A Fővárosi Ügyészség megküldte a bíróságnak Budaházy György lakhelyelhagyási tilalmának megszegésével kapcsolatos iratokat - közölte lapunkkal Morvai Attila. Az ügyészség szóvivője elmondta, miután a rendőrségtől még múlt hónapban megkapták az október 22-én készült felvételeket, azokat továbbították a Fővárosi Bíróságnak. A bíróságtól megtudtuk, tegnap megkapták az ügyészség indítványát.
Felháborodás és demonstrációk az érintett településeken, vasutassztrájk országszerte - azért, hogy esélyt kapjanak azok a mellékvonalak, melyeket decembertől a közlekedési tárca a sorsukra hagyna. A minisztérium szerint ez nem jelenti feltétlenül a 38 vonal megszűnését, mert az önkormányzatok tovább üzemeltethetik azokat. A forráshiányos településeknek erre nincs sok reményük, de legalább…
Színházak, éttermek és szállodák adnak kedvezményt december 20-ig Budapesten a vidékről érkező turistáknak. Már tart a "Budapest vendégül várja Magyarországot" akció.
Várhatóan országszerte 50 helyszínen demonstrálnak a sertéstartók november 15-én. Elképzelhető, hogy a központi rendezvényt a Kossuth téren, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtt tartják. Erről azonban még egyeztetnek a rendőrséggel.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők több mint 20 százaléka tervezi, hogy az idén biztosítót vált - derül ki a GfK Hungária előrejelzéséből.
Véglegesítették és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök asztalára tették az úgynevezett Gripen-bizottság jelentésének nyilvános verzióját - írta a Népszabadság kedden.
A felsőoktatásba tömegesen bekerülő hallgatók legalább 50 százaléka felzárkóztatásra szorul - mondta az InfoRádiónak az ELTE Fizikai Intézetének tanára. Patkós András hozzátette: országszerte dolgoznak a felsőoktatásban tanítók azon, hogy a kiemelten rátermett és a felzárkóztatásra szoruló hallgatók oktatása közötti feszültséget kezeljék.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet ellenőreinek adják ki magukat szélhámosok az ország több pontján - figyelmeztet honlapján a hatóság. A csalók még helyszíni bírságot is be akarnak szedni - mondta az InfoRádiónak a felügyelet elnöke.
Radikálisan meg kell változtatni az életmódunkat, az életfilozófiát, a termelésben és a fogyasztásban egyaránt - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök abban az interjúban, amelyet abból az alkalomból adott a Magyar Távirati Irodának, hogy november 8-10. között harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Tudomány Világfórumát (World Science Forum, WSF).
Ötmillió forintos kártérítést követel annak a kisfiúnak a családja, aki egy pestszentlőrinci majális után vesztette életét, ahol a heves szél felkapott egy ugrálóvárat. A balesetnek több sérültje is volt. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a játékot nem rögzítették megfelelően, ezért következett be a tragédia. Most tízen indítottak pert a főszervező cég és annak alvállalkozója ellen.
A társadalom szinte minden rétegét magunk ellen fordítottuk - nyilatkozta a keddi Népszabadságnak Szili Katalin házelnök, szocialista politikus. Fontos látni, ahhoz, hogy az emberektől áldozatot kérjünk, tudniuk kell, hogy mit, miért és hogyan teszünk. Nem lehet egy sportolót futni küldeni anélkül, hogy megmondjuk neki: milyen hosszú a táv, lesznek-e akadályok vagy sem, sprintelésről vagy…
A férje is elkísérte afganisztáni hivatalos látogatására Horváth Ágnes egészségügyi minisztert - derül ki a Magyar Nemzet írásából. Az útitárs nem fizetett a külföldi látogatásért, igaz, a szervezők azt állítják: utazása nem is jelentett többletköltséget.
Menü 410-ért? Gyümölcsleves 160-ért? Hawaii csirke 550-ért? Ilyen árfekvéssel aligha találkozhat odakint egy átlagember. Más viszont a helyzet a parlament frissen megnyílt, új étterembüféjében - írta kedden a Blikk.
November közepére készül el a végleges vasúti menetrend - közölte az InfoRádió megkeresésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium sajtóosztálya. A tárca írásos válaszában nem részletezte, hogy a szilvásváradi vasútvonalat miért zárják be, hasonlóan 37 másik pályaszakaszhoz.
A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint úgy kell módosítani a gyülekezési törvényt, hogy a be nem jelentett spontán tüntetéseket ne kelljen azonnal feloszlatnia a rendőrségnek.
Sajnálatának adott hangot az SZDSZ amiatt, hogy az MSZP-frakció hétfőn az adótörvények parlamenti szavazásánál többször a Fidesszel, a kormány ellenében, "egyes javaslatoknál a koalíciós megállapodást megsértve foglalt állást".
