Befejeződött a helyi népszavazásról szóló aláírásgyűjtés Medgyesegyházán. A Békés megyei faluban egy tervezett szalmatüzelésű erőmű létesítéséről akarnak népszavazással dönteni. Az aláírásgyűjtő íveket szerdán adták le az önkormányzatnál, a polgármester a lehető legrövidebb időn belül ki akarja tűzni a népszavazás időpontját.
December közepére eldőlt, hogy körülbelül ötvenezer lesz a rendőrség létszáma, miután összevonják a határőrséggel. Ezzel jelentősen megerősödik a közbiztonság és bűnüldözés Magyarországon. A schengeni csatlakozást követően ugyanis az egységes szervezet látja el a közrend védelmét és az idegenrendészeti feladatokat is. Csak az Európai Unió egységes határőrizeti szervezetéhez nem tartozó országok…
A Magyar Rákellenes Liga és az Országos Onkológiai Intézet karöltve szorgalmazza, hogy a májdaganatos betegeket külön májrákcentrumokban kezeljék. Telekes András, az intézet főorvosa az InfoRádiónak elmondta: a májrákos betegek áttétjeinek kezelésére több figyelmet kell fordítani, mert a legtöbb daganatos beteg Magyarországon nem az alapbetegségébe, hanem annak áttétjébe hal bele.
Az MSZP raportőri csoportja szerepet kap a biztosítási reformtörvényhez készülő végrehajtási rendeletek kialakításában - tudta meg lapunk. A jogszabályi kereteket kiegészítő szabályozás elkészítésébe a társadalmi partnereket is be szeretné vonni a koalíció. A szocialista párton belül tartanak ugyan attól, hogy az SZDSZ vezette minisztérium a végrehajtási utasításokkal becsapja őket, de az MSZP…
Több mint tízezer határőr kerül a rendőrséghez január 1-jétől. Csak kevesen, körülbelül 500-an vannak azok, akik nyugdíjaztatásukat kérték. A Határőrség országos parancsnoka szerint a határőrök a jövőben rendőri feladatokat látnak majd el, így akár forgalmat is irányíthatnak, vagy helyszínelhetnek egy bűncselekménynél.
A Liga Szakszervezetek szombati tömegdemonstrációjára mozgósít a Fidesz. Az ellenzéki párt alelnöke, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester automata telefonhívással kéri az embereket arra, vegyenek részt a Gaskó István vezette konföderáció tüntetésén, így tiltakozva a kormány által tervezett egészségbiztosítási reform ellen. A kéretlen hívásokról szóló információnkat megerősítette Váczi János,…
Visszalépett a Magyar Gárda attól, hogy egyenruhás tagjaival képviseltesse magát a Pest megyei Kerepesen tartandó mai fáklyás felvonuláson. A helyi általános iskola diákjainak szülői által szervezett akció eredetileg a helyi roma és nem roma lakosok "békés egymás mellett élését" akarta demonstrálni. A felvonulás átpolitizálódásával, illetve a gyakran szélőséges nézeteket valló Jobbik, az általa…
A tervek szerint az állam a jövőben adóvisszatérítést ad azoknak, akik részecskeszűrővel szerelik fel dízelmeghajtású autóikat, a dízelmotorok ugyanis katalizátor nélkül jelentősen szennyezik a levegőt. A legkárosabbak a városi tömegközlekedésben résztvevő dízelbuszok.
Április végére várható a népszavazás - mondta az InfoRádióban a Fidesz népszavazási kampányfőnöke. Tarlós István szerint a kormány sokáig húzta az időt, hogy minél később lehessen megtartani a referendumot.
A Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága pályázat nélkül nevezne ki három fővárosi színházigazgatót. Demszky Gábor főpolgármester és helyettese, Horváth Csaba tiltakozik ez ellen, és pályázatot írna ki a posztokra. Az eset érdekessége, hogy júniusban két igazgatói kinevezésről már lezajlott egy hasonló vita, csak akkor Bőhm András még a pályáztatás pártján volt, és Horváth Csaba szorgalmazta a…
A Fricz Tamással készült interjúnk második részében a politológus Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc pártján belüli helyzetéről, szerepéről beszél, kifejti véleményét a koalícióról, a jövő politikusairól, a Magyar Gárdáról, és megállapítja, hogy rendszerváltásunk nem volt egyéb, mint egy Gorenje-forradalom.
A médiatörvény és a nemzeti hírügynökségről szóló törvény hiányosságait állapította meg az Állami Számvevőszék csütörtökön közzétett jelentésében, amelyben a közszolgálati feladatok és a végrehajtáshoz szükséges források meghatározását sürgetik.
