2008. február 8. péntek

febr. 8
5:00
Sólyom: A demonstráció magától értetődő harci eszköz (Infostart)
Az egészségügyi rendszer rendkívül alacsony hatásfokkal működik, korrupt és a politika befolyásolja - ebben egyetért Sólyom László köztársasági elnök a kormánnyal, abban azonban nem, hogy miként lehet megoldást találni a problémára. Az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában a népszavazásról azt mondta a köztársasági elnök, hogy a kampány többről szól, mint a 300 forintos vizitdíjról. Bár az MSZP…
febr. 8
5:10
Holdingszerűen működtethetik a budapesti kórházakat (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítás várható reformja miatt átalakul a budapesti kórházi rendszer. A főváros fenntartása alatt álló intézmények - az egységes irányítású Semmelweis Egyetemmel - szorosabb együttműködését szeretné megteremteni az önkormányzat, amely a szakmai munka önállósságának biztosítása mellett központi beszerzésekkel és egységes fejlesztéssel próbálja meg hatékonyabb munkára sarkallni az…
febr. 8
5:37
Hamis illuziót kelteni tilos (Alternatív Energia)
A március 9-i referendum kapcsán a Fidesz vezetői immár nem beszélnek kormánybuktatásról. Óvatosan fogalmazott Navracsics Tibor is az MTI-nek adott interjújában. A frakcióvezető azt mondta, elképzelhető, de nem törvényszerű, hogy a népszavazás nyomán kormányválság alakuljon ki. Kijelentette: "Akik elmennek szavazni (...) azok véleményt fognak mondani az idestova hatéves szocialista-szabad…
febr. 8
6:04
A MÁV továbbra sem enged a követeléseknek (Alternatív Energia)
Felfüggesztette a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a csaknem egy hete tartó vasutas sztrájkot. Ha jövő péntekig sem tudnak egyezséget kötni, újra kezdhetik a munkabeszüntetést. Megegyezésre pedig nincs remény: a MÁV és a szaktárca hallani sem akar a szerintük jogtalan, több tízmilliárdos követelések treljesítéséről. A szakszervezet elhúzódó akciója viszont akkora káoszt okozhat, hogy…
febr. 8
6:59
Nemzedékváltás vagy politikai prédaszerzés? (Alternatív Energia)
Április közepén foglalja el székét a Veszprém Megyei Levéltár új igazgatója, akinek édesapja a megye ismert fideszes politikusa, a fenntartó megyei önkormányzat kulturális bizottságának elnöke - írta pénteken a Népszabadság.
febr. 8
7:04
Újra lesz kordon a Kossuth téren (Alternatív Energia)
Ismét kordonnal zárja le hétfőtől a Kossuth teret a rendőrség - írta pénteken a Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg csupán a Parlamentet és közvetlen környezetét védő rácsokat mintegy 50-100 méterrel kijjebb tolják, és így megközelíthetetlenné teszik a Kossuth-, a Rákóczi- és a Károlyi-szobor körüli zöld területet, valamint az Országház IX-es kapuja előtti nagy parkolót, egészen a…
febr. 8
7:13
OKM: A Fidesz hazudik (HírExtra)
Az oktatási tárca szerint a Fidesznek nincs álláspontja az oktatás és kultúra kérdéseiről, a fejlesztési részhozzájárulás kapcsán pedig ismét valótlanságot állít - ezt az Oktatási és Kulturális Minisztérium közölte az MTI-vel csütörtökön az után, hogy a Fidesz szóvivője azt mondta: a verseny nem lehet fő szempont a közszolgáltatásokban, az oktatásban és az egészségügyben.
febr. 8
7:34
Sólyom az egészségbiztosítási törvényről (HírExtra)
A köztársasági elnök értékelése szerint a kormány érdemben is foglalkozott az egészségbiztosítási törvény kapcsán megfogalmazott kifogásaival, ugyanakkor továbbra is aggályosnak látja, működhet-e a gyakorlatban az a terápia, amit a kormány a jelenleg rendkívül alacsony hatásfokkal működő egészségügyi rendszer megváltoztatására javasol.
