Nem látta meg árnyékát a Miskolci Vadaspark Gabi névre keresztelt barnamedvéje, noha február 2-án kibújt "otthonából" a látogatók legnagyobb örömére. A népi hagyomány szerint ebből az...
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba Nagykanizsán a 20 éves fiatalembert, akit hasba szúrt egy 15 éves fiú; az elkövetőt hajnalban egy somogyi faluban fogták el - közölte...
Több mint százezren vonultak szombaton az utcára a török fővárosban, hogy kifejezzék szembenállásukat azzal a törvénymódosítással, amely engedélyezné a fejkendő viselését a felsőoktatási...
Ma privatizálni fogok. Nem, Kedves Olvasó, nem műkorundgyárat vagy Andrássy úti palotát. A privatizálás kifejezés ugyanis a színházi nyelvből származik, azt a színi ténykedést fedi, mikor is a szereplő(k) a szent deszkákon nem az előadás részeseként játszanak, hanem magánszámot mutatnak be, mit sem törődve a többi jelenlévővel.
A reformok folytatását és az azok melletti határozottabb kiállást hangsúlyozták az MSZP Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platformja szombati budapesti tanácskozásának felszólalói....
Ma folytatódnak az egyeztetések a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) követeléseiről a szakszervezet és a MÁV-START Zrt. és a MÁV Zrt. között, miután tegnap nem született megállapodás a felek között.
Holnap a több-kevesebb napsütés mellett északon változóan, délen többször lesz erősen felhős az ég, és legfeljebb délnyugaton lehet kisebb eső. A szél a Dunántúl északi részén fokozatosan megerősödik.
MoziKedd címmel ingyenes vetítéssorozat indul "a szerelem jegyében" a jövő héten a budapesti Francia Intézetben, a program keretében minden kedden egy-egy, 2000 után készült filmet mutatnak be - közölte Balla Borbála, az intézmény sajtóreferense az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a MoziKedd vendégei februárban négy francia filmet láthatnak, angol felirattal.
Póta Georgina után Tóth Krisztina is kiesett az asztaliteniszezők Frankfurtban zajló Európa TOP 12-bajnokságán, miután a negyeddöntőben hat játszmában kikapott a lengyel színekben versenyző Li Qiantól.
Februárban kísérleti jelleggel néhány felsőoktatási intézményben a költségtérítéses hallgatók már élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy egyenesen az egyetemeknek, főiskoláknak utalják a diákhitelt - olvasható a Diákhitel Központ honlapján.
Utcát és teret neveznek el Stockholm szívében a tavaly nyáron 89 éves korában elhunyt világhírű svéd rendezőről, Ingmar Bergmanról - döntött a városi tanács pénteken
Helyi népszavazást tartanak ma Medgyesegyházán, a nagyközség határába tervezett biomassza-erőműről. A közel 3.600 választásra jogosult helyi lakosnak arról kell döntenie, hogy egyetért-e azzal, hogy Medgyesegyháza közigazgatási területén hőerőmű épüljön.
A 100 éve kipusztult nyírfajdok visszatelepítésével próbálkoznak itthon az erdészek. Egyelőre 82 madarat hoztak el Németországból, mert ott nemcsak vadásszák, hanem szaporítják is őket. Becslések szerint legalább két év múlva lesz Magyarországon annyi fajd, hogy nyugodtan szabadon engedhessék őket, s még élőhelyet is kell találni.
Önkéntes számlálóbiztosok segítségével "hajléktalan-népszámlálási" akció indult szombat este, hogy vasárnapra virradóra összeszámolják a hajléktalan embereket a fővárosban és környékén. Az akció több vidéki városra is kiterjed.
Webkamerán keresztül figyelte meg egyik alkalmazottját egy brit üzletember, és kirúgta, mivel azt látta, hogy a nő az ügyfelek kiszolgálása helyett barátnőivel cseveg a világhálón.
Emberölés megalapozott gyanúja miatt szombaton őrizetbe vett a rendőrség egy 48 éves halászi férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy halálos szúrást mért 31 éves áldozatára - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
BUDAPEST – Ki gondolta volna, hogy a világ legszebb férfiúja ott ül a Heti hetesben? Pedig mint a mai adásból kiderül, nem számít sem a kor, sem pedig a külső, a világhódítót a stúdióban kell keresni. Történt ugyanis, hogy miután Hollywoodban a színésznőkből összeállították az ideális nőt, Hernádi Juci kapta a kellemetlen feladatot, hogy megalkossa a FÉRFIT, az abszolút győztest.
LONDON – Buzsáky Ákos (25) hetedszer! A Queens Park Rangers (QPR) középpályása megszerezte hetedik bajnoki gólját a másodosztályú londoni csapatban. A válogatott labdarúgó csak október vége óta tagja a két Forma–1-ben érdekelt üzletember, Flavio Briatore és Bernie Ecclestone csapatánál, de ontja a gólokat.
BUDAPEST – Becslések szerint több ezer halálos áldozata is lehet az influenza szövődményeinek Ma gyar or szá gon. Minden idők egyik legsúlyosabb fertőzéshulláma még mindig teljes erővel tombol, már 160 ezer beteget regisztráltak az orvosok. És nem tudni, hol a vége…
A MÁV felvette szombaton a kapcsolatot a Volán Egyesüléssel, és hétfőn megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy egy elhúzódó vasutas sztrájk esetén hogyan lehetne autóbuszokkal pótolni a vasúti forgalmat a kimaradó szakaszokon - nyilatkozta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szombaton az MTI-nek.
MOHNTON – „A 14 éves lányom arra kért, festessem szőkére a hajam, és vállaljak szerepet nagy hollywoodi filmekben, hogy újra híres legyek és gazdag” – nyilatkozta Kelly McGillis (50).
LOS ANGELES – A holnapi meghallgatásig apai gondnokság alá helyezte a bíróság Britney Spearst (26), akit csütörtökön vittek újból pszichiátriai kezelésre, mániás depresszió gyanújával.
A fél évszázados születésnap és a Beatles-dal 40 évvel ezelőtti megjelenésének alkalmából kedden éjféltől kezdik a sugárzást a Kis Göncölszekér legnagyobb csillagának irányába