A Fidesz magasan vezet az MSZP előtt - derül ki a Gallup legutóbbi közvélemény-kutatásának adataiból, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez. A felmérés szerint a pártot választók között a legnagyobb ellenzéki pártra 66 százalék, míg az MSZP-re 23 százalék adná a voksát.
Akadozik a vezetékes vízszolgáltatás Hollóházán, a zempléni településen jószerivel alig folyik víz a csapokból - tudta meg az MTI Koleszár Sándor polgármestertől csütörtökön.
Az Egyesült Államok Európába tervezett rakétavédelmi rendszere nem Oroszország ellen irányul, az észak-koreai és iráni fenyegetés miatt van szükség a kiépítésére - ismételte meg Washington álláspontját John C. Rodd fegyverzetellenőrzésért és a nemzetközi biztonságért felelős megbízott államtitkár Budapesten.
Válságstábot hívtak össze a Főpolgármesteri Hivatalban a 4-es metró építésének csúszása miatt - írta pénteken a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a Fővám téri állomás több hónapos késésben lévő építését a BKV fel akarta gyorsítani, a munkálatok kivitelezője, a Hídépítő azonban a feszített ütemtervet nem akarja végrehajtani, és felvetette, hogy kiszáll a metróépítésből.
A Liga Szakszervezetek szombati tömegdemonstrációjára mozgósít a Fidesz. Az ellenzéki párt alelnöke, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester automata telefonhívással kéri az embereket arra, hogy vegyenek részt a Gaskó István vezette konföderáció tüntetésén, így tiltakozva a kormány által tervezett egészségbiztosítási reform ellen - írta pénteki számában a Népszava.
Veszprém megyében pénteken reggelre mintegy öt-hat centiméternyi hó esett, Nagyvázsonynál és Herendnél balesetek miatt több kilométer hosszon torlódnak a járművek.
A szolidaritás jogelvei a közösség tagjait összekötik. Az egymásért felelős gondolkodás és gondoskodás érvényesülése révén a társadalmat alakítják és összetartják.
Veszprém megyében pénteken reggelre mintegy öt-hat centiméternyi hó esett, Nagyvázsonynál és Herendnél balesetek miatt több kilométer hosszon torlódnak a járművek - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. győri központi ügyelete az MTI-t.
Kétórás munkabeszüntetést hirdetett hétfőre a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) helyi szervezete. Ezt a gyógyintézet MOSZ-szervezetének vezetője közölte pénteken az MTI-vel.
A nyilvánosság kizárásával, az MSZP választmánya előtt mondja el éves értékelő beszédét szombaton Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - így értesült a Népszabadság. A kormányfő a lap szerint "befogadó, empatikus beszéddel készül", megpróbálja majd megnyugtatni párttársait, és biztosan szól az ellenzék népszavazási kezdeményezéséről is.
Nem fogja álláspontja megváltoztatására kényszeríteni a kormányt a december 17-re hirdetett sztrájk - vélték az MTI-nek nyilatkozó politológusok. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting szakértője, Juhász Attila, a Political Capital elemzője és Kiszelly Zoltán politológus egyetértett abban, hogy az egészségügyi reform alakulását nem fogja megváltoztatni a sztrájk, a munkabeszüntetésnek nem lesz…
Nem fogja álláspontja megváltoztatására kényszeríteni a kormányt a december 17-re hirdetett sztrájk - vélték az MTI-nek nyilatkozó politológusok.Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting szakértője, Juhász Attila, a Political Capital elemzője és Kiszelly Zoltán politológus egyetértett abban, hogy az egészségügyi reform alakulását nem fogja megváltoztatni a sztrájk.
A szervezők szerint a békés egymás mellett élésért, a kisebbségi önkormányzatok szerint a helyi cigányság ellen tüntetnek péntek este a Pest megyei Kerepesen a helyi iskola szülői munkaközösségének tagjai. Franka Tibor polgármester szerint nem cigányellenes demonstráció készülődik, a kerepesi romáknak nem kell félniük.
Kamionok akadtak el a lefagyott úton a Bakonyban, ezért járhatatlan a 82-es főút. Egyelőre a sószórók sem tudnak közlekedni. A szakemberek Veszprém felé a 83-as főutat ajánlják.
A Fidesz szerint tragikomédia, ami a négyes metró beruházása körül zajlik, mert ismét határidőcsúszásokra és a költségek növekedésére lehet számítani - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi szakpolitikusa.
Újra megindult a teherautó-forgalom a 6-os főút Bonyhád és Pécsvárad közötti szakaszán, ahol korábban a közútkezelő megtiltotta a nehéz járműveknek, hogy a lefagyott úttestre rámenjenek. A havazás közben elállt Baranya megyében, ahol hajnalban 1-2 centiméteres hó hullott.
A Volán-társaságokat lefedő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) 2008 végéig nem szervez sztrájkot azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a munkáltató hatáskörébe tartoznak, erről megállapodást írt alá az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, valamint a szakmai szakszervezet a kormányzat képviselőjével.