febr. 8
7:48
Péntek reggel nincs fennakadás a vasúti közlekedésben (Alternatív Energia)
A MÁV Zrt. vonalain jelenleg nincsenek fennakadások a közlekedésben - tájékoztatta az MTI-t péntek reggel Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese. A vonatok a pénteki napra előírt rend szerint közlekednek. Pénteken az ország területén sehol sem végeznek forgalomkorlátozással járó karbantartási és felújítási munkát. A kora reggeli vonatok menetrend szerint elindultak, pontosan közlekednek - mondta el…
febr. 8
7:50
"Rosszindulatú és felelőtlen" az EüM közleménye (HírExtra)
A Magyarországi Református Egyház (MRE) elítéli és visszautasítja az Egészségügyi Minisztérium közleményét, amiben a református egyház egészségbiztosítással kapcsolatos álláspontjának állítólagos megváltozását üdvözölték - közölte Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke, tiszántúli református püspök csütörtökön Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.
febr. 8
7:53
Szorongatja az állam az illegális autóbontókat (Infostart)
Két oldalról szorongatja az állam az illegális autóbontókat. A szakértők szerint ma több mint 60 ezer kocsit a környezetvédelmi előírások megsértésével bontanak szét. Ez több ezer tonnányi nem megfelelően kezelt fémhulladékot, műanyagot, gumit, valamint a földbe vagy a csatornába eresztett 300 tonnányi olajat jelent - írta a Népszabadság. Az illegális autóbontók léte erősíti a feketegazdaságot és…
febr. 8
7:53
Gyurcsány Ferenc is jelen lesz az SZDSZ frakcióülésé (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghívott vendégként ma részt vesz az SZDSZ háromnapos, Debrecenbe kihelyezett frakcióülésén. A szabad demokraták a miniszterelnökkel elsősorban a reformokról, az év tennivalóiról és a közteherviselés átalakításának lehetőségeiről tárgyalnak majd. Az SZDSZ kihelyezett frakcióülése csütörtökön kezdődött és szombatig tart.
febr. 8
8:06
Új intézet alakult (HírExtra)
Megalakult a Progresszív Politikai Elemző és Tanácsadó Intézet, mely a stratégiai és kommunikációs tanácsadáson és elemzésen túl részt kíván venni a magyar politikai élet nyilvános értékelésében is.A Progresszív Intézet tudatosan választotta magának ezt a nevet: az Intézet célja nem a látszólagos objektivitás, hanem a vállalt és artikulált értékek alapján való elemzés.
febr. 8
8:31
Helyreállt a vasúti közlekedés (Metropol)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete csütörtökön felfüggesztette a sztrájkot, ezért a vonatok pénteken az előírt rend szerint közlekednek. A kora reggeli vonatok menetrend szerint elindultak, pontosan közlekednek.
febr. 8
8:34
Felmérik a nemzet napszámosait (HírExtra)
Februárban indul az OECD vizsgálata Magyarországon, amelynek keretében 200 általános iskola és gimnázium igazgatóit és 5-8. osztályban tanító pedagógusait kérdezik meg arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak, hogyan ismerik el munkájukat, s milyen szakmai fejlődési lehetőségeik vannak - olvasható az oktatási tárca honlapján.
febr. 8
8:45
Megy a gőzös... (HírExtra)
A MÁV Zrt. vonalain jelenleg nincsenek fennakadások a közlekedésben - tájékoztatta az MTI-t péntek reggel Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese. A vonatok a pénteki napra előírt rend szerint közlekednek, jelenleg az ország területén sehol sem végeznek forgalomkorlátozással járó karbantartási és felújítási munkát.
febr. 8
8:52
Megkéselte a légi kalóz a pilótákat (Infostart)
Egy női utas megkéselte mindkét pilótát egy új-zélandi belföldi légi járaton, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a kis repülőgépet, de végül a légi jármű elérte eredeti úti célját és sértetlenül szállt le.
