Eredményesnek minősíti az SZDSZ népszavazás kampányát Kóka János, aki szerint az elmúlt hetekben tíz százalékkal csökkent a várhatóan igennel és hét százalékkal nőtt a nemmel szavazók száma -...
Eddig mintegy harminc kisgyerek került be rota vírusos megbetegedéssel a kiskunhalasi kórházba, ahol Bács-Kiskun megye egyetlen gyermek-fertőzőosztálya működik; életveszélyes eset nem történt -...
A Fidesz új határozati javaslatot készít a Déli Áramlatról szóló magyar-orosz megállapodással összefüggésben, miután korábbi indítványuk, amelyben a rendkívüli parlamenti ülést is kezdeményezték,...
Összehangolt kampányt kezd az ENSZ tíz ügynöksége a női körülmetélés ellen annak érdekében, hogy 2015-re jelentős mértékben visszaszorítsa és egy emberöltő alatt felszámolja ezt az ártalmas...
Az európai szocialisták szerint a Déli Áramlat gázvezeték tervei teljesen megalapozottak - mondta csütörtökön az MTI-nek az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának vezetője. Martin...
Nem lepődnék meg, ha beigazolódna sejtésem: a vonatszolgáltató-ipari hallgatók etika tanterve Vaszilics Fedor Emánuel hajdani okburi állomásfőnök elméleti és gyakorlati tevékenységén alapul. Életpályájának egyes mozzanatait feldolgozó szerző, P. Howard leírása szerint a sivatagi vonalon érvényes menetrend iránt érdeklődő alkalmi látogatójával közölte: "Nyolc húszkor tökrészeg leszek, és minden…
Nem lehet egyetlen mutató alapján rangsorolni az oktatási intézményeket - véli Neuwirth Gábor oktatáskutató. Szerinte a középiskolák értékelése esetén fontosak az érettségi eredmények, a nyelvvizsgák száma, a versenyeken való részvétel aránya is. Felsőfokú intézmények esetén figyelni kell a tanárok tudományos fokozatát és publikációik számát is.
Hétszáz millió euróba kerül Magyarországnak a Déli Áramlat gázvezeték megépítése, amire tegnap szerződött a moszkvai Kremlben az orosz és a magyar kormány. 2013. után az éves gázfogyasztás kétharmadával egyező mennyiség haladhat át a vezetéken. Miközben az Európai Parlament szocialistái támogatják a tervet, a Fidesz elnöke, Orbán Viktor a parlament és az ország elleni puccsnak nevezte a szerződés…
Olyan gyógyszert dolgoztak ki brit kutatók, amelynek segítségével több ezer fiatal nőt meg lehet védeni a mellráktól. Azoknál, akiknek a családjában gyakran előfordul a betegség, a gyógyszer a kutatók szerint valóságos "vakcinaként" működik majd, és megakadályozza a kór kialakulását.
A Magyar Köztársaság elnöke változatlanul és következetesen hisz abban, amit helyesnek gondol. Miután államfővé választották, azt mondta, "lehet más a politika". És bár azóta gyakran lehetett az az érzése, hogy mégsem, azért tartja magát jelszavához.
Sólyom László államfő nem változtat az ombudsman-jelölés módszerén, és továbbra sem egyeztet a parlamenti pártokkal a jelölés előtt. A frakcióvezetőkkel tartott megbeszélését azonban eredményesnek és megnyugtatónak értékelte. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője úgy értékelte, hogy bár az álláspontok nem közeledtek, de világosabbá váltak. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető közölte, nyitottak…
Ashleigh Morris nem úszhat, és egy nehéz nap után nem lazíthat forró fürdővel, frissítő zuhannyal - ugyanis éppen a vízre allergiás. A 19 éves lány még a saját izzadtságától is tele lesz fájdalmas kiütésekkel.
Hamis a nyugati társadalmakban az iszlámról kialakult kép, a muszlimok döntő többsége ugyanis a demokrácia és a szabadságjogok híve - derült ki a Gallup nagyszabású felméréséből, amelyet hat éven keresztül, három kontinensen készítettek.
Három héttel a népszavazás előtt inkább csökkent, mint nőtt a lakosság részvételi hajlandósága, miközben egyre kevesebben gondolják, hogy a referendum esetleges sikere a kormány bukását eredményezheti - írta a Medián. Felmérésük szerint jelenleg a lakosság 46 százaléka mondja magát biztos résztvevőnek, ám ennél kevesebben járulnak majd az urnákhoz. Ennek ellenére a referendum várhatóan mindhárom…
Választási csalással vádolt egy fideszes képviselőt egykori kampánystábjának tagja az egyik nyíregyházi városi televízió felvételén. Állítása szerint ő azonos azzal a férfival, akit 2002-ben egy nyírbogáti választási csalás miatt elítélt a bíróság, mivel Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő nevében élemiszercsomagokat osztogatott a romáknak. Az ügy azért érdekes, mert nemrégiben…
Az utóbbi néhány évben egyre növekszik a cápatámadások száma, annak ellenére, hogy a ragadozók száma drasztikusan csökken. Szakértők szerint a jelenség oka az, hogy egyre több ember egyre több időt tölt a tengerekben.
