2007. december 29. szombat

dec. 29
4:48
Közeledik az országos influenzajárvány (Alternatív Energia)
Országos influenzajárványra csak január közepén vagy végén lehet számítani, ám már most több helyi járványt jeleztek például iskolai közösségekből - közölte az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) járványügyi főosztályának helyettes vezetője. A hivatal azt javasolja, hogy aki teheti, mielőbb jelentkezzen védőoltásra.
dec. 29
5:00
Horváth Ágnes még nem tudja, változtatnak-e a TB-törvényen (Alternatív Energia)
Sok esetben a Fidesz kifogásait fogalmazta meg indoklásában a köztársasági elnök, amikor megfontolásra visszaküldte az egészségbiztosítási törvényt az Országgyűlésnek. Sólyom László kritikáira a szakminiszter már válaszolt, s ismét kiemelte: döntő jelentőségűnek tartja, hogy az államfőnek nem voltak alkotmányossági aggályai, s azt sem vitatta, hogy fennmarad a társadalombiztosítás. A KDNP…
dec. 29
5:23
A konfliktus megoldása: tudni kell együtt élni (Alternatív Energia)
Az állóháborúnak nincsen tovább értelme, ezért a közeljövőben nyilvános, szakmai vitákra hívja a kormány az ellenzéket - mondja Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Szerinte nem lehet permanens átalakításban élni, és abban tartani a társadalmat. Függetlenül attól, hogy a házára rálőttek, a politikus úgy véli, játékon kívülinek kell minősíteni azokat, akik nem tartják be a…
dec. 29
6:15
Virtuális hirdetőtáblán érhetők el az üres köztisztviselői állások (Alternatív Energia)
Virtuális hirdetőtáblán toboroz köztisztviselőket az üres álláshelyekre jövő évtől a kormány. Átalakulhat a vezetők bérezése, hogy a fiatalok néhány év tapasztalat után ne hagyják ott a közigazgatást. Ma már nem kiváltság az állam szolgájának lenni, vége az életreszóló kinevezésnek, a félévi felmentési idő is megszűnt.
dec. 29
6:26
Az elmúlt év egyes történései (HírExtra)
Eltűnt egy kétéves kislány Emődről, ezóta sincs meg. Beomlott a föld a 4-es metró építkezésén, otthonszülés közben halt meg egy csecsemő Budapesten.
dec. 29
6:43
Az OKM büszke magára (HírExtra)
Csökkennek az adminisztrációs terhek, bővülnek a munkáltatói jogosítványok, és a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálata is megtörtént - egyebek mellett ezeket tartja a legfontosabb eredményeknek az Oktatási és Kulturális Minisztérium a közoktatás területén 2007-ben.
dec. 29
7:00
Megoldatlan rejtélyes ügyek jócskán maradtak a rendőrség számára (Alternatív Energia)
A múlt esztendő meglehetősen sok furcsa ügyet hozott a rendőrség számára. Különöset, sőt titokzatosat is. Súlyos botrányok is árnyékot vetettek a testületre, melynek vezérkarát végül szinte teljesen lecserélték az év végére. (Ide sorolható a büntetésvégrehajtás parancsnokának távozása is.) Lapunk sorra vette a legjelentősebb eseményeket, melyek a mai napig is foglalkoztatják a közvéleményt - nem…
dec. 29
7:12
Októberi emlékeztető (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc kihirdette a közélet tisztaságáról szóló 7 pontos javaslatcsomagját; a szárnyvonalak tervezett megszüntetése miatt sztrájkoltak a mozdonyvezetők; zavargásokba torkollott az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett állami ünnepség. Egyebek mellett ezek voltak a 2007 októberének legfontosabb eseményei.
dec. 29
7:18
Szisztematikusan folyik az erdők kirablása (Alternatív Energia)
Törvénymódosítást szorgalmaz a magyarországi erdők védelme érdekében a Kis- és Középbirtokosok Egyesülete - írta a szombati Magyar Hírlap.
dec. 29
7:20
A vártnál kevesebb határőr jelentkezett fővárosi szolgálatra (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetését kellemetlen meglepetésként érte, hogy a vártnál jóval kevesebb határőr fogadta el az összevonás nyomán felkínált beosztást - írta a szombati Magyar Hírlap.
dec. 29
7:29
Januárban értékel a koalíció (Alternatív Energia)
Január közepén koalíciós egyeztetésen értékeli az MSZP és az SZDSZ, mi valósult meg júliusban aláírt szerződésükből - értesült lapunk. Információnkat megerősítette Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős liberális államtitkár is, aki szerint több területen gőzerővel zajlik a munka, de érte őket számos kudarc is.
