Nem várható fordulat a Liga Szakszervezetek és a kormány képviselői között a mai sztrájktárgyaláson, így biztosra vehető, hogy lesz sztrájk december 17-én, csak az a kérdés, meddig tart. Információink szerint ugyanis a kormánynak nincs új javaslata és várhatóan a Gaskó István vezette Liga sem enged. Az érdekképviselet a kormány szociális és egészségügyi intézkedéseinek visszavonását követeli.
A havi másfél millió forintot is meghaladja jövőre a legfőbb közjogi méltóságok havi illetmenye. Öt százalékkal automatikusan meg kell emelni a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének javadalmazását a kormány és a közszolgálati szakszervezetek között a közszféra 2008-as béremeléséről született megállapodás miatt.
Rendkívüli parlamenti ülésszakot kezdeményez a Fidesz, ha az Országgyűlés, illetve az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke megpróbálja megakadályozni, hogy a Ház még decemberben elrendelje a népszavazást. Az SZDSZ is azt szeretné, ha a parlament még az idén döntene a referendum elrendeléséről, bár a kezdeményezést nem támogatják. Ha a referendum sikerrel jár, a kormánypártok szűkös jogi, és…
Osztrava, Lisszabon, Brüsszel, Újdelhi és Davos szerepel a kormányfő jövő január végéig tartó nemzetközi diplomáciai körútjának programjában. Gyurcsány Ferenc a karácsonyt idén Bulgáriában tölti. A kormány három hetes téli szünetet tart, ami alatt Veres János pénzügyminiszter az új adócsomagot egyezteti a koalíciós partnerrel.
Ha érvényes lesz a Fidesz által a tandíj kérdésében kezdeményezett népszavazás, akkor a kormány végrehajtja a voksolás eredményét - mondta Hiller István oktatási miniszter a "Tárcatükör a Közgázon" elnevezésű rendezvényen. A fejlesztési részhozzájárulásról a miniszter Pokorni Zoltánnal, az Orbán-kormány oktatási miniszterével vitatkozott.
Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKiK) legújabb kiadványainak bemutatójára került sor az intézmény székhelyén Budapesten. A kutatóintézet által minden évben megjelentetett Cigánynak lenni Magyarországon című kiadvány legújabb kötetét Daróczi Dávid, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség roma ügyekért és esélyegyenlőségért felelős koordinátora mutatta be.
Évente a szülők csaknem négyhavi fizetésüket költik egy gyermekre - derül ki a TÁRKI kutatásából. A szervezet munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a gyerekvállalási kedvet nemcsak a családtámogatások összegének emelése növeli, hanem az is, ha az állam segíti a nők elhelyezkedését, vagy ha bölcsődéket hoz létre.
Az MGYK Országos Elnöksége – megerősítve korábbi határozatát – továbbra is egyetért az egészségbiztosítás átalakítására irányuló törvény megalkotása ellen tiltakozó szakszervezetekkel, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel és civil egyesülésekkel. Egyetért az általános sztrájk céljaival, de sztrájkot nem szervezhet.
Áprilistól újabb 7,5 százalékos gázáremelés követheti a januári ötszázalékosat - írta pénteken a Népszabadság a birtokába került előzetes szakértői becslések alapján. A januári gázárakba ugyanis még nem épül be teljesen a növekvő olajár hatása. S a tavaszi után nyáron ismét újabb emelés jöhet: amennyiben stabilan magas marad az energiahordozók ára a világpiacon, akkor újabb 4,4 százalékos emelésre…
Lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesi posztjáról és testületi tagságáról Varga Zoltán bíró - írta pénteken a Népszabadság. A lap információi szerint Vargát - aki első fokon ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Kaiser Edét - azt követően érték szakmai támadások, olykor személyeskedő bírálatok, hogy kiderült: mégsem Kaiser és társa követte el a móri…
Holtan találták saját úszómedencéjében Oleg Zsukovszkijt, a VTB bank ügyvezető igazgatóját Moszkva melletti házában. A bankár keze és lába meg volt kötözve, így találtak rá a medence vizében.
