Közepesre vizsgázott a kormány, az MSZP nem segítette kellőképpen eligazodni az embereket a változásokban. Így értékelte Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a 2007-es évet. Az SZDSZ a kormányzás, a Fidesz pedig a rendszerváltozás legnehezebb évének tartja az ideit. Az MDF szerint ez az év a csalódások és az elvesztegetett lehetőségek éve volt.
Egynapos vagy járóbeteg ellátást nyújthatnak, vagy nappali kórházzá alakulhatnak a jövőben azok a kórházak, amelyek egyébként "nem élnék túl" a biztosítási reformfolyamatot. Az átalakítás megvalósíthatja azt a régi szakmai célt is, hogy ha lehetséges, a kórházak helyett szakrendelőkben lássák el a betegeket.
Míg a nyugati demokráciákban a kormányok a demokrácia működéséhez szükséges legjobb közösségi tulajdonságokat igyekeznek erősíteni az állampolgárokban, addig Magyarországon minden politikai korszakban más-más nemzetfogalommal "bombázták" a befolyásolható honpolgárokat. Ez a hagyomány a rendszerváltás után sem változott meg, a demokratikus alaptematika helyett sajátságos nemzeti tematikával…
A megnövekedett karácsonyi utasforgalom miatt módosított menetrend szerint közlekednek majd a vonatok - mondta az InfoRádiónak a MÁV-START Zrt. szóvivője. Balogh-Fazekas Anita hozzátette: a forgalmasabb vonalakon több kocsival járnak majd a szerelvények.
Újabb közműdíj-emelésekről dönt mai ülésén a fővárosi közgyűlés. Ha a testület elfogadja a javaslatokat, akkor januártól a vízdíj 8,8 százalékkal, a kéményseprési díj pedig 4,4 százalékkal drágul. Ugyancsak döntenek a távhődíjakról, ez esetben azonban a korábbinál kedvezőbbé váló számítási mód miatt itt költségcsökkenés várható jövőre. A jelenlegi 48-50 százalékos alapdíj-hődíj arány 35-65…
Buda irányába lezárták a közúti forgalom elől a budapesti Nagykörutat csütörtök hajnalban a József körút és a Baross utca sarjánál, egy vízvezeték meghibásodása miatt - mondta az InfoRádióban a Fővárosi Vízművek kommunikációs osztályvezető-helyettese.
A Hídépítő kiszállása miatt vagy az alagútépítést állítják le, ami jelentős csúszást okoz, vagy kihagyják a Fővám téri állomást, amin egyébként is több hónapos késésben van.
Rálőttek Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára; a hétvégi támadás következtében sérülés nem történt. Összeállítás a politikusok ellen elkövetett súlyosabb támadásokról a rendszerváltás óta.
A schengeni határnyitása alkalmából több határvárosban is ünnepségeket tartanak ma; Hegyeshalomban Gyurcsány Ferenc kormányfő, Esztergomban pedig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond ünnepi beszédet.
A BKV-tarifák jövő évi 13 százalékos emeléséről, a vízdíj 8,8 százalékos és a kéményseprési díj 4,4 százalékos emeléséről is dönt mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
A jövő évre tervezett 47 milliárd forintos hiány, a 4-es metró építésének egyre növekvő, s jelenleg már 511 milliárd forintos költsége és a nemrég konszolidált BKV-nál 99 milliárd forintra növekvő adósság miatt bírálta a fővárosi Fidesz és a KDNP frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján a városvezetést.
Nem jutott eredményre a főváros és a 4-es metrót építő Hídépítő, ezért utóbbi bejelentette: kiszáll a beruházásból - írta a csütörtöki Népszabadság. A lap információi szerint erre jutottak a felek a Főpolgármesteri Hivatalban szerdán befejeződött, zárt ajtók mögött tartott egyeztetéseken. A Népszabadság úgy tudja, a folytatásról még nincsen végleges döntés.
Tarlós István, a szociális népszavazási kampány irányítója a Magyar Nemzet csütörtöki számának nyilatkozva azt mondta, hogy felkészültek az SZDSZ-es hangadók gunyoros, fölényeskedő, pimasz, de agyoncsépelt stílusára, mint ahogy arra is, hogy megjelenik majd Ron Werber vagy valamelyik jeles tanítványa a szocialisták részéről, aki a mocskolódásra helyezi a hangsúlyt. A politikus azt mondta,…
Újbudán forronganak az indulatok egy tervezett iskolaeladás miatt. A Farkasréti Általános Iskola kerülne alapítványi kézbe a szocialista Molnár Gyula polgármester szándékai szerint, ám ezt mind a szülők, mind a helyi ellenzék próbálta megakadályozni. A kérdésben döntést hozó szerdai önkormányzati ülés után beszélgettünk Király Nórával, a Fidesz képviselőjével.
