2007. december 7. péntek

dec. 7
4:32
A legjobb online kutatók (Piac és Profit)
Az idén első alkalommal megrendezett Online Kutatás konferencián két kategóriában hirdetett győztest a megrendelőkből és kutatókból álló szakmai zsűri. A gyerekek internetezési szokásait vizsgáló VMRkids kutatás különdíjat kapott.
dec. 7
6:04
Az életével játszik, aki megáll a völgyhídon (Privátbankár)
Többeket csábított már szabálytalanságra a kőröshegyi völgyhíd az átadása óta: sok autós a tiltás ellenére áll meg egy-egy fotó erejéig, hét bázisugró pedig a mélybe vetette magát.
dec. 7
6:06
A svájciak a legnagyobb levélírók (Privátbankár)
A világon egy ember átlagosan 66,7 levelet küld évente, állapította meg a Nemzetközi Postaunió (UPU) tavalyi adatok alapján. A küldött levelek száma 2000. óta gyakorlatilag nem változik. Az elektr...
dec. 7
6:33
400 ezer forint a kórházi ellátás (Piac és Profit)
Bár a KSH adatai szerint a többnapos kiutazások száma 2007 első 9 hónapjában 4%-kal csökkent 2006. első háromnegyed évéhez viszonyítva, az utasbiztosításokból befolyó díjbevételek nagysága a magyarországi biztosítóknál körülbelül ugyanakkora, mint a tavaly. Az OTP Garancia Biztosító tapasztalatai szerint a díjbevételek szinten maradása annak köszönhető, hogy honfitársaink egyre nagyobb arányban…
dec. 7
6:44
Gázáremelés tavasszal és nyáron is? (Privátbankár)
Áprilistól újabb 7,5 százalékos gázáremelés követheti a januári 5 százalékosat - írja a Népszabadság a birtokába került előzetes szakértői becslések alapján.
dec. 7
6:55
Bush kihúzza a csávából az adósokat (Privátbankár)
Az amerikai elnök bejelentette, hogy öt évre befagyasztják a jelzálogkamatot annak a többszázezer amerikai lakóingatlan-tulajdonosnak, akiknek a következő hónapokban magasabb kamat után kellene fizetniük.
dec. 7
6:57
Lemondott a móri ügyben ítélkező bíró (Privátbankár)
Lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesi posztjáról és testületi tagságáról Varga Zoltán bíró - írja a Népszabadság. A lap információi szerint Vargát - aki első fokon tényl...
dec. 7
7:06
Gyurcsány nem fél, mert érzi az erőt (Privátbankár)
A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön este Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében.
dec. 7
7:08
Kipecázták a raiffeisenesek adatait (Privátbankár)
Újabb adathalász támadás érte a Raiffeisen Bank ügyfeleit csütörtökön - közölte a pénzintézet. Az ügyfelek biztonsága érdekében a bank azonnali hatállyal leszállította az egyszeri jelszó generáló szol...
dec. 7
7:12
Csak öt ország előz meg minket klímavédelemben (Privátbankár)
Magyarország az előkelő hatodik helyen található azon az 56 országot tartalmazó listán, amelyet két európai környezetvédő szervezet állított össze az éghajlatvédelem érdekében kifejtett erőfeszítések ...
dec. 7
7:14
Bejutnál álmaid egyetemére? Teszteld! (Privátbankár)
Középiskolás diákok tehetik próbára tudásukat a Felvételi Információs Szolgálat most indult internetes stratégiai játékán. Kiderülhet jelenlegi tudásukkal bejutnának-e álmaik egyetemére
dec. 7
7:18
Csak szombaton indulhat az Atlantis (Privátbankár)
Még egy nappal elhalasztotta az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az Atlantis űrsikló eredetileg csütörtökre tervezett indítását; az űreszközt a hivatal közlése szerint szombaton indítják útnak a Ne...
