A felnőttek számára is fontos a rendszeres mozgás. Nemcsak a közérzetet javítja, hanem segít a felesleges kilók ledolgozásában vagy éppen abban, hogy megelőzzük a gyarapodásunkat. Nem mindegy azonban, hogy hogyan fogunk bele a sportolásba.
Évtizedeken keresztül visszautasította az operációt egy férfi, akinek az arcát ma már szinte teljes egészében elfedi egy tumor. A Jehova tanúi vallási közösségébe tartozó portugál Jose Mestre hitbéli meggyőződése miatt nem engedi az operációt, most azonban brit orvosok egy új eljárással reményt kínálnak neki. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a cikk a nyugalom megzavarására alkalmas képeket és…
Nagy-Britanniában pénteken ismét fiatalkorúak ölték meg az egyik társukat. A fiú, miután leszúrták, vasárnap a kórházban belehalt a sérüléseibe. Londonban idén már több mint húsz gyermek lett gyilkosság áldozata.
Aki szappanoperákat néz vagy zsírban gazdag ételeket eszik, hamarabb leépül agyilag. Az agyi képességeink megőrzéséhez azonban nagyon fontos a sok szex és a keserűcsokoládé.
Az, hogy 2009-ben és 2010-ben kék, lila vagy piros ruhákban járnak-e világszerte az emberek, az délután dől el Budapesten, ahová 12 ország színmesterei jöttek el, hogy meghatározzák a két év múlva kapható divatholmik alapvető árnyalatait. Az Intercolor Nemzetközi Színbizottság először tartja ülését Magyarországon, ahol az adott szezon előtt két évvel meghatározzák a divatszíneket. „Ez önmagában…
Balesetet szenvedett hétfőn a büntetés-végrehajtás két szolgálati járműve, az egyik balesetben fogvatartottak és büntetés-végrehajtási dolgozók is megsérültek - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtóirodája.
Eltűnése előtt néhány nappal feltehetően egy használt személyautót vásárolt az alsóörsi postásnő, majd a járművet autószerelővel javíttatta. A rendőrség várja a gépkocsit eladó személy és a szerelő jelentkezését is - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hazatérnek Indiába, hogy elvetessék leánymagzataikat a Nagy-Britanniában élő indiai származású nők - derült ki egy vizsgálatból. Bár a szelektív abortusz Indiában is tilos, a szokás mégis általánosan elterjedt.
Nem volt hajlandó engedni, hogy fogyatékosnak nyilvánítsák az a kínai pincérnő, aki hátrafelé néző lábfejjel született. Vang Fang Csungcsingban született, és ma - 27 évesen - tökéletesen megtanult együtt élni a fogyatékosságával.
A jelek szerint már egyáltalán nem képes uralkodni magán Amy Winehouse. A sokféle függőségtől gyötört énekesnőt legutóbb az éjszaka közepén kapták lencsevégre, amint mezítláb, farmerban és melltartóban botorkált az utcán.