A szervezetben minimális szinten megtalálható alkoholt nem mutatják ki a szondák, így a papoknak, a borkóstolóknak és a sommelier-knek nincs mitől tartaniuk - mondta lapunknak az országos rendőrfőkapitány. A szabályozás legjelentősebb pontja nem változott: a vezető szervezetében nem lehet alkohol.
A parlament feburár 11-ei ülésén dönt a Sólyom László köztársasági elnök által visszaküldött egészségbiztosítási törvényjavaslatról és a jogszabályt megerősítő fideszes népszavazásról. Csak a második ülésen határoznak az adatvédelmi ombudsmanról és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról. Egyéb személyi kérdések is az Országgyűlés elé kerülnek majd júniusig: többek között két alkotmánybírót és…
Még az első félévben új, az emberek számára kedvező adótörvényt szeretne a parlamenttel elfogadtatnai a kormány. Erről Veres János pénzügyminiszter beszélt szocialista polgármesterek előtt Hatvanban. A jelenlévők megelégedéssel nyugtázták a bejelentést, Surányi György, a jegybank volt elnöke azonban a hatvani tanácskozással szinte egy időben arra figyelmeztetett, a magyar adószintet csak akkor…
Továbbra sincs előrelépés a szlovákiai Kisbáriban tervezett perlitbánya ügyében. A beruházáshoz a körzeti bányahatóság kiadta az engedélyt, de nem kérték ki a térség borászainak véleményét.
Az ANTSZ legfrissebb jelentése szerint hazánk mind a hét közigazgatási régiójában átlépte a járványos küszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma, azaz százezer lakosból minimum kétszázan fordultak influenzaszerű tünetekkel - láz, köhögés, fáradtság, izomfájdalom - orvoshoz. Mint az az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, az immáron ötödik hetébe lépett…
Meg kell találni a módját annak, hogy a 13-18 év közötti lányokat széles körben be lehessen oltani a méhnyakrákot okozó humánpapilloma-vírus ellen - erre a véleményre jutott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakmai csoportja. Ennek nem csak népegészségügyi haszna lenne. A megelőzés a szakemberek szerint olcsóbb, mint a méhnyakrák kezelése.
A spanyolnátha 1918-ban, szinte egész Európában szedte áldozatát. Dániában azonban nem emelkedett a halálozások száma. Hogyan kerülték el a világjárványt? Erre a táplálkozáskutatók adták meg a választ.
A Fideszben kizárólag a sikerre készülnek, de a közvélemény-kutatások nem adnak egyértelmű választ arra, hogy eredményes lesz-e a március 9-re kiírt népszavazás. A most többnyire 45 százalék körüli, illetve a Századvégnél 64 százalékra becsült részvétel elegendő ugyan a Fidesznek, de kérdés, hogy a tényleges szám mennyi lesz. A korábbi tapasztalatok óvatosságra intenek; a közvélemény-kutatók…
Zöldszervezetek a Fővárosi Közgyűlés azonnali intézkedését követelik a fővárosi közgyűléstől szmogügyben. A levegő-szennyezettségi adatok ugyanis - a hétvégi viharos szél enyhítő hatása után - ismét romlanak.
A szegregáció egyik formája, hogy a problémás roma tanulókat úgy próbálják eltávolítani az iskolából, hogy felkérik a szüleiket, a gyerekekkel magántanulóként fejeztessék be tanulmányaikat. A magántanulók száma az oktatási tárca szerint jelenleg egy százalék alatt van, 5635 fő.
Az MSZP elnökhelyettese szerint pártja nem tudja megnyerni a március 9-ei népszavazást. Juhász Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörléséről szóló referendumon az igenek számát szeretnék mérsékelni és a nemek arányát növelni.
Használt buszok vásárlásához pénzátcsoportosítást kezdeményezett a BKV a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának szerdai ülésén; a testület hosszú vitát követően úgy határozott, hogy javasolni fogja az említett átcsoportosítást a döntésre jogosult közgyűlésnek.
A fővárosi szociális intézmények térítési díjának emelésével és az önkormányzati lakások bérének áfájával összefüggő kérdésekről is szó lesz a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
Gyurcsány Ferenc szerint "szomorú, hogy miközben a harmadik Magyar Köztársaság 1956 szellemi, politikai örökösének is tekinti önmagát, addig a magyar jobboldal, beleértve annak fő áramát is, lényegében zárójelbe teszi Nagy Imre történelmi, politikai szerepét, szinte még a nevét sem hajlandó kiejteni".
Nem biztosítja a Magyar Rádió MR2-Petőfi műsorszolgáltatása a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének megjelenítését az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdai közleménye szerint. Such György, a közszolgálati médium elnöke ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a rádió minden adója együttesen biztosítja a műsorszámok változatosságát.
