2007. november 28. szerda

nov. 28
5:25
Fábry Göncz Árpádot vádolja (Alternatív Energia)
Minden alapot nélkülöző kijelentéseket tett Fábry Sándor múlt csütörtökön. Az Értünk Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nyilvánosságról szóló konferenciájáról Csontos János számolt be publicisztikájában a Magyar Nemzetben. Kifejtette, az igazságot Fábry mondta ki: "(...) sorolta a politika szőnyeg alá söpört titkait, pedig kit ne érdekelt volna, hogy Bibóra dolgozott-e Göncz Árpád,…
nov. 28
5:30
MSZP-s politikus: az SZDSZ hazudik (Alternatív Energia)
Kormányzati stílusváltást sürgetnek az MSZP vezető politikusai. Úgy érzik, hogy a csatázó kedvből vissza kellene venni, szerintük nem újabb kezdeményezésekre, hanem a régiek menedzselésére van szükség. Nem akarnak kormányfőváltást, de Gyurcsány Ferenc pártelnökkel is érzékeltették, a jelenlegi politika nem folytatható tovább.
nov. 28
5:40
A nagy vasutas-szakszervezetek többsége aligha sztrájkol 17-én (Alternatív Energia)
Noha a Liga Szakszervezetek céljaival egyetértenek a nagy érdekképviseleti konföderációk, többségük nem csatlakozik a Gaskó István elnök által meghirdetett december 17-i határozatlan idejű sztrájkhoz. Ők inkább tárgyalásos úton szeretnék rávenni a kormányt, hogy változtasson a nyugdíj és az egészségbiztosítás területén tervezett intézkedésein. Gaskó szerint a Liga legalább erőt demonstrál. (Képünk…
nov. 28
6:14
Újra zavartalan a vasúti forgalom Szajol és Szolnok között (Infostart)
Újra zavartalan a vasúti forgalom Szajol és Szolnok között, ahol rövid ideig csak egy pályán haladtak a vonatok egy szerda reggeli baleset miatt - közölte a Mávinform ügyeletese.
nov. 28
7:02
Ismét karácsonyi rendezvények a Vörösmarty téren (Infostart)
Csütörtökön kezdődik a december 24-ig tartó Budapesti Karácsony rendezvénysorozat a Vörösmarty téren. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az eseményt legutóbb egy neves amerikai turisztikai szaklap az első 10 karácsonyi rendezvény közé sorolta.
nov. 28
7:04
Módosultak a kormány-döntéssel megítélt beruházási támogatások szabályai (Alternatív Energia)
Néhány kisebb szabályt - így például a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozót - módosít a gazdasági és közlekedési miniszter a kormány egyedi döntésével megítélhető támogatások szabályait tartalmazó rendeletében - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
nov. 28
7:13
Adakozás a gyermekbénulás ellen (HírExtra)
Kétszázmillió dollárral támogatja a gyermekbénulás elleni küzdelmet a Bill és Melinda Gates Alapítvány, valamint a Rotary International. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) felhívást intézett a súlyos gyermekbetegség teljes kiirtása érdekében indított kampánya támogatására.
nov. 28
7:26
Gyurcsány pótolhatatlannak tartja magát (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt jósolta a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, hogy az ő vezetésével indul neki a 2010-es parlamenti választásnak a Magyar Szocialista Párt, mert "nincs, aki elfogadhatóan pótolni tudná".
nov. 28
7:31
Veszélyben a Gripen-program (Alternatív Energia)
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja - közölte szerdai számában a Magyar Nemzet.
nov. 28
7:33
Minden ötödik szavazó esetleg új pártra szavazna (Alternatív Energia)
Valamivel több mint minden ötödik szavazó elképzelhetőnek tartja, hogy a következő választáson egy újonnan alakult pártra szavazzon, de közülük csak keveseknek van elképzelésük arról, milyen is lenne a kívánatos párt - ezt állapította meg a Medián legfrissebb kutatása, amelynek eredményét a Népszabadság tette közzé szerdán.
nov. 28
7:33
Üzemanyaghiány miatt alig repülhetnek a Gripenek (Infostart)
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint a problémát az okozza, hogy az üzemanyag-mennyiség kiszabásánál nem a tervezett repülések igényét veszik alapul, hanem azt, hogy általánosságban mennyit szán az…
nov. 28
7:37
Döntés a 4-es metró uniós támogatásának pályázatairól (HírExtra)
A kormány várhatóan december első felében dönt azokról a jogszabály-módosításokról, amelyek alapján véglegesíthetők a 4-es metró uniós támogatásának pályázati dokumentumai - rögzíti a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes irodájának kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye.
