Folyamatosan jelenlévő téma a francia irodalmi életben a nácizmus. Annyira fontosnak tartják a Shoah-ról való beszédet, hogy már gyerekekhez is megpróbálják közel vinni.
Szokatlan plakáttal szálltak harcba a szélsőjobboldal ellen az alsó-szászországi és a hesseni zöldek a tartományi választáson. Egy Hitlerré maszkírozott macskát ábrázoló fénykép alá a következő figyelmeztetést írták: "Elsőre nem mindig lehet felismerni a nácikat!"
Egy hete van még orosz ügyészeknek, hogy vádat emeljenek a világ legnagyobb maffiózójának kikiáltott Szemjon Mogileviccsel szemben, akit múlt szerdán 50 kommandós tartóztatott le Moszkva központjában. A korábban Budapesten berendezkedett keresztapát adócsalással gyanúsítják, az FBI azonban komoly bűncselekmények miatt körözi. Moszkvában és Kijevben ugyanakkor arra is számítanak, hogy…
A második mandátumának utolsó évébe lépett George Bush amerikai elnök hetedik évértékelő beszédében arról beszélt, hogy az amerikai gazdaság biztos lábakon áll, és Irakban javult a biztonság.
Meggyilkoltak egy ellenzéki parlamenti képviselőt Kenyában. Az országban továbbra sem csitul a vitatott eredményű elnökválasztás után kitört politikai-etnikai konfliktus.
Csak néhány nappal becsapódása előtt tudják pontosan kiszámítani, hogy hová eshet az az amerikai kémműhold, amelyik nemrég vált irányíthatatlanná - mondta az InfoRádiónak Kereszturi Ákos, a Magyar Csillagászati Egyesület munkatársa. A mesterséges égitest várhatóan február végén, vagy márciusban csapódik be a Földbe.
Kilenc rivális négylábút győzött le a hétvégén Mordecai, az a hétéves szamár, amely az amerikai Demokrata Párt nyár végi jelöltállító kongresszusának kabalaállata lesz.
Kötelezővé tenné az intelligenciatesztet a brit kormányzat azoknak, akik 75 éves koruk után is vezetni akarnak. Az idős sofőröknek ötévente kellene bizonyítaniuk, hogy nem jelentenek veszélyt a többi közlekedőre.
A világ leghosszabb, mintegy 26 kilométeres autóalagútját tervezi megépíteni egy amerikai magánvállalkozó a Long Island és New England közötti tengerszoros alatt. A tervnek egyelőre több a bírálója, mint a támogatója.
Lavinában odaveszett négy gyerek a közép-oroszországi Tatárföldön - közölte kedden a rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik helyi tisztségviselője.
Amerikai kormányzati tisztviselők és szakértők szerint nem jelent veszélyt emberekre az a működésképtelen amerikai kémműhold, amely néhány héten belül eléri a Föld légkörét és megsemmisül.
John Negroponte, az Egyesült Államok volt hírszerző főnöke beismerte, hogy amerikai tisztek vízbefojtásos vallatási technikát alkalmaztak a múltban terroristagyanús foglyokkal szemben.
Meggyilkoltak egy ellenzéki parlamenti képviselőt Kenyában. Halála feltehetően tovább szítja a feszültséget az afrikai országban, ahol nem csitul a vitatott eredményű elnökválasztásra visszavezethető politikai-etnikai erőszak. Mugabe Were az ellenzéki Narancssárga Demokratikus Mozgalom (ODM) tagja volt. Két fegyveres hétfőn éjjel lőtte le, amikor a Nairobi külvárosában fekvő házának kapujához…
A második mandátumának utolsó évébe lépett George Bush amerikai elnök utolsó, hetedik évértékelő beszédében hétfőn arról beszélt, hogy az amerikai gazdaság biztos lábakon áll, és Irakban előrelépés történt a biztonság terén.
Floridában tartanak kedden előválasztást, a voksolás döntő lehet a republikánusok versenyében. Az előrejelzések azt mutatják, hogy Rudy Giuliani jócskán elszámította magát, bár ez az első állam, ahol rengeteget költött és aktívan korteskedett, csupán a negyedik helyre számíthat. Az elsőség John McCain arizonai szenátor és Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó között dőlhet el. McCain és Romney…
Újabb remekül jövedelmező állást kínáltak a volt brit kormányfőnek. Tony Blair ezzel együtt már több mint tízmillió fontot (3,5 milliárd forintot) keresett a miniszterelnöki posztról való távozása óta eltelt bő fél év során.
