2007. december 13. csütörtök

dec. 13
1:36
Átadták a bíróságot (HírExtra)
Átadták a Kazincbarcikai Városi Bíróság új épületét szerdán, a beruházás mintegy 617 millió forintba került.
dec. 13
2:44
Megerősített szolgálat az ünnepekre (HírExtra)
Decemberben megerősített rendőri jelenlét várható a megnövekedett forgalmú helyeken: piacokon, üzletsorok, áruházak környékén és a közutakon egyaránt – jelentette be Takács Csaba, a bűnmegelőzési osztály vezetője szerdai sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.
dec. 13
3:43
Továbbra is fontos a rehabilitáció (HírExtra)
A pszichiátriai rehabilitáció a jövőben is megtartja kivételes szerepét a súlyos mentális betegek terápiájában - jelentette ki Kovács Zoltán Ambrus klinikai főorvos szerdán Szegeden.
dec. 13
5:31
Már most feszült a légkör Kerepesen - pénteken a gárda is ott lesz a felvonuláson (Alternatív Energia)
A Magyar Gárda részvétele és a Jobbik akciói miatt már most feszült a légkör Kerepesen, ahol ugyan a békés egymás mellett élésért tartanak felvonulást, mégis cigányellenes a hangulat. A politika egyébként elítéli a felelemkeltő megnyilvánulásokat, bár a Fidesz képviselői gyakran mutatkoznak együtt a gárdistákkal. A Jobbik megsértődött a köztársasági elnökre, aki elutasította a párt vezetőivel való…
dec. 13
5:36
Hatalmas nyomás alatt vannak az MSZP képviselői (Alternatív Energia)
Megszavazzák az MSZP-s képviselők az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, de többen tartanak attól, hogy az SZDSZ vezette minisztérium a jogszabályhoz készülő végrehajtási utasításokkal átveri őket. Erre is utalhat Szili Katalin házelnök levele, melyben a többi között azt is kérte, hozzák nyilvánosságra ezeket a szabályokat. Karsai József lapunknak azt mondta, ha megvezetik őket, kilép…
dec. 13
5:39
Társadalmi nyomás nélkül virágzik a korrupció (Infostart)
Bár Magyarország uniós összehasonlításban csak közepesen korrupt, a magyar gazdaság versenyképességét és az ország megítélését jelentősen rontja a politikai és gazdasági élet összefonódásából adódó korrupció - derült ki a Transparency International által készített tanulmányból. Hack Péter egyetemi tanár szerint társadalmi nyomás nélkül nem is változik a helyzet.
dec. 13
5:40
A bizottság is elítéli a Gárdát (HírExtra)
Nemcsak Balog Zoltán bizottsági elnök maga, hanem az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága ítélte el szerdai ülésén közös állásfoglalásban a Magyar Gárda etnikai alapú, gyűlöletkeltő megnyilvánulásait - közölte Teleki László, a bizottság szocialista tagja szerdán az MTI-vel.
dec. 13
5:41
Már készülnek a népszavazás eredményét magyarázó forgatókönyvek a Fideszben (Alternatív Energia)
Orbán Viktor is csatasorba áll, ha Sólyom László kiírja a népszavazást - értesült lapunk fideszes körökből. Állítólag a pártelnök nagyon fontosnak tartja, hogy Tarlós István mellett ő is beszálljon a kampányba, hiszen tudja, számára a legfontosabb a siker. Az esetleges fiaskó ugyanis újra felerősítheti az Orbán távozását követelők hagját a Fideszben.
