2008. január 21. hétfő

jan. 21
4:28
A korábban "baráti" katolikus egyház mára kivívta a szélsőjobb haragját (Alternatív Energia)
A XXI. század csendőrsége lesz a Magyar Gárda - mondta a szervezetet alapító Jobbik alelnöke keszthelyi irodaavatójukon. Szegedi Csanád cigánybűnözésről és a "közel-keletiek" gazdasági térnyeréséről beszélt, miközben a helyi gárdakapitány arról: szervezetük nem antiszemita és nem rasszista. Kapott a Jobbiktól a katolikus egyház is, amely tavaly még megáldotta a gárda zászlaját, ezúttal viszont…
jan. 21
4:32
Bizonytalan az új SZDSZ-székház sorsa (Alternatív Energia)
Egyelőre nincs hivatalos döntés arról, mikor, és egyáltalán elköltözik-e egyáltalán Gizella utcai székházából az SZDSZ - tudta meg lapunk. Párton belül ellentétes információk látnak napvilágot: van aki szerint lemondtak a beruházásról, mások úgy tudják, már nyárra beköltözhetnek az új helyre. Kóka János pártelnök az EP-választásokra ígért új központot a szabad demokratáknak. Az MSZP ezzel szemben…
jan. 21
4:39
Nem államtitok, ki lövethet le utasszállító gépet, de csak a Népszava olvasói tudhatják meg (Alternatív Energia)
Államtitok, ki lövethet le repülőgépet Magyarországon – írtuk meg augusztusban. Lapunk az adatvédelmi biztoshoz fordult, hogy kiderülhessen, ki az, aki emberéletek százai, ezrei fölött is dönthet egy kritikus pillanatban. A válasz több, mint négy hónap után érkezett meg, de túlzás lenne azt állítani, hogy sokkal tisztábban látunk. A nyilvánosság továbbra is korlátozott maradt.
jan. 21
4:55
Nem vész el, csak "jön-megy" a 30 millliárd (Alternatív Energia)
Uniós forrásokból mintegy 45 milliárd forint jut a következő három évben az iskolák informatikai fejlesztésére. Többek között a tantermek számítógépes felszerelésére és a tanárok kedvezményes laptopvásárlására jut az összegből. Eközben a Fidesz alelnöke, egykori oktatási minisztere azért aggódik, hogy elveszi a pénzt és a lehetőséget a tanulni vágyó fiataloktól a kormány. Pokorni Zoltán szerint a…
jan. 21
5:01
Önkormányzati rendőrség alakul Budapesten? (Alternatív Energia)
Ismét a városőrség létrehozásáért lobbiznak a kormánynál szocialista politikusok, polgármesterek. A szervezet ugyan a jelenlegi közterület-felügyelet bázisán jönne létre, s több jogosítványa is lenne, az önkormányzati rendőrök mégse lennének seriffek, fegyvert sem viselnének. Viszont idejük nagy részét a közrend védelmében közterületen töltenék, amire a rendőrségnek alig van embere.
jan. 21
6:03
Aki későn ébredt, az adóhivatallal nézhet szembe (Infostart)
Elfogytak az új típusú számlatömbök a nyomtatványboltokban - értesült az InfoRádió. A tömböket gyártó Pátria Nyomda Zrt. szerint négyhavi készlettel vágtak neki 2008-nak, ám az másfél hét alatt elfogytak. Adószakértők szerint egy éve lehet tudni, hogy új szabályozás lesz idén januártól, így több számlatömböt kell lecserélni.
jan. 21
6:51
Megzavarta a BKV-jegypénztárosokat a 31 napos hónap (Infostart)
Egyelőre maguk a BKV-jegypénztárosok sincsenek teljesen tisztában az új havibérlet érvényességével, ahány ablak, annyiféle információt adnak az utasoknak. A zavart a 31 napos hónapok okozzák.
jan. 21
6:53
Az év üzlete lehet a szabálytalankodók utáni hajsza (Infostart)
A sebességmérés, a piroson, a záróvonalon áthajtók és a tiltott helyen várakozók fotózása lehet az év üzlete.
jan. 21
6:56
Tarlós: "Ez végképp elfogadhatatlan" (Infostart)
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint mielőbb vissza kell állítani a demokráciát Budapesten, ahol a Fővárosi Közgyűlés tagjai elől a legalapvetőbb önkormányzati információkat is elzárják.
jan. 21
7:11
Multiszéfeket vásárol a Magyar Posta (Alternatív Energia)
A Magyar Posta Zrt. nettó 151,2 millió forintért 175 darab multiszéfet vásárol a kiskőrösi székhelyű Protocon Kft.-től, a megbízás további 700 darab vásárlására opciót is magába foglal. A Közbeszerzési Értesítő szerint a társaság által kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson részt vett a nyertes mellett a péceli székhelyű H-Safes Zrt. is, nettó 217,9 millió forintos ajánlatával.
