Lakástűzben életét vesztette két személy kedd este a budapesti XVII. kerületi Napkelet utcában - erősítette meg a tűzoltóság ügyeletese az MTI értesülését. Az ügyeletes elmondta, hogy egy háromlakásos épület egyik lakása gyulladt ki.
Pettkó András (MDF) beszélt a legtöbbet, és ő szólalt fel a legtöbbször is idén az Országgyűlésben - derül ki a parlamenti adatokból. Az ellenzéki képviselő 237 alkalommal, összesen majdnem 13 órát beszélt. A felszólalások számát tekintve 173-mal őt követi Gőgös Zoltán (MSZP) agrár-államtitkár és 153-mal Csizmár Gábor (MSZP), a szociális és munkaügyi tárca államtitkára.
Emléktáblát helyeznek el Szabó Sándor színművész halálának 10. évfordulója alkalmából január 3-án Budapesten, egykori lakóhelyén, az V. kerületi Régiposta utca 5. számú ház falán - tájékoztatta a Vígszínház az MTI-t.
Januártól csak pályázaton megfelelt jelentkezőkkel lehet betölteni a közalkalmazotti álláshelyeket. A legalacsonyabb, "A" fizetési osztály első fokozatához rendelt bér 69 ezer forint 2008-tól.
Tizenkétezer lakás maradt meleg nélkül szerda kora reggel Miskolcon, miután eltörött egy ötszáz milliméter átmérőjű vezeték - erősítette meg az MTI információját Korozs András, a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő)Kft. igazgatója.
Szerda reggelig sehol sem okoztak tüzet a karácsonyfák, mindössze két adventi koszorú kapott lángra, ezeket a tulajdonosaik még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Tizenkétezer lakás maradt meleg nélkül szerda kora reggel Miskolcon, miután eltörött egy ötszáz milliméter átmérőjű vezeték - erősítette meg az MTI információját Korozs András, a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő)Kft. igazgatója.
A 2008-as esztendő legyen a tolerancia éve, mivel a szavakban és tettekben megnyilvánuló erőszak megmérgezi a társadalmi együttélést, ami a bíróságok számára is egyre komolyabb kihívást jelent - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke az elmúlt évet értékelve az MTI-nek.
A 2008-as esztendő legyen a tolerancia éve, mivel a szavakban és tettekben megnyilvánuló erőszak megmérgezi a társadalmi együttélést, ami a bíróságok számára is egyre komolyabb kihívást jelent - mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöke az elmúlt évet értékelve.
A 2008-as esztendő legyen a tolerancia éve, mivel a szavakban és tettekben megnyilvánuló erőszak megmérgezi a társadalmi együttélést, ami a bíróságok számára is egyre komolyabb kihívást jelent - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke az elmúlt évet értékelve az MTI-nek.
A fűtési időszakban évente 20-25 esetben riasztják a tűzoltókat szén-monoxid mérgezés miatt. A baleseteket a nem megfelelően karbantartott vagy rosszul bekötött gázkazánok, és az elégtelen szellőzés okozzák. Kedden például hét embert kellett kórházba szállítani Nyíregyházán szén-monoxid mérgezés gyanúja miatt.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke szerint a rossz gazdasági helyzet miatt jóval több kérelem érkezett, de a támogatók nem tudnak annyit segíteni, mint korábban. Edvi Péter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az államtól nem kérnek segítséget.
Újabb száz ingatlan ingyenes átadásáról döntött önkormányzatok számára idei utolsó ülésén a kormány - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel szerdán.Elmondta: az ingatlanok becsült forgalmi értéke 9,7 milliárd forint, összterülete 604 hektár, és ezek átadása 38 településnek jelent segítséget.
Egy ember meghalt, egy másik füstmérgezést szenvedett egy szentendrei családi házban kitört tűzben - tájékoztatta katasztrófavédelem szóvivője szerdán az MTI-t.
Bár az elmúlt napokhoz képest javult a légszennyezettség, továbbra is drámai a helyzet - derül ki a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium adataiból.
