Felesleges ingatlanjai hasznosításával, létszámcsökkentéssel és külső források bevonásával enyhítene pénzügyi gondjain a MÁV. A társaság fejlesztéseinek finanszírozására százmilliárd forint értékben bocsátana ki kötvényt.
Műszaki és informatikai szakokra többen, gazdasági, bölcsész, társadalomtudományi és jogi pályára viszont kevesebben jelentkeztek 2007-ben - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ adataiból. Idén 30 ezerrel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly.
A pénzügyi kormányzat hitelességének megerősítéséről és a tervezés javításáról beszélt az Országgyűlésben az Állami Számvevőszék elnöke. Kovács Árpád a szervezet tavalyi munkájáról készített beszámolót ismertette.
"Sokszor kérdezik tőlünk, hogyan tudjuk a gyerekeknek elmondani, mi történik körülöttük. Hogyan vagyunk képesek megóvni őket attól, ami időnként egy felnőttnek is sok, nemhogy egy gyereknek. Azt szoktam rá válaszolni, hogy nagyon sok beszélgetéssel, magyarázattal" - kezdődik a miniszterelnök legfrissebb internetes naplóbejegyzése.
Csaknem egymillió olyan ember van Magyarországon, aki nem szerepel az egészségbiztosító nyilvántartásában. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs biztosítási jogviszonyuk. Az is lehet, hogy a munkaadóik nem adták le megfelelően az adataikat.
Megkezdődött a fák átültetése a Köztársaság téren, a Népszínház utcai majdani metrómegállónál. A fákat különleges technikával ültetik át, amelyet korábban a Margitszigeten is alkalmaztak.
Az MSZP csak az egészségügyi kiegészítő biztosítások területére engedné be a magánbiztosítókat, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke szerint az SZDSZ most javasolt kompromisszumos modellje nem működne jól. A Gazdaságkutató Intézet Egészségügykutató Intézetének szakértője úgy véli: a szolgáltatók versenyét kell megteremteni, és csak másodlagos kérdés, hogy egy-vagy több biztosítóval.
Május hetedikéig érvényesek az áprilisi MÁV-bérletek. Ez után - amennyiben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kihirdeti a változó tarifákat - már az új áron lehet vonatbérletet váltani.
A fővárosban négy ember megsérült, amikor egy építkezésen beszakadt a födém, és összeomlott a külső állványzat egy része a XVIII. kerületben, az Üllői úton.
A legnagyobb ellenzéki párt hamarosan törvényjavaslatban kezdeményezi egy önálló, parlamenti felügyelet alatt álló nemzeti egészségbiztosító létrehozását. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke azt mondta: a több-biztosítós egészségügyi rendszer létrehozása az 1500 milliárd forintos pénzalap fölötti befolyás megszerzését jelenti.
Beszakadt egy bányató vasárnap a Veszprém megyei Nagytárkánypuszta közelében. Egy horgászt, akit délelőtt még több szemtanú látott a tó partján, azóta is keresnek a hatóságok.
A Fidesz a tavaly október 23-i eseményekkel kapcsolatban semmilyen törvénymódosítást nem támogat, amíg egy független tényfeltáró vizsgálat nem tisztázza a történteket - jelentette ki Balog Zoltán.
Az Irakot megszállók, valamint a kormány ellen küzdő lázadók az internet segítségével jelölik ki harci céljaikat; a Google internetes kereső világszerte népszerű műholdas szolgáltatását, a Google Eartht használják.
Miről lehet felismerni a kalózokat? A XVII- XVIII. században főleg a tengeren jártak, hajójukon fekete, halálfejes zászló lobogott. Kapitányuk falábon is bámulatos szökdeléseket tudott bemutatni, ördögien bánt a karddal, kampóskeze életveszélyes volt, fél szemével pedig úgy látott, mint a sas.
Hosszú sor állt hétfőn sok gyógyszertárban, aki tehette, "feltankolta” készletét. Így még a keddtől életbe lépő, 300 forintos dobozdíjat is megspórolták.
Bagdad - Még virradat előtt a kivégzett Szaddám Huszein volt iraki elnök emberiesség elleni bűnök miatt ugyancsak halálra ítélt vádlott-társait, Barzán at-Tikrítit és Avad al-Bandart - jelentette be Munkisz al-Farún iraki ügyész.