febr. 8
9:07
Politikai okokból lett levéltáros? (HírExtra)
Április közepén foglalja el székét a Veszprém Megyei Levéltár új igazgatója, akinek édesapja a megye ismert fideszes politikusa, a fenntartó megyei önkormányzat kulturális bizottságának elnöke - írta pénteken a Népszabadság.
febr. 8
9:14
Újra épül a parlamenti állatkert (HírExtra)
Ismét kordonnal zárja le hétfőtől a Kossuth teret a rendőrség - írta pénteken a Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg csupán a Parlamentet és közvetlen környezetét védő rácsokat mintegy 50-100 méterrel kijjebb tolják, és így megközelíthetetlenné teszik a Kossuth-, a Rákóczi- és a Károlyi-szobor körüli zöld területet, valamint az Országház IX-es kapuja előtti nagy parkolót, egészen a…
febr. 8
9:55
MSZP és a negatív spirál (HírExtra)
Hat-nyolc hónapot adott magának az MSZP vezetése arra, hogy a párt kitörjön a negatív spirálból, és ebben az időszakban nem nyitják meg a kormányfő esetleges leváltásának kérdését - írta meg nem nevezett szocialista forrásokra hivatkozva pénteki számában a Világgazdaság.
febr. 8
10:08
Újra kisüt a nap (HírExtra)
Ma több órára kisüt a nap, csak helyenként alakulhat ki zápor. Fokozatosan mérséklődik a szél. A hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul.
febr. 8
10:27
Bábolna - A lovakat lelövik, ugye? (HírExtra)
Veszélyben a bábolnai ménes. A rendszerváltás óta többször volt veszélyben, de valahogy mindig megmenekült, sőt újabb virágkorát élte. Legutóbb nemzetközi lótenyésztő szervezetek kongatták meg a vészharangot. A megszorítások sodorták ismét veszélybe, vagy nyerészkedés, ingatlanmutyi áll a háttérben?
febr. 8
10:31
Ikvában még élnek a halak (HírExtra)
Nem történt jelentős károsodás, illetve halpusztulás az Ikvában, miután a petőházi cukorgyár egyik szennyvíztározó tavából szennyezett víz folyt a patakba. A baleset akkor történt, amikor szivárgást észleltek a tározó körüli töltésen és azt egy földmunkagép segítségével akarták megszüntetni, de a laza, megrepedt töltés nem bírta el a gépet, a víz pedig áttört rajta.
febr. 8
10:46
Navracsics: Mindenki eldöntheti, miről szól a népszavazás (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint pártjának keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy a népszavazás ne meghiúsult várakozás, hanem számukra kedvező: érvényes és eredményes legyen. Navracsics Tibor az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: az MSZP és az SZDSZ vesztét az okozza majd, hogy nem az ország dolgaival, hanem Orbán Viktorral foglalkoznak.
febr. 8
11:22
"Társadalmi süketség" - kemény kormánykritika (HírExtra)
Olyan rendszert akarnak ráerőltetni a magyar társadalomra, amelyet annak akaratával szemben hoztak létre, amelyet sehol a világon nem próbáltak ki. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az MNO-nak arról is beszélt, hogy a koalíció „társadalmi süketségének” oka a hatalmi harc.
febr. 8
11:24
Ismét jön a kordon (HírExtra)
Ismét kordon a Kossuth téren. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg csupán az épületet és közvetlen környezetét védő rácsokat mintegy 50-100 méterrel kijjebb tolják, így megközelíthetetlenné teszik a tér több részét. Az intézkedés a Magyar Nemzet információi szerint szoros összefüggésben áll azzal, hogy az Országgyűlés hétfőn vitázik az egészségbiztosítási törvényről.
febr. 8
11:29
Molotov-koktélokat dobtak szocialista politikusok házaira (Infostart)
Több szocialista országgyűlési képviselő házára, illetve lakására dobtak Molotov-koktélt az éjjel - erősítette meg az InfoRádió információját az MSZP sajtóosztálya. A támadásokban senki nem sérült meg.
