2007. november 10. szombat

nov. 10
3:47
Budapesti képviselők is kérnek szállásköltség-térítést (Alternatív Energia)
Mintegy tucatnyi, többségében fideszes budapesti honatya kap szállásköltség térítést az Országgyűléstől. Évente fejenként 1,3 milliót, a négyéves ciklus alatt pedig több, mint 5,3 milliót tesznek zsebre, miközben többségük rendelkezik fővárosi lakással. Hogy a pénzt mire költik, azzal sem most és a jövőben sem kell elszámolniuk. Orbán Viktor ugyanis megbuktatta az erre vonatkozó szocialista…
nov. 10
4:45
A sikernek három titka van: az ötlet, a hit és a kitartás (Alternatív Energia)
Nincs más út, mint az előremenekülés - közölte tegnap délután az apró somogyi település, Bőszénfa polgármestere Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Nyitrai István a kormányfő kérésére egybegyűlt helybeliek előtt megjegyezte, a rendszerváltáskor csupán egyetlen útjuk volt: kormányok jöhettek-mehettek, nekik magukért kellett harcolni. Az alig több, mint ötszáz lelket számláló település első embere…
nov. 10
5:22
Zárolják a csaló parkolási cég bankszámláját (Alternatív Energia)
Akár több száz hamis fizetési felszólítást is elhelyezhetett hét eleje óta a gyanútlan autósok kocsiján az a trükkös csaló (illetve esetleges társai), akinek ötletes, ám gyengén kivitelezett módszerét a tegnapi Népszavában felfedtük. A szélhámos - mint megírtuk - saját szakállára bírságolja egy nem lézető cég nevében az autósokat a főváros budai kerületeiben. Az elkövető valódi "mikuláscsomagos"…
nov. 10
5:48
Szakszervezeti tüntetés az egészségbiztosítási törvényterv ellen (Alternatív Energia)
A társadalombiztosítás átalakítása ellen tüntet ma délelőtt az Országház oldalában öt szakszervezeti konföderáció. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint a kormány tervei elfogadhatatlanok. A megmozduláshoz számos civil…
nov. 10
6:21
Számok helyett elvekről vitáznak a bértárgyaláson (Alternatív Energia)
Egyelőre az álláspontok sem közelednek az Országos Érdekegyezető Tanács béralkuján, ugyanis annak ellenére, hogy a jövő évi béremelésről korábban a munkáltatók és a munkavállalók is november végéig szerettek volna megállapodni, egyelőre csak a kormány javaslata ismert. Bár a tárgyalások megkezdődtek, eddig csak elvi kérdésekről vitatkoztak. A munkáltatók eddig az adótörvény elfogadásához kötötték…
nov. 10
7:00
A Fidesz szerint Laborc vállalhatatlan (HírExtra)
A Fidesz szerint vállalhatatlan Laborc Sándor kinevezése a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére, ezért a párt arra kéri a kormányt, álljon el ettől a tervétől. Budai Bernadett kormányszóvivő arra emlékezetett, hogy 2001-ben éppen a Fidesz nevezte ki Laborc Sándort az APEH Bűnügyi Igazgatóságának információs igazgatóhelyettesévé.
nov. 10
7:07
Sokat kockáztat, aki bevizsgálatlan fogyasztószert szed (Infostart)
Életük során a nők 31, a férfiak 28 évet töltenek fogyókúrázással. A fogyókúrára egy egész iparág épült, például a fogyasztó tablettákat gyártó cégek. Az elmúlt időszakban számos olyan készítmény jelent meg a piacion, amelyeket az interneten árusítanak, és amelyeknek egészségkárosító hatásuk van.
