2008. január 23. szerda

jan. 23
5:00
Csaba László: "A recesszió már itt van" (Infostart)
Csaba László közgazdász szerint az már egyértelmű, hogy recesszió van, de például az Európai Unió gazdaságát, és azon belül a magyar gazdaságot kevésbé érinti a pénzügyi válság.
jan. 23
6:12
Szörnyű: 26 ezer kisgyerek hal meg naponta (Privátbankár)
Évente 9,7 millió öt éven aluli gyerek hal meg a világon olyan, ma már könnyen gyógyítható betegségekben, mint a tüdőgyulladás vagy a malária
jan. 23
6:40
Vihar utáni enyhülés (Piac és Profit)
Kedden tőzsdezárásra valamelyest magukhoz tértek az európai tőzsdék, az amerikai kamatcsökkentés híre mérsékelte a korábbi veszteségeket. New Yorkban egyelőre nem hitték el, hogy a Fehér Ház élénkítésről szóló tervei és az alacsony kamat miatt Amerika elkerülheti a recessziót. London, Párizs, Varsó és Pozsony nyereséggel, Budapest enyhe plusszal zárt.
jan. 23
6:42
Aránytalan közteherviselés: ki állja az szja egyharmadát? (Adózóna)
A személyi jövedelemadó mindössze vékony szelet a magyar adórendszerben, az ezen a címen befizetett összeg a teljes adóbevétel ötödét sem éri el. Mégis állandó témája közéletünknek, sorozatos viták zajlanak a mértékéről, progressziójáról, avagy éppenséggel lineárissá változtatásáról. Sokszor a vitázók nem, vagy alig ismerik azokat a tényeket, adatokat, amelyek nélkül jó néhány megállapítást nem is…
jan. 23
7:11
Kitört a számlaőrület: roham az új tömbökért (Privátbankár)
Erre még a nyomdák sem számítottak: a Pátria Nyomda összes arra alkalmas gépe az új típusú, APEH-sorszámmal ellátott, számlatömböket gyártja, akkora roham indult a boltokban
jan. 23
7:32
Válság: aki megoldhatná, a közelébe se megy (Privátbankár)
A részvénypiacok zuhanása vészjelzés, hogy ki kellene gondolni valami egyeztetett akciót, de a davosi Világgazdasági Fórumtól ez ügyben nem sok várható: a legfontosabb személyek ott sem lesznek
jan. 23
7:38
Naptologatás: mikor menjek szabadságra? (Privátbankár)
A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak
jan. 23
7:43
Újra jönnek a GOP-pályázatok (Piac és Profit)
Bajnai Gordon szerint az uniós támogatások igénybevételében azok a korábbi uniós tagállamok voltak a legsikeresebbek, amelyek stabil makrogazdasággal, nyitott gazdasággal rendelkeztek, központi intézményeik hatékonyan működtek, és az adott országban alacsony szintet ért el a korrupció.
jan. 23
7:43
Csak kisöpörte az országot a vihar (Privátbankár)
Országszerte közel száz alkalommal riasztották szerdára virradóra a tűzoltókat a vihar miatt fakidőlésekhez, ágletörésekhez, ami a szokásos átlagnál is kevesebb volt - mondta el szerda reggel Dobson T...
jan. 23
7:49
Ki lőheti le a repülőket Magyarország fölött? (Privátbankár)
Többéves titkolózás után kiderült: Szekeres Imre honvédelmi miniszter adhatna ki tűzparancsot, ha egy repülőgépet terroristák térítenek el Magyarország légterében, ám ő tábornokaira bízta a feladatot ...
jan. 23
7:51
Jövőre meglesz a milliárdos kultúrpark (Privátbankár)
Jövő év végére megvalósulhat a Közraktárak területén tervezett milliárdos nagyságrendű ingatlanfejlesztés - rögzíti a Fővárosi bizottságának beszámolója, amelyet nem tudtak elfogadni
jan. 23
8:00
Az OTP nagyon vigyázzon, hová lép (Privátbankár)
Megerősítette az OTP többségi tulajdonában lévő orosz Investsberbank kockázati besorolásait a Fitch Ratings. A Moody"s szerint viszont veszélyes terepen jár a magyar nagybank
jan. 23
8:05
Soros György: közeleg az Ítélet Napja (Privátbankár)
Ítéletnapi forgatókönyvet vázolt szerdán Soros György amerikai befektető a "Hatvan éve a legrosszabb válság" című cikkében, amelyet a Financial Times közölt szerdán. "A mostani válság több mint hatvan...