febr. 8
12:21
Gyurcsány fellép Gaskó ellen (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Antal Dánielt, a Magyar Vasúti Hivatal elnökét, hogy azonnal indítson vizsgálatot Gaskó Istvánnak, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökének állításával kapcsolatban, miszerint a vasutasok munkabeszüntetésének idején a MÁV-nál megsértették az utas- és nemzetbiztonsági szabályokat.
febr. 8
12:32
Megszólaltak a kisgazdák (HírExtra)
Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület el kívánja érni, hogy a mezőgazdasági kistermelők a jelenleginél nagyobb arányban részesüljenek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból, ezért azt követelik, hogy az agrárminiszter hívjon össze ezzel kapcsolatban egyeztetést - mondta a párt országos elnöke pénteken, Budapesten.
febr. 8
12:38
Vasutassztrájk - A vasúti hivatal vizsgálata (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Antal Dánielt, a Magyar Vasúti Hivatal elnökét, hogy azonnal indítson vizsgálatot Gaskó Istvánnak, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnökének állításával kapcsolatban, miszerint a vasutasok munkabeszüntetésének idején a MÁV-nál megsértették az utas- és nemzetbiztonsági szabályokat - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő pénteken…
febr. 8
12:41
A magyarok többet dolgoznának (Infostart)
A magyarok 38 százaléka tartja csupán pénzkereseti lehetőségnek a munkát, 57 százalékuk viszont azt állítja: akkor is dolgozna, ha nem lenne szüksége a pénzre. A Tárki által 2005-ben végzett nemzetközi felméréséből az is kiderül, hogy a magyarok több időt fordítanának pénzkereső tevékenységre, e tekintetben a harmadikak vagyunk az európai országok között.
febr. 8
12:43
Vasutassztrájk: ismét eredménytelen volt az egyeztetés (Infostart)
Ismét eredménytelenül zárult egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról péntek délelőtt.
febr. 8
12:49
Még egy hét felvételi időszak (HírExtra)
Még egy hétig, azaz február 15-ig lehet jelentkezni az egyetemek és főiskolák alapképzéseire, egységes osztatlan képzéseire és a felsőfokú szakképzésekre - közölte Nagy Gabriella, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. munkatársa az MTI-vel pénteken.
febr. 8
12:51
Pénzt lapátolna vidékre az MSZP (HírExtra)
Közép-Kelet-Európa felzárkóztatásához sokkal több forrásra van szükség, meg kell állítani a fejletlenebb területek leszakadását, a vidékfejlesztésre kell koncentrálni - mondta Harangozó Gábor, az MSZP európai parlamenti képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 8
12:56
Elhunyt a Le Mans-i legenda (HírExtra)
Életének 90. évében meghalt Tony Rolt, a Le Mans-i 24 órás autóverseny 1953-as bajnoka. A szerdán elhunyt szigetországi pilóta volt az utolsó még élő versenyző, aki részt vett a Forma-1-es világbajnoki sorozat első viadalán, 1950-ben.
febr. 8
12:57
Emberi jogi olimpia és a halálbüntetések országa (Infostart)
A jogsértéseket szimbolizáló "emberi jogi olimpiát" rendezett a kínai nagykövetség előtt az Amnesty International, fél évvel az olimpia kezdete előtt.
febr. 8
13:05
Magyar fotók Berlinben (HírExtra)
Perzselő szemek címmel Győr, Budapest és New York után Berlinbe érkezett egy magyar katonaorvos Afganisztánban készített páratlan fotóinak kiállítása. Pellek Sándor alezredes az MTI-nek pénteken elmondta: 2003 és 2006 között három periódust, összesen mintegy másfél évet töltött Afganisztánban.
febr. 8
13:10
Eltávolíthatják Szálasi nevét a nemzeti emlkéhelyről (HírExtra)
Tavaszra elkészül a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcelláját vizsgáló történészbizottság jelentése; ha bebizonyosodik, hogy a márványtáblán Szálasi álneve is szerepel, az is lekerül onnan - mondta Boross Péter egykori miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke pénteken az MTI-nek.