nov. 10
7:33
Újjáalakul az MSZP kiskunhalasi szervezete (Alternatív Energia)
Az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezeténél ma tagrevíziót tartanak, majd a regisztrált tagok megválasztják a helyi szervezet elnökségét. Az országos etikai bizottság október 13-án oszlatta fel a párt kiskunhalasi szervezetét, majd az MSZP országos elnöksége Szekeres Imre elnökhelyettest bízta meg az újjászervezés felügyeletével. A választásra azért van szükség, mert Zuschlag János volt…
nov. 10
7:36
Hat lakás égett ki (HírExtra)
Mind a 6 lakás lakhatatlanná vált abban a táplánypusztai sorházban, amelynek kigyulladt és leégett a tetőtere péntek hajnalban. Két család rokonoknál húzza meg magát átmenetileg, két másikat pedig az előző hírekkel ellentétben nem a közeli szociális otthonban helyez el a megyei önkormányzat, hanem egy szolgálati lakásban.
nov. 10
8:08
Kossuth téri puzzle (HírExtra)
Hatalmas, Magyarországot ábrázoló térképet rakott ki a Parlament előtti téren a Magyar Természetvédők Szövetsége a KlíMAvédelmet! című kampány záróakcióján pénteken. A képet azokból az úgynevezett klíma-üzenetekből rakták ki, amelyet még tavasszal kezdtek el gyűjteni egy országos kampány részeként.
nov. 10
8:40
Orbán: helyes döntés volt (HírExtra)
A Fidesz elnöke szerint miniszterelnöksége alatt kormánya szakmailag, gazdaságilag és katonapolitikailag is helyes döntést hozott, mikor a svéd-brit Gripen vadászerpülőgépek vásárlása mellett döntött - így reagált pénteken Orbán Viktor a Gyurcsány-kormány által felkért vizsgálóbizottság vonatkozó jelentésére.
nov. 10
8:46
Konténeres hajléktalanok (HírExtra)
Konténereket bérel az egri önkormányzat, hogy el tudja szállásolni télen a hajléktalanokat. A hajléktalanszálló épülete ugyanis használhatatlanná vált, beszakadt a teteje, és egyelőre nem tudják felújítani.
nov. 10
8:51
Végrehajtás a múzeumban (HírExtra)
Bírósági végrehajtó foglalt le egy képet pénteken a Nemzeti Múzeumban. Sigray Antal, a két világháború közötti németellenes politikus hagyatékát már évek óta vissza akarják szerezni az örökösök. Egy 2004-ben hozott jogerős ítélet után most egy képet visszakaptak a tulajdonosok.
nov. 10
8:57
Vadász János, a szégyenpad és a hazug sajtó segédmunkások (Alternatív Energia)
Megalapozatlannak tartja az ellene szóló vádemelést Vadász János, volt szocialista politikus, aki nyáron egy biciklis futárral incidensbe keveredett a fővárosi Kodály köröndnél, és a fenyegetés miatt egy "pisztolynak látszó tárgyat" vett elő - minderről a Nap-keltében beszélt. Hozzátette, szerinte a vádemelés "javarészt annak a sajtó felhangnak, annak a publicitásnak a következménye, amit ez az…
nov. 10
9:34
Svéd kamaszok akarták utánozni a finn lövöldözőt (HírExtra)
Letartóztattak két kamasz fiút pénteken Svédországban, mert állítólag a finnországi iskolai lövöldözésen fölbuzdulva iskolaigazgatójuk és a pedellus meggyilkolását tervezték - számolt be róla a rendőrség és a helyi sajtó.
nov. 10
9:58
Tűz volt az Erzsébet kórházban (Infostart)
Tűz volt szombat hajnalban Budapesten a VII. kerületi Erzsébet kórház onkológiai rehabilitációs osztályának egyik kórtermében.
nov. 10
10:30
A közjegyzők is kimondhatnák a válást - lapszemle (Infostart)
A közjegyzők is felbonthatnák a házasságokat az új polgári törvénykönyv tervezete szerint - írja a Népszabadság. A frigy felbontására jelenleg kizárólag a bíróságok jogosultak. A bontóperes eljárás egyszerűsítését a közjegyzők javasolták.