Megérkeztek a napokban a januári távhőszámlák a fogyasztókhoz, akik arról panaszkodnak, hogy egy átlagos lakótelepi lakás esetében 40-50 ezer forintot is ki kell akár fizetniük - jelentette ki lapunknak Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő, aki felkérte parlamenti frakcióját, hogy vizsgálja meg a kérdést. A politikus emlékeztetett: bár számos ígéret elhangzott a távhődíjak mérséklése…
- Jó reggelt! - mondta a miniszterelnök, amikor belépett az ajtón. Kikérjük magunknak a magyar emberek nevében az ilyesmit - felelte nyomban az ellenzék vezére.
Perrel fenyegetik egy házaspár a szentpétervári önkormányzatot, mert a közlekedésrendészet lopóautója a kocsival együtt a nyolcéves fiúkat is magával vitte. Az incidens súlyos mentális problémákat okozott a gyereknél - állítják a szülők.
Külföldi állampolgár hogyan adózik itthon bérbeadott lakása után? Mikor és mennyit kell fizetnie, aki most lesz evás? Hétéve nem működő bt. megszűnéséhez mit kell tenni? Kell-e járulékot fizetniük azoknak, akik nem működnek közre a Kkt. munkájában? Romániai cégtől kapott számlát hogyan kell kezelnie a magyar cégnek, ha a román társaságnak sem székhelye, sem telephelye nincs Magyarországon.…
Gyurcsány Ferenc minap előadott évértékelő beszédében tulajdonképpen másfél évről szólt. Második kormányzásának első másfél évéről, amelyet szerinte "kijózanító kényszerek között" kellett végrehajtania - és ekkor nagyon finoman fogalmazott. Úgy ítélte meg, hogy "ez a másfél év minden küzdelemmel együtt teljesítette fő feladatát: lehetőséget teremtett egy új politikára, utat nyitott a 2006-ban…
A kínai vezetés felülvizsgálja az ország családtervezési rendszerét, mert az károsan hat a gazdaságra, és demográfiai időzített bombaként működik - jelentette ki a kínai kormány egyik tagja.
Nagy-Britannia egyik legbefolyásosabb színes bőrű közéleti szereplője szerint a demokraták elnökjelöltségéért kampányoló Barack Obama cinikusan kihasználja az Egyesült Államokban ma is létező faji megosztottságot, győzelme pedig nem megszüntetné, hanem meghosszabbítaná annak létezését.
Gyurcsány Ferenc melletti szimpátiatünetést szerveznek a balodal szimpatizánsai szombatra a budapesti Szent István Parkba. A tünetéssel Gyurcsány és a kormány programja mellett, a gyűlöletbeszéd ellen akarnak demostrálni- derül ki az MSZP-hez közelálló kapcsolat.hu honlapon körbeküldött e-mailből. A szervezők idén január 19-re már meghirdettek egy hasonló demostrációt, ám azt "elhalasztották",…
A legújabb hírek szerint Frank Rijkaard azt tervezi, hogy nyáron elhagyja a Barcelona labdarúgócsapatát, és üresedés esetén szívesen leülne a Chelsea kispadjára.
A "Kikelet hadművelet" első hetében a főváros és Pest megye területén eddig 333 munkáltató 1.167 munkavállalójának foglalkoztatását ellenőrizték, a vállalkozások 704 munkavállalót foglalkoztattak feketén illetve a foglalkoztatásra vonatkozó szabályokkal ellentétesen, ezért összesen 40 millió forint bírság kiszabása várható - közölte a Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőség.
Surányi György a magyar kormány hivatalos jelöltje az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára; a leendő vezető személyéről jövő kedden dönt az Európai Unió gazdasági és pénzügy...
Finn és amerikai tudósok arról számoltak be, hogy megtalálták azt a növényi gént, amely a szabályozza az élőlény által elnyelt szén-dioxid és a kibocsátott vízgőz mennyiségét. A felfedezés segíthet szárazságtűrő növények létrehozásában, és az éghajlatváltozás hatásának mérséklésében.
Tizenegy új német alkotás szerepel a Szemrevaló Német Filmfesztivál programjában, amelyet március 5-től rendeznek meg három fővárosi helyszínen és három vidéki településen - tájékoztatta az eseményt szervező budapesti Goethe Intézet az MTI-t.
Hunyadi Mátyás, a király címmel látható kiállítás március 19-től a Budapesti Történeti Múzeumban; a tárlat az uralkodót és udvarát állítja a középpontba, s olyan műtárgyakat is felvonultat, amelyek még sosem voltak láthatók Magyarországon - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Az önkormányzatok nem tudják pótolni a háziorvosok kieső bevételeit, ha megszűnik a vizitdíj - mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Gémesi György szerint a népszavazási kérdések a két nagy párt közötti háborút jelképezik, nem az igazán fontos dolgokról szólnak. Gödöllő polgármestere arról is beszélt, hogy az Az elmúlt másfél évben kétszer annyi…
Feltehetően a guineai származású volt topmodell, Katoucha Niane holttestét fogták ki a Szajnából csütörtökön - közölték a francia nyomozók, akik szerint baleset történhetett.
A Déli Áramlat magyarországi szakaszának megvalósítására létrehozandó társaság igénybe fogja venni a Mol szakértelmét - mondta Veres János pénzügyminiszter.