febr. 8
13:16
Molotov-koktélt dobtak négy szocialista képviselő házára hajnalban (Alternatív Energia)
Ismeretlenek négy szocialista képviselő házára dobtak molotov-koktélt péntekre virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást - közölte Keresztes Imre, a főügyészség vezetője az MTI érdeklődésére.
febr. 8
13:21
Kordonmentes Kossuth teret követel a Fidesz (HírExtra)
A Fidesz azt követeli, hogy ne zárják le kordonnal a Kossuth teret - jelentette ki Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, aki pénteken a Parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az ismételt kordonállítási akció szálai a miniszterelnökhöz vezethetnek.
febr. 8
13:21
Még mindig nincs megállapodás (Metropol)
Eredménytelenül fejeződött be a pénteken 12 órakor kezdődött egyeztetés a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között a kollektív munkaügyi vita keretében.
febr. 8
13:21
A Vasutas Települések Szövetsége nem ért egyet a VDSZSZ-szel (Alternatív Energia)
A Vasutas Települések Szövetségének (VTSZ) elnöksége nem ért egyet azzal, hogy a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV Cargo privatizálásából befolyó pénzből 250.000 forint dolgozói juttatást és további mintegy 10 százalékos béremelést harcoljon ki tagjai számára - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.
febr. 8
13:26
Már nem szerepelhet sokáig Szálasi álnéven (Alternatív Energia)
Tavaszra elkészül a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcelláját vizsgáló történészbizottság jelentése; ha bebizonyosodik, hogy a márványtáblán Szálasi álneve is szerepel, az is lekerül onnan - mondta Boross Péter egykori miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke pénteken az MTI-nek.
febr. 8
13:29
Lendvai Ildikó: terrortámadás történt a képviselőink ellen (Infostart)
Terrortámadásnak tartja az MSZP parlamenti frakcióvezetője, hogy öt képviselőtársa házára Molotov-koktélt dobtak. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta: csütörtökön újabb fehérporos küldemények érkeztek, ezúttal már fenyegető levéllel.
febr. 8
13:32
"A szálak egészen Gyurcsányig vezetnek" (Alternatív Energia)
A Fidesz azt követeli, hogy ne zárják le kordonnal a Kossuth teret - jelentette ki Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, aki pénteken a Parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az ismételt kordonállítási akció szálai a miniszterelnökhöz vezethetnek.
febr. 8
13:37
Összehangolt bombás támadás MSZP-s politikusok ellen (Alternatív Energia)
Ismeretlenek négy szocialista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást - közölte Keresztes Imre, a főügyészség vezetője az MTI érdeklődésére. Az MSZP sajtóosztálya megerősítette a hírt, és közölte: volt, akinek az otthonában milliós kár keletkezett.
febr. 8
13:47
Gyurcsány adócsökkentést ígért (Infostart)
A jövő évtől a GDP 0,8 százalékával, azaz körülbelül 200 milliárd forinttal egészen biztosan csökkenteni lehet az adóterhet - mondta a miniszterelnök a Kóka János szabad demokrata pártelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc az SZDSZ kihelyezett kampányülésén vett részt vendégként
febr. 8
13:48
Minősítették a művészeti iskolákat (HírExtra)
Lezárult az alapfokú művészeti iskolák minősítési eljárása: a kérelmet benyújtó 694 intézmény közül végül 25 nem kapta meg a teljes összegű normatív támogatáshoz szükséges minősítést - mondta el Lévai Péter, a Szakmai Minősítő Testület vezetője pénteken az MTI kérdésére.
febr. 8
13:52
Tokaj és a világörökség: átfogó hatástanulmány készül (Infostart)
Magyarország benyújtotta az UNESCO világörökségi központjához a tokaji világörökségi helyszín megőrzési állapotáról szóló jelentést, amely hangsúlyozottan foglalkozik a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőművel - tájékoztatott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága.
febr. 8
13:56
Az MDF beadja az egykulcsost (HírExtra)
Tavasszal az Országgyűlés elé viszi az MDF az egykulcsos adó és a haláladó kérdését - mondta Herényi Károly pénteken Budapesten, Csapody Miklóssal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Keresés