2008. január 22. kedd

jan. 22
5:22
Amire érdemes a síút előtt odafigyelni (Infostart)
Érdemes Európai Egészségbiztosítási Kártyát kiváltani külföldi síelés esetén, mert balesetkor az ellátás költsége lényegesen alacsonyabb lehet - mondta Lengyel Balázs, az OEP Európai Integrációs Osztályának vezetője.
jan. 22
5:49
"Kitéptük a szívét, elosztottuk és megettük" (Infostart)
Húszezer ember haláláért vállalta a felelősséget az egyik leghírhedtebb libériai lázadóvezér, akinek a meghallgatása a múlt héten kezdődött meg Monroviában. "Pucér fenék tábornok" ghánai száműzetését önként feladva jelent meg az igazsági és megbékélési tanács előtt.
jan. 22
6:21
Vallásháború és vérontás a láthatáron (Infostart)
Erőszakos tiltakozóakcióktól tart a holland kormány amiatt, hogy egy radikális politikus az iszlámot erősen bíráló dokumentumfilmet akar bemutatni. A helyzetet annyira komolynak tartják, hogy felszólították a külföldön tartózkodó hollandokat: jelentkezzenek be országuk követségén.
jan. 22
6:48
Minden eddiginél nagyobb pofonok a kampányban (Infostart)
Hillary Clinton és Barack Obama szokatlanul éles összeütközése nyomta rá a bélyegét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok hétfő esti vitájára.
jan. 22
7:35
Kiutasították a diplomatát (HírExtra)
A lett hatóságok úgy döntöttek, hogy kiutasítanak egy orosz diplomatát, mert a balti állam külügyminisztériuma szerint státusával összeegyeztethetetlen tevékenységet fejtett ki. A tárca hétfői bejelentésében nem fejtette ki, hogy pontosan milyen jellegű tevékenység alapján vált a diplomata nemkívánatos személlyé.
jan. 22
7:50
Hátborzongató felvételek: így ölnek a távolból! (Infostart)
Nagy-Britanniában komoly felháborodást kelt, hogy Afganisztánban amerikai repülőgépek és helikopterek az elmúlt időszakban többször is rálőttek a brit katonákra, mert tálib fegyvereseknek gondolták őket.
jan. 22
7:58
Tizenöten meghaltak a temetésen (HírExtra)
Tizenöt embert ölt meg hétfőn az észak-iraki Beidzsiben egy öngyilkos merénylő, aki egy temetésen hozta működésbe robbanószerkezetét - közölték biztonsági források.
jan. 22
8:01
Árulónak tekintik a nők Oprah Winfreyt (Kripto Akadémia)
Árulással vádolja sok női rajongója az afro-amerikai Oprah Winfreyt, a tengerentúli talk show "királynőjét", amiért a fekete bőrű Barack Obama szenátort támogatja az elnökválasztási kampányban, ahelyett, hogy az első nőt akarná a Fehér Házba juttatni. Egy férfit támogat, azért mert fekete - fogalmazódik meg abban a több ezer levélben, amely Oprah irodájába az utóbbi hetekben érkezett. Az "üggyel"…
jan. 22
8:03
Az államfőjelöltnek csak egy lakása van (HírExtra)
Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes, akit hétfőn hivatalosan államfőjelöltként jegyeztek be a márciusi elnökválasztásra, mindössze egyetlen moszkvai lakás tulajdonosa. Az viszont 367,8 négyzetméteres.
jan. 22
8:05
Felbomlott a koalíció (HírExtra)
Kilépett az olasz kormánykoalícióból, és kívülről sem támogatja azt Clemente Mastella lemondott igazságügyi miniszter pártja, amely a választások előrehozatala mellett döntött - közölték Rómában.
jan. 22
8:26
Eltemették Hillaryt (HírExtra)
Ezrek vettek búcsút Új-Zélandon Sir Edmund Hillarytól, a Csomolungma (Mount Everest) első meghódítójától.
jan. 22
9:06
Védőbeszéd Haradinaj perében a hágai Nemzetközi Törvényszéken (Metropol)
A védelem szerint alaptalanok azok a vádak – emberölés, kínzás, nemi erőszak, üldözés –, amelyekkel Ramus Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) két másik volt tagját vádolják a hágai Nemzetközi Törvényszéken.
jan. 22
9:57
Hillary és Obama összeütközött (HírExtra)
Hillary Clinton és Barack Obama szokatlanul éles összeütközése nyomta rá a bélyegét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok hétfő esti vitájára. A demokrata elnökjelölt-választási küzdelmet vezető két szenátor több kérdésben is egymásnak esett.
