Folytatja a vasutassztrájkot a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), amely a hétfő hajnal óta állandósult közlekedési káoszért a megegyezésre nem hajló MÁV-ot és a minisztériumot okolta. Kákosy Csaba, a közlekedési tárca vezetője politikai zavarkeltésnek nevezte a szakszervezet akcióját, amit a Fidesz is támogat. Gaskóék akár hónapokig hajlandóak fenntartani a…
Érvényes népszavazásra játszik a Fidesz. Ezért tegnap arra buzdították a párt választókerületi elnökeit, hogy minél több embert keressenek fel, az orvosokra pedig külön legyen gondjuk. Tarlós István állítólag azzal lelkesítette a helyi fideszes politikusokat, hogy a koalíció néhány hét alatt képtelen a választókat meggyőzni a vizitdíj fontosságáról, ezzel a kampánnyal az MSZP és az SZDSZ egy évet…
Új baloldali politikát hirdetett meg Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP-frakció tegnapi ülésén. A fordulat szolidaritáselvű baloldali politikát takar, mellyel a munkahely- és esélyteremtésre, valamint az oktatásfejlesztésére koncentrálnak majd. A kormányzat emellett jövő hétre leltárt készít az eddigi bejelentések teljesüléséről. A frakcióülésen megállapodtak abban, hogy nem adnak további…
Szükség lenne a vastagbél- és végbélrák általános szűrésére Magyarországon, jelenleg ugyanis a daganatok között ez a harmadik leggyakoribb betegség - mondta az InfoRádióban Láng István, az Országos Onkológiai Intézet professzora.
Az MSZP-frakció nemet mond az egészségbiztosítási törvényt megerősítő fideszes népszavazási kezdeményezésre, és támogatja az egészségbiztosítás új modelljét felvállaló törvényt - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport évadnyitó ülése után újságíróknak.
A Magyar Demokrata Fórum üdvözli Borisz Tadic vasárnapi szerb elnökválasztáson aratott győzelmét. Konzervatív pártként örömmel fogadtuk a hírt, hogy Szerbia elnöke az a nyugatbarát, demokratikus jelölt lett, akit a vajdasági magyarok is támogattak.
A népszavazási vitát, legalábbis a tartalmat illetően, a Fidesz már megnyerte - a Népszabadság keddi számában megjelent információk szerint erről beszélt Orbán Viktor a Polgárok Házában egy zárt tanácskozáson, ahol a fideszes választókerületi elnököknek tartott a népszavazásról "eligazítást".
A gazdasági és közlekedési miniszter szerint fel kell készülni arra, hogy a „politikai zavarkeltést” célzó sztrájkok a márciusi népszavazásig is eltartanak. Amennyiben valóban elhúzódik a munkabeszüntetés, akkor a közösségi közlekedési közszolgáltatás egy részét a szükséges finanszírozási források átcsoportosításával a Volán társaságokra kell bízni –közölte Kákosy Csaba.
Holnap eleinte nyugaton, délnyugaton kisebb eső kialakulhat, majd a változóan felhős ég mellett időnként a nap is kisüt. A szél gyenge lesz. Hajnalban -2, +3, kedden napközben 5, 10 fok között alakul a hőmérséklet.
Mindenki az igen válaszok elsöprő többségére számít ugyan a március 9-i népszavazáson, ha azonban a referendum érvénytelen lenne, vagy a vártnál kisebb arányú lenne a győzelem, annak a Fidesz számára is lennének következményei - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke.
Kedden is az előző napihoz hasonló helyzet várható a vonatforgalomban, azaz a sztrájk miatt a vonatok többsége nem indul, ám azok, amelyek hétfőn is közlekedtek, nagy valószínűséggel kedden is járnak majd - mondta a MÁV sajtófőnöke.
Országosan mintegy ezerötszáz iskolát fenyeget bezárás, a falvakban, sőt már a nagyvárosok településrészein is - jelentette ki Lezsák Sándor hétfőn Szegeden. A politikus szerint egy neoliberális szemlélet jegyében, költségtakarékosságra, hatékonyságjavításra hivatkozva tönkre teszik a falusi közösségeket, melyek túlélték az elmúlt évszázadok viharait.
Kedden is az előző napihoz hasonló helyzet várható a vonatforgalomban, a sztrájk miatt a vonatok többsége nem indul, ám azok, amelyek hétfőn is közlekedtek, nagy valószínűséggel kedden is járnak majd. A felek megegyezésére továbbra sincs sok esély, sem a MÁV, sem a VDSZSZ nem enged követeléseiből.
Cáfolja Kóka János, hogy gazdasági és közlekedési miniszterként ígéretet tett a vasutasoknak a mostani követelések teljesítésére. A sztrájkot szervező szakszervezet elnöke, Gaskó István szerint viszont létezett egy szóbeli megállapodás, amit most nem akar betartani a Kákosy Csaba által vezetett tárca.
