Magyarországon a világ legnagyobb repülőgépe. Az Antonov AN 225-ös délelőtt szállt le Ferihegyen. A "Mrija", azaz "Álom" névre keresztelt gépet még a nyolcvanas évek végén fejlesztették ki a Szovjetunióban. Eredetileg az űrprogram miatt építették, az volt a szerepe, hogy a Buran űrsiklót, és annak rakétáit, alkatrészeit szállítsa.
Egy öttalálatos van a lottón, nyereménye 2 milliárd 356 millió 386 ezer forint - közölte szombaton este Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. marketing igazgatója az MTI-vel a sorsolást követően.Hangsúlyozta: a nyertesnek 90 napja van arra, hogy az úgynevezett nagy nyertes telefonszámon jelentkezzen, ennek száma minden lottózóban megtalálható.
Mától lépett hatályba az az igazságügyi miniszteri rendelet, amelynek értelmében az alkoholszonda elszíneződésekor a jogosítványt a helyszínen be kell vonni az ittas vezetőtől. A szigorú szabálytól azt remélik, hogy sikerül jelentősen csökkenteni az ittas vezetők által okozott balesetek számát.
Új polgármestert és önkormányzati képviselő testületet választanak ma Érsekhalmán. A 750 lakosú Bács-Kiskun megyei településen azért kell időközi választást rendezni, mert 2007 októberében feloszlatta magát az önkormányzati testület.
Brit lapértesülés szerint könnyen elképzelhető, hogy az idén lovagi címet kap Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója. A Blick című szigetországi lap szerint Ecclestone neve szerepel azon a júniusban megjelenő listán, amelynek szereplőit II. Erzsébet királynő lovagi címmel tünteti ki.
Időközi választást tartanak ma a Pest megyei Törökbálinton, ahol a képviselő-testület tavaly októberben feloszlatta magát. A több mint 10 ezer szavazásra jogosult helyi lakos két polgármester-jelölt, Keller László, az MSZP-Civil Fórum Egyesület, és Turai István, a Fidesz-KDNP támogatottja közül választhat.
Közéleti munkatársi képzést indít a Magyar Katolikus Egyház a plébániai munkatársak és az egyházon belül működő vagy ahhoz kapcsolódó civil szervezetek tagjai számára - közölte Gábor Miklós, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom irodavezetője az MTI-vel.
Testőrök kísérték haza a börtönből a tíz évi fogság után szabadult Tánczos Gábort, akit hozzátartozóin kívül újságírók és televíziós stábok vártak körmendi lakótelepi tömbházuk előtt.
Újabb kórházakban rendelt el látogatási tilalmat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az influenzajárvány terjedése miatt. Közép- és Dél-Dunántúl több kórháza mellett tilos a látogatás Békéscsabán, Kiskunhalason és Hódmezővásárhelyen is.
A Fidesz felszólítja a Magyar Postát, hogy hétfőn adjon tájékoztatást arról, megkötötték-e a kerékpárbeszerzésre kiírt közbeszerzési pályázat szlovén nyertesével a szerződést - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten. Balsai István sajtótájékoztatón azt mondta: ha még nem kötötték meg a szerződést, akkor szeretnék tudni, hogy a posta vezetése figyelembe veszi-e a beszerzéssel…
Felszólította a Fidesz a Magyar Postát, hogy hétfőn adjon tájékoztatást, megkötötte-e a kerékpárbeszerzésre kiírt közbeszerzési pályázat szlovén nyertesével a szerződést. A posta szóvivője szerint a cég honlapján minden megtalálható.
Az MDF arra kéri Hernádi Zsoltot, a Mol Rt. vezérigazgatóját, hogy a határon túli Mol benzinkutaknál biztosítsa a magyar nyelvű kiszolgálás lehetőségét mind a tankolásnál, mind az autómosásnál, és tegye lehetővé a magyar nyelvű, illetve magyarországi friss sajtótermékek megvásárlását. Erről Petkó András és Csapody Miklós, a demokrata fórum két országgyűlési képviselője számolt be vasárnap…
Érdemes megvizsgálni, hogy minden esetben helyes-e csak a 14 év fölöttieket büntetni - mondta Gyurkó Szilvia kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő hozzátette, kérdés, hogy a magyar bírók fel vannak-e készülve a beszámíthatóság vizsgálatára gyerekek esetében.
Az MDF arra kéri Hernádi Zsoltot, a Mol Rt. vezérigazgatóját, hogy a határon túli Mol benzinkutaknál biztosítsa a magyar nyelvű kiszolgálás lehetőségét mind a tankolásnál, mind az autómosásnál, és tegye lehetővé a magyar nyelvű, illetve magyarországi friss sajtótermékek megvásárlását.
