A 2007. január 1-je előtt nyomdai úton előállított, fel nem használt nyugta- és számlanyomtatványokat január 31-éig utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan selejtezniük kell az elő...
Jótékonykodik, sőt egyre több pénzt és időt szán a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására létrehozott alapítványaira. Jaksity György, aki elnyerte az Ernst and Young által alapított "Az év üzletembere" díjat, már készül a nemzetközi megmérettetésre.
A 2007. nyarán kirobbant jelzálogpiaci válság kezdi erősen megfeküdni az amerikai gazdaság gyomrát, és világgazdasági hatásai sem tűnnek már rövid lefutásúnak. A Central European Credit a válság kialakulásának okait, lehetséges következményeit, továbbá a magyar gazdaságra gyakorolt hatásait tekinti át elemzésében.
Amerikai kormányzati tisztviselők és szakértők szerint nem jelent veszélyt emberekre az a működésképtelen amerikai kémműhold, amely néhány héten belül eléri a Föld légkörét
17 év után először pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója számos képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő voksolások miatt
"Hivatali bizalommal való visszaélés", illetve jogtalan számítógépes ténykedés miatt előzetesen vádat emeltek a Société Générale 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere ellen
Négy, az Országos Kockázatközösségi Alap, a díjtétel és fejkvóta bizottságok működéséről szóló, a pénztári várólistákról és a fejkvóta-számításról szóló kormányrendelet koncepciója került az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülése elé az egészségpénztári rendszer kapcsán.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége több száz kérdést tett fel az áfaszabályozás változásaival kapcsolatban az adóhatóságnak. Az APEH szakértői egy tegnapi rendezvényen igyekeztek megfelelni a kérdésekre, de kiderült: még az adóhatóság sem lát teljesen tisztán az új jogszabályokban
Magyarország a térség és az EU éléskamrája szeretne lenni. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program segítségével az agrárium újra fénykorát élheti, ha a pénzeket hatékonyan használjuk fel. A zöldség- és növénytermesztés fejlesztését szolgáló források idén nyílnak meg, hiszen ez lesz az egyik fő prioritás.
Nem sikerült megállapodni a hétfői alágazati bértárgyaláson a Volán-társaságoknál működő szakszervezeteknek a munkáltatók képviseletében tárgyaló Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével.
A második mandátumának utolsó évébe lépett George Bush amerikai elnök utolsó, hetedik évértékelő beszédében arról beszélt, hogy a gazdaság biztos lábakon áll
"Hivatali bizalommal való visszaélés", illetve jogtalan számítógépes ténykedés miatt előzetesen vádat emeltek a Société Générale rekordcsalással vádolt brókere ellen
Kedden reggel szerényen csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon a hétfői fél dollárnál kisebb drágulás után, amit részben az a várakozás váltott ki, hogy az amerikai jegybank szerdán kamatot csökkent, a...
A 2007. január 1. előtt nyomdai úton előállított, fel nem használt nyugta- és számlanyomtatványokat január 31-éig utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan selejtezniük kell az előállítóknak, az értékesítőknek és a felhasználóknak.
A Panda Security statisztikái szerint az otthoni számítógépek majdnem negyede annak ellenére fertőzött, hogy valamilyen biztonságtechnikai szoftver védi. Naponta 3000 új vírus jelenik meg
Emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) keddi kereskedési napján az MTI által megkérdezett elemzők. Zalányi György, az Erste Bank elemzője szerint pozitív tartományban nyithat az index azt köv...
Már majdnem száz állásajánlat található a közszféra állásportálján, ahova a munkát keresők is feltölthetik önéletrajzukat - közölte Szetey Gábor a kormány távozó személyügyi államtitkára a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
A McDonald,s néhány más brit nagyvállalattal egyetemben elsőként Nagy-Britanniában, sőt Európában jogot kapott arra, hogy az általa képzett szakembereknek középfokú végzettségnek megfelelő oklevelet adjon.