dec. 13
5:52
Most akkor békés séta, cigányellenes tüntetés vagy szélsőjobbos erőfitogatatás? (Alternatív Energia)
Nem tudjuk, pedig két nappal az előre is nagy vihart kavaró tüntetés - vagy békés séta, nézőpont kérdése - előtt érkezünk Kerepesre, hogy kiderítsük. Az egyik lakos örömmel fogad minket a kapuban, nevét nem szeretné újságban olvasni, azért elmondja: probléma az van, de őt és két gyerekét - akik korábban a helyi általános iskolába jártak - sosem érte atrocitás. Hozzáteszi: a felvonulás biztosan nem…
dec. 13
6:43
A hűségkártyákat is vizsgálhatja az APEH (Infostart)
Akár a kereskedelmi láncok vásárlócsalogató hűségkártyáiról is adatot gyűjthet az APEH. Ha egy magánszemély ellen vagyonosodási vizsgálat folyik, akkor az adóhatóságnak a törvények szerint joga van bekérni a kereskedőtől a gyanús költségek igazolását.
dec. 13
6:43
Elsőként szeretné jóváhagyni (HírExtra)
Magyarország elsőként szeretné jóváhagyni az uniós reformszerződést, ezért a kormány pénteken az Országgyűlés elé terjeszti a dokumentumot - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán Budapesten.
dec. 13
6:56
Elárverezik a támogatásokat (HírExtra)
Az állam évek óta nemcsak jelentősen alátervezi az egyház által működtetett iskolák és szociális intézmények úgynevezett kiegészítő támogatását, hanem a zárszámadási törvény elfogadásakor rendre csak a "kiegészítő támogatás kiegészítőjét" adja meg, utalja át végül az egyházak számlájára - hangoztatta szerdán Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Veres András, szombathelyi megyéspüspök.
dec. 13
7:12
Gémesi: Együttműködés kell (HírExtra)
Számtalan kihívás jellemezte az idei évet, de abban egyetértés volt, hogy a konfliktusok ellenére együttműködésre és kiegyensúlyozott kapcsolatra kell törekedni a szomszédos országokkal - mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a második magyar-magyar kormányzati konzultáció után, szerdán Budapesten.
dec. 13
7:14
Navracsics: "A reform szót fegyverként használja a kormány" (Infostart)
Ami Magyarországon most történik, az nem reform, Európában ez sehol sem így történik - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője kiemelte: kampányszámlákat vezetne be a párt, hogy átláthatóbbá váljon a kampányfinanszírozás. Hozzátette: az ellenőrzést az Állami Számvevőszék szerepének megtartása mellett parlamenti bizottságokra bíznák.
dec. 13
7:20
Hiller: A kultúrpolitika megőrizte pozícióit (HírExtra)
Az oktatási és kulturális miniszter szerint az elmúlt másfél év azt bizonyította, hogy a kultúrpolitika az oktatásüggyel közös minisztériumi forma keretein belül is meg tudta őrizni pozícióit. Hiller István erről az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága előtt beszélt éves meghallgatásán szerdán Budapesten.
dec. 13
7:38
Exkluzív interjú Ungár Klárával (HírExtra)
November végén nevezték ki Ungár Klárát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) általános főigazgató-helyettesi posztjára. Akkor ez a tény nagy vihart kavart, sokan aggályosnak tartották, hogy a kisebbik koalíciós párt tagja került ilyen fontos pozícióba. Ungár Klárával beszélgetünk kinevezéséről, feladatairól és a reformról.
dec. 13
7:42
Vonják vissza az engedélyt! (HírExtra)
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) arra a kér a rendőrséget, hogy vonja vissza a péntekre meghirdetett Kerepesen tartandó felvonulásra kiadott engedélyt a Magyar Gárda rendezőként való szerepeltetése miatt - közölte Ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője szerdán az MTI-vel.
dec. 13
7:47
Demszky az épületekről (HírExtra)
A Lánchíd 19 Design Hotel, a lágymányosi Infopark "D" épülete és a New York Palota rehabilitációja nyerte el a Budapest Építészeti Nívódíja 2007 pályázaton a legkiemelkedőbb új és felújított épületeknek járó címet az idén.