dec. 7
7:29
Putyin 60 fölött (Privátbankár)
Az Egységes Oroszország párt, amelynek listáját Putyin elnök vezette, 64,3 százalékot szerzett a vasárnapi parlamenti választásokon az előzetes végeredmény szerint.
dec. 7
7:31
Megölték a legnagyobb orosz bank vezetőjét (Privátbankár)
Holtan találták saját úszómedencéjében Oleg Zsukovszkijt, a VTB bank ügyvezető igazgatóját Moszkva melletti házában - közölte az ITAR-TASZSZ hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva. A bankár...
dec. 7
7:35
Az IT-piac egészséges (Piac és Profit)
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 2007-ben második alkalommal készített a hazai informatikai iparágról szóló átfogó felmérést.
dec. 7
7:35
Hazaköltöznének a Romanovok (Privátbankár)
A Romanov-ház kész Oroszországba települni, amint az orosz állam elismeri történelmi státusát, és semmiféle restitúciót, kártalanítást nem igényel - mondta el moszkvai sajtóértekezletén a cári család ...
dec. 7
7:40
"Irán egyáltalán nem barátságos" (Privátbankár)
Irán törekvései nem tekinthetők jóindulatúnak, annak ellenére sem, hogy 2003-ban leállította titkos atomprogramját - jelentette ki az amerikai hírszerző főnök helyettese.
dec. 7
7:46
Győzelmi mámorban úszik a Széchenyi Kártya (Privátbankár)
Az Európai Unióban széles körben követendő, jó példának értékelte a Széchenyi Kártya pénzügyi konstrukciót a zsűri az Európai Vállalkozási Díjpályázaton.
dec. 7
7:52
Kis mozgások várhatók a devizapiacon (Privátbankár)
Pénteken szűk sávban marad a forint, csekély további erősödés lehetséges az amerikai piac iránt feljavult nemzetközi hangulat hatására: ez a térségi kockázatvállalási kedvet is növeli. Nagyobb mozgás ...
dec. 7
7:58
Új szolgáltatásokkal segít az APEH (HírExtra)
Januártól új szolgáltatásokkal és egyszerűsítésekkel segíti az APEH az adóbevallások kitöltését. Egységes felépítésűek és közérthetőbbek lesznek a kitöltési útmutatók, egyszerűsítik az internetes programokat is. Az egyéni vállalkozóknak és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek változatlanul február 15-ig kell benyújtaniuk adóbevallásukat.
dec. 7
8:14
A CIA sötét titkai (Privátbankár)
A CIA 2002-ben videóra vette két terroristagyanús személy kihallgatását, majd a felvételeket, amelyeken kemény vallatási módszerek láthatók, megsemmisítették.
dec. 7
8:31
Bizonytalan Magyarország (Piac és Profit)
Elsősorban azoknak az elméleti és gyakorlati szakembereknek készült A lisszaboni folyamat és Magyarország című könyv, akiket a téma tágabb összefüggései érdekelnek. A kiadványt olvasva kiderül, hazánkkal a baj az, hogy nem tud felmutatni konkrét cselekvési terveket, amelyek hatására működnének a lisszaboni célkitűzések eléréséhez rendelt eszközök.
dec. 7
8:32
Már a Népszabadság is gázáremelésről suttog (HírExtra)
Áprilistól újabb 7,5 százalékos gázáremelés követheti a januári ötszázalékosat - írta pénteken a Népszabadság a birtokába került előzetes szakértői becslések alapján.
dec. 7
8:48
Repülni low-cost, enni ló-koszt (Privátbankár)
A kilencvenes években a hosszú repülőutakon elképesztően finom és bőséges volt a menü, de mostanság szinte minden légitársaság gépén érezni, hogy a cégek rá vannak szorulva a takarékoskodásra.
dec. 7
9:05
Zuhannak a fémárak (Privátbankár)
A drágulásnak vége, november eleje óta átlagosan majdnem 14 százalékkal lettek olcsóbbak az ipari fémek a Londoni Fémtőzsdén (LME), miután már októbert is többnyire kissé olcsóbban végezték, mint szep...