Megnyugtatóan rendeződik a kiskorpádi katonai temető ügye: a vásárló lemond a területről, a Nemzeti Földalap visszavásárolja, az önkormányzat pedig továbbra is gondozza a szovjet katonasírokat - mondta az MTI-nek a budapesti Hadtörténeti Múzeum és Intézet főigazgatója szerda este.
Mind a választókorú népesség egészén belül, mind az aktív szavazói körben a Fidesznek több mint kétszer annyi szavazója van, mint a szocialista pártnak a Szonda Ipsos január második felében végzett közvélemény-kutatásának eredménye szerint, amely a Népszabadság csütörtöki számában olvasható.
A miniszterelnök szerint a jobboldal hamisan értelmezi az 1956-os forradalmat. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójába írt, azzal kapcsolatban, hogy kedden elhunyt Nagy Imre mártír kormányfő lánya.
A BRFK 1.300 fős, súlyos létszámhiányának enyhítésére, csakúgy, mint a fővárosi tűzoltóság elavult járműveinek, köztük a 30 éves magasból mentők cseréjéhez sürgős kormányzati beavatkozásra volna szükség - jelentette ki Danielisz Béla.
A kórházak állítják, hogy képtelenek eleget tenni a legújabb várólista-rendeletnek, ezért a jogszabály átmeneti felfüggesztésére kérte levélben a minisztert a Magyar Kórház Szövetség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Medicina 2000 Szakorvosi Szövetség - írta csütörtöki számában a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy csütörtökön a szaktárca kabinetfőnöke egyeztetésre hívta az…
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke február 13-án tartja szokásos országértékelő beszédét - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője szerdán az MTI-nek. A Fidesz-szóvivő a két hét múlva szerdán esedékes országértékelő helyszínéről még nem tudott felvilágosítást adni.
A Népszabadság annak járt utána, mitől emelkedett tízezerrel az oktatásban dolgozók száma, mint ahogy az a statisztikai hivatal legutóbbi jelentéséből kiderült. Az utóbbi két évben a közigazgatásból 68 ezer, az egészségügyből 27 ezer munkavállaló távozott, miközben az oktatásban 239 ezerről 249 ezerre nőtt a létszám.
Jelentősen, 27 százalékkal csökkent az illegális migráció Nyugat-Dunántúlon. Tavaly 480 jogsértő külföldit állítottak elő, szemben az előző évben előállított 665 személlyel - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője Győrött.
Az MSZP elnökhelyettese szerint pártja nem tudja megnyerni a március 9-ei népszavazást. Juhász Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörléséről szóló referendumon az igenek számát szeretnék mérsékelni és a nemek arányát növelni.
A fővárosi szociális intézmények térítési díjának emelésével és az önkormányzati lakások bérének áfájával összefüggő kérdésekről is szó lesz a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
Innovációs napot tartanak február 5-én az ELTE Lágymányosi kampuszán; a rendezvény célja, hogy az ELTE kutatócsoportjainak, illetve kutatóinak lehetőségük nyíljon innovatív tevékenységeik bemutatására, vállalati kapcsolataik erősítésére, újak kialakítására. A rendezvényen zajló kerekasztal-beszélgetésen az előadók a hallgatóság bevonásával megvitatják a szellemi tulajdonvédelem intézményi…
A kórházak állítják, hogy képtelenek eleget tenni a legújabb várólista-rendeletnek, ezért a jogszabály átmeneti felfüggesztésére kérte levélben a minisztert a Magyar Kórház Szövetség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Medicina 2000 Szakorvosi Szövetség - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
Az alternatív energiaforrások virágkorát éljük. Ezek közé tartoznak a szélkerekek, amelyeket akár a hajdani szélmalmok utódainak is tarthatnánk. Igaz, az elődök nem áramot termeltek, hanem gabonát őröltek, mint a Tési-fennsík négy szélmalma, amelyből kettő még megmaradt hírmondónak, az egyik pedig új lapátokkal fölszerelve ipartörténeti emlékként, s filmforgatások kellékeként is szolgálja mai…
Felesége idén nem írja alá a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozatát - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló. Toller Tünde a lapnak adott interjújában azt mondta: a dokumentum leadási határideje éppen csütörtökön jár le, de "elege lett a cirkuszból, az igaztalan vádakból", ezért azt nem írja alá. Hozzátette, hogy döntése előtt…
Elfogatóparancsot adott ki a Békés Megyei Bíróság, mert Mezőkovácsháza volt polgármestere nem kezdte meg jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését - írta a Békés megyében megjelenő hír6 internetes portál csütörtökön.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tervei szerint visszahívnának már nyugdíjazott vezetőket, hogy segítségükre legyenek a fiatal büntetés-végrehajtási parancsnokoknak - mondta Juhász Gábor, a tárca államtitkára az MTV Nap-kelte című műsorában.