Oplatka András történész szerint Magyarország egy-két évtizeden belül olyan fejlettségi szintre juthat, hogy már vonzó lesz a bevándorlók számára. Éppen ezért a döntéshozóknak már most fel kell készülniük arra, hogy az ország hogyan kezelje a bevándorlók által okozott problémákat.
"Mélységes megdöbbenéssel olvastam a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnökének közleményét a cigányság helyzetével kapcsolatosan" - közölte Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. A közlemény szerzője azt fejtegeti, hogy "a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés egy részét."
Az SZDSZ részéről várhatóan csak Kákosy Csaba gazdasági miniszter vesz részt a pénteki, budapesti magyar-orosz kormányközi konzultáción - értesült csütörtökön az MTI a szabad demokratákhoz közel álló forrásból. Szent-Iványi István arról írt: nem volt szabad és tisztességes sem a vasárnapi oroszországi parlamenti választás, sem az azt megelőző kampányidőszak.
Az egészségügyre mostanában rájár a rúd. Az utóbbi években először a szakma szívott (gyógyszerárrés-csökkentés, patikaliberalizáció), majd a beteg (vizitdíj, kórházi napidíj), végül pedig mindenki (új egészségbiztosító-redszer); de most, egy témába vágó metaforával élve, itt a gyógyír a sajgó sebekre: a Szimpatikák. Ez nem egy olcsó szóvicc; tényleg így hívják őket.
Nem jogosak az orosz félelmek a Lengyelországba és Csehországba tervezett amerikai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban - mondta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön az MTI-nek. "Nem jogosak, mert összesen tíz rakéta kerül Lengyelországba. Ez olyan mennyiség, ami nem bontja meg az egyensúlyt" - mondta Szelestey Lajos.
A Népszabadság információi szerint a kormány szakértői jövő áprilistól a januárihoz képest 7,5 százalékos gázáremelést tartanának szükségesnek. Júniustól a vágtázó importár-növekedés ellenére akár árcsökkenés is bekövetkezhet.
Hamarosan Budapestre érkezik az orosz katonai hírszerzés vezetője - írta pénteken a Magyar Nemzet. Azt egyelőre nem tudni, hogy az orosz miniszterelnöki látogatás miatt utazik hazánkba a GRU főnöke, vagy más egyeztetéseket is tart majd.
Feloszlatta magát a kocsolai önkormányzat - írta pénteki számában a Tolnai Népújság. A negyedik ciklusát töltő polgármester, Horváth Zoltán szerint a közmunkások tevékenységével szembeni elégedetlenség miatt fordultak ellene a testület tagjai, valamint kifogásolták, hogy gyakran van távol a településtől.
Péntektől ismét fogadják az adományokat a fővárosban és 14 vidéki nagyvárosban a MikulásGyár önkéntesei. A szervezők elsősorban tartós élelmiszert, játékokat, mesekönyveket és tisztítószereket várnak, amelyeket karácsony előtt a rászorulók között osztanak majd szét.
A világon minden tizedik ember fizetett kenőpénzt az elmúlt 12 hónapban - derül ki a Transparency International hatvan országra kiterjedő felméréséből. A globális korrupciós barométer azt vizsgálta: mennyit és hányszor kell fizetni a hétköznapokban olyan dolgokért, amelyekhez ingyen kellene hozzájutniuk az embereknek.
Visszaigényelték celldömölki rendházukat a bencések, csakhogy az épületegyüttesben a polgármesteri hivatal működik. Az önkormányzatnál úgy tervezték, hogy 2008-ra felépül egy új, korszerű hivatali épület, de a beruházás csúszik. Így még legalább két évig bérlő lesz a polgármesteri hivatal a bencéseknél - írja a Vas Népe.
Péntekig jelentkezhetnek a középiskolában továbbtanulni akaró diákok a központi írásbeli vizsgákra. A január végén tartott megmérettetésre az intézmények egyharmada kötelezi a végzősöket, így nem árt időben tájékozódni, hogy a kiszemelt iskolában kérik-e a központi írásbelik eredményét vagy sem.