Legmegbízhatóbbnak a tűzoltókat tartjuk, legkevésbé pedig a szakszervezetek képviselőiben bízunk meg - derül ki a GfK Csoport által készített kutatásból.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége több száz kérdést tett fel - még az adóhatóság sem lát tisztán az új jogszabályokban
Szakértők szerint az eurózónában januárban 3,1 százalékos volt az infláció éves szinten, vagyis megegyezett a decemberi értékkel. Ha a csütörtöki közlés megegyezik a várakozásokkal, akkor a drágulás mértéke marad a 6 éves rekord szint közelében. Az OTP elemzője szerint a tartósan magas fogyasztói árakért főleg másodlagos hatások felelősek, például az élelmiszerek és a nyersanyagok drágulása - ez…
Az energiaköltségek csökkentése érdekében társultak a főváros önkormányzatai. Az erzsébetvárosi és a józsefvárosi polgármester által aláírt szerződés szerint a helyhatóságok a jövőben közösen írnak ki tendert az energia beszerzésére. Az elképzelések szerint a megnövekedett energiamennyiség miatt a szolgáltatók alacsonyabb áron szállítják majd a kerületeknek az áramot és a gázt, ezzel akár 5-10…
Tegnap életbe lépett az egységes átutalási rendszer az uniós tagállamok közt. Az úgynevezett „SEPA” modell bevezetésének köszönhetően hasonlóvá válik a díjszabás és a teljesítés határideje az euró alapú kifizetéseknél. A rendszerhez a tagállamokon kívül négy külső ország is csatlakozott, Magyarországon jelenleg 11 bank képes fogadni az új modell szerint az átutalásokat. Bartha Lajost, a Magyar…
A Fidesz elnöke szerint a vizitdíjról, kórházi napidíjról és tandíjról szóló márciusi népszavazás komoly esély a változtatásra, egy kudarcokkal teli korszak lezárására. Orbán Viktor a párt frakcióülése előtt elmondta: ha a lakosság mindhárom reformot elutasítja a referendumon, akkor fordítani lehet a gazdaság rossz helyzetén. Baráth Etele MSZP-s képviselő szerint az ellenzék vezetője túlzott…
A magyar háztartások 2000 óta jövedelmük egyre kisebb hányadát fordítják élelmiszerre, viszont többet költenek a lakásuk rezsijére - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tanulmányából. Az ezredforduló óta főleg a tejfogyasztás esett vissza, ennek mértéke nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony. 2006-ban az egy főre jutó jövedelem éves szinten 840 ezer forintot tett ki, ez csak kis…
Miközben tavaly a belföldi védjegy bejelentési aktivitás 3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, a szabadalmi kérvények száma öt éves mélypontra csökkent - mondta el a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. Bendzsel Miklós a visszaesést részben úgy magyarázta, hogy sokan már nem a nemzeti, hanem az európai hivatalhoz fordulnak kérvényeikkel, ráadásul a…
Komoly jogbizonytalanságot eredményez, hogy a hónap elején bevezetett áfa-törvény egyes részei nem egyértelműek - véli a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Ruszin Zsolt főleg a fordított áfa befizetésre vonatkozó rendelkezéseket kifogásolja, ezek ugyanis szerinte ellentmondanak az uniós irányelveknek. Az egyesület észrevételeit elküldte a Pénzügyminisztériumnak, és csütörtökön dől…
Erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon kedden reggel. A reggeli nyitáskor 258 forint körüli árfolyamon indult az euró adásvétele, ami több mint egy forinttal alacsonyabb a hétfő délutáni...
A Magyar Posta Zrt. (MP) IBM, vagy azzal egyenértékű új számítógéprendszert bérelne 2010 december 31-ig, mintegy nettó 580 millió forintért. A Közbeszerzési Értesítő szerint a nyílt közbeszerzési eljárás magába foglalja a hardver, szoftver elemek bérlését, a rendszer szervizelését, és a szükséges alkalmazások fejlesztését is.