Északon változóan felhős lesz az ég, ott kisebb eső, havas eső sem kizárt. Délen, délkeleten több órára kisüt a nap. A szél élénk délnyugati lesz. Reggel -4, +1, napközben 3, 8 fok között alakul a hőmérséklet.
Felesége idén nem írja alá a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozatát - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló. Toller Tünde a lapnak adott interjújában azt mondta: a dokumentum leadási határideje éppen csütörtökön jár le, de "elege lett a cirkuszból, az igaztalan vádakból", ezért azt nem írja alá.
Szomorú, hogy miközben a harmadik Magyar Köztársaság 1956 szellemi, politikai örökösének is tekinti önmagát, addig a magyar jobboldal, beleértve annak fő áramát is, lényegében zárójelbe teszi Nagy Imre történelmi, politikai szerepét, szinte még a nevét sem hajlandó kiejteni - írja blogjában Gyurcsány Ferenc. "Sajátos retusálása ez a történelemnek: annak eltagadása, hogy 1956 indulása nemzeti,…
Egy magára valamit is adó ország természetesen rendelkezik saját zászlóval, címerrel és himnusszal - írja blogjában Navracsics Tibor, majd így folytatja: így van ezzel a függetlenségi - és konföderációs - hagyományaira oly büszke Dél-Karolina is, amelynek törvényhozása nem állt itt meg, hanem az idők során újabb és újabb állami jelképeket iktatott törvénybe, szándékaik szerint ezzel is erősítve a…
Kétszeres ellenzéki előnyt mutatnak a Szonda Ipsos januári adatai mind a választókorú népesség, mind az aktív szavazók körében. A felmérés szerint körülbelül 700 ezer exszocialista szavazó szemléli háttérbe vonultan a politikát. A felmérés differenciát mutatott ki az SZDSZ és az MDF között is.
A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint aktivizálódni tűnik a népszavazási kérdésekre nemmel válaszolók tábora. Ennek ellenére az igennel voksolók továbbra is hatalmas fölényben vannak.
Egy névtelen jótevő 130 millió dollárt (22,6 milliárd forintot) adományozott a Banglades déli partjainál tavaly novemberben végigsöprő trópusi viharban megsemmisült iskolák és otthonok újjáépítésére.
Egy tucatnyi helyszíni előterjesztés napirendre vételével, egy órás vita után, idei első ülésén a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön elfogadta napirendjét.
A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint aktivizálódni tűnik a népszavazási kérdésekre nemmel válaszolók tábora. Ennek ellenére az igennel voksolók továbbra is hatalmas fölényben vannak.
Megtalálták azt a 73 éves nőt, aki még szerdán délután tűnt el kutyasétáltatás közben Budapest II. kerületében, az idős asszony jól van - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
2007 decemberében nyilvánosságra került sajtóértesülések alapján Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter haladéktalanul vizsgálatot rendelt el bizonyos projektek esetében esetlegesen fennálló összeférhetetlenségek ügyében.
Sólyom László köztársasági elnök a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkárává nevezte ki Ficsor Ádámot csütörtökön a Sándor-palotában. A miniszterelnök új kabinetfőnöke február 1-jétől tölti be posztját. Ficsor Ádám Gál J. Zoltánt váltja a poszton, aki családi okokból kérte a felmentését Gyurcsány Ferenctől a múlt héten. Gál J. Zoltán az elmúlt hét évben - kisebb megszakításokkal - folyamatosan…
Tovább keresik a szerdai ráckevei csónakbalesetben eltűnt férfit, a balesetben hárman meghaltak - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t. A csónakban - amely a Ráckevei Duna-ágban borult fel - heten ültek, a vízi jármű feltehetően a túlterheltség miatt borulhatott fel - mondta el Bartha László őrnagy.
Túlnyomó többségben vannak az igen támogatói a népszavazás mindhárom kérdésében, de mintha aktivizálódna a nem tábora is. Egyértelműen csökkent viszont azok aránya, akik szerint egy sikeres népszavazás után a kormánynak le kell mondania derül ki a Medián januári kutatássorozatából.
Négy szír állampolgárt próbált a röszkei határátkelőhelyen Magyarországra csempészni január 27-én az a német nő, akit jogerősen három év próbaidőre felfüggesztett tizenhat havi börtönre ítélt a Szegedi Városi Bíróság - tájékoztatta Cseh Attila bírósági szóvivő csütörtökön az MTI-t.
A vízügyi szakemberek speciális vizsgálattal próbálják kideríteni, hogy mi okozza a Rába ismételt habzását. A szennyeződés múlt hét csütörtök óta folyamatosan észlelhető a folyón.
Magyarország érdeke, hogy sor kerüljön a Fidesz egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezésére, mert az emberek jövőjét ilyen hosszú távon meghatározó jogszabályt nem lehet elfogadtatni az emberek akarata ellenében - jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. Mint mondta, a Fidesz szerint az egészségbiztosítás privatizációjáról szól a törvény, amely a…