A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) munkabeszüntetése a hétfő után kedden is teljes napra tönkretette az ország vonatközlekedését. A kiszámíthatatlanság miatt az elindított személyszállító szerelvények is döntően üresen jártak. Az újabb tárgyalások a munkáltatókkal eredménytelenül zárultak. A VDSZSZ követeléseit nemcsak a MÁV-vállalatok és az azok tulajdonosi jogait gyakorló…
A jelek szerint az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) megbocsátja Robert Fico szlovák kormányfőnek, hogy másfél éve koalícióra lépett, s azóta is együtt kormányoz a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS).
A témával foglalkozó külföldi cikkekből az derül ki, hogy információs gátszakadás lehetőségét hordozza magában a NATO-ban, ha a KGB-akadémián végzett Laborc Sándor a nemzetbiztonsági hivatal...
Az olasz kormány kedden arról döntött, hogy május 18-án népszavazást rendeznek a választójogi törvény reformjáról - jelentette be Vannino Chiti, a parlamenti kapcsolatok minisztere. Ha azonban...
Volt más is. Össztánc a Toldy Gimnázium fölött, a Szabó Ilonka utcában, a Kisöregnél. Élő rock zene. Csak annak volt rangja, aki jól rázott. Ha elszabadult a hangulat, a Kisöreg leállította a rongylábat meg a tamangózást. „Nincs tapadás” – kiáltotta az egymásba gabalyodott párok felé.
A politikai és gazdasági kapcsolatok további erősítésének szándékával tesz látogatást Magyarországon Günther Oettinger, a német Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke - értesült kedden az MTI....
Az SZDSZ népszavazási stratégiájának lényege nem változott: mondjunk nemet a szocializmusra - mondta Kóka János pártelnök a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel és Magyar Bálint ügyvivővel...
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy még a hatályba lépés előtt vonja vissza azt a rendeletét, ami magáncégeknek is lehetővé tenné, hogy traffipax-ellenőrzést végezzenek az utakon - mondta Hock...
A rendőrség feladata a következő két-három évben, hogy a korábbi évek változása nyomán kialakult új szervezetet "belakja", megerősítse - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a rendőrség elmúlt...
Az Európai Uniónak egységes álláspontot kell képviselnie a koszovói kérdés rendezésében - jelentette ki egybehangzóan Sólyom László magyar és Georgi Parvanov bolgár köztársasági elnök kedden...
Megszüntette a nyomozást a szegedi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a tavaly nyáron, Makó határában történt, nyolc halálos áldozatot követelő buszbaleset ügyében - tájékoztatta az...
"Szoros volt, de végül Obama mellett döntöttem" - mondotta roppant tréfásan Barack Obama, miután lakókörzetében (Hyde Park, Illinois) leadta előválasztási szavazatát.
Rendkívül nehéz volt megjósolni, hogy ki nyer Delaware-ben, ahol a demokratáknál és a republikánusoknál is elképesztően szoros versenyt vártunk, 15 és 18 delegált múlik a szavazatok megoszlásán.
A CNN exit pollja szerint Alabamában Mike Huckabee végezhetett az élen 42 százalékkal, McCain 32 százalékkal a második, Romney 18 százalékkal, messze lemaradva a harmadik.
Tennessee-ben a szavazatok 3 százalékának összeszámlálása után a CNN kihirdette Hillary Clinton győzelmét, aki 54 százalékkal vezet a 34 százalékon álló Barack Obama előtt.
A CNN szerint Hillary Clinton biztosan nyer a hazai pályán New Yorkban: az exit pollok alapján 58-42 arányban vettek részt nők, illetve férfiak az előválasztáson, a nőknek 62 százaléka, a férfiaknak 49 százaléka választotta Hillaryt.
Ahogy előbb-utóbb várható volt, Tennesseeben 44 százalékos állás mellett érte utol Mike Huckabee az eddig vezető John McCaint: jelenleg mindketten 33 százalékon állnak, de pár szavazattal már Huck vezet.