dec. 7
9:15
1800 milliárd euróval kevesebb a külkerhiány (Privátbankár)
Az idén január-októberben a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 362 millió euró volt, míg egy évvel korábban 2161 milliárd eurót tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hiv...
dec. 7
9:26
Egy alá ment a GDP: ez mindent alulmúl! (Privátbankár)
A várakozásokat messze alulmúló gyorsbecslésnél is rosszabb lett a harmadik negyedéves hazai GDP adat: a gazdaság csupán 0,9 százalékkal nőtt a várt 1 százalék helyett
dec. 7
9:31
Követendő példa a Széchényi kártya (Piac és Profit)
Az Európai Unióban széles körben követendő, jó példának értékelte a Széchenyi kártya pénzügyi konstrukciót a zsűri az Európai Vállalkozási Díjpályázaton.
dec. 7
9:31
Óriási javulás a külkereskedelmi áruforgalomban (Infostart)
Az idén január-októberben a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 362 millió euró volt, míg egy évvel korábban 2.161 milliárd eurót tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 7
9:47
ÁSZ: eredményszemléletű költségvetést! (Privátbankár)
Az Állami Számvevőszék elnöke bírálja a közpénzügyi törvénytervezetet. Kovács Árpád szerint az új alkotmányos szabályozás szűkszavú, nem határozza meg egyértelműen azt, hogy az állami kiadásokat mire lehet felhasználni. Az elnök azt mondta, hogy a jövőben be kéne vezetni az eredményszemléletű költségvetést, ami a pénzügyi helyett a társadalmi hasznokra koncentrálna. Kondorosi Ferenc kormánybiztos…
dec. 7
10:21
Nem nekünk lesz édes a szánk (HírExtra)
Az uniós cukorreform következtében hamarosan újabb két magyarországi cukorgyárat, a szolnokit és a petőházit is bezárják. A megmaradók kb. 200 ezer tonna cukrot állítanak elő, ez kevesebb mint a 300-320 ezer tonna honi fogyasztás. Így a hazai cukorgyártás nem termeli meg ama mennyiséget, ami elfogy - olvasható a Magyar Nemzetben.
dec. 7
10:25
A hazai gázellátást inkább műszaki kockázatok veszélyeztetik (Privátbankár)
A mai magyar orosz kormányközi találkozón a gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatok erősítése mellett várhatóan szó lesz a két ország energetikai kapcsolatáról is. Székely Árpád, Magyarország moszkvai nagykövete ez utóbbival kapcsolatban azt mondta, hogy a hazai gázellátás biztonságát jelenleg sokkal inkább műszaki és nem politikai kockázatok veszélyeztetik. Az orosz gáz nagy része ugyanis…
dec. 7
10:28
362 millió euró - hol van? (HírExtra)
Az idén január-októberben a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 362 millió euró volt, míg egy évvel korábban 2,161 milliárd eurót tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Euróban számolva a kivitel értéke 18, a behozatalé 13 százalékkal bővült.
dec. 7
10:30
Hagyományokon alapuló kínálat kerestetik (Piac és Profit)
Az idén már második alkalommal ír ki pályázatot az Európai Bizottság a Kiváló Európai Desztinációk témában.
dec. 7
10:30
Az emberek nem értik, ezért nem támogatják a reformokat (Privátbankár)
Magyarország jó úton halad a gazdasági szerkezetátalakításban, a reformok további sorsa azonban egyelőre kétséges - így összegezhető a Magyar Közgazdasági Társaság Szembesítés című vitaestjének tanulsága. A minapi rendezvényen megszólaló gazdasági szakértők szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a társadalom nem érti a reformok célját, ezért nem is tudja támogatni azokat. Társadalmi…
dec. 7
10:32
News to use (Privátbankár)
Business news in English from BBJ every weekday at 7:15am
dec. 7
10:35
Előre menekült Amerika a pánik elől (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
dec. 7
10:37
Castro: Mondd meg, hogy nagyon jól vagyok (Privátbankár)
Fidel Castro egy kubai fiú folytatott telefonbeszélgetésében közölte, hogy "nagyon jól van". Elian González, akit 14. születésnapja alkalmából hívott fel a kubai vezető, jelképes alak a szigetorsz...