A Fideszre továbbra is kétszer annyian szavaznának, mint az MSZP-re – derül ki a Medián december elején, a HVG megbízásából készített felméréséből. A legnépszerűbb politikus Sólyom László, őt követi Kósa Lajos és Dávid Ibolya.
Többnyire erősen felhős, párás időre van kilátás. Helyenként tartósan megmarad a zúzmarás köd. Néhol hószállingózás, ónos szitálás is előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. Éjszaka -4, -9 csütörtökön napközben +1, -4 fok között alakul a hőmérséklet.
Torlódik a forgalom Budapest belvárosában, miután egy csőtörés miatt lezárták a Nagykörút Petőfi híd irányába vezető oldalának mindkét sávját a Bérkocsis utca és Baross utca között.
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény még nem érkezett meg a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz. Mivel a törvény kihirdetését sürgősséggel kérte az Országgyűlés, ezért az államfőnek a hivatalba érkezéstől számított öt napja van arra, hogy döntsön.
A schengeni határnyitása alkalmából több határvárosban is ünnepségeket tartanak ma; Hegyeshalomban Gyurcsány Ferenc kormányfő, Esztergomban pedig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond ünnepi beszédet.
Tarlós István, a szociális népszavazási kampány irányítója a Magyar Nemzet csütörtöki számának nyilatkozva azt mondta, hogy felkészültek az SZDSZ-es hangadók gunyoros, fölényeskedő, pimasz, de agyoncsépelt stílusára, mint ahogy arra is, hogy megjelenik majd Ron Werber vagy valamelyik jeles tanítványa a szocialisták részéről, aki a mocskolódásra helyezi a hangsúlyt.
Sikerült körülhatárolni a lángokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren, ahol szerda éjszaka gyulladt ki a Szamos Cipőgyár raktára. A kár az első becslések szerint másfél - kétmilliárd forint.
Laborc Sándor is szívesebben tanult volna a Yale-en vagy a Princetonon, de a nyolcvanas évek elején csak Moszkva volt a lehetőség. A Nemzetbiztonsági Hivatal frissen kinevezett főigazgatója ezt a Népszabadság csütörtöki számának nyilatkozva mondta azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék hevesen támadja "KGB-egyetemi" múltja miatt.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán informális találkozón vitatta meg a magyar gazdaság kilátásait - jelentette a kormányfőhöz közeli forrásra hivatkozva a Reuters.
A hőerőművek eddig veszendőbe menő hőenergiájának hasznosítására Louis Michaud kanadai gépészmérnök a fölös hővel működtethető légörvény-erőművet szabadalmaztatott. Terve megvalósításához a kanadai Ontarioban bejegyzett Kiválóságok Alapítvány nyújtott anyagi segítséget.
Ez történt idén. Minden napra jut egy hónap. Január a szilveszteri földrengéssel kezdődött. 4,1-es erejű földrengés volt a Pest megyei Gyömrőn szilveszter délutánján. Budapest több kerületében és Hatvan környékén is érezni lehetett a földmozgást. Elmozdultak a bútorok, több épület fala meg is repedt, de életveszélyessé egy sem vált és nem is sérült meg senki.
Nem szállt ki egyelőre a Hídépítő Zrt a metróépítésből, de az InfoRádió úgy tudja, hogy a BKV a közeljövőben felmondhatja a megbízási szerződést és új kivitelezőt keres a Fővám téri megálló megépítésére. Az ok: a cég tulajdonosai elismerték, hogy az állomást csak egy év késéssel tudják befejezni.
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni - tudatta csütörtökön a BKV, reagálva a Népszabadság információjára. A közlemény szerint a Népszabadságban tévedésen alapuló hírek jelentek meg a Fővám téri metróállomás építésével kapcsolatban. Szerdán ugyanis nem volt tárgyalás a főváros és a Hídépítő…
Az MDF levélben fordult Sólyom László köztársasági elnökhöz, hogy az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybírósághoz normakontrollra.A Magyar Demokrata Fórum szerint az érezhető szakmai és társadalmi ellenálláson túl, az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvény több ponton is ütközik a Magyar Köztársaság Alkotmányával.