"Trópus a télben" - ez lesz a Füvészkert szezonzáró rendezvényének a jelmondata. November 9. és 11. között a látogatók trópusi gyümölcsöket kóstolhatnak és vásárolhatnak, a gyerekek versenyezhetnek kókuszdióért, illetve növény- és gyümölcsfelismerő játékon mérhetik össze tudásukat. Az ELTE Botanikus Kertjének igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy olyan programokat próbálnak szervezni,…
Természetesen miniszterelnökünk nem francia, kedvenc vitapartneréről pedig csak három év múlva fog kiderülni, hogy nyertes-e; mindössze a két politikus keresztneve jelenti a fentieket. Az alábbi összeállításból megtudhatjuk, mire determinálja a honatyákat utónevük; illetve, hogy egyáltalán áll-e rájuk a nomen est omen.
A csádi belügyminiszter szerint "sértés lenne" az afrikai országgal szemben, ha a Zoé Bárkája szervezet gyermekrablással vádolt tagjait Franciaországban állítanák bíróság elé.
Budapesten több barlang is veszélybe kerülhet a fölöttük - gyakran engedély nélkül zajló - építkezések miatt. A Szemlő-hegyi barlang bejárata nemrég beomlott. Adamkó Péter barlangász szerint a Malom-tó melletti és az úgynevezett Diplomata lakótelep alatti barlangrendszer esetében hasonlóan rossz a helyzet, pedig mindhárom fokozott védelem alatt áll.
A várakozásokkal ellentétben a Fidesz és a KDNP szavazatainak köszönhetően mégsem lehet majd 2009-ben választani a területalapú és az értékalapú ingatlanadó között, hanem - az MSZP frakció álláspontjával ellentétben - a Fidesz a kormánytagokkal és az SZDSZ-szel közösen megszavazta, hogy bevezethető legyen a csak értékalapú ingatlanadó.
Keddtől szombatig több mint egy tucat vidéki helyszínt keres fel a kormányfő a Falu Hete program keretében, a körút első napján a Pest megyei Tápiógyörgyére és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákócifalvára látogat Gyurcsány Ferenc - jelentette be Budai Bernadett a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
Négy megyében tartanak a következő hetekben árvízvédelmi és polgári védelmi gyakorlatot, melybe a katasztrófavédelem szakemberei a lakosságot is bevonják. Egyebek közt a kitelepítést, gáterősítést fogják kipróbálni.
Megbírságolhatják azokat az ingatlan tulajdonosokat, akik nem takarítják el a házuk előtt felgyűlt falevelet. A közterület-felügyelők folyamatosan járják az utcákat, és ha a járdán túl sok avar van, előbb figyelmeztetnek, majd bírságot szabnak ki.
Miközben idén tovább csökkent a dolgozók munkahelyi elégedettsége, az idei Legjobb Munkahely Felmérés győzteseinél ez épp fordítva van. A nagyvállalatok közül a Market Építő Zrt., míg a kis- és középvállatok kategóriájában a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyert.
A több évtizedes szakmai munkát elismerő Batthyány-Strattman László-díjat kapta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyik 28 éves főosztályvezetője - írja a Magyar Nemzet. A lap állítja, miután a tárcánál érdeklődtek a díjazottról, a minisztérium honlapját megváltoztatták.
A MÁV Start Zrt. 500 millió forint többletbevételt vár a következő két hónapban a fokozott jegyellenőrzéstől - mondta Tömpe István, a MÁV Start Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese kedden.
Felszámolási eljárás indult egy miskolci cég ellen, amely a belvárosban készülő, úgynevezett Széchenyi-negyed építtetője. A felszámolást a kivitelező cég kezdeményezte, mert a kft. nem fizette ki több számláját, írja a lap.
Jövő év elejétől kemény bírságra számíthat az, aki akár egy csikket is eldob a belvárosi utcákon. Az V. kerületi önkormányzat ugyanis az év végéig rendeletet alkot a szemetelők, a koldusok és a hajléktalanok ellen. Erről a kerület polgármestere beszélt az InfoRádióban.
A következő két hétben - a költségvetést módosító javaslatok benyújtásának határidejéig - még háttéregyeztetéseket folytat az SZDSZ arról a csaknem 140 milliárd forintról, amelynek nagyobbik része a kisebbik koalíciós párt szerint felesleges kiadásként szerepel a költségvetésben.
A moldvai csángó magyarok helyzetéről, a magyar nyelv oktatásának elmúlt hét évben elért eredményeiről lesz szó többek között Szili Katalin házelnök és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége vezetői valamint magyarországi civil segítőik mai budapesti megbeszélésén.