jan. 21
7:17
Magasvasút kellene Budapestre (Alternatív Energia)
A Magyar főváros belsejébe ékelődött vasúti hálózat - megfelelő korszerűsítés után kiválóan alkalmas lenne egy, a német S-Bahnhoz hasonló közösségi közlekedési hálózat kialakítására - írta a hétfői Magyar Nemzet.
jan. 21
7:43
Budapest a semmit tervezi? (HírExtra)
Budapest fejlesztésével kapcsolatban két kulcsszót lehet hallani: Budapest-szerződés, Podmaniczky-terv. Arra voltunk kíváncsiak, mindezekből mi valósulhat meg, mi rejlik a nagy szólamok mögött. Ezt vizsgáljuk a fővárostól kapott tájékoztató, és Atkári János volt főpolgármester-helyettes segítségével.
jan. 21
7:45
Vita az éjszakai jegyről (HírExtra)
A VEKE még a tarifarendszerről szóló döntést megelőzően, tavaly decemberben jelezte: átgondolatlannak, előkészítetlennek és ezért bevezetésre alkalmatlannak találja az éjszakai jegy koncepcióját. Akkor senki nem hallgatta meg az észrevételeinket, bár kértük, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes nem volt hajlandó felülvizsgálni előterjesztését.
jan. 21
8:00
Győzött a Fidesz (HírExtra)
Turai István, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg az időközi polgármester-választást Törökbálinton az MSZP és a Civil Fórum Egyesület által támogatott Keller Lászlóval szemben - közölte az előzetes adatok alapján vasárnap este a város jegyzője az MTI-vel.
jan. 21
8:16
Magasvasút kellene Budapestre (Metropol)
A Magyar főváros belsejébe ékelődött vasúti hálózat – megfelelő korszerűsítés után kiválóan alkalmas lenne egy, a német S-Bahnhoz hasonló közösségi közlekedési hálózat kialakítására – írta a hétfői Magyar Nemzet.
jan. 21
8:39
Háromsávos adózás 2010-től? (HírExtra)
2010-től háromsávos adótáblát javasol a személyi jövedelemadózásban a miniszterelnök mellett működő munkacsoport - írta értesülésre hivatkozva a hétfői Magyar Hírlap.
jan. 21
8:50
Gyurcsány egyeztetéseket kezd (HírExtra)
Egyeztetéseket kezd Gyurcsány Ferenc, elsőként az üzleti élet képviselőivel találkozik - írta a hétfői Világgazdaság. A kormányfő ma a 2006-os parlamenti választások másnapján megjelent kiáltványt aláíró szervezetek vezetőivel találkozik.
jan. 21
9:17
Népszavazás a parkolódíj eltörléséért (HírExtra)
A hatvani parkolódíj eltörléséért kezdeményez népszavazást az MDF helyi szervezete; a 2900 támogató aláírást tartalmazó íveket már át is adták a település jegyzőjének - olvasható a Heves Megyei Hírlap hétfői számában.
jan. 21
9:20
Éjszaka BKV-zna? Vegyen jegyet nappal! (Index)
A nem tervezett éjszakai buszozást nem könnyű legálisan megoldani.
jan. 21
9:21
Eltörölné az MDF a parkolódíjat Hatvanban (Alternatív Energia)
A hatvani parkolódíj eltörléséért kezdeményez népszavazást az MDF helyi szervezete; a 2900 támogató aláírást tartalmazó íveket már át is adták a település jegyzőjének - olvasható a Heves Megyei Hírlap hétfői számában. A helyi rendelet szerint a választópolgárok 10 százaléka kezdeményezhet referendumot: ha 1760 aláírást hitelesítenek az önkormányzatnak napirendre kell tűznie a kérdést.
jan. 21
9:28
Tárgyalássorozatot kezd Gyurcsány Ferenc (Infostart)
A többi között a fenntartható gazdaságpolitikáról, az államháztartási és az adóreformról egyeztet a kormányfő a 2006-os parlamenti választások másnapján megjelent kiáltványt aláíró szervezetek vezetőivel.
jan. 21
9:52
Segítség a fogyatékossággal élő hallgatóknak (HírExtra)
Útiköltség térítéssel, speciális tanulást segítő eszközökkel, korrepetálással és sajátosan kialakított kollégiumi szobákkal segíti a fogyatékossággal élő hallgatók tanulását a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) - tájékoztatta hétfőn az MTI az intézmény sajtószóvivője.