Bár még nincs járvány, már most érdemes mindenkinek beoltatnia magát az influenza elleni védőoltással - mondta el az RTL Klub reggeli híradójában Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal főosztályvezető- helyettese. Oltóanyagból az idősek és a veszélyeztetett betegek ingyen kapnak, a többieknek fizetniük kell.
A Magyar Demokrata Fórum modern konzervatív pártként az internet hazai lehetőségeinek fokozatos kihasználása mellett teszi le a voksot, ezért első lépésként – észt mintára – egy e-demokrácia portál létrehozását javasolja, amely az állampolgároknak is lehetőséget biztosítana jogszabály kezdeményezésre.
Két jeles politikai elemző, Csizmadia Ervin, a Politikatudományi Szemle főszerkesztője és Debreczeni József, volt országgyűlési képviselő, politikai közíró vállalkozott arra, hogy a Pallas Páholy közönsége előtt válaszolja meg a nagy kérdést: Hol hibáztuk el?
A Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya megépítését és a 43-as út forgalombiztonságának javítását sürgette Makón Márton Imre, a Fidesz helyi önkormányzati frakciójának vezetője pénteken.
A Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya megépítését és a 43-as út forgalombiztonságának javítását sürgette Makón Márton Imre, a Fidesz helyi önkormányzati frakciójának vezetője pénteken.
Újabb szeméthullám vonul le a Tiszán, ez is Ukrajnából érkezett, és ugyanúgy mint az előző, 20-30 kilométer hosszan terül el a vízen. A szemét a Bodrogon keresztül került a folyóba most is, akárcsak a hét elején - mondta a Független Hírügynökségnek Csont Csaba, a Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.
A Vidék Párt (MVPP) elnökének meghívására 2007.december 6. napján találkozott a Független Kisgazdapárt mintegy félszáz,-az elmúlt két évtized vidék politikáját meghatározó-politikusa.A rendezvényen részt vett Dr. Torgyán József a MMM elnöke,Lányi Zsolt, Csúcs László.
A kormány alkalmatlansága és felelőtlensége miatt jövőre több lépésben, 17 százalékkal emelkedhet a gáz ára - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A politikus a Népszabadságban megjelent információkra hivatkozott, amelyek szerint a januári 5 százalékos gázáremelés után, áprilisban 7,5 százalékkal, nyáron pedig újabb 4,5 százalékkal emelkedik majd a gáz ára.
A Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya megépítését és a 43-as út forgalombiztonságának javítását sürgette Makón Márton Imre, a Fidesz helyi önkormányzati frakciójának vezetője pénteken.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) irányító testületének tagjává választotta egy évre Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió (MTV) elnökét a szervezet közgyűlése. Az előző napi genfi döntésről pénteken, közleményben tájékoztatta az MTI-t a közszolgálati médium.
Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a kormány elzárkózik mindeféle egyeztetéstől az érdekvédelmi szervezetekkel, civil szervezetekkel az egészségügy átalakításával kapcsolatban. Struccpolitikájának megfelelően nem hajlandó észrevenni az állampolgárok érdekeit, a tőke érvényesülését helyezi előtérbe, ezzel tönkre téve a munkavállalók életkilátásait.
Kulturált kampányra számít Lakos Imre, a XI. kerület szabad demokrata alpolgármestere, aki az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként indul a kerületben az időközi parlamenti választáson. A szavazást a korábbi képviselő, Deák András (KDNP) halála miatt kellett kiírni.
Átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcánál a 37-es számú főút új, négysávos szakaszát. A beruházás bruttó bekerülési költsége mintegy 6,6 milliárd forint volt.
A térfigyelő rendszerek jogi és technikai kérdéseivel foglalkozó tanácsadó testület jött létre, Közterületi-Térfelügyeleti Tanácsadó Testület (KTTT) néven. A testület tagjai pénteken Budapesten tartottak bemutatkozó sajtótájékoztatót.
Lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesi posztjáról és testületi tagságáról Varga Zoltán bíró, aki első fokon tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélete a móri bankrablás kapcsán Kaiser Edét. A bírót azt követően érték szakmai támadások, olykor személyeskedő bírálatok, hogy kiderült: mégsem Kaiser Ede és társa követte el a nyolc halálos áldozatot követelő móri…
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szolidáris a Liga Szakszervezetek december 17-re meghirdetett akciójával, de nem tud részt venni a sztrájkban, a felsőoktatásban ugyanis ez az utolsó szorgalmi hét, amelyet nem lehet pótolni - közölte Kis Papp László elnök. Az FDSZ ugyanakkor felkéri tagságát és a hallgatókat, hogy a december 17-i héten a szolidaritás jeleként viseljenek kék szalagot…
A piaci verseny kizárólagossága ellen érvelt Sólyom László köztársasági elnök a Gazdasági Versenyhivatalban (GVH) az idei "Versenykultúráért díj" átadása alkalmából tartott pénteki beszédében. Az államfő szerint ugyanúgy nem helyes azt gondolni, hogy ha van verseny, akkor attól önmagában kitűnően működik a gazdaság, mint az a vélekedés, hogy az állam biztosan csak rossz gazda.
Kulturált kampányra számít Lakos Imre, a XI. kerület szabad demokrata alpolgármestere, aki az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként indul a kerületben az időközi parlamenti választáson. A szavazást a korábbi képviselő, Deák András (KDNP) halála miatt kellett kiírni.
Jövőre 17 százalékkal emelkedhet a gáz ára - mondta a Fidesz frakcióigazgatója egy Népszabadságban megjelent cikkre hivatkozva. Répássy Róbert szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek fel kell vetnie a pénteki magyar-orosz kormánytalálkozón, hogy Magyarország olcsóbban kaphassa a gázt.
Határozatlan idejű lesz a december 17-ére meghirdetett sztrájk, ugyanakkor a Liga Szakszervezetek Szövetsége azt is ígéri, hogy a karácsony békéjét nem fogják megzavarni. Gaskó István, a szervezet elnöke nem tudja megmondani, ezt miként oldják meg, mivel egyelőre nem lehet tudni, hogy felfüggesztik-e a sztrájkot az ünnepek idejére, vagy nem.
A parkolási díjfizetést ki kellene terjeszteni a főváros egész területére; a közösségi terek pedig ne parkolók legyenek, hanem kapják vissza eredeti szerepüket - hangoztatta a Levegő Munkacsoport (LM) elnöke pénteken egy budapesti rendezvényen.
Mind a három, a Fidesz által indított népszavazási kezdeményezésre vonatkozó országos választási bizottsági (OVB) döntést megtámadták az Országos Választási Irodánál (OVI) - közölte Rytkó Emília, az OVI vezetője. Egyetlen beadványt kaptak, amelyet már továbbítottak is a Legfelsőbb Bírósághoz - mondta el további részletek említése nélkül.
A térfigyelő rendszerek jogi és technikai kérdéseivel foglalkozó tanácsadó testület jött létre, Közterületi-Térfelügyeleti Tanácsadó Testület (KTTT) néven. A testület tagjai pénteken Budapesten tartottak bemutatkozó sajtótájékoztatót.
Mind a három, a Fidesz által indított népszavazási kezdeményezésre vonatkozó országos választási bizottsági (OVB) döntést megtámadták az Országos Választási Irodánál (OVI) - mondta el az InfoRádiónak Rytkó Emília, az OVI vezetője.
Az egyeztetés hiányát kifogásolta, valamint a piaci versenynek az egészségügyön kívül tartását kezdeményezte a készülő egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatosan Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, a szakszervezeti szövetség tanácsának kibővített ülésén pénteken.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szolidáris a Liga Szakszervezetek december 17-re meghirdetett akciójával, de nem tud részt venni a sztrájkban, a felsőoktatásban ugyanis ez az utolsó szorgalmi hét, amelyet nem lehet pótolni - közölte Kis Papp László elnök pénteken az MTI-vel.