jan. 23
8:16
Máris lerázta magáról a piac a Fed gyeplőjét (Privátbankár)
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán vegyesen, többnyire szerény nyereségekkel nyitnak. Az ázsiai részvénypiacok szerdai föllendülése nem ad elég ösztönzést, miután...
jan. 23
8:39
Szerdáig fizethet utoljára! (Piac és Profit)
Akár biztosítási alkuszon, akár közvetlenül a biztosító munkatársánál kötött szerződést az autós, a rendelet szerint az ő felelőssége, hogy az első díjat időben befizesse. A biztosítási alkuszok tapasztalatai szerint sok ügyfél a mai napig nem kapott számlát vagy csekket az első díj befizetéséhez. Erre pedig legkésőbb január 30-ig van lehetőség.
jan. 23
8:44
Törölték a pornó-regisztrációját? Okolja Kínát (Privátbankár)
A kínai hatóságok 44 ezer internetes oldalt zártak be, és 868 személyt tartóztattak le tavaly a pornográfia ellen folytatott hadjáratukban - közölte szerdán a hivatalos Új Kína hírügynökség. A kampány...
jan. 23
9:11
Online mocskolódás: indulatok Niki miatt (Privátbankár)
Sok más sorstársamhoz hasonlóan az egyik közösségi portálon át kaptam üzenetet - három példányban - egy bizonyos Nikitől. Nem a film volt döbbenetes, hanem a reakciók - jegyzet
jan. 23
9:28
Tőzsde: lendületes kezdés, kérdéses folytatás (Privátbankár)
Várhatóan erősödéssel indul a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, de törékeny lehet az emelkedés. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a kereskedés elején emelkedhet a piac, de ...
jan. 23
9:34
What's the News? (Privátbankár)
Business news in English from BBJ every weekday at 7:15am
jan. 23
9:36
Mire készül Soros György? (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
jan. 23
9:40
Amit a szabadságolásról tudni kell (Piac és Profit)
A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.
jan. 23
9:46
"Míg mások sétálnak, Magyarország fut" (Privátbankár)
A hazai uniós nagyprojektek nincsenek kellően előkészítve – mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A tárca emiatt a bürokratikus akadályok lebontásával és egyszemélyi felelősök kijelölésével segítené a hatékonyabb végrehajtást. A riporter Komáromi Balázs.
jan. 23
9:48
A Fed vágása csak tüneti kezelés volt (Privátbankár)
Rendkívüli ülésén váratlanul 75 bázisponttal, 3,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a globális tőzsde zuhanás miatt. A döntés azonnal heves vásárlói nyomást okozott az európai tőzsdéken és a tengerentúli határidős indexek is sokat ledolgoztak a nap eleji csökkenésből. Rövid távon a dollár erősödését hozhatja a mérséklés, hosszabb távon azonban a…
jan. 23
9:50
A kutúrára is jut 2,4 milliárd (Privátbankár)
A kultúra fejlesztésére 2,4 milliárd forintot fordít idén az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentette be Hiller István a Magyar Kultúra Napján. Emellett egy új törvényjavaslat készül, amely szerint minden állami beruházás 1%-át a kortárs képzőművészet támogatására kell fordítani. A miniszter az ünnepen kitüntetéseket adott át a Néprajzi Múzeumban amatőr művészeknek és a könyvtár,…
jan. 23
9:52
Az ICEG szerint túlzásba visszük a pánikot (Privátbankár)
Eltúlzottak a befektetők reakciói- véli az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa, aki szerint Európában nem indokolt a recessziós félelem. A szervezet legfrissebb növekedési előrejelzésében a tavalyi hazai másfél százalékos GDP emelkedés idén 2,5%-osra gyorsul. Oszlay Andrással Tóth Kata beszélgetett.