dec. 29
7:33
Januártól közalkalmazotti állás csak pályázható (HírExtra)
Januártól csak pályázat útján tölthető be közalkalmazotti állás, amivel nem csak a politikai befolyás csökkenthető bizonyos közszolgálati munkakörök elnyerésekor, hanem az esélyegyenlőség is megteremthető - olvasható a Népszabadságban.
dec. 29
7:40
Rendteremtés a BKV-járatokon (Alternatív Energia)
A BKV hosszú évekig nem nézett szembe a járműveit melegedőnek használó hajléktalanok okozta problémával, februártól viszont biztonsági őrökkel igyekeznek betartatni az utazási szabályzatban foglaltakat, például azt, hogy az utas ruházatával és egyéb módon sem szennyezheti mások öltözetét és a járművet - írta a szombati Népszabadság.
dec. 29
7:52
A BKV rendet tesz (HírExtra)
A BKV hosszú évekig nem nézett szembe a járműveit melegedőnek használó hajléktalanok okozta problémával, februártól viszont biztonsági őrökkel igyekeznek betartatni az utazási szabályzatban foglaltakat, például azt, hogy az utas ruházatával és egyéb módon sem szennyezheti mások öltözetét és a járművet - írta a szombati Népszabadság.
dec. 29
7:58
Ónos szitálás volt hajnalban, de már az utak járhatóak (HírExtra)
Ónos szitálás volt szombatra virradóan Budapesten, de a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) mentesítette a síkosságtól a fő- és tömegközlekedési útvonalakat, hidakat, felüljárókat, így a tömegközlekedési járművek hajnalban fennakadás nélkül el tudtak indulni.
dec. 29
8:00
A határőr nem akar rendőr lenni (HírExtra)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetését kellemetlen meglepetésként érte, hogy a vártnál jóval kevesebb határőr fogadta el az összevonás nyomán felkínált beosztást - írta a szombati Magyar Hírlap.
dec. 29
8:26
Gyurcsány könyvet ír (HírExtra)
A magyar gazdaság helyzetéről szóló könyvön dolgozik Gyurcsány Ferenc, aki várhatóan január elején dönt arról, terjedelmesebb tanulmányként vagy önálló kötetben publikálja azt - értesült a Népszava.
dec. 29
8:34
Feléli vagyonát a főváros (HírExtra)
Egyenként másfél, együttesen két és fél milliárd forint értékhatár alatt a Fővárosi Közgyűlés tudta nélkül értékesíthetik Budapest vagyonelemeit a nemrégiben elfogadott új rendelet értelmében - olvasható a Magyar Nemzetben.
dec. 29
9:34
Csorna "gigaberuházása" (HírExtra)
Nagyszabású, a belváros rekonstrukcióját célzó pályázatot készít a csornai önkormányzat - írja a Kisalföld. A település akár 540 millió forintot is nyerhet a pályázaton. Az európai uniós támogatásból egyebek mellett a művelődési ház, a volt községháza, a Premontrei park és a belváros burkolata újulna meg.
dec. 29
9:42
Kósa Lajos, az örökös hiányzó (HírExtra)
A jelenlegi 385 parlamenti képviselő egyike sem volt ott az összes szavazáson az őszi és a rendkívüli téli ülésszak alatt; legtöbbször a fideszes Kósa Lajos hiányzott - derül ki az Országgyűlés adataiból.
dec. 29
9:57
Újévi influenzajárvány (HírExtra)
Kétszeresére emelkedett az influenzás betegek száma Csongrád megyében, Bács-Kiskunban pedig megháromszorozódott az influenzások száma az elmúlt héten - írja a Délmagyarország. A tisztiorvosok szerint január elején - az iskolakezdéssel - tömeges megbetegedésekre kell számítani.
dec. 29
10:08
Soha nem látott mélységben az MSZP (Infostart)
A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a kormány elhibázott reformintézkedései miatt az MSZP népszerűsége soha nem látott mélységbe süllyedt, koalíciós partnere, az SZDSZ pedig egy-két százalékos támogatottságot tudhat maga mögött.
dec. 29
10:14
Bekeményít a BKV (Infostart)
Februártól biztonsági őrök felügyelnek a rendre a BKV éjszakai járatain - közölte a társaság kommunikációs vezérigazgató-helyettese. Regőczi Miklós szerint a döntést nem a hajléktalanok ellen, hanem az utasok érdekében hozták meg.
dec. 29
10:43
Drágább közszolgáltatások jövőre (HírExtra)
Budapesten januártól szinte minden közszolgáltatás ára a kormány konvergenciaprogramjában jelzett csaknem ötszázalékos inflációnál nagyobb mértékben drágul. A BKV tarifái az ideihez hasonlóan jövőre is átlagosan 13 százalékkal emelkednek.