jan. 21
9:54
Apát és fiát gázolták el a zebrán Budapesten (Metropol)
Egy 57 éves férfit és 11 éves fiát gázolta el egy személyautó Budapesten, a XXII. kerületben hétfőn – közölte a BRFK sajtóügyeletese.
jan. 21
9:54
Kártérítési per egy trafóállomás miatt (HírExtra)
Harmincöt millió forint kártérítésért perel egy áramszolgáltatót harminchét magánszemély Pécsett, mert szerintük a vállalat évek óta engedély nélkül működő trafóállomása csökkenti ingatlanjaik értékét - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
jan. 21
10:27
Jobban fogyunk (HírExtra)
Tavaly az év első tizenegy hónapjában kevesebb gyermek született, és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint 2006 januárja és novembere között - derül ki Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) az MTI-hez hétfőn eljuttatott gyorstájékoztatójából.
jan. 21
10:33
Most mindent megtudhat Hunyadi Mátyásról és koráról (Infostart)
Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulójára hirdette meg a Reneszánsz Évet 2008-ra az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A programsorozat megnyitója hétfő este lesz a Néprajzi Múzeumban, a Reneszánsz Év 2009 január 22-én zárul majd.
jan. 21
10:41
Mennyit költöttek tanulmányokra? (HírExtra)
Ágh Péter (Fidesz) írásbeli kérdése valamennyi miniszterhez
jan. 21
11:10
Fideszes kérdés a miniszterekhez a kormányzati tanulmányok kapcsán (Alternatív Energia)
A Fidesz tudni szeretné, mekkora összeget fordítottak a minisztériumok az elmúlt öt évben külső személyektől, szervezetektől megrendelt tanulmányokra. Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője - hétvégi bejelentésének megfelelően - hétfőn írásbeli kérdéssel fordult a miniszterekhez.
jan. 21
11:16
Felmentését kérte Gyurcsány kabinetfőnöke (Infostart)
Családi okok miatt felmentését kérte a miniszterelnök kabinetfőnöke, Gál J. Zoltán - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Gyurcsány Ferenc a kérést elfogadta.
jan. 21
11:35
A Fidesz a tanulmányokról érdeklődött (HírExtra)
A Fidesz tudni szeretné, mekkora összeget fordítottak a minisztériumok az elmúlt öt évben külső személyektől, szervezetektől megrendelt tanulmányokra. Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője - hétvégi bejelentésének megfelelően - hétfőn írásbeli kérdéssel fordult a miniszterekhez.
jan. 21
11:46
Támasz-Pont a hajléktalanoknak (HírExtra)
A hajléktalanok társadalomba való visszailleszkedését segíti a Támasz-Pont nevű, emelt szintű nappali ellátást nyújtó intézmény, melyet Pécsett adtak át hétfőn.
jan. 21
11:49
Vége a téli tavasznak, jön a hó (Infostart)
Vége a tavaszias, enyhe időnek, keddtől újra jön a hideg - mondta el az InfoRádióban az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vadász Vilmos szerint szerdán havazás is lehet, a hétvégén viszont ismét melegebb lesz.
jan. 21
11:51
Halálos vonatgázolás (HírExtra)
Halálra gázolt egy nőt Monorierdőnél egy Budapest felé tartó vonat hétfőn délelőtt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
jan. 21
11:53
Fiala egy szarkeverő, zsidó és román geci egyszemélyben? (HírExtra)
Fiala János mai Kelj fel Jancsija a Pont FM 88.1-en Popper Péternek a Népszavában megjelent Kende Péter-Magyar Gárda incidenséről szóló írásával indult, majd a fiatalkorú bűnözés volt a téma, melyhez Bakáts Tibor Settenkedő is hozzászólt, majd a népszavazás került a középpontba.
jan. 21
12:05
Bliccelésre kényszerít a BKV? (Infostart)
Megbukott a drágább éjszakai BKV-jegy a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint. A jegyet ugyanis sehol sem lehet kapni. Vitézy Dávid, a szervezet szóvivője elmondta, hogy bár eddig még senkit sem bírságoltak meg ezért, de az utasok bliccelésre kényszerülnek.
jan. 21
12:15
„Budapest életveszélyben van” (HírExtra)
Budapest 2008-as évéről írtunk már a költségvetés, az intézmény rendszer és a különböző fejlesztési tervek vonatkozásában. Most az ELMŰ és a Főgáz privatizációjáról, valamint a Demszky-féle vezetés jövőjéről lesz szó Atkári János, egykori főpolgármester-helyettes „tolmácsolásában”.
