2007. november 16. péntek

nov. 16
5:13
Nálunk csak a japánok és a csehek mennek többször orvoshoz (Infostart)
Viszonylag keveset költ az egészségügyre Magyarország, ellenben sokat fordít gyógyszerre - derül ki az OECD felméréséből. A gazdasági szervezet kutatása rámutat arra is: a magyarok gyakran keresik fel orvosukat, csak Japánban és Csehországban van több orvos-beteg találkozó.
nov. 16
5:25
Száz BKV-vonalat érinthet a járatritkítás (Alternatív Energia)
Társadalmi felháborodás már van, a társadalmi vita még csak most kezdődik a BKV tervéről, amely több tucat fővárosi buszjárat megszűnését, s még ennél is több ritkítását jelentheti. A cég és a városvezetés a megváltozott körülményekre, az EU célkitűzéseire és gazdasági szempontokra hivatkozik, a terv ellenzői viszont attól tartanak: csökken az utasszám és a bevétel, így megtakarítás helyett csak…
nov. 16
5:48
Több mint 60 milliárd a kórházak adóssága (Alternatív Energia)
Tovább nőtt, s már 62,4 milliárd forint a kórházak adósságállománya - tudta meg lapunk. Információink szerint ez az adat szerepel az Egészségügyi Minisztérium legutóbbi felmérésében, de ezt még csökkentheti az év utolsó három hónapjában szétosztandó 25 milliárdos összeg, amelyet a költségvetés többletbevételeiből kapnak meg az intézmények.
nov. 16
6:17
Zavarok a Kenedi-bizottság munkájában (Alternatív Energia)
Még néhány hétig tart csak az SZDSZ türelme, ugyanis a liberálisok úgy látják, nem mindenki érdekelt abban, hogy az ügynökügyben létrejött Kenedi-bizottság befejezze a munkáját. Úgy tudjuk, a szaklevéltár megtagadta a testülettől, hogy tagjai betekintsenek a náluk tárolt átadási jegyzékekbe. A nemzetbiztonsági bizottság pedig az adatvédelmi biztoshoz fordult azzal a kérdéssel, hogy a testület…
nov. 16
6:51
Szakértő: káosz az egészségügyben (Infostart)
A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője szerint a reformok gyorsasága és átgondolatlansága miatt káosz alakult ki az egészségügy majdnem minden érintett területén.
nov. 16
7:14
Szövevényes ügy: a szálak Gyurcsány rokonáig vezetnek? (Infostart)
Fenntartható gazdasági növekedést csak stabil állami pénzügyek mellett lehet elérni - mondta a Népszabadságnak Angel Gurria, a fejlett ipari államokat tömörítő OECD főtitkára. A volt mexikói pénzügyminiszter Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, kormánytagokkal, jegybanki vezetőkkel tárgyal Budapesten.
nov. 16
7:14
Tüntetés a kórházért (HírExtra)
Tüntetést tartottak csütörtök délután a kazincbarcikai városi kórház előtt, a mintegy háromszáz főnyi tömeg azért demonstrált, hogy az egészségügyi intézmény működtetését ne adja magánkézbe az önkormányzat.
nov. 16
7:43
Antalltól Orbánig és azon túl (HírExtra)
Debreczeni József politikai megítélésekor sokan pálfordulásról beszélnek, mondván: az egykori MDF-es honatya elárulta a jobboldalt, mi több, újabban a szoclibek szekerét tolja. Mindenesetre kíváncsiak voltunk, mit gondol a politológus a honi konzervatív politizálás múltjáról, jelenéről és jövőbeni esélyeiről.
nov. 16
7:55
Orbán: Laborc az orosz kapocs (HírExtra)
Orbán Viktor szerint az orosz befolyás újabb nyilvánvaló bizonyítéka, hogy a "KGB-hátterű" Laborc Sándort jelölték a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére.
