2008. január 3. csütörtök

jan. 3
5:03
Gyurcsánynál egyeztetnek a szocialisták (Népszava)
A kormánypártok együtt a január közepére tervezett koalíciós egyeztetésen, külön-külön azonban már a jövő héten tárgyalnak az egészségbiztosítási törvényről, amelyet elfogadása után az államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Gyurcsány Ferenc kormányfő várhatóan jövő szerdán például már arról is egyeztet több szocialista politikussal, hogy mikor és kiket jelöljenek a leendő…
jan. 3
5:14
Összeállt az antikorrupciós stratégia (Népszava)
Lényegében befejezte az antikorrupciós stratégia kidolgozását a kormány által erre a célra létrehozott testület, így a jelentés februárban a kormány elé kerülhet. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen javaslatok készültek. Úgy tudjuk, a stratégiában több jogszabály módosítására is javaslatot tettek.
jan. 3
5:31
A versenyképességre és a szociális igazságosságra koncentrál idén a kormány (Népszava)
Az egészségbiztosítás átalakítása mellett az adórendszer korrekciójára és a szociális ellátások egységesítésére koncentrál idén a kormány munkaterve. A miniszterelnök 14 témakörben kezdeményez új törvényeket az országgyűlésnél. Pontosítják a köztársasági elnök kitüntetési jogát, megkezdődik a gázpiac liberalizációja.
jan. 3
6:00
Hajléktalan-ügy: a krízisidőszak november 1-től április 30-ig tart (Népszava)
Az ünnepek alatt megkülönböztetett figyelmet fordítottak a hajléktalanokra; az ország minden részében karácsonyi csomagot, meleg ételt kaptak a rászorulók. A hideg idő miatt a fagyás, kihűlés megelőzésére is jobban odafigyelnek, az utcai szolgálat munkatársai krízisautókkal járják a utcákat, és figyelik a szabad ég alatt éjszakázók egészségi állapotát. Lehetőség van helyi orvosi kezelésre; a…
jan. 3
6:02
Török Gábor: "A koalíciós oldalon beindult a bukási spirál" (Infostart)
Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója szerint a kormány bukási spirálba került. A koalíció képviselői ugyanis egyre kevésbé hisznek abban, hogy megnyerik a következő választásokat, így a közösségi helyett az egyéni érdekeiket szolgálják.
jan. 3
6:17
Szerződés alapján szondáztatták a hómunkásokat (Népszava)
Jelentős mennyiségű hó esett az óév zárásaként, s az idei esztendő első napján is. Tegnap jórészt elmaradt az "égi áldás", ám az előrejelzések szerint holnaptól ismét havazásra számíthatunk. Az utak jelentős részét szerdán megtisztították. Január elsejétől a fővárosban több száz hómunkás dolgozott, őket a szerződés szerint akár meg is szondáztathatták - s aki alkoholt fogyasztott, az nem állhatott…
jan. 3
6:25
Magyar turisták indultak a forrongó Kenyába: csak saját felelősségre - képek (Infostart)
A Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére éjjel egykor csaknem harminc magyar indult a Ferihegyi repülőtérről a kenyai Mombasába. Kenyában már csaknem 300 halálos áldozata van a december 27-ei elnökválasztás után kitört zavargásoknak.
jan. 3
6:29
Kevés az információ a korcsolyázási lehetőségekről (Népszava)
Nyáron a fürdőzés okozhat örömöt tavaink partján, míg ilyenkor télen a korcsolyázni vágyókat vonzza a Balaton és a Velencei tó. Míg utóbbin már több helyen is akad kijelölt jégpálya, addig előbbin még mindig tilos jégre menni, igaz ezt többen is figyelmen kívül hagyják. A másik jelentős gond, nincs olyan honlap, vagy más tájékoztató, ahonnan tájékozodni lehetne, hol engedélyezett a korcsolyázás.…
jan. 3
6:36
Földrengés volt Peruban (Infostart)
A Richter-skálán mért 4,7-es fokozatú földrengés rázta meg a Peru déli részén fekvő Arequipa várost - közölte a limai geofizikai intézet.