dec. 29
11:17
Január 16-án hirdetnek eredményt a Kormányzati Negyed ügyében (Infostart)
A kormányzati negyedre kiírt versenypárbeszédes közbeszerzési eljárás eredményhirdetése 2008. január 16-án lesz - közölte a Kincstári Vagyonkezelési Igazgatóság.
dec. 29
11:22
Dráguló fővárosi közszolgáltatások - mi mennyi? (Infostart)
Budapesten januártól szinte minden közszolgáltatás a kormány által jelzett csaknem ötszázalékos inflációnál nagyobb mértékben drágul. A tömegközlekedés 13, a szemétszállítás 13,7, a csatornahasználat 9,9, a vízfogyasztás díja 8,8 százalékkal lesz drágább.
dec. 29
11:24
Fidesz: a kormányzati negyed tervét vonják vissza (HírExtra)
A Fidesz szerint az egyetlen jó döntés az lenne, ha a kormány visszavonná a kormányzati negyed építésére kiírt tendert, mert arcátlanság - jelenlegi árakon - 142 milliárdot elkölteni erre a luxusberuházásra, miközben megértést és türelmet kérnek az emberektől, és szociális válságba taszították az országot.
dec. 29
11:29
Nincs bejegyezve a Nemzeti Őrsereg? (Alternatív Energia)
A Lefőbb Ügyészséghez fordul a Magyarországi Munkáspárt 2006, azt kérve, hogy élve törvény adta lehetőségeivel, lépjen fel a be nem jegyzett Nemzeti Őrsereg és tagjai ellen - közölte a párt szombaton az MTI-vel.
dec. 29
11:40
Jövőre lesz győztese a kormányzati negyed pályázatának (HírExtra)
Január 16-ára halasztották a kormányzati negyed megépítésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményhirdetését - tudatta a Független Hírügynökséggel a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) szombaton. Eredetileg szombaton tervezték az eredmény nyilvánosságra hozatalát, de úgy döntöttek, több időt adnak a bírálóbizottságnak.
dec. 29
11:46
Már a rendőrségé a határőrség vagyona (HírExtra)
Aláírta a határőrség vagyonának átadásáról szóló jegyzőkönyvet Béndek József altábornagy, a határőrség országos parancsnoka és Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány szombaton Budapesten.
dec. 29
11:58
Fidesz: a Gyurcsány-kormány ingatlanüzlete a kormányzati negyed (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormányzati negyed a Gyurcsány-kormány legnagyobb, vagy egyik legnagyobb ingatlanüzlete - mondta a párt helyettes szóvivője szombaton, Budapesten. A gyanús körülmények, az időzítés, a nagy sietség, valamint Gyurcsány Ferenc üzleti múltja miatt az a következtetés vonható le, hogy ez a beruházás "semmi más, mint Gyurcsány Ferenc kormányának legnagyobb, vagy egyik legnagyobb…
dec. 29
12:09
Siófok megvette a Kiliti repülőteret (HírExtra)
Megvette a Siófok-Kiliti repülőteret a siófoki önkormányzat - közölte az MTI-vel szombaton a Balaton-parti város polgármesteri hivatalának sajtóreferense.
dec. 29
12:09
Kormányzati negyed: január közepén lesz eredmény (Alternatív Energia)
A kormányzati negyedre kiírt versenypárbeszédes közbeszerzési eljárás eredményhirdetése 2008. január 16-án lesz - közölte az MTI-vel a KVI koordinációs iroda szombaton. A közlemény szerint a csütörtöki beadási határidőig a KÉSZ Közép-Európai Építő Kft. és az Europolis Real Estate Management Kft. konzorciuma tett ajánlatot a kormányzati épületegyüttes felépítésére és 25 éven át tartó üzemeltetésére…
dec. 29
12:49
Temetői főkönyv zárása Nyíregyházán (HírExtra)
Az év utolsó munkanapján Nyíregyházán a polgármester és a jegyző aláírásával hitelesítette a temetői főkönyvet az évszázados hagyományoknak megfelelően.
dec. 29
12:53
Közel egymilliárd forintnyi bírság a Csillagszóró hadműveletben (Infostart)
Mintegy 950 millió forint bírságot szabtak ki az elmúlt 5 hétben a Csillagszóró hadművelet keretében végzett vizsgálatok során - közölte a kormányszóvivő.
dec. 29
12:55
Egyesült a rendőrség és a határőrség (Infostart)
Befejeződött a rendőrség és a határőrség integrációja. A folyamatot az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírása zárta le. A rendőrséghez 40 milliárd forint határőrségi vagyon került, miközben a határőrök 90 százaléka vállalta, hogy a rendőrség állományában szolgál tovább - mondta el az InfoRádióban Bencze József országos rendőrfőkapitány.