nov. 28
7:55
Csak Pálinkás jelent meg, de ő sem szavazott (HírExtra)
Támogatta Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszterré kinevezését az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának kormánypárti többsége kedd esti ülésén; az ellenzék részéről csak Pálinkás József (Fidesz) jelent meg, de ő sem szavazott.
nov. 28
8:00
57 társasház fűtetlen Budapesten (HírExtra)
57 társasházban nincs gáz Budapesten - tudta meg az RTL Klub Híradója. A házakban futó csövek balesetveszélyesek ugyanis, ezért zárták el a gázt, hiába van éjszaka mínusz 4-5 fok. A gázművek csak akkor kapcsolja vissza a gázt a házakban, ha a csöveket kijavították.
nov. 28
8:04
Elzárták a gázt 57 budapesti társasházban, hetekig fagyoskodnak a lakók (Infostart)
57 budapesti társasházban zárta el a gázt a Fővárosi Gázművek - közölte a társaság hálózati igazgatója. Csallóközi Zoltán az InfoRádióban elmondta: azért kellett megszüntetni a szolgáltatást, mert a házakban lévő csövek balesetveszélyesek.
nov. 28
8:27
Veszélyben a Gripenek (HírExtra)
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja. Miközben a kormány képtelen ellátni a gépek üzemeltetésében rá háruló viszonylag egyszerű feladatot, igyekszik fenntartani a korrupció gyanúját a svéd Gripenek beszerzése körül.
nov. 28
8:34
Megvitatják a törvénymódosításokat (HírExtra)
Az Országgyűlés ma megvitatja a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék bevezetésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot.
nov. 28
8:53
ÖNP: Senki se menjen el szavazni (HírExtra)
A Magyar Köztársaság mindenkori törvényhozása és pártjai 17 éve azt hazudják a nemzetnek, hogy csökkentik az Országgyűlés létszámát, nem csalják el a választást, egyúttal mentesítik a költségvetést a horribilis választási költségektől - vallja az ÖNP.
nov. 28
9:04
Jó a viszony a két ország között (HírExtra)
Ausztria és Magyarország viszonya kifejezetten jó, a kétoldalú kapcsolatok "sugárzóan kék" egét még alkalmi viták sem tudják tartósan beárnyékolni - értékelte a helyzetet a két ország kormányának csütörtökön tartandó együttes ülése előtt Ausztria budapesti nagykövete.
nov. 28
9:28
Petíció a kémiaórákért (Infostart)
Néhány nap alatt csaknem kétezren írták alá azt a petíciót, amelyet a kémiaórák számának tervezett csökkentése ellen fogalmazott meg az ELTE Kémiai Intézete. A szaktárca szerint a kerettantervi rendelet tervezete nem kötelező az iskolák számára.
nov. 28
9:30
Új pártra szavaznának (HírExtra)
Valamivel több mint minden ötödik szavazó elképzelhetőnek tartja, hogy a következő választáson egy újonnan alakult pártra szavazzon, de közülük csak keveseknek van elképzelésük arról, milyen is lenne a kívánatos párt - ezt állapította meg a Medián legfrissebb kutatása, amelynek eredményét a Népszabadság tette közzé szerdán.
nov. 28
9:41
Új stílust akar az MSZP (HírExtra)
Kormányzati stílusváltást sürgetnek az MSZP vezető politikusai: úgy érzik, hogy a csatázó kedvből vissza kellene venni, szerintük nem újabb kezdeményezésekre, hanem a régiek menedzselésére van szükség - közölte szerdai számában a Népszava.
nov. 28
9:53
Újra zavartalan a vasúti forgalom Szajol és Szolnok között (Alternatív Energia)
Újra zavartalan a vasúti forgalom Szajol és Szolnok között, ahol rövid ideig csak egy pályán haladtak a vonatok egy szerda reggeli baleset miatt - közölte a Mávinform ügyeletese.
nov. 28
10:10
Jön a nosztalgia Pannónia? (HírExtra)
A tervek szerint jövőre piacra kerülhet a nosztalgia Pannónia, a motort Várpalotán gyártja majd a Magyar Motorkerékpár Fejlesztő Kft., amelyben az önkormányzat is tulajdonos - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
nov. 28
10:18
Több a mentés (HírExtra)
Az elmúlt 24 órában a szokásos napi átlaghoz képest másfélszer több műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat, elsősorban a csúszós utakon történt balesetek helyszínére - közölte az MTI érdeklődésére az országos katasztrófavédelmi szóvivő szerda reggel.
