2008. január 31. csütörtök

jan. 31
0:44
Mi lesz egyszerűbb és mi szigorúbb az ekhózóknak 2008-ban? (Adózóna)
Az ekho-törvény is változott január 1-vel. Összeállításunkból megtudhatja, mit kell továbbra is változatlanul fizetni a jövőben, milyen szigorításokkal, módosulásokkal és könnyítésekkel kell számolnia az adózónak 2008-ban.
jan. 31
6:15
Furcsán csengő, keleti nevek az adóslistán (Privátbankár)
Az APEH 2007 negyedik negyedévében 151 adózónál összesen 22,748 milliárd forint összegű adóhiányt állapított meg, amihez 19,179 milliárd forint összegű jogkövetkezmény társul - derül ki az adóhatóság ...
jan. 31
6:17
Elvárt adó: kivételek, a nyilatkozat veszélyei és ellenőrzési szempontok (Adózóna)
A személyi jövedelemadóról szóló, valamint a társasági adóról szóló törvény is változott a múlt évben: bekerült néhány rendelkezés, amit a köznyelv és a szakma együttesen elvárt adó néven ismer. Maradtak ugyan alkotmányossági aggályok az úgynevezett minimumadóval kapcsolatban, ami alól szerencsére jó néhányan kivételek. Mások nyilatkozatot tehetnek, de így sem biztos, hogy megússzák. Adót fizetni…
jan. 31
6:41
Fél százalékpont, ahogy várták (Piac és Profit)
Megfelelt az előzetes londoni konszenzusnak a Federal Reserve monetáris testületének (FOMC) szerda este bejelentett fél százalékpontos kamatcsökkentése, amelyet a City gyakorlatilag szintén egyöntetű várakozása szerint - jóllehet az amerikai recesszió tényének, illetve esélyének megítélése nem egyértelmű - még ebben a negyedévben újabb agresszív pénzügypolitikai enyhítés követ.
jan. 31
7:09
Az esti feles csak alkalmi nyugtató (Privátbankár)
Szerdán 50 bázisponttal 3,00 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot a Fed, ugyanakkor jelezte: további kamatcsökkentésekre kerülhet sor. Elemzők szerint még ebben a negyedévben újabb agresszív pénzügypolitikai enyhítés jön.
jan. 31
7:20
Vita volt, veszekedés nem a kormányülésen (Privátbankár)
Az elmúlt másfél év kormányzását és a következő időszak feladatait beszélte át a kormány és a két koalíciós párt frakcióvezetője a gödi kihelyezett kormányülésen.
jan. 31
7:25
"A kormány csak barkácsol" (Privátbankár)
Óriási a reformkényszer az országban, de jelenleg csak közmegegyezés nélküli reformbarkácsolás folyik - vélekedett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
jan. 31
7:36
Hiller markában: Pécs még remél (Privátbankár)
A kormány halogató taktikát folytat a 2010-es pécsi EKF program tekintetében, és ennek az lehet az eredménye, hogy a magára maradt város képtelen lesz meghitelezni Budapestnek és Brüsszelnek a beruházások elindítását.
jan. 31
7:38
Megint duplázott az Amazon (Privátbankár)
A világ egyik vezető internetes kiskereskedése, az amerikai Amazon.com tavalyi utolsó negyedévi adózott eredménye több mint a kétszeresére, 207 millió dollárra - egy részvényre 48 centre - nőtt az egy...
jan. 31
7:41
Induljon 100 ezer dollárért! (Piac és Profit)
A tavalyinál jóval több magyar pályázatot várnak a Holcim fenntartható építészeti projekteket támogató nemzetközi versenyére. Már csak 30 napjuk van azoknak a hazai építészeknek, tervezőknek, mérnököknek és projektgazdáknak, akik szeretnék nevezni a fenntartható építészet jegyében fogant projektjeiket. A verseny összdíjazása 2 millió dollár, az 5 régióban szervezendő verseny első helyezettjei 100…
jan. 31
7:47
Feladta a harcot a nemzet polgármestere (Privátbankár)
Kiszállt a republikánus párt elnökjelöltségéért vívott harcból Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, és felsorakozott John McCain arizonai szenátor mögé. Giuliani szerdán személyesen jelente...