dec. 13
7:53
Elfogadták az ütemtervet (HírExtra)
Elfogadta a BKV-menetrend felülvizsgálatának ütemtervét, a cég által beterjesztett egységes kritériumrendszer szempontjainak a figyelembevételével, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága szerda délutáni rendkívüli ülésén.
dec. 13
7:54
A fideszes önkormányzati vezetőknek elég a jó szó? (Alternatív Energia)
A sikeres fideszes önkormányzati vezetőknek is szép szavakkal és egy elnöki köszönetnyilvánítással kell beérniük - írta csütörtökön a Népszabadság. A lap információi szerint ugyanis Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy kedden keltezett levélben arra szólította fel a Fidesz- és a KDNP-színekben megválasztott polgármestereket, alpolgármestereket, megyei közgyűlési elnököket és alelnököket, hogy az…
dec. 13
8:26
Tárgyalnak a miniszterek a gyógyszergyártókkal (Alternatív Energia)
Tárgyalóasztalhoz ülnek ma a hazai gyógyszerpiac meghatározó szereplői és a kormány tagjai - közölte csütörtöki számában a Napi gazdaság. A lap úgy tudja, hogy a pénzügyi, a gazdasági és az egészségügyi tárca vezetője lesz jelen a megbeszélésen.
dec. 13
8:53
A Fidesznek már van kampányterve (Alternatív Energia)
Olcsó, békés jellegű, de profi népszavazási kampányra készül a Fidesz - írta csütörtökön a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy Orbán Viktor pártelnök várhatóan csak márciustól száll be teljes erővel a háromkérdéses népszavazás "küzdelmeibe".
dec. 13
9:02
Éles kritikák: "Magyarország a verbális polgárháború állapotában van" (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének munkatársa, Oberfrank Ferenc szerint az egészségbiztosítási törvénytervezet jelentősen növelné a társadalmi különbségeket. Bogár László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense kiemelte: állatorvosi ló az egészségbiztosítási törvény másfél éves folyamata. Botos Jósef, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára úgy vélekedett,…
dec. 13
9:03
Olcsó, békés kampány (HírExtra)
Olcsó, békés jellegű, de profi népszavazási kampányra készül a Fidesz. Orbán Viktor pártelnök várhatóan csak márciustól száll be teljes erővel a háromkérdéses népszavazás "küzdelmeibe". A Népszava ugyanakkor fideszes körökből úgy értesült, hogy Orbán Viktor is "csatasorba áll", ha Sólyom László köztársasági elnök kiírja a népszavazást.
dec. 13
9:14
Nem amőbázik tovább (HírExtra)
Hamarosan a Baja Ferenchez köthető kapcsolat.hu oldalra költözhet át Gyurcsány Ferenc internetes naplója. Egyesek szerint újszerű szocialista médiahasználatról van szó, mások gesztuspolitizálásról beszélnek. Ha a blog költözik, az Amőba végleg elbukott - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
dec. 13
9:38
Nem játék (HírExtra)
Az évi húszmilliárd forintosra becsült magyar játékpiac bevételének tetemes része ezekben a napokban áramlik a boltok, kereskedők kasszájába. Főként a gyerekeknek, de valljuk meg: önmagunknak is veszünk ilyenkor valamilyen játékot, - persze kinek-kinek az életkorához, érdeklődéséhez illőt. Játszani mindenki tud - de jól játszani, jó játékokkal már nem adatik meg bárkinek.
dec. 13
9:47
Kákosy emlékkiállítás (HírExtra)
A Szépművészeti Múzeum két kamara-kiállítással emlékezik Kákosy Lászlóra, a magyar egyiptológia egyik legkiemelkedőbb alakjára: az Antik Gyűjtemény tárlata február végéig, az Egyiptomi Gyűjteményé pedig március végéig látható - tájékoztatta a múzeum kommunikációs osztálya az MTI-t.