Pontosan még nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni a 4-es metró építése - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a főpolgármester. Demszky Gábor kiemelte, fontosnak tartja az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítását, valamint a szerelvények lecserélését is.
A Népszabadság arról ír, hogy legyen az bármilyen építészeti csoda, a miniszterelnök nem költözik az új kormányzati negyedbe. A jövő építészeti arculatát tükröző modern irodaépület helyett a földművelésügyi tárca jelenlegi patinás ingatlanát választja székhelyül.
A Medián kutatása szerint a lakosság továbbra is pesszimistán ítéli meg a gazdaság állapotát, mégis nagyon sokan készülnek jelentős vásárlásra és hitel felvételére. Karácsony Gergely kutatásvezető az InfoRádiónak elmondta: az ellentmondásra a politikai közbeszédben található magyarázat.
A BKV megnyitja öt budapesti benzinkútját a közforgalom előtt, és céges autók szerződéssel olcsóbban tankolhatnak a társaságnál gázolajat - mondta Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója. A társaság nagyfogyasztóként engedménnyel kapja az üzemanyagot, ezért a kiskereskedelmi árnál olcsóbban tovább tudja adni azt a részét, amelyre nincs szüksége.
Mourinho és Benitez külön háborúja is egyben a Bajnokok Ligája második elődöntője. A portugál edző az utóbbi napokban többször is belekötött spanyol kollégájába - a mérkőzés előtti napon pedig azt mondta: ha neki olyan szerény eredményei lennének, mint amilyeneket Rafa Benítez a Liverpoollal elért, már rég kirúgták volna a Chelsea-től.
Hosszú ideig tartó stagnálás után emelkednek a magyarországi termőföldárak. A tendencia mégsem sarkallja tömeges vásárlásra a hazai befektetőket, noha érdemes megvásárolnia a 10 aranykoronánál értékesebb földeket - mondta az InfoRádiónak Fűr Zoltán, a Földbróker.hu ügyvezetője.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a törvényi előírások ellenére a több-biztosítós modell bevezetése esetén a szegények kiszorulnak az egészségügyi ellátórendszerből. Kökény Mihály szocialista politikus közölte: a kormány olyan biztosítási reformot vezet majd be, amely a betegek megnyugtató ellátását szolgálja.
Támogatta Fodor Gábor kinevezését a környezetvédelmi és vízügyi tárca élére az Országgyűlés illetékes bizottsága. A testületben 12-en szavaztak igennel, 7-en pedig tartózkodtak.
Hat hormonkészítmény lett olcsóbb, vagyis az a meddő nő, aki nem ezek valamelyikét használja, továbbra is ugyanannyit fizet a kezelésért, mint eddig - mondta az InfoRádiónak a lombikbébiprogramban résztvevők érdekeit képviselő alapítvány kuratóriumi alelnöke. Laborczy Éva is megerősítette az InfoRádiónak azt az értesülését, hogy az Egészségügyi Minisztérium egyelőre nem csökkenti a…
Magyarországon minden évben tízezren fertőződnek meg a kullancsok által terjesztett Lyme-betegség kórokozójával - mondta az InfoRádiónak a Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője. Lakos András szerint nem az a legnagyobb probléma, hogy jogszabály nem teszi kötelezővé a kullancsirtást, hanem az, hogy a kullancsok által terjesztett veszélyes betegségek kimutatására használt orvosi tesztek…
Egynapos, négynapos, heti és havi autópálya matricát is lehet vásárolni mobil telefonon szerdától - jelentették be az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. sajtótájékoztatóján.
Különös meglepetésre számíthatnak csütörtökön az autósok a reggeli csúcsforgalomban: óriáskerekű rendőrautót kísér majd át Budapesten két egyenruhás motoros.
Elfogadta a kormány a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény jogharmonizációs célú módosítását, valamint a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló törvényjavaslatokat; a digitális átállás sikeres lebonyolítása érdekében parlamenti eseti bizottság alakul - közölte a kormányszóvivői iroda.
Az ellenzéki képviselők nem szavazzák meg a fővárosi közszolgáltató cégek új vezetőit, mert szerintük a posztok várományosait önkényesen, pályáztatás nélkül jelölte a főpolgármester és köre. Demszky Gábor kedden jelentette be, hogy hat fővárosi tulajdonú cég vezetőjét váltják le, május végén.