dec. 7
10:42
BUX-pillanatkép (HírExtra)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,08 pontos emelkedéssel, 26.183,94 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,62 százalékkal erősödött.
dec. 7
10:45
Csehországban 6 százalékos növekedés (Privátbankár)
Csehország hazai összterméke a harmadik negyedévben 6 százalékkal nőtt a múlt év harmadik negyedévihez képest, 900 milliárd cseh koronára (8653 milliárd forint) rúgott - jelentették a cseh statisztika...
dec. 7
11:33
Nincs megállapodás a munkaidőről (Piac és Profit)
Az EU-tagállamok továbbra sem tudtak megállapodni a több mint három éve húzódó munkaidő irányelvről, amelynek legellentmondásosabb pontjai a 48 órás munkahét alkalmazása alóli kimaradás, illetve a kikölcsönzött munkaerő.
dec. 7
11:38
Milliárdos üzlet az oroszokkal (Privátbankár)
Az Alfa Busz Kft. vezetése 50 elővárosi és távolsági busz eladásáról írt alá egy körülbelül 9 millió eurós szerződést az oroszországi Leningrád-megye kormányzóságának vezetőivel
dec. 7
11:44
Az első magyar az EBU-ban: Rudi Zoltán (Privátbankár)
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) irányító testületének tagjává választotta egy évre Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió (MTV) elnökét a szervezet közgyűlése. A szervezet 1950-es megalaku...
dec. 7
12:05
A legújabb trükk: lopjon bankautomatát! (Privátbankár)
Elloptak egy bankautomatát az egyik győri szupermarket üveges előteréből ismeretlen tettesek ma hajnalban. A kár több 10 millió forint
dec. 7
12:22
Szlovákia berezelt: elszakadna magyarsága? (Privátbankár)
Szlovákia nem fogja elismerni Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét - jelezte elsőként az EU-tagállamok közül a pozsonyi kormány. A Magyar Koalíció Pártja ellenzi a döntést
dec. 7
12:32
Felelős csúcsmárkákat népszerűsítenek (Piac és Profit)
A Superbrands díjátadáson bemutatták 2007 csúcsmárkáit, illetve egy kiadványt, ahonnan mindent megtudhatunk róluk.
dec. 7
12:32
A Fidesz 17 százalékra becsüli a gázáremelést (Privátbankár)
Több lépésben, 17 százalékkal emelkedhet a gáz ára - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A politikus a Népszabadságban megjelent információkra hivatkozott, amelyek szerint a januári...
dec. 7
12:38
6,6 milliárdért újult meg a 37-es főút (Privátbankár)
Átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcánál a 37-es számú főút új, négysávos szakaszát, a beruházás bruttó bekerülési költsége mintegy 6,6 milliárd forint volt. Az átadó ünnepségen Kóka János...
dec. 7
12:42
Ismét emelkedik a gáz ára (HírExtra)
A kormány alkalmatlansága és felelőtlensége miatt jövőre több lépésben, 17 százalékkal emelkedhet a gáz ára - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója pénteki sajtótájékoztatón.
dec. 7
12:59
Ki kell lépni a megszokott környezetből (HírExtra)
A hazai vezetők egy része nehezebben tudja valóra váltani elképzeléseit a megszokott környezeten kívül. Különösen megfontolandó szempont ez, ilyenkor karácsony, évvége előtt, amikor sokan foglalkoznak azzal, hogy az új évet, új helyen kellene kezdeniük.

Keresés