Január 1-től változtak a fejlesztési tartalékképzésére vonatkozó szabályok. A változás új lehetőségeket nyit az adóalap csökkentésére - olvasható a PricewaterhouseCoopers hírlevelében.
Mintegy hétszázezer panel vár a felújításra, erre a célra az idén tízmilliárd forintnyi állami támogatás jut. Szinte kizárt azonban, hogy a teljes összeget fel tudjuk használni, mivel a panelekben jellemzően kisebb keresetűek élnek, akiknek problémát okozhat az önrész előteremtése.
Dugódíj bevezetését tervezi a legnagyobb népességű amerikai városban, New Yorkban az állami közlekedési bizottság. A közlekedési zsúfoltság enyhítésére a testület azt kezdeményezte, hogy a 8,2 milliós lakosú megapolisz belvárosában, Manhattanben minden autós fizessen napi 8 dollárt, ha a 60. utcánál délebbre merészkedik.
A január végi hatásidőre a Fővárosi Közgyűlés mind a 67 tagja benyújtotta vagyonnyilatkozatát, amelyek formailag megfelelnek az előírásoknak - jelentette ki újságírók előtt pénteken az önkormányzat vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságának elnöke.
A szelektíven gyűjtött magyarországi műanyag-hulladékok zömét már nem Kínában hasznosítják újra, hanem Európában, s a közeljövőben ez a tevékenység egyre inkább belföldre tevődik át - mondta Balatoni Henrik, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének soros elnöke, a Fe-Group Invest Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.
Folytatódik szombaton délután 3 órakor az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléseiről, vasárnap 10 órakor pedig a MÁV Start Zrt.-vel ül tárgyalóasztalhoz a munkavállalói érdekképviselet.
A török parlament illetékes bizottsága jóváhagyta az egyetemi fejkendőviselés tilalmát rögzítő rendelkezés feloldásához szükséges alkotmánymódosítást. Féltik az alkotmányos rendet
Február 1-jétől a gyümölcsültetvények korszerűsítésére és telepítésére is lehet támogatást kérni az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
A szelektíven gyűjtött magyarországi műanyag-hulladékok zömét már nem Kínában hasznosítják újra, hanem Európában - a tevékenység egyre inkább belföldre tevődik át
A Fidesz az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordul, mert alkotmánysértőnek tartja a kormány közpénzből folytatott népszavazási kampányát - jelentette be Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A népszavazási értesítő mellé néha az Új Magyarország is becsúszik
A repülőtértől mindössze három kilométerre, egy vízzel elöntött erdős, bokros területen sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing-727-es Bolíviában. Elfogyott az üzemanyag
Tovább nőtt decemberben a lakáscélú hitelek állománya – derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikájából. Év végén a lakosság adóssága elérte a 3137,8 milliárd forintot, ami 438,3 milliárddal volt több, mint 2006 decemberében.
Február 1-jétől a gyümölcsültetvények korszerűsítésére és telepítésére is lehet támogatást kérni az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Laj...
Csökkenhet a benzinár Szerbiában annak az államközi megállapodásnak a hatására, amely szerint a Gazprom orosz gázipari óriás leányvállalata, a Gazprom Neft 51 százalékos tulajdonosává válhat a NIS szerb állami kőolajipari vállalatnak.
Folytatódik délután az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV Zrt. között az érdekképviselet követeléseiről, vasárnap délelőtt pedig a MÁV Start Zrt.-vel ül tárgyalóasztalhoz a munkavállalói érdekképviselet. A VDSZSZ a sztrájkban érintett három társaság munkavállalói részére munkavállalónként nettó 250 ezer forint kifizetését követeli a MÁV Cargo Zrt. privatizációs…
Egy ajánlat érkezett a január 31-i határidőig a BKV Zrt. által kiírt használt autóbusz közbeszerzési eljárásra - tudatta a közlekedési társaság szombaton az MTI-vel.
Nagyon erős kormányzati szándék támogatja a 86-os számú főút mielőbbi korszerűsítését azért, hogy a térség gazdasági fejlődése szempontjából döntő fontosságú négysávos gyorsforgalmú út megépüljön, csillapítva azt a már elviselhetetlen mértékű kamionforgalmat is, amelyet az út menti falvak lakossága kénytelen elszenvedni - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter.
A szelektíven gyűjtött magyarországi műanyag-hulladékok zömét már nem Kínában hasznosítják újra, hanem Európában, s a közeljövőben ez a tevékenység egyre inkább belföldre tevődik át - közölte Balatoni Henrik, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének soros elnöke.
Megkezdődött az egyeztetés szombaton délután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléseiről. A VDSZSZ azt követeli, hogy a minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből.