2008. április 17. csütörtök

ápr. 17
5:00
A belgák nem osztják a magyarok borúlátását (Kripto Akadémia)
A híres flamand egyetemi városban, Leuvenben töltötte belgiumi látogatásának második napját Sólyom László. A köztársasági elnök a KBC székházában tartott befektetési fórum után újságíróknak nyilatkozva azt mondta: belgiumi tárgyalópartnerei nem osztják azt a véleményt, miszerint Magyarország „a rossz oldalra került”.
ápr. 17
5:16
A katolikus egyházfőt az Ovális Irodában fogadta George W. Bush elnök (Kripto Akadémia)
Államfőnek kijáró, nagyszabású ceremóniával fogadták XVI. Benedeket a Fehér Ház kertjében. George W. Bush és felesége mellett Dick Cheney alelnök és neje, Nancy Pelosi házelnök, Condoleezza Rice külügyminiszter, az adminisztráció más vezetői s mintegy kilencezer meghívott vett részt az ünnepségen. Majd harminc éve ez a második pápai vizit Washingtonban, az amerikai elnöki rezidencián. A pápa…
ápr. 17
6:26
"Testvéri egyetértés" Clinton és Obama között (Infostart)
A demokrata elnökjelöltségért az utóbbi hetekben szinte késhegyre menő harcot vívó Hillary Clinton és Barack Obama között sok kérdésben "testvéri egyetértés" mutatkozott szerda esti vitájukban.
ápr. 17
7:53
Egyre mélyebb gödörben Hillary Clinton (Infostart)
Megcsappanni látszik az Egyesült Államokban a Hillary Clinton iránti bizalom, a szavazók egy jelentős hányada már nem tartja őt tisztességesnek - állapította meg friss felmérések alapján a szerdai The Washington Post.
ápr. 17
8:15
Kína mégsem enged be turistákat Tibetbe májustól (Infostart)
Kína mégsem enged be turistákat Tibetbe május 1-jétől, mint ahogy korábban ígéretet tett erre - jelentette be csütörtökön a kínai idegenforgalmi hivatal lhászai irodájának igazgatója, aki azonban nem árulta el a nevét.
ápr. 17
8:17
Pokolgépet robbantott az ETA Bilbaóban, hét rendőr megsérült (Infostart)
Robbantásos merényletet követett el az ETA terrorszervezet csütörtökön a baszkföldi Bilbaóban, a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) helyi irodaháza előtt, jelentős anyagi kárt okozva.
ápr. 17
12:03
Pozsonyban a rendszerváltás óta nem volt sztrájk a tömegközlekedésben (Infostart)
A szlovák főváros tömegközlekedése is komoly gondokkal küszködik, ám munkabeszüntetésre vagy sztrájkfenyegetésre eddig még nem került sor.
ápr. 17
13:04
Egy-egy sztrájk megbénítja London életét (Infostart)
London nyolcmillió lakosú metropolisz, s mivel a londoniak jelentős része szorosan egymás mellé épült családi sorházakban lakik, a város kiterjedése óriási. Utasok millióit kell nagy távolságra szállítania a tömegközlekedésnek, nap, mint nap.
ápr. 17
14:36
Csaknem ötven áldozat az újabb robbantásban (Kripto Akadémia)
Öngyilkos terrorista robbantotta fel magát egy temetésen csütörtökön Irak északi felében; a merényletben legalább 49 ember vesztette életét, további ötven pedig megsebesült.
ápr. 17
15:39
Maradnak a NATO kiképzői Irakban (Infostart)
A NATO iraki kérésre meghosszabbítja kiképző tevékenységét az arab ország haderejének segítésére - jelentette be Brüsszelben jelentette a szövetség főtitkára, miután találkozott Núri al-Máliki iraki miniszterelnökkel.
ápr. 17
15:48
A szlovák oktatási tárca nem enged (Kripto Akadémia)
Mégsem tesz engedményt a készülő közoktatási törvényben a magyar iskolák javára a szlovák oktatási tárca - jelentette be a Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó oktatási miniszter, Ján Mikolaj pártja csütörtöki sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
ápr. 17
16:15
Oroszország elengedte Líbia tartozásait (Kripto Akadémia)
Oroszország elengedte Líbia 4 milliárd dollárt meghaladó, még a szovjet időkből öröklött adósságát az orosz vállalatoknak adott több milliárd dolláros üzleti szerződések fejében - jelentette be az orosz pénzügyminiszter csütörtökön Tripoliban.
ápr. 17
16:29
Születés, házasság és halál az interneten (Metropol)
Hamarosan online ügyfélszolgálatnál lehet intézni a születéssel, a házassággal és az elhalálozással kapcsolatos ügyeket Hollandiában. Sok európai országhoz hasonlóan Hollandiában is viszonylag gyakran kell az önkormányzatra járni különböző bejelentési kötelezettségek miatt. A kormány az ügyintézés egyszerűsítése és a bürokrácia visszaszorítása céljából tavaly elkezdett fejleszteni egy online…
ápr. 17
17:04
Macedónia kész a kompromisszumra (Kripto Akadémia)
Macedónia kész kompromisszumot kötni a Görögországgal a névvitában, de csak bizonyos határok között - erősítette meg Branko Crvenkovszki macedón államfő csütörtökön.