jan. 22
10:02
Árulással vádolják a talkshow-királynőt (HírExtra)
Árulással vádolja sok női rajongója az afro-amerikai Oprah Winfreyt, a tengerentúli talk show "királynőjét", amiért a fekete bőrű Barack Obama szenátort támogatja az elnökválasztási kampányban, ahelyett, hogy az első nőt akarná a Fehér Házba juttatni.
jan. 22
10:07
Madárinfluenza-vírust azonosítottak egy faluban (HírExtra)
Madárinfluenza-vírust azonosítottak szárnyasokban egy észak-törökországi faluban - tájékoztatott hétfőn közleményben a török mezőgazdasági minisztérium.
jan. 22
10:12
Alaptalanok a vádak (HírExtra)
A védelem szerint alaptalanok azok a vádak - emberölés és kínzás - amellyel Ramus Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt vádolják a hágai Nemzetközi bíróságon.
jan. 22
10:16
A németek fegyvereket vettek a schengeni határnyitás után (Infostart)
A német rendőrök attól tartanak, hogy sokkal több illegális bevándorlóval kell szembenézniük, miután nem védhetik határaikat a tőlük keletebbre fekvő országoktól. Félelmükben több nyugat-európai állam is osztozik.
jan. 22
10:18
Havel két hétig kórházban marad (HírExtra)
Mintegy két hétig kell a kórházban maradnia Václav Havel volt cseh államfőnek - közölte kedden reggel a prágai IKEM szívkórház igazgatóhelyettese, Michael Zelízko. A 71 éves politikust szívműködési zavarokkal szombaton este szállították kórházba, de eddig nem közöltek részleteket egészségi állapotáról.
jan. 22
10:25
Erősödnek az áradások (HírExtra)
Az ENSZ megbízásából készített belga tanulmány szerint világszerte jelentősen erősödnek az áradások. Az elmúlt esztendőben 200 millió ember lett természeti katasztrófák áldozata, közülük 164 milliót az árvizek sújtottak.
jan. 22
10:31
Öt ember karanténban a madárinfluenza miatt (HírExtra)
Öt embert helyeztek karanténba az India keleti részén fekvő Nyugat-Bengál szövetségi államban madárinfluenza-tünetekkel. A The Times of India című angol nyelvű napilap keddi száma szerint a betegek lázasak, köhögnek és izomfájdalmaik vannak. E tünetek azután jelentkeztek náluk, hogy fertőzött szárnyasokkal kerültek érintkezésbe.
jan. 22
10:48
Videó: a kamerák előtt aludt el a politikus (Infostart)
Megviselte az amerikai elnökjelölti kampány a demokraták egyik esélyesének, Hillary Clintonnak a férjét.
jan. 22
10:54
"Megelőző nukleáris csapásra kell készülnie az NATO-nak" (Infostart)
Megelőző nukleáris csapás végrehajtására kell felkészülnie a NATO-nak annak érdekében, hogy meggátolja az ellenség tömegpusztító fegyvereinek bevetését - erre figyelmeztet volt katonai vezetők egy csoportja.
jan. 22
10:56
Izrael megkezdte a szállítást (HírExtra)
Izrael kedden reggel megkezdte az üzemanyag-szállításokat a Gázai övezetbe az előző napi döntés értelmében, amely részben megszűnteti a palesztin terület blokádját. Szemtanúk szerint az első, háztartási gázt szállító tartálykocsi Nahal Oz átkelőnél lépte át Izrael és a Gázai övezet határát.
jan. 22
11:10
Bizalmi szavazást kér Romano Prodi (Infostart)
Bizalmi szavazást kér kormánya ellen Romano Prodi olasz miniszterelnök a képviselőházban és a szenátusban, hogy felmérje kabinetje támogatottságát.
jan. 22
11:21
A kihagyott lehetőség: miért nem érdeklődött Demszky Madridban? (Infostart)
Madrid három év alatt, 96 milliárd forintból építene meg egy, a budapesti 4-es metróhoz hasonló földalattit - közölte az InfoRádió kérdésére Madrid Tartomány Közlekedési és Infrastrukturális Tanácsadó Testülete. A magyar fővárosban több mint tíz éve készül a metró, és már 511 milliárdnál tart a tervezett költség.