dec. 13
9:52
Rossz Gyurcsány-MSZP viszony (HírExtra)
A szocialista párt elemi érdeke, hogy szorosabb együttműködés legyen Gyurcsány Ferenc és az MSZP között a következő időszakban, így nagyobb az esély, hogy a párt visszaszerezze hitelét és választóit - nyilatkozta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a 168 óra című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban.
dec. 13
9:58
Juhász Ferenc: másként, mint eddig (Alternatív Energia)
A szocialista párt elemi érdeke, hogy szorosabb együttműködés legyen Gyurcsány Ferenc és az MSZP között a következő időszakban, így nagyobb az esély, hogy a párt visszaszerezze hitelét és választóit - nyilatkozta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a 168 óra című hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban.
dec. 13
10:20
Hevesben 113 millió forintot kap az egészségügy az SZDSZ tájékoztatása szerint (Alternatív Energia)
Heves megye 6 egészségügyi intézménye összesen 113 millió forintot kap az egészségügyi reform nyomán keletkezett megtakarításokból - tájékoztatta csütörtökön a szaktárca döntéséről az SZDSZ megyei szervezetének alelnöke az MTI-t.
dec. 13
10:22
Orbán Viktor Brüsszelben (HírExtra)
Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, az Európai Néppárt alelnöke ma Brüsszelben részt vesz az Európai Néppárt elnöksége és az EPP állam- és kormányfőinek találkozóján. A lisszaboni szerződés aláírása alkalmával rendezett ünnepi ülésen a reformszerződés ratifikációja mellett a résztvevők megvitatják Nicolas Sarkozy francia elnök javaslatát a „Bölcsek Tanácsának” létrehozásáról.
dec. 13
10:28
Hétfőn a parlament elé kerül a Fidesz népszavazási kezdeményezése (Infostart)
Hétfőn, az év utolsó plenáris ülésén napirendre kerül a parlamentben Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseit elrendelő országgyűlési határozat - jelentette be Szili Katalin házelnök.
dec. 13
10:30
"Szemtelen és hazug SZDSZ" (HírExtra)
Szemtelen kampányba kezdett az egészségügy szétveréséért nagy részben felelős SZDSZ vidéken. Megyénként tartanak sajtótájékoztatókat, ahol bejelentik, hogy a helyi kórházak néhány tízmillió forintos összeget kaphatnak az egészségügyi reform „megtakarításaiból”.
dec. 13
10:38
Kiadták a győztes munkákat (HírExtra)
Megjelent a Magyar Public Relations Szövetség által az év elején meghirdetett vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility - CSR) pályázat győztes munkáit tartalmazó kiadvány.
dec. 13
10:48
Annyi a pulykapénznek (HírExtra)
A sikeres fideszes önkormányzati vezetőknek is szép szavakkal és egy elnöki köszönetnyilvánítással kell beérniük. Orbán Viktor levélben arra szólította fel a Fidesz-színekben megválasztott polgármestereket, hogy ne támogassanak önkormányzati vezetők jutalmazására vonatkozó javaslatokat.
dec. 13
11:01
Az állam 240 milliárd forinttal támogatja a felsőoktatási intézményeket (Infostart)
Csaknem 240 milliárd forintra emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézmények támogatása 2010-ig az oktatási tárca és a 29 érintett intézmény most aláírt megállapodása alapján.
dec. 13
11:03
Elutasították a beadványt (HírExtra)
Az OVB-nek a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit támadó hatodik beadványt is elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) - tájékoztatta a testület az MTI-t csütörtökön. A még kedden született végzésben a magánszemély felülvizsgálati kérelmét érdemi vizsgálat nélkül utasította el az LB.
dec. 13
11:08
Megállapodás a felsőoktatási intézményekkel (HírExtra)
Az állami fenntartású felsőoktatási intézmények támogatása 2010-re mintegy 240 milliárd forintra nő annak a hároméves megállapodásnak köszönhetően, amelyet Hiller István szakminiszter írt alá csütörtökön 29 alma mater rektorával a fővárosban.