ápr. 17
17:27
Sólyom: erősödtek a belga-magyar kapcsolatok (Kripto Akadémia)
Fontos eredménye Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön befejeződött háromnapos belgiumi látogatásának, hogy a két ország között ezen a szinten is megerősítették a kapcsolatokat, különös tekintettel a közelgő spanyol-belga-magyar közös európai uniós elnökségre - közölte Gulyás András, az államfő külpolitikai főtanácsadója az államfői vizit utolsó napján az MTI-vel.
ápr. 17
18:54
Hetedszer tüntettek gimnazisták Párizsban tanáraik elbocsátása ellen (Metropol)
Az elmúlt három hétben már hetedszer vonult utcára csütörtökön több ezer gimnazista, szülő és tanár Párizsban, így tiltakozva azellen, hogy a jövő tanév kezdetén 11 200 középiskolai tanári állás megszüntetését tervezi a kormány.
ápr. 17
19:09
Amerika a remény országa a pápa szerint (Infostart)
A Washingtonban pontifikált misén nyíltan beszélt a papok szexuális visszaéléseiről a katolikus egyházfő.
ápr. 17
19:12
Depressziós veteránok (Kripto Akadémia)
Mintegy 300 ezer amerikai katona szenved súlyos depresszióban az Irakban és Afganisztánban töltött szolgálata következtében, mintegy 320 ezer társuk pedig agysérülést szenvedett az egyik legtekintélyesebb washingtoni agytröszt becslése szerint.
ápr. 17
19:26
Erőszakba torkollt a párizsi tüntetés (Infostart)
Folytatódott a pedagógusok tervezett elbocsátása ellen három héttel ezelőtt kezdődött párizsi tüntetéssorozat; a megmozduláson a rendőrség szerint 13 ezren, a szervező diákszervezetek becslése alapján 40-50 ezren vettek részt.
ápr. 17
19:57
Mentális zavarokkal küzdenek az amerikai háborús veteránok (Metropol)
Mintegy 300 ezer amerikai katona szenved súlyos depresszióban az Irakban és Afganisztánban töltött szolgálata következtében, mintegy 320 ezer társuk pedig agysérülést szenvedett az egyik legtekintélyesebb washingtoni agytröszt becslése szerint.
ápr. 17
20:25
Szerb választások Koszovóban (Kripto Akadémia)
A belgrádi kormány csütörtökön úgy döntött, hogy május 11-én Koszovóban is megrendezik a Szerbiára kiírt parlamenti és önkormányzati választásokat.
ápr. 17
20:42
Veres Üzbegisztánban adóról tárgyal (Kripto Akadémia)
Veres János magyar pénzügyminiszter a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról írt alá egyezményt csütörtökön Üzbegisztánban Botir Tarpijevvel, az Üzbég Adóhivatal elnökével.
ápr. 17
20:53
Carter dacol Izraellel, Hamász vezetőkkel tárgyalt (Kripto Akadémia)
Izrael és az Egyesült Államok rosszallásával dacolva Jimmy Carter volt amerikai elnök Kairóban megbeszélést tartott a Hamász palesztin iszlamista szervezet két magas rangú vezetőjével csütörtökön.
ápr. 17
20:58
Legalább tizenhat embert ölt meg egy öngyilkos merénylő (Kripto Akadémia)
Legalább 16 ember életét vesztette, több mint harminc pedig megsebesült egy öngyilkos merénylő által elkövetett robbantásban csütörtök este Afganisztánban délnyugati részén - közölte a helyi kormányzó.
ápr. 17
21:02
Elmarad a várttól a gazdasági növekedés (Infostart)
Jelentősen elmarad a tavaly ősszel közzétett becsléstől a vezető német gazdaságkutató intézetek ma közétett előrejelzése, amelyben az idei évre 1,8 százalékos növekedést jósolnak. Tavaly még abból indultak ki, hogy a konjunktúra megközelíti majd a 2,5 százalékot.
ápr. 17
21:30
Őrizetbe vételek az olimpiai láng útján (Infostart)
Az indiai fővárosban 180 tibeti tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok az olimpiai láng váltófutásán.
ápr. 17
22:03
Berlinben a költségvetésből finanszírozzák a buszközlekedést (Infostart)
A német főváros tömegközlekedésével az utasok túlnyomó többsége elégedett. A több mint 3 millió lakosú város forgalmát autóbuszok, villamosok, továbbá földalatti és helyiérdekű szerelvények bonyolítják. Míg a helyiérdekű, S-Bahnnak nevezett hálózatot a német vasúttársaság tartja fenn, a metrót, a városi buszokat és villamosokat a tartomány költségvetéséből finanszírozzák.

Keresés