jan. 3
6:42
Hidegzuhany gyorshajtóknak: 300 ezer forint is lehet egy bírság (Infostart)
Január 1-jétől a rendőrség akár 300 ezer forintos közlekedési bírságot is kiszabhat, a helyszíni bírság összege pedig legalább 3 ezer forint. Az idei évtől szigorodott a büntetőpontrendszer is.
jan. 3
7:09
Egyelőre nincsenek új ombudsmanjelöltek (Népszava)
A héten még biztosan nem nevezi meg Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét az adatvédelmi és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának posztjára - tudta meg lapunk. Mint ismert, a parlament december 17-én nem szavazta meg az államfő jelöltjeit: Péterfalvi Attilát, akit újra adatvédelmi biztosnak és Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt, akit a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának javasolt…
jan. 3
7:11
Ez volt 2007 - válogatás az év legjobb fotóiból (HVG)
Kádár eltűnt teteme, hídfoglalás, Sarkozy látogatása, Sziget fesztivál: 2007 a hvg.hu fotóriporterének szemével.
jan. 3
7:23
Integrált oktatás: még a tanárok is más iskolába viszik gyereküket (Infostart)
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába - számol be a felmérés eredményeiről a Népszabadság.
jan. 3
7:38
Nőtt a minimálbér és a bérminimum (Népszava)
Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől, nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint például az álláskeresők járadéka. A minimálbér a 2007-ben kötelező 65.500 forintról 2008-ban 69.000 forintra emelkedett. A szakképzést igénylő munkakörökben ehhez képest 1,2-szeres, illetve 1,25-szörös…
jan. 3
7:40
A pedagógus sem tudja, mi az integrált oktatás... (MaHu)
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült: az intézmények főként a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek...
jan. 3
7:42
Az időközi választások megmutatták... (MaHu)
Helyben is népszerűbb a Fidesz - derült ki az időközi önkormányzati választásokon tavaly. Ezzel együtt minden második jelöltjük vereséget szenvedett - többnyire a függetlenektől.
jan. 3
7:57
Nyomatékot adnának elégedetlenségüknek (MaHu)
Itt az idő, lépni kell - véli Vida Kálmán. - A szakszervezet, a szakszervezeti tagok és a munkavállalók érdekében vizsgálja felül döntését, és mondja fel a megállapodást az MSZP elnökjelöltjével a választási kampányban együttműködési nyilatkozatot aláíró MSZOSZ elnöksége, így is nyomatékot adva elégedetlenségünknek a kormány döntéseivel kapcsolatban - teszi hozzá.
jan. 3
7:59
Gyorsan intézkedtek a közterület-fenntartók (MaHu)
A fővárosban szerda este nyolc óra után kisebb hóesés kezdődött, mely ismét feladatot adott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozóinak - tájékoztatta az MTI-t Horváth László, a társaság helyettes szóvivője.
jan. 3
8:26
Harmincmilliárd forint mínusz (MaHu)
A közoktatás lesz az idén a legnehezebb helyzetben, hiszen a büdzsé harmincmilliárd forintot von ki a rendszerből.
jan. 3
8:26
Járhatatlan utak a Hernád-völgyében (HVG)
Két út egy-egy szakasza járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hernád-völgyében hófúvás, illetve az útpályát borító magas hóbordák miatt.
jan. 3
8:32
Halálos baleset az M1-esen, a főváros felé lezárták a pályát (HVG)
Ketten meghaltak és legalább hárman megsérültek az M1-es autópályán, Győr közelében egy balesetben.
jan. 3
8:37
A szerdai kenószámok (orientpress)
A 2008. 1. hét harmadik napi kenó számsorsoláson a következő nyerőszámok kerültek kisorsolásra: 2, 4, 5, 11, 15, 19, 24, 29, 31, 42, 48, 49, 55, 64, 66, 68, 73, 76, 78, 79.
jan. 3
8:49
Török: Bukási spirálban a koalíció (orientpress)
Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója szerint a kormány bukási spirálba került - tudatta az InfoRádió. A koalíció képviselői ugyanis egyre kevésbé hisznek abban, hogy megnyerik a következő választásokat, így a közösségi helyett az egyéni érdekeiket szolgálják.
jan. 3
8:49
Két év múlva Budapestről indul a Dakar-rali (HVG)
Két év múlva Budapestről indulhat a Dakar-rali, erről december 6-án kötött előszerződést a szervezőkkel Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki pénteken Lisszabonban, az idei viadal rajtján is folytatja a tárgyalásokat.