Lesodródott az útról és fának csapódott egy személyautó Izsák és Kisizsák között kedden hajnalban, két férfi meghalt. Az 5203-as út 50 kilométerszelvényénél, Izsák és Kisizsák között egy személygépkocsi lesodródott az útról és fának ütközött.
Március végén az amerikai belbiztonsági minisztérium küldöttsége Budapesten tárgyal a hazánk vízummentességének feltételeiről. April Foley szerint egy éven belül létrejöhet az egyezség.
Mérnöktanári és műszaki szakoktatói képzéseket indít szeptembertől a Budapesti Műszaki Főiskola Tanárképző és Mérnökpedagógiai Központja - közölte az intézmény az MTI-vel. A központ mesterszinten, levelező szakon indít kiegészítő mérnöktanár képzést.
Nincs kifulladóban a VDSZSZ által kezdeményezett határozatlan idejű sztrájk, sőt a munkabeszüntetés támogatottsága erősödik, a tagok egyre eltökéltebbek - fogalmazott a VDSZSZ ügyeletese kedden reggel az MTI-nek.
A népszavazási vitát, legalábbis a tartalmat illetően, a Fidesz már megnyerte - a Népszabadság keddi számában megjelent információk szerint erről beszélt Orbán Viktor a Polgárok Házában egy zárt tanácskozáson, ahol a fideszes választókerületi elnököknek tartott a népszavazásról "eligazítást".
Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke a legesélyesebb arra, hogy a mai szavazáson az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettese legyen - írta kedden a Népszava.
Nincs kifulladóban a VDSZSZ által kezdeményezett határozatlan idejű sztrájk, sőt a munkabeszüntetés támogatottsága erősödik, a tagok egyre eltökéltebbek - fogalmazott a VDSZSZ ügyeletese kedden reggel az MTI-nek.
Kóka János cáfolta, hogy gazdasági és közlekedési miniszterként ígéretet tett volna rá, hogy minden vasutasnak jár a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. Az SZDSZ elnöke erről az MTV Az Este című műsorában beszélt hétfőn.
Eredménytelenül zárult a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és MÁV Zrt. közötti a szakszervezet követeléseiről, illetve a még elégséges szolgáltatásról a kedden 11 órakor kezdődött egyeztetés, a munkabeszüntetés egyelőre folytatódik, a szakszervezet délután értékeli a kialakult helyzetet.
Milyen értékek mentén fejlődött a demokrácia a rendszerváltás óta? Mi volt a civilek szerepe; hogyan erősítették a demokráciát? - elsősorban ezekre a kérdésekre keresi a választ az a nemzetközi program, melyet a Partners for Democratic Change International nemzetközi szervezet indított el egyidőben hat volt szocialista országban.
A vasutassztrájk ellenére kedden is közlekedik néhány vonat az országban, ám az indulások időpontja bizonytalan, késésekkel számolni kell, egyes szakaszokon vonatpótló autóbuszokkal szállítják szakaszon az utasokat. A pályaudvarok a legtöbb városban még a hétfőinél is kihaltabbak.
Kedden folytatódott az egyik vasúti szakszervezet által meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalán; a vasút szóvivője szerint a nap folyamán az előző napihoz hasonló helyzet várható a vonatforgalomban, a vonatok többsége nem indul, ám azok, amelyek hétfőn is közlekedtek, nagy valószínűséggel kedden is járnak majd.
A babócsai körjegyzőség nem adott engedélyt a február elején, csonkacsütörtökön esedékes bőgőtemetésre, amelynek a muzsikus cigányok körében százéves hagyománya van - írta kedden a Somogyi Hírlap.
A Magyar Gárdába való azonnali beépülést, lehallgatást és bomlasztást szorgalmaz egy, a HavariaPress hírügynökség birtokába jutott nemzetbiztonsági tanulmány. A hat oldalas dokumentum a Magyarországon élők biztonsági helyzetét elemzi, a szervezet tevékenységének tükrében.
Tom Lantos egészségi állapotától függ, elutazik-e Washingtonba csütörtökön Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - értesült kormányközeli forrásból kedden az MTI. A miniszterelnökhöz közeli források a távirati irodának úgy fogalmaztak, hogy kedden délután, a Lantos-családdal konzultálva döntenek az utazásról. A magyar származású demokrata párti politikus, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának…
Hazánkban a vezetékes ivóvízzel való ellátás, a szennyvizek elvezetése és -tisztítása a helyi önkormányzatok kötelező feladata. A törvényekben foglalt kötelező feladatok, a víziközművek útján biztosított közszolgáltatások szervezetéséért viselt felelősség ellenére számos magyar önkormányzat a helyi viziművek tulajdonjogával nem rendelkezik.
A MÁV Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben - közölte a társaság. Közben a MÁV tájékoztatás szerint a nappali műszakban szolgálatra vezényelt forgalmi dolgozók csaknem 92 százaléka felvette a munkát.