jan. 23
9:54
Laza üdülés helyett kemény kérdések Davosban (Privátbankár)
A hitelválság és a világgazdaság várható lassulása is terítéken lesz a holnap / ma / kezdődő 38. davosi Világgazdasági Fórumon. A svájci üdülőhelyen minden évben összeülnek a világ vezető gazdasági és politikai döntéshozói, idén várhatóan egyebek mellett az olaj árának alakulásáról, a genetikailag módosított élelmiszerekről, a nyugati világ és az iszlám kapcsolatáról is tárgyalnak majd a…
jan. 23
9:56
Eljött az áfaemelés ideje? (Privátbankár)
A jelenlegi adórendszer szerkezetének átalakítását javasolja az ICEG Európai Központja. A szervezet idei gazdasági előrejelzésében egyebek mellett az áfa, a jövedéki adó és a környezetvédelmi hozzájárulások emelését javasolja ugyanakkor a foglalkoztatás terheinek csökkentését sürgeti. Kutas Gábor munkatárssal Tóth Kata beszélgetett.
jan. 23
10:14
Szélerőműpark épül Baranyában (Privátbankár)
Szélerőműparkot tervez a baranyai Lánycsók és Székelyszabar között egy Magyarországon bejegyzett vállalkozás - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. Az előkészületek két éve folynak, a cég a környezetha...
jan. 23
10:16
Ne gondolják, hogy Európa Amerika után megy (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet szerdán ismét értésre adta, hogy az EKB-tól nem lehet kamatcsökkentésre számítani: a mostani bonyodalmak közepette a központi bankoknak az a ...
jan. 23
10:20
Nyugalmat talált a forint (Privátbankár)
Stabilizálódott a forint helyzete szerdán reggel a bankközi devizapiacon, az eurót 257,05/25 forinton jegyezték, kissé gyengébben a kedd késő délutáni 257,40/50 forintnál. Az euró árfolyama a reggeli ...
jan. 23
10:43
Magyar cégtől tanul a Microsoft (Piac és Profit)
Multinacionális vállalkozások szeretnék hasznosítani a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását szervező Napra-Forgó Kht. tapasztalatait.
jan. 23
10:53
Lehet, hogy Ön is megkeseríti az emberek életét (Privátbankár)
A Panda Security legújabb, éves statisztikája szerint nagyjából félmillió számítógépet fertőztek meg az ún. botok 2007-ben - napi szinten. A kártékony programok fertőzés után csendben pihennek, míg valaki aktiválja őket: akkor gyakorlatilag átveszik az irányítást a gép felett, és egy „zombihálózat” részévé teszik
jan. 23
11:15
Új hitelvizsgáló a piacon: keresik a csaló cégeket (Privátbankár)
Saját hitelvizsgáló céget alapított Magyarországon az Atradius Hitelbiztosító. A hazai piac egyik legnagyobb portfoliójával rendelkező AIS a vállalatok fizetőképességének megállapításával és kockázati...
jan. 23
11:20
Orosz kézben a szerb olajvállalat (Infostart)
Orosz kézre kerül a Szerbiai Kőolaj-feldolgozó Ipar. A tulajdonjog 51 százalékának megvásárlásáról szóló szerződést várhatóan még a héten aláírják Moszkvában. Az általános vélemény szerint Szerbia ezzel megalapozta energetikai jövőjét és biztonságát, valamint vezető szerepét a Balkánon. A szakértők úgy vélik, ez lényeges kihatással lesz a horvát és a magyar kőolajipari vállalatok helyzetére is.
jan. 23
11:43
Ír befektetők lepték el az országot (Piac és Profit)
Írországba utazott a keszthelyi önkormányzat delegációja, hogy új testvérvárosi kapcsolatokat alakítsanak ki Sligo városával - új befektetésekről is szó lesz.