Az amerikai Shaker Heights szellemváros, az Ohio állambeli Cleveland egyik elővárosa. Egész kerületek néptelenedtek el az utóbbi hónapokban-években, miután a lakók nem tudták fizetni házaik hitelrészleteit.
Tavaly is sláger volt telefont ajándékozni karácsonyra: 2007 decemberében a 320 ezerrel 11 millió 30 ezerre nőtt a három mobilszolgáltató ügyfeleinek száma
Legmegbízhatóbbnak a tűzoltókat tartjuk, legkevésbé pedig a szakszervezetek képviselőiben bízunk meg, de igen rossz a rendőrség megítélése is - derül ki a GfK Csoport legutóbbi kutatásból.
Egyesíti erőit a Lufthansa és Európa legnagyobb idegenforgalmi csoportja, a TUI: egybeolvasztják Germanwings és TUIfly elnevezésű olcsó jegyű légitársaságaikat, s a holdinghoz csatlakozik még az Euro...
A szakma nagy örömére új áfatörvény született, életbe lépésével azonban azonnal jelentkeznek a különböző nézőpontokból született eltérő interpretációk. Vámosi-Nagy Szabolcs az új áfatörvényt kommentálja.
Az uniós jog nem kötelezi a tagországokat arra, hogy megköveteljék polgári jogi eljárás során a távközlési társaságoktól személyes adatok átadását illegális zeneletöltés gyanúja esetén.
Tavaly decemberben 320 ezerrel nőtt a három magyarországi mobil szolgáltató ügyfeleinek száma, 100 főre 109,7 előfizetés jutott az év végén, az ügyfelek száma 2007-ben összesen 1 millió 64 ezerrel nőtt, ami a legnagyobb növekedés 2003 óta - tájékoztatta a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az MTI-t.
Négy év alatt a mintegy 6 milliárd forintos kárból mindössze 80-100 millió forint térült meg, ezért a Hajdú-BÉT károsultjai újabb kormányzati segítséget kérnek, és várnak - hangzott el azon a közös sa...
A Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató (MiFiN) Zrt. hétfőn folyósította az első mikrohitelt az Új Magyarország Mikrohitel Programban, és további három vállalkozónak intézik az kifizetést - jelentett...
A Botas török állami gázipari cég az idén 35 milliárd köbméter földgázt importál 11,7 milliárd dollárért. A mennyiség nem tartalmazza a cseppfolyós földgáz (LNG) importját. A cég egyik képviselője...
A Deutsche Telekom több mint kétmillió ügyfelet vesztett tavaly a telefonos szolgáltatásokban, de a szélessávú DSL-hozzáférésben továbbra is vezető helyet ért el. Jelenleg Németországban több mint 9 m...
A Panda Security statisztikái szerint az otthoni számítógépek majdnem negyede annak ellenére fertőzött, hogy valamilyen biztonságtechnikai szoftver védi. Naponta 3000 új vírus jelenik meg
Négy év alatt a mintegy 6 milliárd forintos kárból mindössze 80-100 millió forint térült meg, ezért a Hajdú-BÉT károsultjai újabb kormányzati segítséget kérnek, és várnak - hangzott el azon a közös sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és az érintettek megbízottai közösen tartottak.
Leálltak a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programmal kapcsolatos folyamatok, mivel nincs művészeti igazgató, kulturális koncepció, s a kormány a mai napig nem írta alá a várossal kötött szerződés módosítását.
Tavaly Nyíregyházán mintegy 6,8 milliárd forint helyi adót fizettek be, 18 százalékkal többet a megelőző évinél, nőtt az iparűzési adót fizető vállalkozások száma, összesen 4,44 milliárd forintot fizettek be a cégek ezen a címen a város költségvetésébe - közölte Csabai Lászlóné, a város polgármestere az önkormányzat keddi sajtótájékoztatóján.