Rehabilitációs járadékot vezet be a kormány 2008-tól a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításának keretében - jelentette be a szociális és munkaügyi miniszter a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél az első negyedévben jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre. A legnagyobb adóhiányt felhalmozó cég 1,654 milliárd forinttal tartozik az államnak, melyet további 1,132 milliárd forint bírság és késedelmi pótlék…
Változatlanul hagyta az alapkamatot a jegybank, így az tavaly október óta nyolc százalékon áll. Az indoklás szerint az inflációs adatok vegyes képet mutatnak, így például nem tudni, hogy a kiigazítás vagy más miatt nő-e a bérkiáramlás. Elemzők szerint a jegybank túl szigorú monetáris politikát folytat. Mfor.hu háttér.
A kormány elfogadta azt a javaslatcsomagot, amely a körbetartozások mérséklése érdekében szükséges intézkedéseket tartalmazza. A javaslat szerint a csődeljárásról, illetve a közbeszerzésekről szóló törvény mellett a Polgári törvénykönyv is változna.
Jelentős változásra lehet számítani a ma még zártan működő önkéntes nyugdíjpénztáraknál a közeljövőben - írja szakértőkre hivatkozva a Napi Gazdaság. A pénztári rendszer kialakulásakor a munkáltatói háttér számított általánosnak, ez azonban mostanra jelentősen megváltozott, még a nagyobb cégekhez kötődő kasszák is lehetővé teszik bárki számára a belépést.
Az eredeti előirányzatnál 45 milliárd forinttal kevesebb társasági adóval, ugyanakkor százmilliárd forinttal több járulékkal, személyi jövedelemadóval és jövedéki adóval, valamint 70 milliárd forinttal kisebb kamatkiadással számol szerdán kiadott tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
Miután a számukra hátrányos reformintézkedések bevezetését év elején nem tudták megakadályozni, most - a jogalkotás hibáira hivatkozva - különböző hivataloknál "kérnek segítséget" a gyógyszergyártók. Egy hét leforgása alatt a Versenyhivatalnak és az APEH-nek is beadványt írtak. Mfor.hu háttér.
2007-ben Magyarországon is újra jelentkezik a nemzetközileg jól ismert márkaminősítő program, a Superbrands. Az idei évben harmadszorra rendezik meg Magyarországon a márkaminősítő programot, amely eredetileg Nagy-Britanniából indult, azonban mára a világ 55 országában működik.
Két hónappal ezelőtt, Marokkóban alakult meg a Human Telex Maroc SARL. Az afrikai kontinensen megszületett céget Orosz Pál, a Human Telex magyarországi ügyvezető igazgatója vezeti.
Még mindig csak egyeztet a kormány az ingatlanadóval kapcsolatos elképzelésekről. A terv ugyanakkor változatlan: jövő januártól bevezetik. Már csak néhány tisztázatlan kérdés maradt: kinek kell fizetni, mi után és mennyit. Mfor.hu háttér.
A Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) idén 130 millió forintot fordíthat turisztikai pályázatok támogatására - mondta a bizottság elnöke sajtótájékoztatón szerdán Balatonfüreden.
Magyarország 2010 és 2014 között vezetheti be az eurót - jelentette ki Gurcsány Ferenc miniszterelnök a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank "Út az euróhoz" című csütörtöki budapesti konferenciáján.
A következő hét évben közel 400 milliárd forint használható fel a regionális operatív programokból és a vidékfejlesztési forrásokból turizmusfejlesztésre - mondta Kovács Miklós, a területfejlesztési tárca turisztikai főosztályvezetője kedden Gyöngyösön.
Hatodik alkalommal írták ki idén a reklámszakma legrangosabb díját, az EFFIE-t. A legnagyobb újdonság, hogy idén már olyan kampányok is indulhatnak, amelyek nem tartalmaznak ATL-elemet (tv, rádió, sajtó, outdoor).
Alig javított hazánk azon a Political Capital Institute és a Figyelő című hetilap által kialakított országértékelő indexen, amely a gazdaság és a politika kockázatát mutatja meg. A száz pontból hazánk 55,1 pontot ért el tavaly, ami a kedvező külső környezetet figyelembe véve siralmas. Sosem volt még ilyen mélyponton a politikai kockázat, és a gazdasági egyensúly is katasztrofális. Mfor.hu…
Saját magukkal, a piaccal és az ország nyújtotta lehetőségekkel elégedettek a hazánkba települt német cégek. A fejük a gazdaságpolitika miatt fáj csupán: elégedetlenek az adórendszerrel, a kiszámíthatóság pedig lényegében eltűnt, mintha zűrösek és átláthatlanok lennének a viszonyok. Mfor.hu tudósítás.