A szakmai szervezetek januári főtitkári találkozóján az éves szakmai programot, a reklámtörvény módosításáról szóló információkat tárgyalták meg a főtitkárok, valamint egyeztettek arról, hogy közös ajánlást fogalmaznak meg valamennyi hazai reklámverseny zsűrije számára, hogy etikátlan reklám ne nyerhessen díjat.
A MÁV Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben. A VOSZ szerint jogalap nélküli a sztrájk. Napközben új mentesítő járatokat állítottak szolgálatba. Információk, hasznos honlapok, MÁV- és Volán-információk az útszervezéshez.
Mivel több híradásban megpróbálták elterelni a figyelmet Lőrincz János halálának igazi okáról, ezért megismételjük február 3-i, legelső közleményünket. Mivel több híradásban megpróbálták elterelni a figyelmet Lőrincz János halálának igazi okáról, ezért megismételjük február 3-i, legelső közleményünket.
Nyugaton, délnyugaton még kisebb eső kialakulhat, majd a változóan felhős ég mellett időnként a nap is kisüt. A szél gyenge lesz. A hőmérséklet délután 5, 10 fok között alakul.
A MÁV Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben - közölte a társaság az MTI-vel kedden. A közlemény szerint a vasúttársaság a szakszervezet Munka Törvénykönyvében meghatározott együttműködési kötelezettségének, továbbá rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megsértése, valamint a sztrájkjoggal való…
Tarlós István ahogy eddig, ezután is kész a vitára. Reméljük, Horn Gábor a holnap reggeli tévévita elől már nem futamodik meg úgy, ahogyan a múltkor tette. A kormányzat válságos állapotát jelzi, hogy az SZDSZ a saját koalíciós partnerével riogatja az embereket.
A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának felmentését kéri a Fidesz. A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke kijelentette: miután a nemzetközi sajtóban megjelent, hogy Laborc Sándor KGB Akadémián történt kiképzése aggasztó lehet, előfordulhat, hogy a NATO-tagországok kevésbé osztják majd meg egymással hírszerzési értesüléseiket.
Zavartalan a vasúti közlekedés a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vonalain, de a VDSZSZ által határozatlan időre meghirdetett országos sztrájk miatt továbbra is módosított menetrend érvényes a Sopron-Győr, Sopron-Szombathely és Szombathely-Szentgotthárd vonalakon - közölte a társaság az MTI-vel kedden
A MÁV Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben - közölte a társaság az MTI-vel kedden. A közlemény szerint a vasúttársaság a szakszervezet Munka Törvénykönyvében meghatározott együttműködési kötelezettségének, továbbá rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megsértése, valamint a sztrájkjoggal való…
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy még a hatályba lépés előtt vonja vissza azt a rendeletét, amely magáncégek számára is lehetővé tenné a traffipax-ellenőrzést az utakon.
Elfogadja a Volánbusz a MÁV bérleteit az elővárosi járatain - mondta Kadlec István, a Volánbusz Zrt. forgalomirányítási osztályvezetője. Hozzátette: arról még nem született konkrét megállapodás, hogy a Volán megnövekedett kiadásait a MÁV hogyan és mikor téríti meg. A MÁV vonalakon hétfő hajnal óta akadozik a közlekedés, az egyik vasutasszakszervezet sztrájkja miatt.
A rendőrség feladata a következő két-három évben, hogy a korábbi évek változása nyomán kialakult új szervezetet "belakja", megerősítse - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a rendőrség elmúlt évét értékelő és az ez évi feladatokat megszabó értekezleten, kedden Budapesten.
Elsősorban az elővárosi vonalakon emelkedett a Budapesti Közlekedési Zrt. járatait igénybe vevők száma a vasutasok sztrájkja miatt - mondta az MTI-nek kedden a közlekedési vállalat fődiszpécsere.
Az osztrák bőrgyárak termelésének visszafogását sürgeti a környezetvédelmi miniszter a Rába habzásának megállítása érdekében. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság harmadfokú kárelhárítási készültséget rendelt el.
Elsősorban az elővárosi vonalakon emelkedett a Budapesti Közlekedési Zrt. járatait igénybe vevők száma a vasutasok sztrájkja miatt - mondta az MTI-nek kedden a közlekedési vállalat fődiszpécsere.
Rendészeti életpályamodell, több pénz a körzeti megbízottaknak, és új lakások a rendőröknek. Erre tett ígéretet a miniszterelnök az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőinek a főkapitány évértékelését követően.
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy még a hatályba lépés előtt vonja vissza azt a rendeletét, ami magáncégeknek is lehetővé tenné, hogy traffipax-ellenőrzést végezzenek az utakon - mondta Hock Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az SZDSZ népszavazási stratégiájának lényege nem változott: mondjunk nemet a szocializmusra - mondta Kóka János pártelnök a Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel és Magyar Bálint ügyvivővel közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.