dec. 29
13:05
Mintegy 950 millió forint bírságot szabtak ki a Csillagszóró Hadművelet során (HírExtra)
Az elmúlt öt hétben hét hatóság munkatársai összehangolt akciósorozatuk során 25 ezernél is több vizsgálatot végeztek, és mintegy hétezer esetben szabtak ki bírságot mintegy 950 millió forint összegben - mondta a szombati budapesti kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett.
dec. 29
13:06
Aláírták a határőrség vagyonának átadásáról szóló jegyzőkönyvet (Alternatív Energia)
Aláírta a határőrség vagyonának átadásáról szóló jegyzőkönyvet Béndek József altábornagy, a határőrség országos parancsnoka és Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány szombaton Budapesten. Az átadási-átvételi jegyzőkönyv azért készült, mert január 1-jével a határőrség integrálódik a rendőrség szervezetébe, megszűnik, és a teljes vagyonát, személyi állományát a rendőrség veszi át.
dec. 29
13:51
Differenciálják a betegszállítást és a mentést (HírExtra)
A mentés és a betegszállítás feladatköre az eddigieknél jobban elkülönül egymástól egy jövő évtől életbe lépő jogszabály-módosítás következményeként, ez az új helyzet viszont a betegellátás színvonalnak javítását eredményezheti - közölte a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke.
dec. 29
13:57
Jégvitorlázás jeges fürdővel (HírExtra)
Sikerült kimenteni azt a középkorú, valószínűleg német állampolgárt, aki alatt szombat dél körül szakadt be a jég a Balatonon, Keszthelynél. A férfi körülbelül fél órát töltött a hideg vízben, testhőmérséklete 34 fokra süllyedt, de a kórházba szállítás után már túl van az életveszélyen.
dec. 29
14:31
Jobban elkülönül egymástól jövőre a mentés és a betegszállítás (Alternatív Energia)
A mentés és a betegszállítás feladatköre az eddigieknél jobban elkülönül egymástól egy jövő évtől életbe lépő jogszabály-módosítás következményeként, ez az új helyzet viszont a betegellátás színvonalnak javítását eredményezheti - közölte a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke szombati, budaörsi sajtótájékoztatóján. A rendezvényen elhangzottakra az Országos Mentőszolgálat…
dec. 29
14:57
Siófoké lett a városi repülőtér (Infostart)
Megvásárolta a Siófok-Kiliti repülőteret az államtól a siófoki önkormányzat. A város 208 millió forintot fizetett a létesítményért.
dec. 29
18:07
Javítani kell Budapest légszennyezettségi mutatóin (HírExtra)
A Budapesten és a nagyvárosokban mért magas porszennyezettség elsősorban szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat. A Levegő Munkacsoport szerint csak hosszú távú intézkedésekkel lehet hatékonyan csökkenteni a szennyezést. A KDNP a Fővárosi Védelmi Bizottság összehívását kezdeményezte az ügyben.
dec. 29
18:13
Javuló közlekedésbiztonságot ígér a GKM (HírExtra)
Összesen félmilliárd forintból vásárolhat magának a közlekedés biztonságát javító eszközöket 83 magyarországi település. A pénz az áprilisban fizetőssé tett főutakon jött össze, elnyerni pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán lehetett.
dec. 29
18:26
Megújult a győri zsinagóga (HírExtra)
A Széchenyi István Egyetem kezelésében lévő egykori győri zsinagóga épületszárnyainak felújításával befejeződtek a rekonstrukciós munkák az épületegyüttesben - mondta az egyetem titkárságvezetője szombaton az MTI-nek.
dec. 29
19:51
13 százalékot emel a BKV - a nap hírei (Infostart)
A kormányszóvivő szerint nem jelenti a beruházás csúszását az, hogy január 16-án hirdetik ki a kormányzati negyedre kiírt versenypárbeszédes közbeszerzési eljárás eredményét. Az interneten tette közzé a 100 legkeresettebb bűnöző arcképét, nevét és korát a rendőrség. 13 százalékkal emelkednek a BKV tarifái. A nap hírei 2007. december 29-én, szombaton.
dec. 29
19:57
Holttestet találtak a Kaposban (Metropol)
Férfiholttestet találtak Kaposváron, a Kapos folyóban - erősítette meg az MTI értesülését szombat este a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
dec. 29
20:24
Gyurcsány nem ír könyvet a gazdaságról (HírExtra)
Félreértésen alapulhat a Népszava szombati számában megjelent információ, amely szerint Gyurcsány Ferenc egy, a magyar gazdaság állapotáról szóló könyvön dolgozna - mondta a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő.

Keresés