Nem szándékozik lemondani tisztségéről Paul Wolfowitz, a Világbank amerikai elnöke, amiért barátnőjét "jól fizető álláshoz segítette", jóllehet az intézmény tagországai vasárnap rendreutasították a történtek miatt a bírálatok kereszttüzébe került vezetőt.
Sikertelen próbálkozás volt a programutak (a büdzsén kívüli elszámolású utak) kitalálása a kormánytól tavaly: a finanszírozási trükközés nagyon nem jött be, így most teljes egészében sutba dobják az egykori jó ötletet. Emellett gyorsítaná is a kabinet az autópálya-építést: például azzal, hogy nem épít túl sokat. Mfor.hu háttér.
2007. április 19-20-án immár 15. alkalommal tartotta éves közgyűlését az Európai Önszabályozó Reklámszervezet, az EASA (European Advertising Standards Alliance). A rendezvény helyszíne Budapest, házigazdája pedig az EASA magyar tagja, az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) volt.
Több jelentős megbízás megszerzésével számol már az idei év első felében a Capital Group Zrt. - mondta el a Világgazdaságnak Szabados Krisztián, a cég egyik alapító tulajdonosa és a Political Capital ügyvezető igazgatója. Emellett profilbővítésben és regionális terjeszkedésben is gondolkodik a tavaly Bulgáriában irodát nyitott cégcsoport. A Capital Group tevékenységét szeretnék kiterjeszteni…
Elkészült a Magyar Turzimus Zrt. külpiaci stratégiája - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn. A dokumentumot kedden tárgyalja meg az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága.
PMSZ Channel - Piackutatás on-demand főcímmel rendezett kétnapos jubileumi konferenciát a Piackutatók Magyarországi Szövetsége fennállásának tizedik évfordulója alkalmából. A kétnapos konferencia 2007. április 19-20-án a WAX centerben került megrendezésre.
Miután kiadta kiemelkedő eredményeiről szóló adatait a Google, a cég papírjai a Wall Street-i részvénykereskedelemben négy százalékkal drágult nyitás után. A cég kétharmadával növelte eredményét, amely elérte az egymilliárd dollárt.
Az autós reklámokkal foglalkozó IL Ferro Kft. június elején kifizeti autós ügyfeleinek a májusra esedékes reklámozásért járó pénzt, ám a február-március-áprilisra járó összeget csak később teljesítik, illetve ennyivel meghosszabbodik a reklámszerződés - mondta Körmendi Ákos, a társaság tulajdonos-ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.
A budapesti szállodákat népszerűsítő Winter Invasion elnevezésű akció plusz 5500 vendéget és 25 500 vendégéjszakát hozott - közölte a Magyar Turizmus Zrt. szombaton.
Megkérdőjelezik Washingtonban, hogy a Világbank elnöke alkalmas-e a hitelező intézmény vezetésére. A George Bush elnök javaslatára korábban kinevezett Paul Wolfowitz hitelességét az utóbbi napokban azért kezdték ki, mert - mint világbanki források kiszivárogtatták -, jelentős mértékben megnövelt fizetést juttat a Világbank egy női alkalmazottjának, akihez gyengéd érzelmi szálak fűzik.
Lemondott Akar László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke. Erről Szili Katalin házelnök tájékoztatta az MTI-t csütörtökön, miután Akar László levélben közölte a szándékát az Országgyűlés elnökével.
Belátható időn belül radikális adócsökkentéssel Magyarországon nem lehet számolni, szögezte le a Die Presse csütörtöki számában Veres János pénzügyminiszter, aki szerint ennek megvalósíthatatlanságát mára a jobboldali konzervatív ellenzék is belátta.
Az idén elindulhat az ötezer fő befogadására alkalmas kongresszusi központ építése Budapesten - mondta Somogyi Zoltán, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) turisztikai szakállamtitkára.
Médiakampányt indított az energiatudatosság és -takarékosság javítására a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hétfőn - tájékoztatta Rácz Krisztina, a GKM kommunikációs főosztályvezetője az MTI-t.
Egy cég sikeressége szempontjából a konkurencia rendszeres feltérképezése és kiértékelése legalább olyan hasznos, mint a fogyasztók megismerése. Ez segítheti a hatásos megkülönböztetést és az eredményes kommunikációt. Kis- és középvállalkozásoknak szóló sorozatunkban az mfor.hu által felkért marketingszakértő arra ad tippeket, hogyan segítheti a konkurencia a mi cégünket.
