A Yahoo! internetes szolgáltató igazgatótanácsa el fogja utasítani a Microsoft múlt héten tett 44,6 milliárd dolláros készpénzes és részvénycserés felvásárlási ajánlatát - közölte szombaton egy, a helyzetet jól ismerő személyre hivatkozva a Wall Street Journal.
A dél-budai Allende parkhoz amúgy sem vonattal lehet eljutni, hanem a 7-es busszal, s legjobb ismereteink szerint a VDSZSZ-szel a pesti buszsofőrök sem szolidárisak.
A memóriakártyák, illetve a tárolóval felszerelt multimédiás eszközök után 20 százalékkal kevesebb jogdíjat kell fizetni idén - derül ki az Artisjus közleményéből.
Az egymillió forintnál kisebb számlatartozásokból keletkezett pereket egyszerűsítetten, és gyorsabban tárgyalják a bíróságok, gazdasági per pedig csak előzetes egyeztetés, illetve közvetítői eljárás után indítható - egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amely az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható, és várhatóan a jövő év elején lép hatályba.
A Magyarországon élő uniós polgárok lakástámogatásához február elsejétől már nem a munkaviszony, hanem a tartózkodási engedély a feltétel. A decemberben módosított lakásfinanszírozási kormányrendelet írja ezt elő, amely 2008 február elsejétől hatályos.
Az egymillió forintnál kisebb számlatartozásokból keletkezett pereket egyszerűsítetten, és gyorsabban tárgyalják a bíróságok, gazdasági per pedig csak előzetes egyeztetés, illetve közvetítői eljárás után indítható - egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amely az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható, és várhatóan a jövő év elején lép hatályba.
Az Alfa Busz Kft. a politikai támadások miatt visszavonja a BKV Zrt. csuklósbusz tenderére benyújtott pályázatát - közölte a társaság az MTI-vel vasárnap. A vállalat "a céget ért méltatlan, minden szakmai alapot nélkülöző politikai támadások és rágalmak miatt" hozta meg döntését - olvasható a közleményben, amely azt is tartalmazza, hogy hétfőn írásban tájékoztatják a pályázat kiíróját.
A szerb kórházak betegei nem látnak többé neccharisnyás, ingerlően feszülő miniszoknyás, netán mélyen kigombolt rövid köpenyt viselő nővért, ha életbe lép az egészségügyi minisztérium munkahelyi viselkedésről szóló kódexe, amelynek tervezetét a napokban küldték ki az egészségügyi intézményeknek.
A világgazdaság irányadó makromutatói még mindig stabilak, de bizonytalanságok mutatkoznak az amerikai konjunktúra gyengülése, az ingatlanpiac további hanyatlása, a pénzügyi piacok nyugtalansága, a magas nyersanyagárak, valamint az inflációs aggodalmak miatt - állapították meg szombati, egynapos tanácskozásukról kiadott közös nyilatkozatukban a Hetek pénzügyminiszterei és jegybankelnökei.
Gyurcsány Ferenc "Kétszer váltott pártot, s gyakran volt alkalma saját bőrén tapasztalni, hogy "a politikában és különösen legfölül nincsenek barátok" - írja Paul Lendvai elemzésében,
Négy év múlva Európában is kapható lesz a világ legkisebb autója, az indiai Tata Motors által gyártott Nano átdolgozott változata - mondta a német Focus magazinnak az indiai csoport illetékes igazgatója. Elmondása szerint addigra úgy módosítják az autót, hogy az megfeleljen a gázkibocsátásra vonatkozó euro 5-ös, valamint a törésre vonatkozó európai előírásoknak.
Az Európai Bizottság közzétette a Tempus nemzetközi felsőoktatási együttműködési program új pályázati felhívását, a jelentkezéseket meghatározott nyugat-balkáni, kelet-európai, közép-ázsiai és mediterrán országok felsőoktatási intézményeivel közösen lehet benyújtani az Európai Bizottsághoz április 28-ig - közölte a magyarországi koordinációért felelős Tempus Közalapítvány az MTI-vel.