dec. 13
11:15
Lemondott a hivatal vezetője (HírExtra)
Lemondott posztjáról Tömböly Tamás, a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Németh Éva, a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője.
dec. 13
11:17
Döntenek a népszavazásról (HírExtra)
Jövő hétfőn, az év utolsó plenáris ülésén napirendre kerül a parlamentben Fidesz népszavazási kezdeményezéseit elrendelő határozat - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után csütörtökön.
dec. 13
11:26
Cser-Palkovics András Kiss Péterhez megy (HírExtra)
Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő levele Kiss Péter kancelláriaminiszternek
dec. 13
11:29
Sietni kell a gázártámogatás igénylésével (Infostart)
Még az idén be kell nyújtani a jövő évi gázár-támogatási igényt, máskülönben januárra nem jár a kiegészítés - figyelmeztet a Magyar Gázipari Egyesülés igazgatója.
dec. 13
11:42
Aggodalmak a fogyatékos személyek ellátását végzők körében (HírExtra)
Az értelmi fogyatékossággal élő személyeket segítő, úgynevezett Támogató Szolgálatok tegnapelőtt Balassagyarmaton rendezték immáron harmadik országos találkozójukat, ahol több mint nyolcvan szolgálat képviseltette magát az ország különféle részeiből.
dec. 13
12:29
Tovább folyik a huzavona három fővárosi színház vezetőinek kinevezése körül (Infostart)
A közigazgatási hivatalhoz fordul a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, mivel jogsértőnek tartja, hogy a főpolgármester felfüggesztette a testület határozatát három fővárosi színigazgató kinevezéséről.
dec. 13
12:31
MSZP: kapcsolattartási támogatás a vajdasági és a kárpátaljai magyaroknak (Alternatív Energia)
A jövő évi költségvetésben 720 millió forint szerepel a kárpátaljai és a vajdasági magyaroknak az anyaország schengeni csatlakozása miatt megnövekedett kapcsolattartási költségei támogatására - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 13
12:31
Átlagosan 5 százalékos lesz az emelés jövőre (HírExtra)
Átlagosan 5 százalékkal, vagyis a tervezett inflációt meghaladó mértékben emelkednek a nyugdíjak jövőre - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter csütörtökön Egerben.
dec. 13
12:36
Támogatjuk Albániát (HírExtra)
Magyarorság támogatja, hogy Albániát a 2008-as romániai NATO-csúcstalálkozón a szövetség meghívja tagjai közé - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter, miután az albán védelmi miniszterrel találkozott csütörtökön Budapesten.
dec. 13
12:44
Minden út romákhoz vezet? (HírExtra)
A hétvégén Tatárszentgyörgyön masírozott a Magyar Gárda. A békésen lezajlott esemény után az ombudsmanok levélben határolódtak el a demonstrációtól, így tett Sólyom László köztársasági elnök is. Most újabb felvonulás készül Kerepesen. Tényleg cigányellenes tüntetés lesz? Franka Tibor polgármester szerint egyáltalán nem erről van szó.
dec. 13
12:47
Mégsem tüntet a Magyar Gárda Kerepesen? (HírExtra)
A korábbi elképzelésekkel ellentétben mégsem vesz részt a Magyar Gárda a Pest megyei Kerepesen péntekre szervezett cigányellenes megmozduláson. A nagyközség önkormányzata csütörtöki közleményében arra kért mindenkit, hogy jelenlétével ne akadályozza a civil kezdeményezést.
dec. 13
12:53
Bőhm András a közigazgatási hivatalhoz fordul a főpolgármester döntésével szemben (Alternatív Energia)
A közigazgatási hivatalhoz fordul Bőhm András (SZDSZ) a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, mivel jogsértőnek tartja Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester azon döntését, amellyel felfüggesztette annak a testületi határozatnak a végrehajtását, amellyel a múlt héten három színigazgatót több évre kineveztek.

Keresés