A magyar demokrácia egy konszolidált demokrácia mondta Tom Melia, a Freedom House ügyvezető igazgatója, amikor a szervezet által Magyarországon készített tavalyi elemzést ismertette az Országgyűlés emberi jogi bizottságának és az európai ügyek bizottságának közös ülésén kedden a Parlamentben.
Az Európai Unió és Szerbia kedden Luxembourgban aláírta a majdani EU-tagság előfeltételének számító stabilizációs és társulási megállapodást (SAA). Az unió részéről Olli Rehn bővítési biztos, Szerbia nevében pedig Bozsidar Djelics miniszterelnök-helyettes írta alá a megállapodást, az eseményre gyorsan Luxembourgba repült Borisz Tadics szerb államfő jelenlétében.
Egy rendőr és a Kína Csinghaj tartományban élő tibetiek márciusi zavargásának egyik feltételezett főkolomposa meghalt egy tűzpárbajban - jelentette a hivatalos hírügynökség.
Az EU-bővítés óta Nagy-Britanniába érkezett kelet-európai munkavállalók fele már hazament - áll az egyik vezető londoni kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében. Az Institute for Public Policy Research (IPPR) által a 2004-ben EU-taggá vált nyolc ország - Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia és a balti köztársaságok - munkavállalóiról összeállított felmérés…
A biztonsági erők tálib felkelők feltételezett csoportjával csaptak össze az afgán főváros, Kabul óvárosának közelében, a fegyveresek, hogy elkerüljék az őrizetbe vételt felrobbantották magukat - közölte szerdán az afgán belügyminisztérium egy tisztviselője.
Százmillió dollár értékű maya és azték régiségekre bukkant a rendőrség Münchenben. Kiderült, hogy a kincs alig egy hete érkezett Spanyolországból, és egy 66 esztendős Costa Rica-i tulajdonát képezi - legalábbis papíron, mert Venezuela, Costa Rica és Guatemala is bejelentette rájuk az igényét.
Sajátos megoldást talált a kínai vezetés a növekvő élelmiszerárak okozta probléma megoldására: kínai cégek azt fontolgatják, hogy külföldi termőterületeket vesznek bérbe.
Legkevesebb 925 ember vesztette életét és több mint 2600-an megsebesültek meg azokban a harcokban, amelyek március vége óta zajlanak Bagdad észak-keleti részén, az iraki főváros Szadrvárosnak nevezett negyedében - közölte szerdán az úgynevezett bagdadi biztonsági terv civil szóvivője, Tahszin Sejkli.
A fehérorosz külügyminisztérium szerdán kiutasított az országból több amerikai diplomatát, miután Washington elutasította azt a követelését, hogy építse le drasztikus mértékben minszki nagykövetségének létszámát.
Az eddiginél magasabb nemzeti támogatás, a cukor hozzáadásának lehetősége, a kivágási támogatások felülvizsgálata - csak néhány elem az európai uniós borreformból, amit sok éves egyeztetés után a napokban fogadott el végérvényesen az Európai Tanács. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az InfoRádiónak elmondta: Magyarország érdekeit sikerült érvényesíteni a reformban.
Tizenegy évi börtönbüntetésre ítélt a háborús bűnöket vizsgáló boszniai törvényszék egy egykori muszlim rendőrparancsnokot, amiért horvát hadifoglyokat és civileket kínzott meg egy dél-boszniai templomban az 1993-94-e muzulmán-horvát háború idején.
Nyíltan nem mondta ki, de egyenes utalást tett Jimmy Carter volt amerikai elnök szerdán Londonban megjelent nyilatkozatában arra, hogy Barack Obamát támogatja a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemben.
Az ukrán hatóságok alaposabban ellenőrzik napraforgóolaj-szállítmányaik tisztaságát és kivizsgálják, hogyan kerülhetett szénhidrogénszennyezés az európai unió országaiba exportált ukrán nyers étolaj-szállítmányokba - jelentette be az Európai Bizottság szóvivője. Hozzátette: Brüsszel biztosítékot kapott Ukrajnától ezekre az intézkedésekre, így az unió nem készül további lépéseket tenni az ügyben.
Romlott a fekete-zsidó viszony Amerikában az utóbbi négy évtizedben, az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdető Martin Luther King halála óta - írta a polgárjogi mozgalom híres vezetőjének volt tanácsadója szerdán a The Wall Street Journal című lapban.
XVI. Benedek pápa szerdán a Vatikánban fogadott egy iráni muzulmán küldöttséget, amelynek tagjai előzőleg közös szemináriumon vettek részt katolikus tisztségviselőkkel, s azon elítélték a vallás felhasználását az erőszak igazolására.
A zimbabwei elnökválasztáson az ellenzék jelöltje a szavazatok 47 százalékát szerezte meg, míg a hivatalban levő Robert Mugabe elnököt a választók 43 százaléka támogatta - jelentették be szerdán, több mint egy hónappal a voksolás után.
Az ellenzék jelöltje Morgan Tsvangirai a szavazatok 47 százalékát szerezte meg a zimbabwei elnökválasztáson, míg a hivatalban levő Robert Mugabe elnököt a választók 43 százaléka támogatta - jelentették be magas rangú kormányzati források szerdán.
Pascal Couchepin svájci államfő szerdán Bernben fogadta Ronald Laudert, a megbékélés jeleként a Zsidó Világkongresszus (WJC) és Svájc között, amelyek viszonyát évek óta súlyosan megterhelte a II. világháború idején svájci bankokban elhelyezett "holokausztarany" ügye.
Két millió jüanbe, vagyis közel 45 millió forintba került annak a szobornak a megépítése Kínában, amelyet egy kormányhivatalnok lebontásra ítélt. Az ok: nem tetszett neki a színe.
A francia kormány az idősebbek alkalmazására szeretné kötelezni a cégeket, hogy így lépjen fel az Európa más országait is sújtó demográfiai problémákkal szemben. Nagy ellenkezést válthat ki azonban, hogy ezzel párhuzamosan a nyugdíjkorhatárt is meg akarják emelni.
Elutasította Omar bin Laden vízumkérelmét a kairói brit nagykövetség. Az indoklás szerint nem lehet kizárni, hogy a kérelmező Oszama bin Laden szolgálatában áll.
Csehország újabb száz katonát küld Afganisztánba az Egyesült Államok vezette tálibellenes erők kötelékébe - erről a cseh képviselőház határozott szerdán.