jan. 3
8:55
Súlyos baleset, tömeges koccanás (MaHu)
Ketten meghaltak és legalább hárman megsérültek az M1-es autópályán, Győr közelében csütörtök reggel történt balesetben - tájékoztatta Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
jan. 3
9:07
Budapestről indul a Dakar-rali? (orientpress)
Budapest lesz a két év múlva megrendezésre kerülő Dakar-rali indulási állomása - tudta meg a Népszabadság. A lap információi szerint Ujhelyi István államtitkár már decemberben előszerződést kötött a rajtjogról Párizsban.
jan. 3
9:24
Az M6-os újabb szakaszának építése indulhat (HVG)
Kiírta a közbeszerzési pályázatot az M6-os autópálya Dunaújváros–Szekszárd szakaszának a tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, karbantartását és ezek finanszírozását magában foglaló koncesszióra a gazdasági tárca - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
jan. 3
9:34
Kaposváron 2010-re jegyeztek elő műtétre egy nőt (Infostart)
Lapértesülés szerint éveket kell várni az ortopédiai műtétekre a kaposvári kórházban.
jan. 3
9:56
Mekkora kár érte a MÁV-ot a sztrájk miatt? (orientpress)
A megvásárolt menetjegyek, IC/IP pótjegyek visszatérítésére a sztrájkot megelőző nap 0.00 órától, a sztrájk lemondását követő 3. nap 24.00 órájáig volt lehetőség. A MÁV-START Zrt. a bérlettel rendelkező, a sztrájk ideje alatt más közforgalmú helyközi tömegközlekedési eszközt igénybevevő utasai részére a sztrájk lemondását követő 7. nap 24.00 óráig biztosított költségtérítést.
jan. 3
9:56
Több százan várólistán (MaHu)
A megyei napilap egy, a kezelőorvos által "sürgős" megjegyzéssel továbbított, 2007 őszén várólistára került, 2010 februárjára műtétre előjegyzett 62 éves szuloki asszony esete kapcsán nézett utána, mennyi a várakozási idő a Kaposi Mór Oktató Kórházban.
jan. 3
10:05
Rokonok a parlamentben (168 Óra Online)
Ül a parlamentben anya gyermekével, fiú a honatyjával, de házaspár is. És egyéb hozzátartozók szintén előfordultak már. [Dátum: 2008. 01. 03. 22:57]
jan. 3
10:20
Megvan a verőemberek DNS-mintája? (HVG)
Több bejelentést is kapott az elmúlt napokban a rendőrség a decemberben összevert Csintalan Sándor támadóiról - írja a Népszabadság.
jan. 3
10:37
Éveket kell várni az ortopédiai műtétekre a kaposvári kórházban (HVG)
Éveket kell várni az ortopédiai műtétekre a kaposvári kórházban - írja csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.
jan. 3
10:40
Nem működőképes az integrált oktatás? (orientpress)
Elsősorban a többlettámogatásért kapcsolódtak be a hátrányos helyzetű diákok elkülönítésének felszámolását célzó programba az iskolák, de az integrált oktatásban még a tanárok sem mindig hisznek - derült ki Népszabadság által közölt felmérésből. Az ilyen oktatásban részt vevő iskolák pedagógusai saját gyerekeiket sokszor inkább egy távoli, 'jobb iskolába' hordják.
jan. 3
10:43
Csepregi András: stabilizálódik az egyházi oktatás anyagi helyzete (Népszava)
Stabilizálódik az egyházi fenntartású oktatási intézmények anyagi helyzete 2008-ban, ugyanis jelentős mértékben növekedik a nekik juttatott kiegészítő támogatás - mondta Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője. A 2008-as költségvetésben 217 ezer forintos fejenkénti, az alapnormatíván felüli, kiegészítő támogatást határozott meg az…
jan. 3
10:46
Eltussolnák az útbotrányt? (orientpress)
Hiába erősítette meg három, egymástól független szakvélemény, hogy a fővárosi önkormányzat útfelújításainál súlyos szabálytalanságok, visszaélések történtek, a várost irányító balliberális többség eddig még csak tárgyalni sem volt hajlandó a csaknem 600 millió forintos elszámolási botrány felelőseinek megtalálására tett ellenzéki javaslatról - írja a Magyar Nemzet.