nov. 28
10:30
MDF: Nem szabad elkapkodni (HírExtra)
A Magyar Demokrata Fórum számára érthetetlen, hogy a kormányzat miért akarja kutyafuttában megtárgyaltatni az élettársi kapcsolatról szóló javaslatát, hiszen az – hasonlóan az új Ptk-hoz– csak 2009-ben lépne hatályra. Az MDF szerint az élettársi kapcsolat szabályozása olyan kérdés, amelyet a törvényhozásnak alaposan meg kell vitatnia.
nov. 28
10:42
Burgenlandi magyarokat kutat (HírExtra)
Burgenlandi magyar életsorsokat kutat évek óta Molnár Csilla, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek pedagógiai karának adjunktusa. A levéltárak anyagából, a riportok sokaságából egy szociológiai mű kiadását tervezi.
nov. 28
11:03
HM: Nincs veszély (HírExtra)
A Gripen repülőgépek kiszolgálása zavartalan. A repülőgép-vezetők kiképzése, a kiképzési programnak megfelelően, zavartalanul folyik. Teljesen valótlan az az állítás, hogy bármilyen üzemanyag-ellátási probléma veszélyeztetné a Gripen repülőgépeken folyó kiképzést és a pilóták felkészítését. Így reagált a honvédelmi tárca a Magyar Nemzet szerda reggel megjelent cikkére.
nov. 28
11:06
Sztrájkkép csata előtt (HírExtra)
A novemberi, Liga által kezdeményezett szakszervezeti sztrájk megismétlését ígéri Gaskó István. A december 17-én elsősorban az egészségbiztosítás átalakítása ellen akarnak tiltakozni. Méghozzá határozatlan idejű sztrájkkal. De mit is jelent ez? S mik a szakszervezet céljai? Gaskó István avatott be minket a kulisszatitkokba.
nov. 28
11:09
"Gyurcsány Ferenc defenzívába került reformprogramjával" (Infostart)
A magyar miniszterelnök szorongatott helyzetben címmel közölt szerdán írást a magyarországi belpolitikai helyzetről a Der Standard című osztrák újság. A liberális napilap felvezetőjében megállapította, hogy a csökkenő népszerűségi mutatók, a szakszervezek munkabeszüntetési tervei és a szocialista párton belüli ellenállás jelzi: Gyurcsány Ferenc kormányfő defenzívába került reformprogramjával.
nov. 28
11:27
Újra jár a gőzös! (HírExtra)
Újra zavartalan a vasúti forgalom Szajol és Szolnok között, ahol rövid ideig csak egy pályán haladtak a vonatok egy szerda reggeli baleset miatt - közölte a Mávinform ügyeletese. Both Ferenc elmondta, kisebb késésekre még számíthatnak az utasok, de várhatóan a délelőtt folyamán helyreáll a forgalom.
nov. 28
11:29
Elektronikus tanfolyam (HírExtra)
A XI. kerületi Önkormányzat támogatásával az elektronikus bankolás, vásárlás és ügyintézés alapjait sajátítják el az E-ügyintézés, e-kormányzati szolgáltatások tanfolyam első tanulói a Budapesti Művelődési Központban.
nov. 28
12:00
Közleményt adott ki az OVB elnöke (HírExtra)
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szerint az Országos Választási Bizottság a népszavazási kezdeményezés benyújtásától számított 45 napon belül köteles az aláírások hitelességét ellenőrizni.
nov. 28
12:13
Csak korlátozottan léphet életbe az objektív felelősség (Infostart)
Valószínűleg nem büntetik meg a jövőben a gépjármű üzembentartóját, ha hitelt érdemlően bizonyítható, hogy az autójával valaki más követett el szabálysértést - mondta el az InfoRádiónak az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos. Az objektív felelősség bevezetését korábban több alkotmányjogász is támadta.
nov. 28
12:13
Törvényjavaslat a katonák jogállásáról (HírExtra)
A törvényjavaslat elsődlegesen a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény megfogalmazásainak pontosítását és a szabályozási rendszer rugalmasabbá tételét célozza.
nov. 28
12:22
Gyurcsány az EU-val szemben kiállt Oroszország mellett (HírExtra)
A kioktatás helyett megértésre épülő párbeszédet kell folytatnia az Európai Uniónak Oroszországgal, az EU-nak stratégiai együttműködést kell kialakítania a keleti szomszéddal - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Budapesten, a Világpolitikai Fórumon elmondott beszédében.
nov. 28
12:29
Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről Kóka János javára (Infostart)
Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről Kóka János pártelnök javára. Ezt a liberális politikus maga mondta el az MTI-nek szerdán.
nov. 28
12:31
Sarkozy: elfogadhatatlanok a zavargások (HírExtra)
Elfogadhatatlanoknak nevezte a három napja tartó párizsi zavargásokat Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán, és ragaszkodott ahhoz, hogy bíróság elé kerüljenek azok a tüntetők, akik rálőttek a rendőrökre.