Határozatban tiltakozik Békéscsaba közgyűlése a Körös Volán vezérigazgatójának tervezett menesztése ellen. Erről csütörtökön döntött a képviselő-testület - jelentette be pénteki sjatótájékoztatóján Vantara Gyula Békéscsaba polgármestere.
Tragikomédiának tartja a Fidesz azt, ami a 4-es metró beurházása körül zajlik. Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi képviselője szerint Demszky Gábor főpolgármester és helyettese Hagyó Miklós "szerencsétlenkedése" a 4-es metró építésével kapcsolatban nevetésre adhatna okot, az viszont szomorú, hogy mindez a lakosság adóforintjaiból történik.
Egyre gyakrabban kerülnek elő olyan dokumentumok, amelyek meglepő információkkal szolgálnak a mai közszereplők, és családtagjaik múltjáról. Többek közt, hogy id. Pokorni besúgott, Medgyessy pedig D209-esként titkosszolgálta a hatalmat. Nemrég Gyurcsány édesapjáról derült ki, hogy köztörvényesként kasztlizták be. A politológust kérdeztük.
A kisföldalatti Mexikói úti végállomásához tervezett bevásárlóközpont felépítése ellen tiltakoznak zuglói civil szervezetek. A civilek azért nem értenek egyet a pláza építésével, mert az felére csökkentené a most ott lévő őrzött parkoló férőhelyeit.
Részleges szesztilalmat vezet be Erzsébetváros - erről határozott pénteken a kerület képviselőtestülete. A döntés értelmében április és október között tilos lesz szeszesitalt árusítani este 11 és reggel 6 óra között a vegyesboltokban. Az a tulajdonos, aki megszegi a szabályt akár 50 ezer forintos bírságra is számíthat.
A szegedi kerékpárosok nehéz helyzetére kívánják fölhívni a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub szegedi alapszervezetének tagjai, akik péntek reggeltől estig a Tisza-parti város polgármesteri hivatala körül kerekeznek.
Lakos Imre, a XI. kerület liberális alpolgármestere az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként indul a kerületben az időközi parlamenti választáson. Az SZDSZ-es politikus összegyűjtötte a kívánt számú ajánlószelvényt, melyek hitelesítése is rendben lezajlott.
Több zalai útszakaszon, a 7-es főúton, a 74-esen és a 75-ösön is szinte teljesen leállt a közlekedés a pénteken reggel kezdődött havazás és erős szél következtében árokba csúszott, elakadt kamionok és személyautók miatt.
A Volán-társaságokat lefedő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) 2008 végéig nem szervez sztrájkot azokban a kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a munkáltató hatáskörébe tartoznak, erről megállapodást írt alá az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, valamint a szakmai szakszervezet a kormányzat képviselőjével pénteken.
Együttműködési megállapodást írt alá Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Vass László, a Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) rektora pénteken Budapesten; a főiskola elsősorban a kommunikációs feladatok ellátásában nyújt majd segítséget a humanitárius szervezetnek.
Megállapodott a Volán-társaságoknál működő legnagyobb érdekképviselet, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a kormány nevében eljáró Szociális és Munkaügyi Minisztériummal: hatályon kívül helyezik azt a tíz éves jogszabályt, amelyik járműtípushoz kötötte a nyugdíjba menő autóbuszvezetők korkedvezményének megadását.
Helyreállt péntek hajnalra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházán a vízszolgáltatás, miután sikerült elhárítani a meghibásodást a hegyközi ivóvízrendszerben - közölte az MTI-vel a terület vízellátásáért felelős Zemplén Vízmű Kft. igazgatója.
Megállapodott a Volán-társaságoknál működő legnagyobb érdekképviselet, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a kormány nevében eljáró Szociális és Munkaügyi Minisztériummal: hatályon kívül helyezik azt a tízéves jogszabályt, amelyik járműtípushoz kötötte a nyugdíjba menő autóbuszvezetők korkedvezményének megadását.
Kizárható, hogy ittasan, vagy bódult állapotban vezetett volna a posztjáról időközben lemondott XXII. kerületi rendőrkapitány, aki kedden halálra gázolt egy gyalogost - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t azt követően, hogy elkészült az erről szóló szakértői vélemény.
A Fidesz szerint tragikomédia, ami a négyes metró beruházása körül zajlik, mert ismét határidőcsúszásokra és a költségek növekedésére lehet számítani - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján.
Az Emberi Jogok Napja alkalmából az igazságügyi és rendészeti miniszter Emberi Jogokért Emlékplakett kitüntetéseket adományozott. 2007-ben kilenc személy részesült a tárca által alapított elismerésben. A kitüntetéseket Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között adta át.