2007. december 13. csütörtök

dec. 13
5:34
Ítélet a sorozatgyilkos perében: disznók falták fel a holttesteket (Infostart)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a kanadai Robert Picktont, akit az észak-amerikai ország legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosának tartanak.
dec. 13
6:00
Évente több ezer embert visznek sírba a "gyilkos zsírok" (Infostart)
Magyarországon ezernél is több ember halálát lehetne elkerülni évente, ha kivonnák az élelmiszerekből a transzzsírokat - jelentette ki az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Szív Alapítvány elnöke. Nagy András hozzátette: a hidrogénezett növényi olajok tönkreteszik az ereket, szívinfarktust, érelzáródást okoznak. A New York-i éttermekből már kitiltották a transzzsírokat.
dec. 13
6:42
Ha gyereket akar, ne szedjen fel több kilót (Infostart)
A már eleve túlsúlyos nőknek jelentősen csökken az esélyük a teherbeesésre, ha súlyuk még tovább gyarapszik - derül ki egy kutatásból.
dec. 13
6:53
Borzalmas gyerekhalál: elevenen eltemetve (Infostart)
Kínában három gyerek halt meg, miközben jádekő után kutatott az ország északnyugati részén.
dec. 13
7:03
Senkinek sem kellett a lefejezett királyné ékszere (Infostart)
Nem kelt el egy londoni árverésen a korábban Marie Antoinette francia királyné tulajdonában lévő, gyöngyökből és gyémántokból készült nyakék.
dec. 13
7:09
Életeket ment az új helymeghatározó kütyü (Infostart)
Egy francia cég épületeken belül használható helymeghatározó berendezést fejlesztett ki, amely csökkenti a sűrű füstben dolgozó tűzoltókra leselkedő veszélyeket.
dec. 13
9:14
Egy gén segítségével változtatható a szexuális orientáció? (Vital)
tovább
dec. 13
9:22
Halálos baleset az Egér úton - képgaléria (Infostart)
Halálos kimenetelű baleset történt szerda este tíz óra körül Budapest XI. kerületében, az Egér úton.
dec. 13
9:44
Jótékonyságból meztelenkedett Paris Hilton - nézze meg! (Infostart)
Csak aranyfestéket viselt Paris Hilton, amikor a Bőséges Víz Alapítvány egyik forgatásán a szárazság által sújtott területek megsegítése érdekében kampányolt.
dec. 13
11:34
Új mobilok karácsonyra (Blikk)
Még mindig jó ötlet lehet karácsonyra mobilt ajándékozni
dec. 13
11:45
ORFK: ötmillió forint a nyomravezetőnek Csintalan Sándor megtámadása ügyében (Infostart)
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Bencze József országos rendőrfőkapitány a Csintalan Sándor elleni támadás ügyében.
dec. 13
11:45
Az egészségtelen életmód ellenére is ritkább a rák a skizofréneknél (Vital)
tovább
dec. 13
14:23
Hogyan válasszuk ki a megfelelő fenyőfát? (Blikk)
Itt a karácsony, itt az ideje beszerezni a karácsonyfánkat
dec. 13
15:34
Átadták az "Év Honlapja 2007" díjakat (Infostart)
Rekordszámú nevezés érkezett az idén az internetes szakma egyik legrangosabb pályázatára, a hat éve adományozott "Év honlapja" díjra. Az elismeréseket december 12-én osztották ki Budapesten.
dec. 13
16:41
Friss adatok a méhnyakrák elleni védőoltásról (Metropol)
A méhnyakrák és a nemi szervi szemölcsök elleni küzdelem legfrissebb kutatási eredményeiről számolt be Szőnyi György, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkára a csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
dec. 13
18:12
Hogyan válasszunk autósiskolát? (Blikk)
Sok csábító ajánlat között válogathatunk, ha jogosítványra vágyunk, legalábbis a hirdetések szerint. Jobb azonban, ha nem csak az árat tartjuk szem előtt, mert az sokszor csalóka
dec. 13
19:23
Megvan az eltűnt pénzespostás (Infostart)
Sopronban találták meg azt a postásnőt, aki november 28-án tűnt el Alsóőrsön, több százezer forinttal.
dec. 13
20:13
Rózsaszínben temetnek az ittas vezetők (Infostart)
"Amerika legkeményebb seriffje" úgy rendelkezett, hogy a felügyelete alá tartozó megyében az ittas vezetés miatt elítélteknek rózsaszín pólót kell hordaniuk, és nekik kell eltemetniük az alkoholizmus miatt elhunytakat.
dec. 13
20:30
Pert vesztett a szupermodell (Infostart)
Kártérítés fizetésére kötelezte a bíróság Jordant, amiért a modell jogszerűtlenül rúgta ki a másfél évig nála szolgáló dadát, mindezt ráadásul a televízió kamerái előtt.
dec. 13
20:41
Szülőhazáját bombázta a későbbi marketingguru (Infostart)
Nyolcvankét korában elhunyt John Hereford, aki Németországban született, de a második világháborúban részt vett az ország bombázásában, a háború után pedig kiemelkedően sikeres pályát futott be a szállodai szakmában.
dec. 13
21:02
Megmentette édesanyja életét az autista kisfiú (Infostart)
Az elmúlt évekhez hasonlóan a brit miniszterelnök felesége ismét kitüntetett tíz bátor kisgyermeket, akik saját korlátaikat átlépve olyan tetteket hajtottak végre, amelyek kiemelték őket társaik közül.
dec. 13
21:24
Modellvélemény George Bushról: "Nagyon jó srác" (Infostart)
A brit fővárosban népszerűsítette Lauren Bush, az ENSZ Világélelmezési Programjának jószolgálati nagykövete azt a táskát, amelynek megvásárlásával segíteni lehet a világ éhezőin. Az amerikai elnök unokahúgát ugyanakkor legalább annyit kérdezték a családjáról, mint a jótékonysági akcióról.
dec. 13
21:40
Kiült a mosoly az átültetett arcra (Infostart)
Másfél évig tartott, de ma már megerőltetés nélkül képes mosolyogni Isabelle Dinoire, akin a világon először hajtottak végre részleges arcátültetést. Az orvosok elégedettek, mert a francia nő állapota sokat javult a transzplantáció óta.

Keresés