jan. 3
10:57
Újabb súlyos baleset (MaHu)
Öten megsérültek, amikor egy BKV-busz személyautóval ütközött össze Csepelen csütörtökön, a gépkocsi vezetője súlyosan, a busz utasai közül négyen könnyebben - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
jan. 3
11:00
Pályázat egészségtervek megvalósítására (Népszava)
Közösségi munkával teremthetik elő az önrészt azon települési önkormányzatok, amelyek az Egészséges Településekért Alapítvány ez évi első pályázatára jelentkeznek - tudatta Kardos Anna, az alapítvány igazgatója.
jan. 3
11:04
Utazás ajándékba? (HVG)
Az utazási utalvány egyáltalán nem fantáziátlan dolog, bár néhányan úgy gondolhatják, hogy a meglepetés személyessége vész el a borítékba csúsztatott papírdarab átadásával.
jan. 3
11:08
Ötmillió forintos nyomravezetői díj (MaHu)
A Csintalan Sándor elleni támadás ügyében a rendőrség több szakértői - így DNS-szakértői - jelentés elkészültét is várja - mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön a távirati iroda érdeklődésére.
jan. 3
11:25
Nem volt engedélye a fegyverre (MaHu)
Ittasan lövöldözött lakásának ablakából az utcára flóbert típusú fegyverével egy férfi Siófokon; a rendőrök előállították - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
jan. 3
11:25
BKV-busz ütközött személyautóval - öt sérült (HVG)
Öten megsérültek, amikor egy BKV-busz személyautóval ütközött össze Csepelen.
jan. 3
11:42
Tragikus karambol Szabolcsban (MaHu)
Halálos közlekedési baleset történt csütörtökön reggel a 4911-es úton Nagykálló után 1 km-re Kállósemjén irányába.
jan. 3
11:42
Lendvai: "Szili mégiscsak a tisztes középszerűség képviselője" (Infostart)
Paul Lendvai a Der Standard című liberális osztrák lap csütörtöki számában azt írta, hogy egy Gyurcsány Ferenc elleni esetleges MSZP-s puccs a szocialista párt öngyilkossága lenne.
jan. 3
11:53
A MÁV-START 2,3 milliót fizetett vissza a sztrájk miatt (HVG)
A MÁV-START Zrt. összesen 2 324 401 forintot fizetett vissza utasainak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) december 17-i sztrájkja miatt.
jan. 3
11:58
Felelőtlen anya (MaHu)
Magára hagyta alig egyhónapos gyermekét szüleinek a lakásában egy 19 éves kadarkúti nő.
jan. 3
11:58
Az egészségügyi határérték alá csökkent a légszennyezettség (Infostart)
Az ország egész területén az egészségügyi határérték alá csökkent a levegő szennyezettsége - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Bibók Zsuzsanna közölte: a magas porszennyezettség hosszabb távon fejti ki káros hatását.
jan. 3
12:14
Csintalan-ügy: DNS-mintákat vizsgálnak a rendőrök (Infostart)
Továbbra is szakértői véleményeket vár a rendőrség Csintalan Sándor volt szocialista politikus megtámadásának ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: az ügyben kaptak néhány bejelentést, de olyan adatok még nincsenek, amelyek alapján az elkövetőket azonosítani lehetne. A Hír Televízió munkatársát, aki korábban a szocialista párt vezető tisztségviselője volt,…
jan. 3
12:25
Hazánk Közép-és Kelet Európa beteg embere (MaHu)
A magyarországi belpolitikai helyzetről készített látleletet Paul Lendvai a Der Standard liberális osztrák lap csütörtöki számában megjelent, Öngyilkosság Magyarországon című kommentárjában.
jan. 3
12:32
Oktatási programot egyeztetne az MSZP az SZDSZ-szel (HVG)
Nincs eltérés az MSZP és az SZDSZ céljai között az oktatás terén, a két párt az alapkérdésekben egyetért, legfeljebb kisebb szakmai kérdésekben lehetnek viták – mondta Tatai-Tóth András, a szocialista frakció oktatási munkacsoportjának vezetője.

Keresés