A Fidesz felszólítja a Magyar Postát, hogy hétfőn adjon tájékoztatást arról, megkötötték-e a kerékpárbeszerzésre kiírt közbeszerzési pályázat szlovén nyertesével a szerződést - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.
A Dunába esett egy férfi vasárnap délelőtt a főváros IX. kerületében, a Kvassay-hídnál, a férfit kimentették - mondta az Országos Mentőszolgálat ügyeletese az MTI-nek.Az MTI helyszínen lévő tudósítója szerint a férfi 8-10 méterről zuhant a folyóba, ahonnan horgászok mentették ki.
Balsai Istvánnal készített beszélgetésünk második részében a politikában eltöltött éveket idézzük fel. Milyen volt az Ellenzéki Kerekasztal lovagjának lenni, majd átélni az MDF bukását? S persze miért maradt el a tavaszi nagytakarítás, miért viaskodunk a múlt árnyaival. Végül mit hoz a jövő a Fideszben.
A nyírteleki otthonában szombaton szén-monoxid mérgezést szenvedett család tagjai közül a másfél éves kislány még kórházban van, megfigyelés céljából az intenzív osztályon tartják, de nincs életveszélyben - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
Tavaly több mint 18 ezer káreseményt jelentettek az állam által fizetett általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás keretében, a Generali-Providencia Biztosító pedig hozzávetőlegesen több mint 81 millió forintot fizetett ki - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. Hozzátette: végleges adatok egyelőre nincsenek arról, hogy ténylegesen mekkora lesz ez az összeg, mert még tart az adatok…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök indiai útját követően, január 22-én kedden Strasbourgba, majd Davosba utazik - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel vasárnap. Elmondta, a miniszterelnököt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke hívta meg Strasbourgba, ahol a kormányfő a közgyűlés januári ülésszakán fog felszólalni.
A harmadik erő politikáját meghirdetve igen sok jelentkező van aki békességet akar, a magyar érdekeket képviselve hiszen EGY NÉP, EGY NEMZET vagyunk! Elég volt a jobb és a bal oldal viszálykodásából! Kérjük önöket csatlakozzanak.
Két férfit megkéseltek szombaton éjjel, 23 óra után a főváros XIX. kerületében, a sérülteket a mentő elszállította - közölte Sas Oszkár, a Budapesti Rendőrfő-kapitányság sajtó ügyeletese vasárnap az MTI-vel. Sas Oszkár elmondta, hogy jelenleg is folyik a nyomozás. Az eljárást a BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya végzi
"Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a pénzügyi iroda vezetője, akit a Testület demokratikus eszközökkel, 13 szavazattal jegyzőnek választott, áldozatul esett az Ön politikai ámokfutásának. Almási Ibolya 25 éve köztisztviselő, 13 évig dolgozott jegyzőként, 10 éve az Országos Közigazgatási Szakvizsga Bizottság tagja, szakterülete az önkormányzati igazgatás."
A Deport-56', a Deportálások Tényfeltáró Bizottsága feljelentést tett Varga Gergely, a Fővárosi Főügyészség szóvivője ellen mentő körülmény elhallgatása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Lékó Péter és Polgár Judit is döntetlent játszott a nyolcadik fordulóban az év első sakk szuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos tornán. A viadal honlapja szerint a szegedi nagymester a hazai színeket képviselő Loek van Welyvel, Polgár pedig az orosz Vlagyimir Kramnyikkal remizett, egyformán sötéttel, így jelenleg mindketten 3,5 ponttal állnak.
Turai István, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg az időközi polgármester-választást Törökbálinton az MSZP és a Civil Fórum Egyesület által támogatott Keller Lászlóval szemben - közölte az előzetes adatok alapján vasárnap este a város jegyzője. Dorka Ágnes elmondta, hogy a részvételi arány 51,63 százalékos volt.
Ausztriában súlyosan megsérült 4 magyar állampolgár, amikor autójuk felborult a semmeringi autóúton. Újabb dunántúli kórházban rendeltek el látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt. Csehországban szívműködési zavarok miatt kórházba vitték Václav Havel volt államfőt. A nap hírei 2008. január 20-án, vasárnap.
A spanyol válogatott nyert a világbajnok német csapat ellen a magyar érdekeltségű csoportban, a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokságon. A D jelű kvartettben a szlovákok szerzett pont nélkül estek ki.
Horváth Roland Károly (MSZP) nyerte az Érsekhalmán vasárnap megtartott időközi polgármester választást, a 72,4 százalékos részvételi arány mellett megtartott voksoláson a szavazatok 79,7 százalékát kapta. A független jelöltként indult Petrezselyem István a szavazatok 20,3 százalékát szerezte meg, míg a község korábbi, független polgármestere, Boromissza Tibor néhány nappal a választás előtt…