nov. 28
12:33
Gyurcsány találkozik az OMV vezérigazgatójával (Alternatív Energia)
Kölcsönös egyeztetés és megállapodás eredményeként az osztrák kancellár fogadta a Mol Rt. vezérigazgatóját, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig szerdán találkozik az OMV vezérigazgatójával, Wolfgang Ruttenstorferrel - közölte az MTI érdeklődésére Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán.
nov. 28
12:34
Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (HírExtra)
Két héten belül elkezdődik a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) koalíciós egyeztetése - mondta el Sarkady Ildikó kormánybiztos egy szerdai budapesti tanácskozáson. Mint mondta, a digitális átállásról szóló törvény után "a tartalom és forma egységének megteremtése" lesz az újraszabályozás második pillére.
nov. 28
12:44
Új rendőrkapitányok Hevesben (Alternatív Energia)
Kiss Gábor vezeti december 1-től a hatvani rendőrkapitányságot; az alezredes eddig a gyöngyösi kapitányságot irányította - tájékoztatta szerdán az MTI-t a rendőrség. A vezetőváltásra azt követően kerül sor, hogy a hatvani kapitányt, Sára Péter ezredest, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatójává nevezték ki, miután elődje nyugdíjba vonult - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság…
nov. 28
12:49
OVB: nem szükséges a rendkívüli ülés (HírExtra)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjainak többsége úgy ítéli meg, hogy jelenleg semmilyen törvényi előírás nem teszi szükségessé rendkívüli ülés összehívását - közölte a testület elnöke szerdán az MTI-vel.
nov. 28
12:49
Három ponttal emelkedik minden szabálysértés "ára" (Infostart)
Egységesen három ponttal emelkedik a közúti közlekedésben a szabályszegésekhez rendelt pontok száma - mondta Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerdán az Országgyűlésben. szabálysértésekről szóló törvényjavaslat megemeli a helyszíni bírság alsó és felső határát is.
nov. 28
12:49
HM: nincs veszélyben a Gripen-program (Alternatív Energia)
Zavartalan a Gripen vadászrepülőgépek üzemanyag-ellátása, valamint a pilóták kiképzése - közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főosztálya az MTI-vel szerdán.
nov. 28
12:55
Az egészségügyi bizottság leszavazta a vizitdíj eltörlését (Infostart)
Leszavazta a vizitdíj és a kórházi napidíj 2008-tól történő eltörlésére irányuló szocialista módosító javaslatot az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága szerdai ülésén; a Fidesz és a KDNP képviselői a díjak eltörlése mellett voksoltak.
nov. 28
13:01
Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről (Alternatív Energia)
Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről Kóka János pártelnök javára. Ezt a liberális politikus maga mondta el az MTI-nek szerdán. Kóka Jánossal áprilisban megbeszélt megállapodásunk értelmében a frakcióvezetői tisztséget átengedem a párt elnökének - mondta Eörsi Mátyás hozzátéve: Kóka János decemberben megválik gazdasági miniszteri tisztségétől, és a szabad demokraták elnöki posztja…
nov. 28
13:04
Felszerelés és Repülési Szakkiállítás (HírExtra)
Megnyitotta kapuit szerdán a C+D Közép-európai Védelmi Felszerelés és Repülési Szakkiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén. Szekeres Imre honvédelmi miniszter megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a C+D a térség egyik legjelentősebb védelmi ipari kiállítása, amelyen idén tíz országból 60 kiállító vesz részt.
nov. 28
13:12
Mégis támogatja Budapest az utcai futóversenyeket (Infostart)
Az egy héttel korábbi álláspontján módosítva, közterület-használati engedélyt adott szerdán a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága a jövő évi kiemelt budapesti utcai futóversenyek lebonyolítására.
nov. 28
13:22
Felkészült a télre a Fővárosi Tűzoltóság (Infostart)
Már felkészült a téli közlekedési viszonyokra a Fővárosi Tűzoltóság, az autók műszaki átvizsgálása megtörtént - mondta az InfoRádió érdeklődésére a tűzoltóság szóvivője. A rádió által megkérdezett igazságügyi gépjárműszakértő szerint a nemzetközi fuvarozásban részt vevő kamionokat is felkészítették a hideg évszakra.
nov. 28
13:25
Új rendőrkapitányok Hevesben (HírExtra)
Kiss Gábor vezeti december 1-től a hatvani rendőrkapitányságot, az alezredes eddig a gyöngyösi kapitányságot irányította. A vezetőváltásra azt követően kerül sor, hogy a hatvani kapitányt, Sára Péter ezredest, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatójává nevezték ki, miután elődje nyugdíjba vonult.

Keresés