Kiemelkedő bűncselekmények, halálos balesetek nélkül telt eddig a karácsony Budapesten - mondta Barta László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek.
Várhatóan csak az esti órákra áll helyre a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, ahol a reggeli órákban mintegy 12 ezer lakás maradt fűtés nélkül - tájékoztatta a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő)Kft. az MTI-t szerdán délután.
Kilencven helyett csak 60-nal vagy annál is lassabban lehet közlekedni évek óta a Békés megyei Medgyesegyháza környékén a rossz útburkolat miatt. Magyarországon összesen 1275 kilométernyi közúthálózaton lassítják táblák a forgalmat a rossz útburkolat miatt. Ahhoz, hogy a táblák eltűnjenek és a teljes közúthálózatot felújítsák, ezer milliárd forintra lenne szükség.
Rendőrök figyelmeztetik az embereket a korcsolyázás veszélyeire a Velencei-tó több partján - közölte az MTI-vel szerdán a rendőrség.A tó befagyott ugyan, de a jégréteg még nem biztonságos, ezért veszélyes a korcsolyázás.
Korrigált a vízitdíjfizetés szabályain a kormány, Horn Gyula nem kaphatott kitüntetést a születésnapján, a hónap közepén sosem látott hőségtől szenvedett az ország. Egyebek mellett ezek voltak a 2007 júliusának legfontosabb eseményei.
Újabb 10 centi hó hullott a dél-dunántúli régióra kedden éjszaka. Szerdán már 100 munkagép dolgozott folyamatoan az utakon. Eddig csaknem 2000 tonna sót szórtak ki a munkagépek. De még így is vannak úgynevezett fehér útszakaszok az alsóbbrendű utakon.
Folyamatosan kapcsolja vissza a távfűtési rendszerbe a lakásokat Miskolcon a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft., de lesznek jócskán olyan otthonok, amelyekben csak az éjféli órákban lesz érezhető a meleg - tájékoztatta Korozs András a társaság igazgatója az MTI-t szerdán este.
Újabb száz ingatlant ad át az állam ingyen az önkormányzatoknak. Eddig csaknem 500 esethez riasztották a tűzoltókat a karácsonyi ünnepek alatt. Indonéziában imákkal és katasztrófavédelmi gyakorlattal emlékeztek a három évvel ezelőtti szökőárra. A nap legfontosabb hírei december 26-án, szerdán,
A biztosítók a jövő évtől 1,5 milliárd forintig kötelesek megfizetni a személyi sérülés miatti károkat, mivel változnak a gépjármű kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó szabályok. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője szerint például egy buszbaleset esetén lehet szükség ilyen mértékű kártérítésre. A kormány júliusban döntött a változtatásról.
2008 január elsejétől változik a kétütemű autókra vonatkozó szabályozás. Ezek az autók csak akkor kaphatják meg a következő zöldkártyát, ha a szigorúbb környezetvédelmi előírásokat be tudják tartani. A Trabant-Wartburg Klub szerint azonban 2012-ig újra haladékot kapnak az autósok.
Január elsejétől az ügyeleti idő is munkaidőnek számít. A napi- illetve heti munkaidő nem változik, így maximum heti 48 órát lehet ügyeletben és munkával tölteni.
A karácsonyi ünnepek után a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. elszállítja a fenyőfákat. A fővárosiaktól azonban azt kérik, hogy a karácsonyfákat ne az úttestre vagy a parkokba dobják, hanem a hulladéktárolók, kukaedények mellé helyezzék - mondta a Független Hírügynökségnek Horváth László, az FKF Zrt. helyettes szóvivője.
Hasnyálmirigy-gyulladás, epegörcs, puffadás. Bár sokan tudják, mit okozhat a karácsonyi torkosság, a legtöbben mégse tudnak ellenállni a finom falatoknak. Bár a töltött káposzta és a rántott hal a legnehezebb ételek ilyenkor, a legnagyobb gondot a sütemények okozzák. Alkohol miatt viszont csak a karácsony előtti partik miatt kerültek sokan kórházba - számolt be az RTL Klub Híradója.