Igazi közszolgálati televíziót idéz az mtv új Nyugat sorozata (a Nyugat 100) - persze jelenkorunk érthetetlen kívánalmainak megfelelően jól eldugva a késő esti órában. Csodák csodájára színművészek játszottak szerepeket, egyebek mellett Hámori Gabriella, Kocsis Gergely, Szervét Tibor idézték meg a kor legendás alakjait, szerkesztőket, írókat, költőket - Kamarás Iván is remek szövegmondóként…
Még csak részben zárult le az Oktatási Hivatal (OH) vizsgálata a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, de az már bebizonyosodott, hogy az iskola megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Az erről szóló hatátozatot tegnap kapta kézhez a Kerepes polgármestere, Franka Tibor. Az intézményt felszólították a jogsértés megszüntetésére, és 200 ezer forint…
Bár csak Utahban és Massacshusettsben nyert eddig, és valószínűleg még Mike Huckabee is több államban nyer nála a szuperkedden, Mitt Romney Bostonban tartott beszédében magabiztosan arról nyilatkozott, hogy ő nyeri majd az elnökválasztást.
Az elmúlt hónapok két legnagyobb vihart kavart környezetkárosítási ügyében (az illegális német szemétimport és az alföldi fekete fakitermelés) eljutott a vádemelésig a nyomozás - jelentették be tegnap a Legfőbb Ügyészségen. Az ügyészek szerint az ilyen cselekményekre vonatkozó büntetési tételeket szigorítani kellene.
Az SZDSZ népszavazási stratégiájának lényege nem változott: mondjunk nemet a szocializmusra - mondta Kóka János pártelnök a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel és Magyar Bálint ügyvivővel közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. "Kádár János valószínűleg büszke lenne a népszavazás kezdeményezőire, hiszen Tarlós István kampánykörútja során a szocialista egészségügyet dicsérte, büszkén…
Komoly felháborodást keltett, hogy egy német kisváros egy olyan náci tudósról nevezte el iskoláját, aki segített kifejleszteni a V2 ballisztikus rakétát.
Kikelt magából az Európai Gyertyaöntők Szövetsége: a főként német és holland gyertyagyártókat tömörítő szervezet azt kérte Brüsszeltől, indítson eljárást a dömpingáron Európába özönlő kínai gyertya ellen.
A következő két-három évben mintegy ezer lakást építenek Budapesten a rendőrség számára - jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a 2007-es évet értékelő országos rendőrfőkapitányi értekezleten ezt azzal indokolta, hogy a fővárosban sok betöltetlen rendőri állás van és nagy az elvándorlás, mivel a zömében vidéki fiatalok nem tudják megoldani lakhatásukat. A kormánynak szándéka és…
A minnesotai republikánus kaukusz eredménye (amit a CNN az adatok egyharmadának beérkezése után hirdetett ki) szinte ugyanaz, mint az észak-dakotaié: Romney nyert (39%), utána McCain (23), Huckabee (21).
AZ ELTE kutatóinak még mindig nehezen megy a kutatási eredmények átfordítása hasznosítható termékké, tehát a szabadalmaztatás és a licenc megfogalmazása - mondta az InfoRádióban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rektora.
Megmérgezték Polizianót és Pico della Mirandolát, az 1494-ben rejtélyes körülmények között elhunyt két reneszánsz filozófust - erre a következtetésre jutott a hét hónappal ezelőtt exhumált holttesteket vizsgáló kutatócsoport.
A leszakadó baloldali szimpatizánsok visszahódítását szolgálhatja Gyurcsány Ferenc által meghirdetett új baloldali politika. A kormányfő a pártbeli kritikák erősödése nyomán már tavaly előre jelezte, hogy bár az ország kisebbsége tart az MSZP-vel, de meg fogják fogni a többség kezét is. A kormányzati sítlusváltás annak felismerése, hogy a megszorítások után a társadalomnak lélegzetvételre van…
Kényszerítették saját bevallása szerint a Munkáspárt muszlim képviselőjének lehallgatására a rendőrség terrorellenes ügyosztályájának tisztjét, aki attól fél: nem fogja élve megúszni ezt az ügyet.
Nem befolyásolja lényegesen a több-biztosítós rendszer ellen indított népszavazást, hogy az egészségbiztosítási törvényben várhatóan rögzítik: egybiztosítós marad a rendszer. Az MSZP-ben sem azzal indokolták, hogy a referendum árnyéka miatt kerülne bele a jogszabály szövegébe az egybiztosítós modell, sokkal inkább szépészeti beavatkozásról van szó. A módosítókról egyébként ma tárgyal az…
Újabb Volán társaságok állapodtak meg a MÁV-val arról, hogy járataikon elfogadják a vasúti bérleteket. A MÁV-Start Zrt. közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a vasúti sztrájk ideje alatt t...
Nincs megelégedve a legújabb plasztikai műtétek eredményével a csak Jordanként ismert brit kebelcsoda, Katie Price. A modell ezért már most újabb szépészeti operációkat tervez: tovább akarja kisebbíttetni a melleit.