jan. 31
8:03
Megfekszik az unió gyomrát a kínai utánzatok (Privátbankár)
Akciótervet dolgoz ki az EU és Kína a termékhamisítással szembeni fellépés eredményessége érdekében - ebben állapodott meg Kovács László adó- és vámügyi biztos kínai partnerével.
jan. 31
8:08
Az autók húzták a tokiói mutatót (Privátbankár)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön 1,9 százalékos emelkedéssel zárt, mivel keresettekké váltak az olcsón beszerezhető blue-chip exportőr cégek papírjai, köztük egyes autóipari cégeké is. A v...
jan. 31
8:18
Lakástámogatás: magyarországi lakcím kell hozzá (Privátbankár)
Az uniós országok állampolgárainak magyarországi lakástámogatásához február 1-től nem munkaviszony, hanem tartózkodási engedély kell a decemberben módosított lakásfinanszírozási kormányrendelet alapjá...
jan. 31
8:23
Visszaesett a raktárak hozama (Privátbankár)
A logisztikai létesítmények, raktárak hozama a múlt év elejei 7 százalékról 6,7 százalékra esett az év végére - tartalmazza a raktár.info elemzése. A közlemény szerint eközben a bérleti díjak lényegéb...
jan. 31
8:45
Felértékelődik a belváros (Piac és Profit)
Kevés jelét mutatja annak az ingatlanpiac, hogy komolyabb élénkülés venné kezdetét, a kivárás inkább jellemzi a lakosságot, miközben az is látható: felértékelődik a belváros, s jól megy az irodaépítő szektornak.
jan. 31
8:51
A zéró tolerancia a zéró agyak miatt van (Privátbankár)
Sorra olvasom az interneten az izgalmasabbnál izgalmasabb teszteket: vajon egy üveg sör, vagy egy-két konyakos meggy elfogyasztása miatt elveheti-e a jogosítványunkat a rendőr?
jan. 31
9:01
A kamatdöntés nem lesz katalizátor (Privátbankár)
Gyengülő részvényárakra van kilátás csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint bizonytalan nyitás után az eladók kerülhetnek túlsúlyba a piacon, így a BUX val...
jan. 31
9:07
Bágyadt kisker-adat Németországból (Privátbankár)
A németországi kiskereskedelmi forgalom decemberben az előzetes adatok szerint a várakozásoktól elmaradva 0,1 százalékkal csökkent reálértékben - közölte a Szövetségi Statisztikai Hivatal. A forga...
jan. 31
9:18
Majdnem tízszeres a szorzó Madonna és Britney közt (Privátbankár)
A Forbes magazin legújabb összeállítása szerint Madonna a világ legjobban kereső énekesnője, őt Barbra Streisand és Celine Dion követi a kereseti listán
jan. 31
9:20
Sürgős esetben gyorsan intézkedik a Generali (Privátbankár)
Főleg tetőszerkezeteket és kéményeket bontott meg a hétvégi, több megyét érintő orkán erejű szél. A Generali károsultjainak zöme telefonon teszi meg a kárbejelentését Szerdán a délelőtti órákig meg...
jan. 31
9:29
Egymilliónál több iraki áldozata van a háborúnak (Privátbankár)
Több mint egymillió iraki halt meg erőszakcselekményben az arab ország 2003 márciusi megszállása óta egy olyan tanulmány szerint, amelyet iraki felmérések alapján állítottak össze.
jan. 31
9:43
Bioüzemanyagban erősít a MOL (Piac és Profit)
A biotartalmú motorbenzinek 2007-es sikeres bevezetése után a Mol Nyrt., bioüzemanyag stratégiájának folytatásaként, 2008.január 1-től elkezdte a 4,4 százalék biokomponenst tartalmazó gázolajok forgalmazását: a gyártáshoz szükséges biokompones legnagyobb hányadát a Komáromban létesített biodízelgyár állítja elő - közölte a Mol.