jan. 22
11:22
Ezrek búcsúztatták Hillaryt (HírExtra)
Ezrek vettek búcsút Új-Zélandon Sir Edmund Hillarytól, a Csomolungma (Mount Everest) első meghódítójától. A január 11-én, 88 éves korában elhunyt legendás hegymászó koporsóját az aucklandi anglikán katedrálisban ravatalozták fel.
jan. 22
11:30
A legjobb légitársaság (HírExtra)
"Business Traveller Díj": 1. helyezés az "Étel és Ital"kategóriában, 2. helyezés a "Legjobb európai légitársaság" kategóriában - "Airlinetest": Az Austrian turista osztálya a legjobb a rövid- és középtávú járatokon, és a legjobb európai hosszú távú légitársaság.
jan. 22
11:39
Nagy mennyiségű olasz szemét érkezik (HírExtra)
Nagy mennyiségű olasz szemét érkezett az elmúlt napokban Németországba, és a szállítások mind a mai napig tartanak. A Süddeutsche Zeitung keddi információi szerint Nápolyból, illetve Campania tartományból naponta változatlanul két vonat érkezik a lipcsei, valamint a bremerhaveni szemétégető telepekre, összesen 1500 tonna háztartási hulladékkal.
jan. 22
12:03
Föloszlatták a szimpátiatüntetést (HírExtra)
Könnygáz bevetésével oszlatott föl a kenyai rendőrség egy Mwai Kibaki elnök melletti pár száz fős szimpátiatüntetést kedd reggel Nairobiban. "Meg kell védenünk Kibakit. Tényleg ő nyerte a választást Odingával (az ellenzék elnökjelöltjével) szemben" - mondta a tüntetés egyik részvevője.
jan. 22
12:07
Tadic, Nikolic, béke nincs (HírExtra)
Lezajlott a szerb elnökválasztás első fordulója, amit a Szerb Radikális Párt jelöltje, Tomislav Nikolic nyert, alig néhány százalékkal megelőzve a jelenlegi elnököt, a Demokrata Párt színeiben induló Boris Tadicot. Mi várható, ha a radikálisok kerülnek hatalomra? Koszovó, Vajdaság, az EU és Szerbia viszonya is változhat. Hogy miként?
jan. 22
12:13
Kivizsgálják a haláleseteket (HírExtra)
Kína vizsgálatot indít annak kiderítésére, van-e valós alapjuk ama híreknek, amelyek szerint legalább tíz munkás életét vesztette az augusztusi olimpia központi létesítményének számító Madárfészek 2003 óta tartó építése közben.
jan. 22
12:21
Menekültek mészárolják az afrikai állatokat (Infostart)
Állatvédő csoportok szerint újabb komoly veszély fenyegeti Afrika különleges faunáját: az állatokat levadásszák a menekültek.
jan. 22
12:43
Mobiltanárokat képeznek (HírExtra)
Államilag támogatott vizsgákkal mobiltelefon-szakértők képzését tervezik Japánban. A mobiltanárok többek között az egyre bonyolultabb készülékek menüjében segítenek kiigazodni az összezavarodott felhasználóknak.
jan. 22
12:50
Utcai körülmetélő bandák (HírExtra)
A nemi szervek csonkolását is fegyverként használja az egyik "hadviselő" fél a kenyai polgárháborúban.
jan. 22
12:55
Rendkívüli akciótervet készítettek egy esetleges válság idejére (HírExtra)
Rendkívüli akciótervet készített a koszovói rendőrség és a dél-szerbiai tartományban állomásozó nemzetközi haderő, a KFOR arra az esetre, ha a biztonsági helyzet romlana a terület Szerbiától való függetlenségének várható kikiáltása után.
jan. 22
13:22
A miniszterelnök a parlamentben is bizalmi szavazást kér kormánya ellen (HírExtra)
A szenátusban is bizalmi szavazást kér kormánya ellen Romano Prodi olasz miniszterelnök, nem csak a képviselőházban, ahogy korábban bejelentették. Prodi fel akarja mérni kabinetje támogatottságát egyik szövetségesének, a Demokratikus Unió Európáért nevű pártnak a kormánykoalícióból történt kilépése után.
jan. 22
13:55
Ítéletidő tombol a Kanári-szigeteken (HírExtra)
A Kanári-szigeteken tomboló viharos szél miatt részben áram nélkül maradt Hierro, a Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport legnyugatibb tagja. Az óránként 120 kilométeres sebességet is elérő széllökések ledöntötték a nagyfeszültségű hálózat két tartóoszlopát, és leszakították a hálózat egyik fő vezetékét.