Thaiföld királya kedden jóváhagyta az előző nap megválasztott új kormányfő, Szamak Szundaravedzs kinevezését Az alkotmányos monarchiában formálisan szükség van az uralkodó beleegyezésére a miniszterelnök és a kormány kinevezéséhez. Bhumibol Aduljadedzs király jóváhagyásának birtokában a decemberi választásokon győztes Népi Erő Pártja (PPP) megkezdi a koalíciós tárgyalásokat. Az új kormány…
Koalíciós tárgyalások kezdődtek kedden Hessenben a tartományi választások nyomán kialakult kormányválság megoldására. A német tartományban vasárnap rendeztek parlamenti választásokat, s a Roland Koch miniszterelnök vezette CDU csak hajszállal előzte meg a jelentősen előretört szociáldemokratákat, akik szintén maguknak követelik a kormányalakítás jogát. Ezt Koch elutasította, s kedden a német…
Az Európai Unió joga nem kötelezi a tagországokat arra, hogy megköveteljék polgári jogi eljárás során a távközlési társaságoktól személyes adatok átadását a szerzői jogok tulajdonosainak illegális zeneletöltés gyanúja esetén - döntött kedden az Európai Bíróság.
Havazás és viharos szél köszöntött hét első két napján Görögországra, jelentős közlekedési fennakadásokat okozva - jelentette kedden a görög közszolgálati rádió.
Nem körözték őket, a meséjük is hihető volt, így az igazoltatás után elengedték a rendőrök azt a két sajószögedi férfit, akik szatyorban vitték a lopott CD-s rádiót, fagyasztott húst és a palackos bort - tudatta lapunkkal Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodájának munkatársa.
Havazás és viharos szél köszöntött hét első két napján Görögországra, jelentős közlekedési fennakadásokat okozva - jelentette kedden a görög közszolgálati rádió.
George Bush amerikai elnök megtartotta hetedik évértékelő beszédét, melyben beszélt az amerikai gazdaság helyzetéről és az Irakban való szerepvállalásról.
Mintegy ötszáz afgán nő tartott tiltakozó nagygyűlést kedden Kandahárban Cyd Mizell amerikai segélyszervezeti alkalmazott három nappal korábbi elrablása miatt és szabadon bocsátását követelve.
Heves hóesés bénította meg a 17 milliós Sanghaj életét kedden. A vasúti pályaudvaron 58 szerelvény vesztegelt, 30 ezer utas kényszerült várakozásra a rendkívüli időjárás miatt.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn, 2008. január 28-án fogadta Ukrajna új miniszterelnökét, Julija Timosenkot - tudósított az EUvonal.
Kilenc csonkítatlan holttestre és tíz levágott emberi fejre bukkant az iraki rendőrség kedden az arab ország fővárosától északkeletre egy mezőn. A tájékoztatás szerint a Dijála tartománybeli Mukdadíja település térségében egy elhagyatott helyen megtalált kilenc tetem némelyike már bomlásnak indult, de volt közöttük több olyan ember holtteste is, akiket a közelmúltban ölhettek meg.
Ötven éve nem okozott havazás akkora felfordulást Kínában, mint ezekben a napokban. Halálos áldozatok a behavazott, jeges utakon, vasúti pályaudvarok és buszállomások várótermeiben veszteglő utasok tömegei, szállítási nehézségek miatt emelkedő élelmiszerárak, szűkös szén- és energiaellátás – ilyen és ehhez hasonló szerencsétlenségek és gondok jellemzik jelenleg a világ legnépesebb országának…
Nyolc év börtönt kaptak egy francia segélyszervezet tagjai, akik a csádi hatóságok vádjai szerint gyerekeket akartak kicsempészni az országból - szüleik tudta nélkül. A Zoé Bárkája nevű jótékonysági csoport aktivistái elleni ítéletet egy francia bíróság is megerősítette, miután kiadták őket hazájuknak.
George W. Bush elnök az utolsó State of the Union beszédét mondhatta el hétfő éjjel, amelyben egy befejezetlen háborúról és egy instabil gazdaságról kellett számot adnia.
Az utcán alvó hajléktalanokat hat hónap börtönbüntetéssel és 3750 euró pénzbírsággal büntetné a francia belügyminisztérium - derül ki annak a belbiztonsági törvénytervezetnek a munkaanyagából, amelyet kedden tett közzé a Rue 89 internetes hírportál.
Vlagyimir Putyin kijelölt utóda, a tavaszi orosz elnökválasztásra készülő Dmitrij Medvegyev kedden első ízben nyilatkozott gazdasági terveiről: a következő néhány évre a nyugdíjak megkétszerezését és a bérek-fizetések további emelését ígérte egy moszkvai szakszervezeti tanácskozáson.
India nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egy szervkereskedelemmel gyanúsított orvos ellen. Amit Kumar a becslések szerint legalább félezer embert vett rá, hogy adja el neki az egyik veséjét; a szerveket az orvos külföldi klienseknek adta tovább.
Hazaküldenek Nagy-Britanniából öt román gyereket, akiket a hatóságok szerint embercsempészek hoztak a szigetországba, és utcai koldulásra, valamint lopásra képeztek ki. Az ügy nagy nyilvánosságot kapott a bevándorlás-ellenes bulvársajtóban. Kiderült azonban, hogy az esethez kapcsolódó rendőrségi rajtaütésben olyan gyerekeket is a gyámhatóságnak akartak átadni, akik a rokonaiknál éltek.
Románia egyik legtermékenyebb régiójában a termőföld harmadrésze már külföldi, elsősorban olasz tulajdonban van. Erről Temes megye prefektusa beszélt a sajtónak.