nov. 10
10:32
Tűz a kórházban (HírExtra)
Tűz ütött ki szombat hajnalban Budapesten a VII. kerületi Erzsébet kórház onkológiai rehabilitációs osztályának egyik kórtermében.
nov. 10
10:37
Újjáalakul az MSZP (HírExtra)
Az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezeténél ma tagrevíziót tartanak, majd a regisztrált tagok megválasztják a helyi szervezet elnökségét.
nov. 10
10:59
Karácsonykor is segítenek (HírExtra)
A Katolikus Karitász az uniós pályázati lehetőségeket is megragadja, hogy segítsen a rászorultakon karácsony táján és az adventi időszakon kívül is - közölte Nagy Károly, a szervezet igazgatója az MTI-nek adott interjújában.
nov. 10
11:33
Balogh: Nem a háziorvosoknak, hanem a biztosítóknak kell tájékoztatniuk a betegeket (Infostart)
A Háziorvosok Országos Egyesületének elnöke, Balogh Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetésével nem a háziorvosoknak, hanem maguknak a biztosítóknak kell megfelelően tájékoztatniuk a betegeket az igénybe vehető szolgáltatásokról.
nov. 10
12:09
Szakszervezeti tüntetés az egészségbiztosítás átalakítása ellen (Infostart)
Az egészségbiztosítás átalakítása ellen tüntetett öt szakszervezet szombaton délelőtt a Miniszterelnöki Hivatal előtt. A kormányszóvivő szerint a demonstráció félreértésen alapult.
nov. 10
12:19
Tűzoltóképzés polgárőröknek (Alternatív Energia)
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság és a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szövetség szervezésében száz polgárőr kezdte meg az alapfokú tűzoltó-tanfolyamot szombaton - közölte az FTP sajtóügyeletese. Közleményében Kis-Guczi Péter azt írta: a 40 órás képzés célja, hogy a polgárőrök olyan elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítsanak el, amelyek birtokában - felszereléseik színvonalának megfelelően…
nov. 10
12:28
Kórháztüzek Magyarországon (HírExtra)
Tűz ütött ki szombat hajnalban Budapesten a VII. kerületi Erzsébet kórház onkológiai rehabilitációs osztályának egyik kórtermében. A lángok az egyik ágyban keletkeztek, ahol valószínűleg dohányzott a beteg, aki súlyos, életveszélyes égési sérüléséket szenvedett. Összeállítás a Magyarországon 2001 óta ismertté vált kórháztüzekről.
nov. 10
12:51
Gyurcsány közel húsz feladatot osztott ki a tárcáknak a faluprogramon (Infostart)
Mintegy 20 feladatot osztott ki a tárcáknak a kormányfő a négynapos falujáró programon - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
nov. 10
12:54
Hantuchova nyert (HírExtra)
A szlovák Daniela Hantuchova nyerte meg a már kiesettek csatáját az orosz Szvetlana Kuznyecova ellen a madridi női tenisz-világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén.
nov. 10
13:01
1500 ember a kancellária előtt (Alternatív Energia)
Megkezdődött az öt szakszervezet által szervezett tüntetés az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen szombaton Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal előtt. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége által szervezett…
nov. 10
13:02
A Fidesz nem szavazza meg az adótörvényeket, de támogat egy MSZP-s módosítást (Infostart)
A Fidesz nem szavazza meg hétfőn a parlamentben az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság szocialista módosító javaslatát - mondta Varga Mihály az InfoRádiónak. A Fidesz alelnöke szerint ennek előnye, hogy nem szűkítené az önkormányzatok lehetőségeit.