Nagyon kis mértékben ugyan, de a Citigroup magyarországi érdekeltségeit és irodáit is érinti a cég bejelentett átalakítása és az ezzel járó leépítések - mondta lapunknak Hencz Éva, a Citibank sajtószóvivője. A magyarországi leépítések pontos mértékéről azonban nem közölt adatokat.
A Pénzügyminisztérium (PM) áprilisra - önkormányzatok nélkül - 9 milliárd forint pénzforgalmi többletet vár, az első félévre pedig 1.130,7 milliárd forint hiányt - jelentette be Tátrai Miklós, a szaktárca államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A hazai helyi rádiók összhallgatottsága nagyobb, mint némelyik országos adóé - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) megrendelésére készített év eleji, ezer fős mintán készített felmérésből.
A kereskedelmi láncok által kiadott akciós újságok száma évről évre egyre nő, de ezzel párhuzamosan egy minőségi és tartalmi fejlődés is elkezdődött - derült ki a GfK Hungária Leaflet Monitor 2006 jelentéséből. A már az elektromos árucikkek hirdetésében is egyre népszerűbb hirdetési eszközt szinte minden kereskedelmi csatorna alkalmazza. Az akciós kiadványokban hirdetett legtöbb termék az…
31 százalékkal növelné a sör, valamint különböző alkoholfokú párlatok és szeszek minimumadó szintjét az EU bizottsága. A brüsszeli hivatal így kívánja csökkenteni a tagállamok közti nagy jövedékiadó-különbségeket. Az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága szerint azonban az emelés ötlete nem oldaná meg a problémákat, sőt káros hatással lenne a szeszipari cégekre.
Egy vagy több biztosítós rendszer váltsa az egyre működésképtelenebb egészségbiztosítást? Ősszel valószínűleg eldől a kérdés, arról azonban egyelőre semmit sem hallani, mit fognak csinálni a biztosítók, ha a többszereplős verzió nyer. Mindenért a magántársaságok felelnének? Ez azt jelentené, hogy a pénzbeni ellátásokat is utóbbiak koordinálnák, vagyis fizetnék a gyest, a gyedet vagy a táppénzt.…
A Piackutatók Magyarországi Szövetsége (PMSZ) megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából életműdíjat alapított, amelyet most adnak át először a piackutató szakma két képviselőjének - közölte a szövetség csütörtökön.
Új hitelkártyával jelent meg a piacon a Budapest Bank. A pénzintézet szakított az utóbbi hónapok trendjével és - az OTP-vel vagy a Citibankkal ellentétben - nem társmárkás (co-branded) terméket fejlesztett, hanem önállóan próbálja meghódítani az ügyfeleket. Mfor.hu háttér.
2007. április 20-án jelenik meg a Sanoma Budapest Zrt. gondozásában a nemzetközi Marie Claire magazin magyar kiadása. A havi glossy magazin utcára kerülését nagyszabású marketingkommunikációs kampány kíséri, valamint egy országos faültetési akció a Föld Napja alkalmából.
A kormány jóváhagyta az önkormányzati minisztérium tervét, mely szerint a volt Expo-területen lévő Tüskecsarnok nagy befogadóképességű kongresszusi- és rendezvényközpont lesz - közölte a kormányszóvivői iroda.
Nagyváradon és Szatmárnémetiben már működik, Brassóban rövidesen irodát nyit az IL Ferro Kft., amely havi kétszáz euró bevételt ígér azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akik autójukat felajánlják reklámcélokra - adja hírül pénteki számában az erdélyi Krónika című napilap.
Fellélegezhetnek a közelmúltban országos tévécsatornává minősített adók. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) revideálta korábbi álláspontját, és nem kötelezi hírműsor sugárzására a tematikus csatornákat. Az ügy egyetlen vesztese a Viasat3. Mfor.hu háttér.
Magyarország legnagyobb napilapkiadó vállalata, a Ringier 2007. május 1-jétől átszervezi a központi b2b feladatokat ellátó osztályát. A tevékenység irányítása Miczinkó Katalin hirdetési igazgatóhoz tartozik a jövőben, aki a kiadó teljes portfoliójának sales tevékenységéért is felel.
Digitális rádiózás és televíziózás lesz Magyarországon 2012-től, miután a kormány szerdán döntött arról, hogy a műsorterjesztésben az átállást meg kell valósítani - mondta Sarkady Ildikó a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai főtanácsadója a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
A Magyar Dohányipari Szövetség jövőre hét százalékos jövedékiadó-emeléssel számol, mivel Magyarországnak el kell érnie az Európai Unió által előírt ezer szálanként 64 eurós tételes adóelemet - közölte Patai András, a szövetség ügyvezető elnöke.