jan. 22
14:38
Havonta 45 ezren halnak meg a válság miatt (HírExtra)
Negyvenötezer ember életét követeli havonta a háború, a betegségek és az éhezés a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol az elmúlt csaknem egy évtized alatt 5,4 millióan váltak a polgárháborús konfliktus okozta tartós humanitárius válság áldozataivá.
jan. 22
14:45
A kenyai kormány szerint előre eltervezett népirtás történt (Infostart)
A kenyai kormány bepanaszolja a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnál az ellenzéki erők vezetőit az afrikai országban december végén megrendezett elnökválasztást követő súlyos zavargások miatt, amelyek legkevesebb 700 ember halálát okozták.
jan. 22
14:50
Évente tízmillió gyermek hal értelmetlen halált (Infostart)
Még mindig csaknem 9,7 millió öt éven aluli gyerek hal meg évente a világon olyan, ma már könnyen gyógyítható betegségekben, mint a tüdőgyulladás vagy a malária - állapítja meg most kiadott éves jelentésében az ENSZ Gyermekalapja.
jan. 22
14:55
Még mindig 9,7 millió gyerek hal meg évente (HírExtra)
Még mindig csaknem 9,7 millió öt éven aluli gyerek hal meg évente a világon olyan, ma már könnyen gyógyítható betegségekben, mint a tüdőgyulladás vagy a malária - állapítja meg kedden kiadott éves jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
jan. 22
14:57
Egy egész ország borult sötétségbe (Kripto Akadémia)
Két napon belül másodszor maradt áramszolgáltatás nélkül egész Zambia hétfő estére, és az országos áramszünet okát egyelő nem tudják.
jan. 22
15:26
Gyurcsány: Koszovó függetlensége egyre elkerülhetetlenebbnek látszik (Kripto Akadémia)
Koszovó függetlenné válása egyre elkerülhetetlenebbnek látszik, bár ennek tartalmát és következményeit még meg kell határozni - mondta a magyar miniszterelnök kedden Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén elhangzott beszédében.
jan. 22
15:51
Több mint húszezren tüntettek (HírExtra)
Több mint húszezren tüntettek kedden Bochumban a Nokia finn cég helyi mobiltelefon-üzemének a közelmúltban bejelentett bezárása, illetve Romániába, valamint Magyarországra történő áthelyezése ellen.
jan. 22
15:55
Nem szabad túlnyújtani a másság határait (HírExtra)
Vegyes képet festett az Ausztriába bevándoroltak helyzetéről az a több mint kétszáz oldalra rúgó szakértői jelentés, amelyet kedden tettek közzé Bécsben. A tanulmány számos ajánlást fogalmazott meg a kormány integrációs politikája számára.
jan. 22
15:55
Megtalálták a késelő román kisfiút (Kripto Akadémia)
Megtalálták a késelő gyermeket, aki a napokban megszökött a csíkszeredai nevelőintézetből, miután Budapestről a székelyföldi városba szállították - tudatta a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi hatóság igazgatója. Beszterce-Naszód megyében bukkantak a 12 éves fiúra, akit a múlt hét végén adtak át a magyar hatóságok a romániai gyermekvédelmi illetékeseknek.
jan. 22
16:29
Közelebb a megállapodás a lengyelországi amerikai rakétapajzs ügyében (Infostart)
A lengyel külügyminiszter szerint a jövő hónapban létrejöhet a megállapodás az Egyesült Államokkal a Lengyelországba telepítendő amerikai rakétapajzs egyes elemeiről.
jan. 22
16:29
Budapesti segítség Szarajevónak (HírExtra)
Az európai uniós pályázat elkészítésével, és annak költségeivel segíti Budapest a balkáni háborúban kiégett szarajevói régi városháza újjáépítését - mondta Demszky Gábor a szarajevói polgármesterrel folytatott keddi megbeszélés során Budapesten.
jan. 22
17:12
Ördögűző szövetség alakult (HírExtra)
Ördögűző szövetséget hozott létre hat katolikus pap Litvániában.A Lietuvos Zinios című napilap értesülése szerint a katolikus papság támogatja a kezdeményezést, és felkérte a litván püspöki konferenciát, hogy hagyja jóvá a szövetség alapszabályát.
jan. 22
17:33
30 kilométeres kamionsor egy lengyel-ukrán határnál (Kripto Akadémia)
Harminc kilométer hosszú kamionsor alakult ki egy lengyel-ukrán határátkelőnél, mert több lengyel vámos alacsony fizetése miatt szabadságot vett ki, vagy felmondta állását.

Keresés