jan. 31
9:50
Vegyes nyugdíj: újabb lehetőség a visszalépésre (Privátbankár)
Újabb esetben dönthetnek a korábban a vegyes nyugdíjrendszert választók úgy, hogy visszalépnek a tisztán társadalombiztosítási rendszerbe
jan. 31
9:55
Kilúgozza az ingatlanpiacot a válság (Privátbankár)
Az hitelpiaci válság természetesen hatással van az egyre inkább globalizálódó ingatlanpiacra is. A hitelpiaci krízis megnehezítette a banki finanszírozást
jan. 31
10:01
Vészhelyzet: elfogytak a munkások Vasban (Privátbankár)
A szombathelyi és környékbeli multinacionális vállalatok humánerőforrás-vezetői "megkongatták a vészharangot", s nyomatékosították: amennyiben a szakmunka nem kapja vissza a becsületét, komoly gondok ...
jan. 31
10:17
News to use (Privátbankár)
Business news in English from BBJ every weekday at 7:15am
jan. 31
10:19
Ha kapitalizmust akarunk, viseljük el a hátrányait is (Privátbankár)
Kornai János neves, világszerte ismert magyar közgazdászt 80. születésnapjának alkalmából Közgazdász Életműdíjjal tüntette ki a Magyar Közgazdászok Társasága. Az Andrássy Egyetemen megrendezett ünnepségen részt vett számos kutató, politikus, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A nemzetközileg is igen elismert magyar közgazdász ünnepi beszédéről az összeállítást Tóth Kata és Szabó Rezső…
jan. 31
10:22
A Fed döntésétől még nem fognak szárnyalni a részvények (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
jan. 31
10:27
A jó helyen lévő lakások fognak futni idén (Privátbankár)
Befagyott az ingatlanpiac. Idén is stagnálásra lehet számítani - mondta a Gazdasági Rádiónak az Ecostat igazgatója, az intézet által kiadott Ingatlan Barométer megállapításait összegezve. Belyó Pál a leglátványosabb változások közé az új építésű lakóingatlanok inflációt meghaladó mértékű áremelkedését, ugyanakkor a használt lakások árcsökkenését sorolta. A szakértő kiemelte: az irodapiacon további…
jan. 31
10:33
61 százalékkal esett a Pannonplast nyeresége (Privátbankár)
A Pannonplast csoport - új nevén PannErgy - 2007-ben 13,468 milliárd forint árbevételt és 345 millió forint nettó profitot ért el, a bevétel 16,7 százalékkal, a nyereség 61,4 százalékkal maradt el az ...
jan. 31
10:38
Lendületebe hozta az eurót a vágás (Privátbankár)
Az előző napi szinten nyitott a forint az euróval szemben a budapesti bankközi devizapiacon, miután az éjszaka a Fed kamatdöntését követően egy rövid időre 256,80/257,00 forintig gyengült az európai v...
jan. 31
10:42
Csökkenhetnek az ingatlanárak? (Piac és Profit)
Az amerikai jelzáloghitel-válság több piaci szereplőt nehéz helyzetbe hozott és megtörte a korábbi lendületet az ingatlanpiacon. A szektor szereplői ezért kevésbé bátran vágnak bele egy-egy kockázatosabbnak ítélt projektbe, ez pedig végeredményben a telkek keresletére, s így árazására is csökkentő hatással lehet.
jan. 31
10:49
Négyesbe kapcsolt a Suzuki (Privátbankár)
A Suzuki autóipari vállalat a vártnál gyorsabban, 23 százalékkal növelte az október-december közötti harmadik negyedben nyereségét a Swift, az SX4 és a többi autó kedvező világpiaci eladásai következt...
jan. 31
10:55
Ki lesz a Gazprom elnöke? Zubkov vagy Zubkov? (Privátbankár)
Lezárták a Gazprom igazgatótanácsába az állam által jelölendők listáját, s abból kiderül, hogy Viktor Zubkov jelenlegi kormányfő az egyetlen esélyes a tanács elnökének tisztségére, amelyet jelenleg Dm...
jan. 31
11:27
A "feltörekvők" hajtják a Vodafone-t (Privátbankár)
Erőteljesen nőtt a Vodafone árbevétele a harmadik negyedben a feltörekvő piacok és a mobil adatátviteli forgalom bővülésének köszönhetően. A világ legnagyobb mobilcége az egy évvel korábbinál 4,4 ...
