Nyolc hónappal pártja elsöprő választási győzelme után a "lenni vagy nem lenni" kérdésével néz szembe Törökország miniszterelnöke: az ankarai alkotmánybíróság ugyanis befogadta a főügyész indítványát, és megvizsgálja: megfelel-e a valóságnak az az ügyészségi állítás, amely szerint az Igazság és Haladás Pártja (AKP) az ország iszlamizálására törekszik, és csapást akar mérni az állam és vallás…
Már elindult öt kontinensen át Pekingbe vezető útjára az olimpiai láng, de ünnepi hangulatnak egyelőre nyoma sincs az ötkarikás mozgalomban. A kedélyeket világszerte felborzolta a kínai hatóságok erőszakos tibeti fellépése, a női kézilabda kvalifikációs tornák körül kirobbant botrány, a doppinggyanús versenyeredmények sora, idehaza pedig, hogy az olimpiai felkészülésre beígért támogatásoknak eddig…
Az elmúlt hetekben sem enyhült a viszony Tibet és Kína között. A buddhista szerzetesek és szimpatizánsaik három hete tüntetnek Kínában és Nepálban, a demonstrációknak pedig egyes források szerint 22, mások szerint 140 halálos áldozata van. A kínai kormány szerint a dalai láma visszaél a vallással, és lázadásra buzdít.
A szereplését egyesben a második fordulóban befejező Szávay Ágnes - az orosz Dinara Szafinával az oldalán - párosban is búcsúzott a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztornától.
A brit Tesco üzletlánc, amely Nagy-Britanniában harcban áll a világóriás amerikai Wal-Marttal, lefékezte a tengerentúlon korábban megkezdett ellentámadást - írja a Napi Gazdaság.
Az izraeli hadsereg tűzharcban megölte a Hamász két aktivistáját kedd hajnalban egy rövid Gázai övezeti behatolása során - közölték palesztin orvosi források.
Világszerte erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy csökkenjen a közúti baleseteknek halálos áldozatul eső évi 1,2 millió ember száma. Erre buzdította hétfőn a tagállamokat az ENSZ Közgyűlése.
A tibeti események elleni tiltakozásul nem hajlandó a pekingi olimpia lángjával futni Bhaichung Bhutia, az indiai labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.
Legalább negyven tüntetőt, köztük hét buddhista szerzetest ítéltek titokban börtönbüntetésre Mianmarban a katonai junta ellen szervezett fél évvel ezelőtti tüntetésekkel kapcsolatban - közölte kedden az Amnesty International (AI).
A becslések szerint 145 menekültet szállító hajó kapitánya - amikor a jemeni partok közelébe értek - kényszerítette utasait, hogy ugorjanak a vízbe, és ússzanak ki.
A NATO balkáni bővítése Európa egészének a stabilitása szempontjából fontos - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter az Adevarul keddi számában megjelent interjújában.
Viktor Juscsenko ukrán államfő biztosra veszi, hogy országa "pozitív jelzést" és hivatalos meghívást kap a tagságra a NATO-tól a szervezet bukaresti csúcstalálkozóján.
Beperelik a nemrég újra hatalomra segített török kormánypártot az ország alkotmánybírósága előtt. A főügyész szerint az iszlamista múltú párt "világi-ellenes tevékenységet folytat". Ezért el akarja érni az Igazság és Fejlődés pártja 71 képviselője, köztük a miniszterelnök eltiltását a közélettől.
Elmozdítja posztjáról Ilkka Kanerva finn külügyminisztert pártja, miután tarthatatlanná vált a helyzete egy botrány miatt, amely egy erotikustáncosnőnek küldött sms-ekből kerekedett.
A bukaresti légteret a lehető legszigorúbban ellenőrzik kedd reggel óta, mivel már landolnak a NATO-csúcs résztvevőit szállító első repülőgépek. A román fővárosban forgalomkorlátozásokat léptették életbe.
Koszovói albán fegyveresek tüzet nyitottak szerb nemzetiségű rendőrjárőrökre Mitrovica szerbek lakta negyedében. Az összetűzésben senki sem sérült meg - jelentette kedden a B92 belgrádi rádió- és televíziós csatorna. Az eset még hétfőn történt, a hírt a mitrovicai rendőrség szóvivője megerősítette.
Koszovói albán fegyveresek tüzet nyitottak szerb nemzetiségű rendőrjárőrökre Mitrovica szerbek lakta negyedében. Az összetűzésben senki sem sérült meg - jelentette kedden a B92 belgrádi rádió- és televíziós csatorna.
Rossz ötlet ujjlenyomatokkal bővíteni a biometrikus útleveleket, hívja fel a figyelmet a rendszer gyengeségeire a Chaos Computer Club (CCC) német hackercsoport. Ezt demonstrálandó már közzétették Wolfgang Schäuble, a német belügyminiszter ujjlenyomatát.
2007-ben az Erőss Zsolt, Mécs László és Kollár Lajos nevével fémjelzett „Magyarok a világ nyolcezresein” elnevezésű expedíciós sorozat a Gasherbrum I. (8068 m) és Broad Peak (8047 m) csúcsait hódította meg a Karakorum-Himalájában. Idén újabb, magyarok által eddig még megmászatlan csúcs, a 8463 méter magas Makalu a cél. (Szóljon hozzá!)