nov. 10
13:06
Kormányszóvivő: félreértésen alapul a szakszervezeti tüntetés (Alternatív Energia)
Daróczi Dávid szerint a kormány éppen azt teszi, amit a szakszervezetek kérni szeretnének, vagyis valami félreértés lehet az oka a tüntetésnek. A kormányszóvivő erről az öt szakszervezet által szervezett, az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása elleni szombati demonstráció kapcsán beszélt tájékoztatóján, Budapesten. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha a kormány teljesítené a…
nov. 10
13:22
Gyurcsány húsz feladatot osztott ki a tárcáknak a faluprogramon (Alternatív Energia)
Majdnem 20 feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. Elmondta: a vidékpolitika szinte minden tárcát érint, ezért volt nagyon nagy jelentősége annak, hogy a miniszterelnök naprakész tapasztalatokat szerezzen a valós…
nov. 10
13:25
Újabb lenyúlás az MSZP-nél (HírExtra)
A vagyon elleni és korrupciós bűnügyek kimeríthetetlen tárháza az MSZP - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
nov. 10
13:27
"Ne engedjük ellopni, amit 116 éve elődeink hoztak létre" (Alternatív Energia)
Ne engedjük ellopni, amit 116 éve elődeink hoztak létre, a nemzeti kockázatközösségen alapuló egészségbiztosítást - szólított fel Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Miniszterelnöki Hivatal előtt rendezett szombati szakszervezeti tüntetésen mintegy kétezer ember előtt. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a kormány éppen azt teszi, amit a szakszervezetek kérni…
nov. 10
13:33
"Szív a vasút, zár a MÁV" (Alternatív Energia)
Mintegy 100 ember gyűlt össze szombaton délelőtt az orosházi vasútállomás előtti téren, hogy a várost is érintő vasúti szárnyvonal megszüntetése ellen tiltakozzon. A demonstráción, melyet az önkormányzat, illetve az orosházi kistérségi társulás hirdetett meg, olyan transzparensek voltak olvashatók mint "Szív a vasút, zár a MÁV" vagy "Ők leépítik a MÁV-ot, mi megfizetjük a vámot".
nov. 10
13:38
Fidesz: nem az adótörvényekre, igen két módosítóra (Alternatív Energia)
A Fidesz nem szavazza meg hétfőn a parlamentben az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság MSZP-s módosító javaslatát, amely meghagyná az önkormányzatok jelenlegi lehetőségeit az építményadó tekintetében - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján. A hatályos…
nov. 10
13:51
Tűzoltótanfolyamot végeznek (HírExtra)
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) és a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szövetség szervezésében száz polgárőr kezdte meg az alapfokú tűzoltó-tanfolyamot szombaton - közölte az FTP sajtóügyeletese.
nov. 10
14:00
Felülvizsgálná a szabad iskolaválasztást Lamperth Mónika (Infostart)
Felülvizsgálná a szabad iskolaválasztást a szociális és munkaügyi miniszter.
nov. 10
14:26
Lamperth: felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást (Alternatív Energia)
Lamperth Mónika szerint felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást. Erről a szociális és munkaügyi miniszter szombaton Budapesten beszélt az MSZP pedagógus tagozatának ülésén. Ha igazi baloldali politikát akarunk folytatni, akkor felül kell vizsgálni a szabad iskolaválasztást - jelentette ki a szocialista politikus a fórumon. A miniszter szerint a közoktatási rendszernek esélyt kell…
nov. 10
14:55
Két igen, egy nem (HírExtra)
A Fidesz nem szavazza meg hétfőn a parlamentben az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság MSZP-s módosító javaslatát, amely meghagyná az önkormányzatok jelenlegi lehetőségeit az építményadó tekintetében.
nov. 10
15:00
Végetért a demonstráció (HírExtra)
Véget ért az öt szakszervezeti szövetség tiltakozó nagygyűlése a Miniszterelnöki Hivatal előtt, amelyen körülbelül kétezer ember vett részt. Az érdekképviseletek az egészségügy tervezett átalakítása ellen tiltakoztak, az erről szóló törvénytervezet visszavonását követelték.
nov. 10
15:02
Elkezdődött a tüntetés (HírExtra)
Megkezdődött az öt szakszervezet által szervezett tüntetés az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen szombaton Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal előtt.