jan. 31
11:38
Felfutóban a lízingpiac: 2007 jó év volt (Privátbankár)
Új, kibővített elnökség megválasztásával és újrafogalmazott stratégiával kezdte meg az idei évet a hazai lízingpiac kilencven százalékát lefedő, a tagok érdekképviseleti feladatait ellátó Magyar Lízin...
jan. 31
11:43
Nem muszáj kiadni a letöltők adatait (Piac és Profit)
Polgári peres eljárás során nem kötelezhetők az ISP-k a felhasználóik adatainak kiadására az Unióban.
jan. 31
11:43
Amerikában nem várnak növekedést a következő hónapokban (Infostart)
Nem várnak növekedést az első negyedévben az elemzők az amerikai gazdaságban, és még kérdéses, hogy az amerikai jegybank újabb 50 bázispontos kamatcsökkentése beindíthatja-e hosszabb távon a gazdaság élénkülését.
jan. 31
11:49
Eurozóna: nem sikerül fékentartani az inflációt (Privátbankár)
Az eurózónában januárban tovább gyorsult az infláció. A brüsszeli Eurostat szerint januárban becsült adat szerint éves szinten 3,2 százalékos volt a drágulás, szemben a decemberi 3,1 százalékkal. ...
jan. 31
11:54
Ricoh: siker az irodapiacon, de a jövő bizonytalan (Privátbankár)
A magyar irodatechnikai piacon működő Ricoh 3 milliárd forint forgalmat ért el a tavaly március végén zárult pénzügyi évben, s plusz-mínusz 5 százalékos eltéréssel az idei pénzügyi évben is hasonló be...
jan. 31
12:05
Szept. 11. öröksége: Afganisztán darabokban? (Privátbankár)
Amerikai szakértők szerint Afganisztánban fennáll a veszélye annak, hogy szétesik az állam, ha sürgősen nem történnek lépések a biztonsági helyzet javítására
jan. 31
12:21
Késik az évindító: Davos volt a bemelegítés? (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc nem a tavaszi ülésszak első napján, hanem egy héttel később, február 18-án tart évindító beszédet a parlamentben - derült ki ma
jan. 31
12:27
Medián: a kormányt inkább nem döntenék meg (Privátbankár)
Egyértelműen csökkent viszont azok aránya, akik szerint egy sikeres népszavazás után a kormánynak le kell mondania - derül ki a Medián januári kutatássorozatából
jan. 31
12:43
Így könnyebb: utazás bosszúságok nélkül (Piac és Profit)
Előfordult már Önnel, hogy a nyaralása rémálommá változott? Ha ismeri a jogait, akkor jelentősen csökkentheti ennek esélyét! Az EU fogyasztóvédelmi kampánya a hetedik állomásához érkezett.
jan. 31
12:49
Romániában építene gyárat a Daimler (Infostart)
Romániai sajtóértesülések szerint a Nokia után a Daimler AG is üzemet nyitna a Kolozsvár melletti nemeszsuki ipari parkban.
jan. 31
12:49
Nem csökkentek a forinthitel kamatai! (Privátbankár)
A háztartási szektor forintban denominált folyószámla-, fogyasztási és lakáscélú hiteleinek átlagos kamatlábai nem változtak számottevően
jan. 31
12:51
Bérreformot akarnak a vállalkozók (Privátbankár)
A gazdaság dinamizálását adó- és járulékcsökkentéssel és az ehhez kapcsolódó bérreformmal lehet megvalósítani - jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, a szerve...
jan. 31
13:05
Nemsokára repeszt a román Mercedes? (Privátbankár)
Mercedes személyautók lengyelországi vagy romániai gyártását fontolgatja a német Daimler járműipari csoport, írta a csütörtöki Financial Times.
jan. 31
13:21
Megszavazták a postai liberalizációt (Privátbankár)
Az Európai Parlament csütörtökön változtatás nélkül jóváhagyta a  postai szolgáltatások liberalizációjáról szóló jogszabálytervezetet, amely szerint 2011-től, az új tagállamokban pedig 2013-tól kell m...

Keresés