nov. 16
8:12
MAGOSZ-közlemény az EU-döntésről (HírExtra)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége üdvözli az Európai Bíróság mai döntését, amelyben megvédte a magyar kukoricatermelők érdekeit az Európai Bizottsággal szemben. MAGOSZ-közlemény a döntésről.
nov. 16
8:12
A tavaly őszi zavargások miatti 327 eljárás többségét megszűntették (Alternatív Energia)
A 2006. szeptemberi-októberi zavargásokkal összefüggésben indított összesen 327 eljárás kétharmadát megszűntették, 15 ügyben még mindig nyomoznak, eddig 17 ügyben született jogerős ítélet de több eset még bírósági szakban van - derül ki a Legfőbb Ügyészség internetes honlapján nyilvánosságra hozott statisztikából. Az adatsorból kitűnik, hogy a tavaly őszi eseményekkel összefüggésben több eljárás…
nov. 16
8:18
Tetőzik a sztrájkhullám (Alternatív Energia)
Újabb szakszervezetek jelentik be ma, hogy csatlakoznak a LIGA Szakszervezetek november 21-i kezdeményezéséhez. A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete sajtótájékoztató keretében jelenti be, hogy csatlakozik a Társadalmi Szolidaritás Napja elnevezésű kezdeményezéshez. A Tungsram szakszervezete a sztrájkkal ugyanakkor mintegy 11 ezer munkavállaló munkahelyét próbálja megmenteni, akiket a cég…
nov. 16
8:51
Nyílt nap a Műegyetemen (HírExtra)
Újra kitárja kapuit pénteki nyílt napján az ország középiskolás diákjai és tanárai előtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - olvasható az egyetem honlapján közzétett tájékoztatóban.
nov. 16
9:13
Nincs támogatás (HírExtra)
Tovább folytatódnak a tankönyvkiadók létét fenyegető kormányzati intézkedések: most a felsőoktatási tankönyvek fejlesztési támogatását szüntette meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) - írta a pénteki Magyar Nemzet.
nov. 16
9:15
Határidő előtt végezhet az OVI (HírExtra)
Néhány nappal december 8-a előtt végezhet az Országos Választási Iroda (OVI) a népszavazást kezdeményező aláírások megszámlálásával - írta a pénteki Magyar Hírlap.
nov. 16
9:26
Zavarok a Kenedi-bizottság munkájában (HírExtra)
Néhány hétig tart csak az SZDSZ türelme, ugyanis a liberálisok úgy látják, nem mindenki érdekelt abban, hogy az ügynökügyben létrejött Kenedi-bizottság befejezze a munkáját - írta a pénteki Népszava.
nov. 16
9:46
Első fokon pert nyertek a pénzügyminiszter fiai (Alternatív Energia)
Első fokon pert nyertek a Magyar Nemzet és a lap online szerkesztősége, valamint a Hír Televízió Zrt. által működtetett Hír TV ellen Veres János pénzügyminiszter fiai; nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság helyreigazításra kötelezte a sajtóorgánumokat a valótlan állítások miatt - közölte Veres Gábor és Veres Tamás ügyvédje pénteken. A pénzügyi tárca vezetőjének gyermekei - azért indítottak…
nov. 16
10:46
Heten haltak meg csütörtökön különböző balesetekben (HírExtra)
Összesen heten haltak meg és tizenheten sérültek meg csütörtökön különböző balesetekben - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője pénteken az MTI-vel.
nov. 16
10:59
Pert nyertek a pénzügyminiszter fiai (HírExtra)
Első fokon pert nyertek a Magyar Nemzet és a lap online szerkesztősége, valamint a Hír Televízió Zrt. által működtetett Hír TV ellen Veres János pénzügyminiszter fiai; nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság helyreigazításra kötelezte a sajtóorgánumokat a valótlan állítások miatt - közölte Veres Gábor és Veres Tamás ügyvédje pénteken az MTI-vel.
nov. 16
11:14
Megduplázták adósságállományukat a kórházak (Infostart)
Megduplázták adósságállományukat a kórházak. A Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádiónak azt mondta: míg másfél éve körülbelül 30 milliárd forint hiányzott az intézmények kasszájából, addig az egészségügyi tárca felmérése szerint most több mint 60 milliárd forint.
