig a kenyér drágulásához is vezethet - írja a Magyar Nemzet. A pékszövetség véleménye szerint ugyanis a pékek a költségeiket kénytelenek beépíteni a kenyér árába.
Nemet mondott a tőketerebesi széntüzelésű erőműre a szlovák gazdasági tárca. A miniszter azért utasította el a beruházást, mert az erőmű megépülésével szerinte nagy mennyiségű szennyező anyag és por kerülne a levegőbe, és egyéb káros következményekkel is számolni kellene.
A jegybank szakértői szerint a korábban elhalasztott áremelések miatt az energiaárak tekintetében még az idén 15-20 százalékos áremelés is elképzelhető.
Hitler és Frankenstein között is választaniuk kell Meghálaja indiai állam lakóinak a március 3-i helyi választásokon. A jelöltek igazi neve szerencsére ennél bővebb, Adolf Lu Hitler-Marak és...
Február 25-én 1,50 fölé emelkedett az EUR-USD árfolyama. A 70 pipes emelkedés után új abszolút csúcsot értek el 1,5047-nél. Az emelkedésért a stopok oldása volt a felelös 1,4970-80-nál. Az amerikai, ausztrál és új-zélandi befektetök vételi utasításai is felfelé segítették az árfolyamot. A csúcs elérése után 1,50-re esett vissza az árfolyam. Ez a támogatás eddig tartotta magát. Jelenleg 1,5030-40…
A tavaly év eleji viszonylagos, de alaptalan lelkesedésen messze túljutva, ősz óta igen gyenge a német fogyasztók hangulata. A márciusra szóló hangulatmutató 4,5 pont, a februári és a januári, szintén...
A miniszterelnök szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópálya-kezelő benne lehet az új tulajdonosi programban. A miniszterelnök erről a TV2 reggeli műsorában beszélt.