jan. 23
11:43
Jövőre meglesz a milliárdos kultúrpark (Privátbankár)
Jövő év végére megvalósulhat a Közraktárak területén tervezett milliárdos nagyságrendű ingatlanfejlesztés - rögzíti a Fővárosi bizottságának beszámolója, amelyet nem tudtak elfogadni
jan. 23
11:45
Előre menekül a Fed: érnek az újabb kamatvágások? (Privátbankár)
Még ebben a hónapban, és az első negyedév későbbi szakaszában is további, példátlanul agresszív kamatcsökkentést várnak az amerikai jegybanktól londoni befektetési házak.
jan. 23
11:52
Ekkora rohamra még a nyomda sem számított (Adózóna)
Erre még a nyomdák sem számítottak: a Pátria Nyomda összes arra alkalmas gépe az új típusú, APEH-sorszámmal ellátott, számlatömböket gyártja, akkora roham indult a papírboltokban január első napjaiban - írta a Népszabadság.
jan. 23
12:00
Gázártámogatás: minden kérelmet ellenőriznek! (Privátbankár)
Folyamatosan ellenőrzik a gázártámogatásra beadott igényléseket, azaz várhatóan csaknem minden kérelmet ellenőrizni fognak az illetékes hivatalok. Eddig mintegy 1,6 millió igénylés érkezett.
jan. 23
12:05
Kitört a számlaőrület: roham az új tömbökért (Privátbankár)
Erre még a nyomdák sem számítottak: a Pátria Nyomda összes arra alkalmas gépe az új típusú, APEH-sorszámmal ellátott, számlatömböket gyártja, akkora roham indult a boltokban
jan. 23
12:07
Március 9-én lesz a népszavazás! (Privátbankár)
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Részletek...   ...
jan. 23
12:28
Dicséretet és felszólítást is kaptunk Brüsszeltől (Privátbankár)
Kiegyensúlyozottnak és tarthatónak minősítette a magyar konvergencia programot és az idei deficitcélt az Európai Bizottság, de a költségvetési szigor folytatására szólította fel a kormányt.
jan. 23
12:34
Sokan köszönhetnek sokat az üdülési csekknek (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, az üdülési csekk kibocsátója 2007-ben mintegy 30 milliárd forint értékben, 1,7 millió személy pihenéséhez járult hozzá
jan. 23
12:40
Népszavazás március 9-én, 4,5 milliárdból (Privátbankár)
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
jan. 23
12:40
Dől a pénz a rendezvényszervezőkhöz (Piac és Profit)
Az idén négyszázmillió forintot költ a szakminisztérium a turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények, programsorozatok, fesztiválok támogatására.
jan. 23
12:42
Kamatcsata: a britek cserben hagyják Európát? (Privátbankár)
Az óvatosságáról és szigoráról híres brit központi banktól sem várható rendkívüli kamatcsökkentés, de érik a következő enyhítés, amely a legtöbb elemző szerint a Bank of England következő menetrends...
jan. 23
12:51
Pánikhelyzetben is muszáj enni (Privátbankár)
Az esetleges amerikai recesszió és a világgazdasági növekedés lassulása sem lesz különösebb hatással a gabonapiacra, mert világszerte erőteljesen növekszik a kereslet az élelmiszerek iránt
jan. 23
13:24
Lehet, hogy Ön is megkeseríti az emberek életét (Privátbankár)
A Panda Security legújabb, éves statisztikája szerint nagyjából félmillió számítógépet fertőztek meg az ún. botok 2007-ben - napi szinten.
jan. 23
13:26
2000 fontba fáj minden brit családnak a bankmentés (Privátbankár)
A londoni FTSE index sem úszta meg az elmúlt napokat, azonban a briteket sokkal jobban izgatják azok a hírek, amelyek a zsebükbe vágnak... Borbély Péter londoni tudósítása
jan. 23
13:35
A világgazdaság helyett a Google-party biztosítja a jó hangulatot Davosban (Infostart)
Az amerikai - és így globális - recesszió miatti félelmek szolgáltatták az egyik legfontosabb témát a ma megnyílt Davosi Világgazdasági Fórumon. A korábbi találkozók idején általában erőteljes volt a gazdasági növekedés, és az összegyűlt gazdasági és politikai elit megengedhette magának, hogy nagy társadalmi és technológiai kérdésekkel is foglalkozzon.

Keresés