nov. 16
11:20
Bejegyzett élettársi kapcsolat? (HírExtra)
A kormány pénteken nyújtja be az Országgyűlésnek az úgynevezett bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezetét. Ez az intézmény nem tesz különbséget a különböző és az azonos nemű párok között, és a házassághoz hasonlatos jogokat adna.
nov. 16
11:22
Télies útviszonyok (HírExtra)
Az Észak-Dunántúlon ugyan téliessé váltak az útviszonyok, de a térség útjai járhatóak; a folyamatos havazás miatt azonban a Bakony mellékútjain és a régió hófúvásos szakaszain fennakadásokra lehet számítani - tájékoztatták a Magyar Közút Kht. Észak-dunántúli Regionális Főmérnökségén pénteken az MTI-t.
nov. 16
11:30
24 százalékos munkanélküliség (HírExtra)
A Szabolcsban mérttel egy szinten van, azaz 24 százalékos a barcsi térség munkanélküliségi mutatója - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap.
nov. 16
11:31
Miskolc Kártya bevezetését javasolja a Fidesz (HírExtra)
Az úgynevezett Miskolc Kártya bevezetését javasló önálló képviselői indítványt annak két fideszes előterjesztője előzetesen nem egyeztette a kormánypárti önkormányzati képviselők egyikével sem, de úgy gondolják, van realitása a tervnek - olvasható a pénteki Észak-Magyarországban.
nov. 16
11:51
Szili Katalin bocsánatot kért (Infostart)
Szili Katalin házelnök bocsánatot kért a magyarországi németek hatvan évvel ezelőtti kitelepítéséért az Országházban.
nov. 16
11:52
Harangozó az ukránok mellett (HírExtra)
Az Európai Parlament szerdán tárgyalta plenáris ülésén Strasbourgban azt a Zbigniew Zaleski által jegyzett jelentést, mely Európa és Ukrajna kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait vizsgálja. A témához kapcsolódóan írásbeli nyilatkozatot nyújtott be Harangozó Gábor magyar európai parlamenti képviselő.
nov. 16
12:17
Kormány: nem lesz különbség a meleg és a heteroszexuális párok között (Infostart)
A jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot a kormány.
nov. 16
12:21
A Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményez a 2011-es magyar EU-elnökségről (Alternatív Energia)
A Fidesz ötpárti együttműködést kezdeményez a 2011-es magyar EU-elnökséggel kapcsolatban - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető, Schöpflin György EP-képviselő, és Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke pénteken, sajtótájékoztatón. Navracsics Tibor közölte: november 28-ára hívta meg tárgyalni a parlamenti pártok frakcióvezetőit, akikkel reményei szerint sikerül egy olyan…
nov. 16
12:22
"Másra kellene fordítani a kórházi étkeztetés javítására szánt pénzt" (Infostart)
Nem biztos, hogy elérik céljukat a kórházi étkeztetés javítását célzó állami intézkedések - véli a Magyar Kórházszövetség elnöke. Varga Ferenc az InfoRádiónak elmondta: nem minden intézmény van abban a helyzetben, hogy a kapott pénzt valóban arra használja, amire azt a tárca szánta. A kórházi ételek minőségének javítására és eszközbeszerzésre 2 milliárd forintot ad az állam.
nov. 16
12:23
Gyurcsány: tartósan 3 százalék alatti államháztartási hiányra van szükség (HírExtra)
Magyarországnak GDP arányosan tartósan három százaléknál kisebb államháztartási hiányt kell produkálnia, hosszútávon pedig egyensúlyt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GKI Gazdaságkutató Zrt. által rendezett "Cikkek és cakkok a magyar gazdaságban" című budapesti konferencián.