Radikálisan meg kell változtatni az életmódunkat, az életfilozófiát, a termelésben és a fogyasztásban egyaránt - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök abban az interjúban, amelyet abból az alkalomból adott a Magyar Távirati Irodának, hogy november 8-10. között harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Tudomány Világfórumát.
Egyetértésre jutott az öt parlamenti párt arról, hogy a közpénzügyi szabályozást és ezen belül az Országgyűlés Költségvetési Hivatalának felállítását az Alkotmányban rögzítik - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a megbeszélés után.
Ma Magyarországon több mint 660 ezer gyermek nevelkedik egyszülős családban, és 400 ezer anya mellett 60 ezer apa is egyedül neveli gyermekét válás vagy megözvegyülés után - mondta az InfoRádiónak az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Véglegesítették és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök asztalára tették az úgynevezett Gripen-bizottság jelentésének nyilvános verzióját. A lap információja szerint a dokumentum alig néhány oldallal rövidebb csak a titkosított verziónál, de kormányközeli forrás szerint a jelentés így sem tartalmaz különösebben új és érdemi információkat.
Liberálisabbá tenné az SZDSZ az Európai Unió által már elfogadott szolgáltatási irányelvet - jelentette be Kóka János pártelnök, miután Budapesten találkozott az uniós jogszabály eredeti tervezetének holland megalkotójával. A 2009-ben életbe lépő jogszabály a közösségen belüli szolgáltatási lehetőségeket szabályozza.
A rendszerváltozás óta még nem fordult elő, hogy orosz állambiztonsági egyetemet végző vezető kerüljön a magyar titkosszolgálatok élére. Nemzetbiztonsági szakértőkre hivatkozva. A kormány a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói tisztségére Laborc Sándort jelölte.
Elsősorban a résznyugdíj és a nyugdíjminimum 2009 utáni megtartásával indokolta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását a szociális és munkaügyi tárca államtitkára.
Akár már 410 forintért is ehetnek egy kétfogásos menüt az országgyűlési képviselők és az Országház dolgozói a 12 év után újra megnyílt parlamenti étteremben. A felújításra az Országgyűlés Hivatala 80 millió forintot költött, az üzemeltető Gála Party Service pedig évi 8 és félmillió forint bérleti díjat fizet.
Menü 410-ért? Gyümölcsleves 160-ért? Hawaii csirke 550-ért? Ilyen árfekvéssel aligha találkozhat „odakint” egy átlagember. Más viszont a helyzet a parlament frissen megnyílt, új étterembüféjében - írta kedden a Blikk.
Az immár négy-öt éve elhagyott martinsalakos házak romjainak elbontását várják a telektulajdonos Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól az érintett észak-hevesi önkormányzatok - adta hírül keddi számában a Heves Megyei Hírlap.
Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő szerint a kormányfő és az MSZP más vezető politikusai is tudtak a kőbányai szocialisták korrupciós pártszervezéséről.
Akkor tudjuk előre mozdítani a reformokat, ha a koalíción belüli egyetértés a parlamentben leadott szavazatokban is megnyilvánul - mondta Kóka János arra reagálva, hogy az MSZP-frakció előző napon kétszer is a kormány és az SZDSZ szándéka ellen szavazott.
Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Gyurcsány Ferenc és az MSZP más vezető politikusai is tudtak a kőbányai szocialisták korrupciós pártszervezéséről. Magyarázata szerint ez csak a jéghegy csúcsa.
Eddig sem volt érdemes rendőrök közelében szabálytalankodni, most azonban már dokumentumokkal bizonyíthatják a járőrök, ha szabálytalanságot tapasztalnak. Az új rendszer a hangot is rögzíti, ezzel a vesztegetéseknek akarja elejét venni a hatóság.
Egyetértésre jutott az öt parlamenti párt képviselője arról, hogy a közpénzügyi szabályozást és ezen belül az Országgyűlés Költségvetési Hivatalának felállítását az Alkotmányban rögzítik - mondta kedden az MTI-nek a tárgyalás után Veres János pénzügyminiszter.
Több év tapasztalata után már egyértelműen kijelenthető, hogy sikeres a Digitális Középiskola; Miskolcon 2003-ban indult meg ez az új - nemzetközi viszonylatban is újszerűnek számító - tanítási módszer a hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára - olvasható a keddi Észak-Magyarországban.
Aktualizálva a választ, könnyen felelhetnénk: a Parlament kapuit döngetik manapság. Ha megvalósulnak a tervek, a politikai pártok kötelező kvótarendszer alapján juttathatnak be kellő számú női politikust a honatyák közé.