nov. 10
15:11
A tüntetés félreértés (HírExtra)
Daróczi Dávid szerint a kormány éppen azt teszi, amit a szakszervezetek kérni szeretnének, vagyis valami félreértés lehet az oka a tüntetésnek. A kormányszóvivő erről az öt szakszervezet által szervezett, az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása elleni szombati demonstráció kapcsán beszélt tájékoztatóján, Budapesten.
nov. 10
15:16
Éjfélig lehet visszaigényelni a jegyek árát (HírExtra)
Szombaton éjfélig lehet visszaigényelni a szerdai kétórás sztrájk miatt kimaradt vonatok és a késett járatok pót- és helyjegyeinek az árát. Balogh-Fazekas Anita, a MÁV Start Zrt. szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy a MÁV mindenkinek visszafizeti a menetjegy, pót- és helyjegy árát azok közül, akik nem használták jegyüket.
nov. 10
15:23
Várnai Lászlót választották a kiskunhalasi MSZP elnökének (Alternatív Energia)
Várnai Lászlót, Kiskunhalas polgármesterét választották meg az MSZP újjászervezett városi szervezete elnökévé szombaton Kiskunhalason. A helyi szervezet elnöki tisztére egyhangúlag Várnai László polgármester kapott jelölést, akire az 50 igazolt tag közül 47-en szavaztak. Várnai László a Zuschlag-ügy kirobbanása után párttagságát a helyi szervezetben felfüggesztette. A szombat délelőtti taggyűlés…
nov. 10
15:32
Gyurcsány 20 feladatot osztott ki (HírExtra)
Majdnem 20 feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
nov. 10
15:39
MDF: újabb adóelvonások a tervezett kiadáscsökkentés helyett (Alternatív Energia)
Az MDF szerint a kormányzat az adóelvonás növelésével kívánja pótolni, hogy nem sikerül az ország gazdasági mutatóin érdemben javítani, ezért a párt országos választmánya számára elfogadhatatlan a jövő évi költségvetés tervezete - mondta a testület elnöke szombaton, Budapesten. Az MDF Országos Választmánya szombati ülésén úgy foglalt állást a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban: a kormány az…
nov. 10
15:40
Lamperth: Felülvizsgálat kell (HírExtra)
Lamperth Mónika szerint felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást. Erről a szociális és munkaügyi miniszter szombaton Budapesten beszélt az MSZP pedagógus tagozatának ülésén.
nov. 10
15:52
Várnai László lett a kiskunhalasi MSZP elnöke (Infostart)
Várnai Lászlót, Kiskunhalas polgármesterét választották meg az MSZP városi szervezetének elnökévé.
nov. 10
15:54
MDF: A lakosság a jövő évi büdzsé vesztese (Infostart)
Az MDF szerint a kormány az adóelvonás növelésével kívánja pótolni a hiányzó bevételeket, ezért a párt nem tartja elfogadhatónak a jövő évi költségvetés tervezetét.
nov. 10
15:55
SZ.É.P. szombat Debrecenben (Alternatív Energia)
A Szűréssel az Életért program (SZ.É.P.) debreceni ingyenes szűrővizsgálatainak több százan vettek részt már szombaton délelőtt a helyi Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Budai Bernadett kormányszóvivő a program keretében tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a Miniszterelnöki Hivatal országos kampányt indított az egészségügyi szűrővizsgálatok népszerűsítése érdekében. A SZ.É.P. -…
nov. 10
16:06
Tudomány Világfóruma: Szili Katalin a tudomány fontosságát hangsúlyozta (Alternatív Energia)
A tudomány szerepének fontosságát hangsúlyozta beszédében Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Tudomány Világfórumának (World Science Forum - WSF) zárónapján szombaton a Parlamentben. A politikusoknak mindig figyelniük kell a tudomány hangjára és az akadémiai bölcsességre - mondta a tanácskozás résztvevői előtt. Hozzátette: a tudásfejlesztés megfelelő körülményeinek és az innovatív gondolatok…

Keresés