nov. 16
12:25
Közjegyzők határok nélkül (HírExtra)
A közjegyzői okiratok a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban készpénzre váltható értékkel bírnak - mondta Fazekas Judit, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára pénteken Keszthelyen, a közép-európai közjegyzők kétnapos tanácskozásának megnyitóján.
nov. 16
12:27
Ötpárti egyetértés a színesfémlopás elleni (Alternatív Energia)
Valamennyi parlamenti párt képviselője és az érintett szakminisztériumok illetékesei is egyetértettek abban, hogy az illegális színesfém-kereskedelem ellen fel kell lépni, és ennek megoldását konzultatív tanácskozásokon dolgozzák ki. Erről a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által kezdeményezett tanácskozáson tárgyaltak a résztvevők pénteken. Gémesi György, a MÖSZ elnöke a tanácskozást…
nov. 16
12:30
Városnamény: vasútremény? - Tüntetés (HírExtra)
Mintegy kétszázötvenen tüntettek a Mátészalka-Vásárosnamény-Záhony közötti vasúti személyszállítás tervezett megszüntetése ellen a vásárosnaményi pályaudvaron pénteken.
nov. 16
12:32
Parlament elé kerül a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslat (Alternatív Energia)
A kormány a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot; az új jogszabály számos területen adna a házastársakat megillető jogokat a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek - mondta Daróczi Dávid a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
nov. 16
12:39
Nyílt levélben fordult a környzetvédelmi miniszterhez (HírExtra)
Nyílt levélben fordult a környzetvédelmi miniszerhez öt civil szervezet a Holcim Hungária Zrt. Nyergesújfalu-Tát térségébe tervezett cementgyárának engedélyeztetése körüli visszásságok miatt. A civilek szerint a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásban a hatóságok egyebek mellett különböző információkat tartottak vissza.
nov. 16
12:49
Szakértők cáfolják Demszkyt: nem indokolt a mesterséges sziget a Fővám térnél (Infostart)
Szakértők vitatják, hogy mesterséges sziget segítségével kell megépíteni a 4-es metró Fővám téri megállójának Duna alatti részét. A tervről Demszky Gábor számolt be szerdán az InfoRádióban. A főpolgármestert francia mérnökök próbálják rábeszélni a 2,5-3 milliárd forintos többletköltséget jelentő extra megoldásra a korábbi tervek veszélyességére hivatkozva.
nov. 16
12:53
Daróczi: a Liga szakszervezet elnöke Orbán Viktorral egyeztetett (Alternatív Energia)
Érdemes megnézni, hogy a jövő szerdára meghirdetett sztrájk munkavállalói demonstráció-e vagy pártpolitikai jellegű demonstráció - mondta egy kérdésre válaszolva Daróczi Dávid a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja a jövő szerdai sztrájkról, kifejtette: Magyarország demokratikus jogállam, ahol a pártoknak, szakszervezeteknek,…
nov. 16
12:55
Attalai attak - választások a kistelepülésen (HírExtra)
Önfeloszlatás miatt vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak a Tolna megyei Attalán, hét önkormányzati képviselő és a polgármester személyéről szavaznak a választásra jogosultak.
nov. 16
13:00
A MOL visszautasította az OMV ajánlatát (HírExtra)
A MOL ismét visszautasította az osztrák OMV vásárlási ajánlatát- írja pénteki számában a német Handesblatt című újság. A magyar olajóriás vezérigazgatója azt mondta: "elegendő forrásunk van ahhoz, hogy saját növekedési stratégiánk megvalósítsuk".
nov. 16
13:10
Vádemelés a melegfesztivál megzavarói ellen (Infostart)
Csoportos garázdaság miatt emelt vádat a VI-VII. kerületi ügyészség hét ember ellen, akik megzavarták a Meleg Büszkeség Napján rendezett felvonulást - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
nov. 16
13:15
Vádemelés a melegfelvonulás megzavarói ellen (Alternatív Energia)
Csoportos garázdaság miatt vádat emelt a VI-VII. kerületi ügyészség hét személy ellen, akik a Meleg Büszkeség Napján, július 7-én rendezett felvonulást megzavarták, és a résztvevőket hangos szidalmazások mellett különféle tárgyakkal és tojásokkal dobálták meg - adta hírül a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken.