jan. 21
12:18
110 éve szövetkeznek a hangyák (HírExtra)
Száztíz éve, 1898. január 23-án kezdődött meg Magyarország legrégibb fogyasztási szövetkezete, a Hangya kiépítése. A XIX. század végi agrárválság nyomán a mezőgazdasági termények ára csökkent, az ágazatban tevékenykedők megélhetése egyre nehezebbé vált.
jan. 21
12:34
Felmentik Gál J. Zoltánt (HírExtra)
Felmentését kérte Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a miniszterelnök kabinetfőnöke, január 31-ei hatállyal, családi okból. A miniszterelnök a kérést elfogadta. Ezt a Kormányszóvivői Iroda közölte hétfőn az MTI-vel.
jan. 21
12:45
Demszky a pavilonokról (HírExtra)
Demszky Gábor főpolgármester az önkormányzat érdekeivel ellentétesnek tartva felfüggesztette a végrehajtását annak a szakbizottsági döntésnek, amellyel a MAHÍR Zrt. 15, Baross téri aluljáróban lévő pavilonjának működési engedélyét 2010 végéig meghosszabbították.
jan. 21
12:47
A kormány retteg a drogosoktól (Index)
Az elterelés álszent és erkölcstelen intézmény. Az új drogtörvénytervezetet viszont a kormányzat politikai megfontolásból szeretné elsüllyeszteni. Interjú a TASZ drogpolitikusával.
jan. 21
13:00
Zavarják a 4-es metró építését a Baross téri aluljáró pavilonjai (Alternatív Energia)
Demszky Gábor főpolgármester az önkormányzat érdekeivel ellentétesnek tartva felfüggesztette a végrehajtását annak a szakbizottsági döntésnek, amellyel a MAHÍR Zrt. 15, Baross téri aluljáróban lévő pavilonjának működési engedélyét 2010 végéig meghosszabbították - tudta meg az MTI hétfőn városházi forrásokból.
jan. 21
13:05
A Fidesz a visszavonást követeli (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli a kormánytól, vonja vissza azt az FVM-rendeletet, amely bérleti joghoz kapcsolódó támogatási jogosultságot biztosít örök időre a termőföld bérlőinek - mondta a párt agrárpolitikusa hétfőn, Budapesten.
jan. 21
13:07
A magánélet védelme (HírExtra)
Közlemény a magánélet védelmének szintjét vizsgáló nemzetközi felmérésről. A brit Privacy International és az amerikai Electronic Privacy Information Center közös felmérése 2007-ben 70 országot rangsorolt a megfigyelésnek és a magánélet védelmének szintje alapján.
jan. 21
13:16
Felmentését kérte Gál J. Zoltán államtitkár (Alternatív Energia)
Felmentését kérte Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a miniszterelnök kabinetfőnöke, január 31-ei hatállyal, családi okból. A miniszterelnök a kérést elfogadta. Ezt a Kormányszóvivői Iroda közölte hétfőn az MTI-vel.
jan. 21
13:17
Az SZDSZ egyetért (HírExtra)
Az SZDSZ üdvözli a veszprémi érsek döntését, melynek értelmében az egyházi vezető nem engedélyezte a Magyar Gárda zászlójának megszentelését - jelentette be Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese hétfőn.
jan. 21
13:21
Nem lesz szent a Magyar Gárda zászlója (Alternatív Energia)
Az SZDSZ üdvözli a veszprémi érsek döntését, melynek értelmében az egyházi vezető nem engedélyezte a Magyar Gárda zászlójának megszentelését - jelentette be Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese hétfőn.
jan. 21
13:25
Pályázatot hirdetnek (HírExtra)
Az önkormányzati tárca és a Nemzeti Kulturális Alap 400 millió forintos kerettel pályázatot hirdet az idén megvalósuló nemzetközi, országos turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények, fesztiválok támogatására - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
jan. 21
13:39
Nincs szükség kormánybiztosra? (HírExtra)
De Balsio Antonio nem hiszi, hogy szükséges kormányzati biztos kinevezése a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program élére. A fideszes európai parlamenti képviselő erről sajtótájékoztatón beszélt hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen.
jan. 21
13:48
Fidesz: "ez tragédiához vezet" (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz fordul a földbérleti jogról rendelkező minisztériumi rendelet egyik passzusa miatt a Fidesz, mert álláspontja szerint az sérti a tulajdonjogot és a verseny szabadságát.
jan. 21
13:50
A Fidesz tiltakozik (HírExtra)
A Fidesz azt követeli a kormánytól, vonja vissza azt az FVM-rendeletet, amely bérleti joghoz kapcsolódó támogatási jogosultságot biztosít örök időre a termőföld bérlőinek - mondta a párt agrárpolitikusa hétfőn, Budapesten.

Keresés