Valamennyi munkatárs átvilágítását rendelte el kedden a Berliner Zeitung című mérsékelten baloldali napilap főszerkesztője. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy ismertté vált: a tekintélyes berlini újság két szerkesztője korábban együttműködött az egykori hírhedt keletnémet állambiztonsági minisztériummal, a Stasival.
A Pentagon egyik elemzője Kínának kémkedett, az amerikai-tajvani katonai kapcsolatokról szállított titkos értesüléseket a pekingi kormánynak - közölte a Fox News hírtelevízió kedden.
Újjáéledt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a sport-szakállamtitkárság között a vita arról, hogy időben, avagy késve érkeznek-e az olimpiai felkészülés állami támogatásai - derült ki az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának ülésén.
Lemondásra szólította fel Zimbabwe elnökét az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Szlovénia külügyminisztere. A BBC értesülései szerint hamarosan megállapodhat Robert Mugabe és az ellenzék a hatalom átadásáról.
Súlytalanság az otthonunkban, instant színes televízió, balkezes hamburger, otthon termesztett spagetti - csak néhány azokból az áprilisi tréfákból, amelyeket a világsajtóban olvashattak vagy láthattak az emberek az elmúlt évtizedekben. A Museum of Hoaxes összeszedte a legjobbakat.
Nem rendezi előválasztási kampánykörútjának költségeit Hillary Clinton. Az elnökjelöltségért küzdő demokrata politikus stábja lelakott irodákat és kifizetetlen számlákat hagy maga után az amerikai történelem egyik legköltségesebb választási kampányában.
Elektronikus chipek válthatják fel a jövőben, Csehországban az autópálya-matricákat. A belügyminiszter szerint az autósoknak nem kell tartaniuk indokolatlan megfigyeléstől.
Vlagyimir Putyin leköszönő orosz elnök arra készül, hogy békülékeny hangvételű beszédet mondjon az eheti NATO-csúcson. Putyin kormányzása utolsó éveiben különösen elmérgesedett a Nyugat és Oroszország viszonya, amit egyes megfigyelők már új hidegháborúként emlegettek.
Mindkét vendégcsapat megszerezte a győzelmet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első mérkőzésén. A Manchester 2-0-ra legyőzte a Francesco Totti nélkül felálló rómaiakat. A Barcelona is nyert, amire nemcsak a csapatnak volt szüksége, de Frank Rijkaardnak is, hiszen a hírek szerint inog a holland mester széke. (Szóljon hozzá!)
A Bush-adminisztráció és a kongresszus mindkét pártjának újabb találkozóját szorgalmazta a gazdasági problémák megoldása érdekében kedden Nancy Pelosi amerikai házelnök. "Arra kérem az elnököt, hogy megint csatlakozzon hozzánk (...) hogy megoldást találjunk az amerikai dolgozó családok mindennapi gondjaira" - mondta a demokrata párti politikus.
Őrizetbe vettek egy jamaikai állampolgárságú férfit kedden egy floridai repülőtéren, miután robbanószerkezet készítésére alkalmas tárgyakat találtak a csomagjában - írta egy helyi lap rendőrségi forrásokat idézve. Az orlandói repülőtér biztonsági személyzete gyanúsnak találta a beszálláshoz készülő férfi viselkedését, ezért átvizsgálták a csomagját. A táskában "gyanús tárgyakat", közelebbről…
Több év romlás után enyhe javulás állt be az elmúlt évben az Egyesült Államok külföldi megítélésében, de továbbra is a kedvezőtlen vélemény a több - állapította meg a BBC Világszolgálatának felmérése. A rádióállomás 34 országban végzett közvélemény-kutatásának eredményei azt mutatják, hogy 2007-ben az előző évinél négy százalékkal többen ítélték meg kedvezően azt a befolyást, amit az Egyesült…
Kína azzal vádolta meg a dalai lámát és környezetét, hogy tibeti öngyilkos merénylőket képezett ki. A vádak részét képezik az olimpiát megelőzően Kína és nemzetközi jogvédők között kirobbant nyilatkozatháborúnak. A tibeti emigráns kormány visszautasította az állítást és közölte: továbbra is támogatja a dalai láma erőszakmentes kampányát.
Az Ukrajnába látogató George Bush amerikai elnök azt mondta: határozottan támogatja az ország és egy másik volt szovjet köztársaság, Grúzia NATO-tagságát. A szövetség megosztott a kérdésben, Oroszország pedig jelezte: kész enyhíteni retorikáján, ha a két állam nem kap meghívót a szövetségbe a NATO szerdán kezdődő, bukaresti csúcstalálkozóján.
Több év romlás után enyhe javulás állt be az elmúlt évben az Egyesült Államok külföldi megítélésében, de továbbra is a kedvezőtlen vélemény a meghatározó – állapította meg a BBC Világszolgálatának felmérése.
Politikai menedékjogot kapott Nagy-Britanniában Jelena Tregubova orosz újságírónő, aki veszélyben érzi az életét az orosz elnöki hivatalt bíráló könyve megjelenése után. Erről maga Tregubova számolt be a brit hírügynökségnek.
A NATO-nak meg kell hívnia soraiba Horvátországot, Albániát és Macedóniát, nyitva kell hagynia kapuit Grúzia és Ukrajna előtt, nem veszítheti el Afganisztánt. Oroszországot pedig meg kell győznie, hogy csatlakozzék a rakétavédelmi pajzs létrehozásához. Erről beszélt Bukarestben George Bush amerikai elnök.