nov. 16
13:26
Az atomemberek is tiltakoznak (HírExtra)
A paksi atomerőmű legnagyobb érdekvédelmi szervezete, a Paksi Atomerőműben Dolgozók Szakszervezete (PADOSZ), valamint két további szervezet, a Munkástanács és a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) döntése értelmében a munkavállalók részt vesznek a jövő szerdai Parlament előtti demonstráción.
nov. 16
13:44
Szekeres felvillantaná a fasizmus (HírExtra)
A honvédelmi miniszter szerint meg kell mutatni a jövő generációjának, mire volt képes a szélsőséges eszme, hiszen a fasizmus, a rasszizmus, a társadalmi elnyomás ma is létezik. Szekeres Imre erről a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Nemzeti Tanácsának ülésén beszélt pénteken Budapesten.
nov. 16
13:57
Szilvásy: Orbán idő előtti választást szeretne és erre minden eszközt megragad (Alternatív Energia)
Változatlanul Laborc Sándor dandártábornok a jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának posztjára - mondta pénteken Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Emlékeztetett: "Laborc Sándor szigorúan szakmai alapon irányította az NBH átszervezését, ahol ma kevesebb a vezető, és a szervezett hatékonyabb, mint korábban. Megbízott…
nov. 16
13:58
Ötpárti egyezség a színesfémtolvajok ügyében (HírExtra)
Valamennyi parlamenti párt képviselője és az érintett szakminisztériumok illetékesei is egyetértettek abban, hogy az illegális színesfém-kereskedelem ellen fel kell lépni, és ennek megoldását konzultatív tanácskozásokon dolgozzák ki.
nov. 16
14:03
Megajutalom a köztisztviselőknek (Infostart)
A kormány 3,5 milliárd forint jutalom kifizetését engedélyezte a köztisztviselőknek, további nem nevesített összeg pedig a minisztériumok tisztségviselőinek jár - az erről szóló döntés a Határozatok Tárában jelent meg.
nov. 16
14:04
Gyurcsány: tartósan 3 százalék alatti államháztartási hiány kell (Metropol)
Magyarországnak tartósan három százaléknál kisebb államháztartási hiányt kell produkálnia, hosszútávon pedig egyensúlyt. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a „Cikkek és cakkok a magyar gazdaságban" című budapesti konferencián.
nov. 16
14:05
Az Írószövetség állásfoglalása (HírExtra)
A történelmi tények soha nem ismerhetők meg minden részletükben, de lényegük közmegegyezéssé szokott válni. Így az is, hogy 1956 októberében forradalom és szabadságharc tört ki hazánkban, s azt bolsevik típusú diktatúra előzte meg és követte.
nov. 16
14:14
Szombattól lesz Puskás Ferenc utca Kispesten (Alternatív Energia)
Az Aranycsapat legendás kapitánya halálának első évfordulóján, szombaton Puskás Ferencről nevezik el az egyik utcát szűkebb pátriájában, Kispesten. A magyar futball és az egyetemes sportélet legendájának nevét a XIX. kerületi Újtemető utca kapja, ahol egykori klubja, a Budapest Honvéd pályája, a Bozsik Stadion is található. A kispesti önkormányzat és a Budapest Honvéd által szervezett esemény 16…
nov. 16
14:29
3,5 milliárd köztisztviselői jutalmazásra (Alternatív Energia)
A kormány 3,5 milliárd forint jutalom kifizetését engedélyezte a köztisztviselőknek, további nem nevesített összeg pedig a minisztériumok tisztségviselőinek jár - az erről szóló határozat a Határozatok Tárában jelent meg. Az idei költségvetésben 3,5 milliárd forint szerepel központi teljesítményösztönzési és -értékelési keretként. Ezt most - a kormány döntése alapján - a központi államigazgatási…

Keresés