Komoly torlódás alakult ki a budapesti Nagykörúton és környékén egy vízcső meghibásodása miatt csütörtökön reggel; a teljes helyreállítással legkorábban késő este végeznek a vízművek szakemberei.
Elhalasztotta a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és társainak másodfokú ítélethozatalát csütörtökön Budapesten.
Bár már szerdán is drámai mértéket öltött a légszennyezettség Magyarországon, csütörtökre a helyzet tovább romlott. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese szerint a levegő szennyezettsége már nemcsak a forgalmas helyeken haladja meg az egészségügyi határértéket, hanem több félreeső mérőállomáson is.
A rendőrség szerint a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy N. László és nem egy szerb háborús bűnös volt a móri mészáros. N. László idén nyáron a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkosságot követett el.
Csütörtökre virradóan újabb két ember halt meg a szerdai pakisztáni vonatbaleset sérültjei közül. Ennek ellenére nem nőtt, hanem csökkent a baleset halálos áldozatainak száma. A jelenlegi adatok szerint 35-en haltak meg a szerencsétlenségben. Korábban a vasúttársaság azt közölte, hogy 45-en vesztették életüket, a hadsereg pedig 50 halottról számolt be.
Európában Magyarországon fizetnek a legtöbb hálapénzt. Ez az összeg az egészségügyi reform hatására sem csökkent - írja a Népszabadság a Tárki és az Image Factory kutatása alapján.
Kétszer annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re, hogyha most vasárnap lennének a választások - derül ki a Medián a HVG megrendelésére készített felméréséből. A megkérdezettek válaszai alapján a két nagy párton kívül más nem jutna be a parlamentbe. Közben továbbra is Sólyom László köztársasági elnök a legnépszerűbb, míg Horváth Ágnes egészségügyi minisztert kedvelik a legkevesebben.
A hajléktalanok távol tartását célzó, a köztéri padokra szerelt karfát a társadalmi kirekesztés szimbólumának tartja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében embertelen megoldásnak nevezte a budapesti gyakorlatot.
Fesztiválokkal, túrával és tűzijátékkal készülnek a schengeni határnyitásra Nógrád megyében. A magyar és szlovák települések többnyire közösen szervezik a programokat. Nógrádban legalább hat helyen várják az érdeklődőket.
Elhalasztotta a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató és társainak másodfokú ítélethozatalát. A bírói testület nem jutott döntésre, ezért a másodfokú per folytatását január 10-ére halasztották.
A Hídépítő Zrt sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a Népszabadság csütörtök reggeli információját, amely szerint a cég kiszáll a 4-es metró építéséből. A lap azt írta, hogy a Hídépítő nem tudja határidőre befejezni a Fővám téri állomás megépítését. A BKV Zrt., mint megbízó viszont cáfolta, hogy a Hídépítő kivonul a beruházásából.
Éjfélkor megnyílnak az Ausztria, Szlovénia és Szlovákia felé vezető határok, mivel Magyarország is a Schengeni-övezet teljes jogú tagjává válik. Ez azt jelenti, hogy ezen az 1100 kilométer hosszú határszakaszon már nem fogja határőr megállítani az utazókat, hanem bárki ellenőrzés nélkül átmehet. A történelmi pillanatot az érintett határok nagy részén megünneplik.
Kedd este a Pallas Páholy Baráti Kör szervezésében Magyar György ügyvéd, és Szigeti Péter az OVB elnöke tartott előadást a népszavazási törvényről, arról a népszavazási hisztériáról, ami az elmúlt egy évben eluralkodott az országban.
A köztársasági elnök várhatóan december 27-ig dönt a hétfőn elfogadott egészségbiztosítási törvény sorsáról - mondta az InfoRádióban a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. Ha Sólyom László nem írja alá a jogszabálycsomagot, megfontolásra visszaküldheti azt az Országgyűlésnek vagy normakontrollt kérhet az Alkotmánybíróságtól.
Szili Katalin aláírta és az államfőnek megküldte az egészségbiztosítási törvényt - közölte Altorjai Anita, az országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
Az MDF frakciója a Fővárosi Közgyűlés 2007. december 20-i ülésén határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint 2008-tól csak olyan előterjesztések kerülhetnek a közgyűlés elé, amelyeket a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott időpontig megkapnak a képviselők. Ezalól kivételt képezhetnek az írásban megindokolt különlegesen sürgős esetek.
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni - tudatta csütörtökön a BKV, reagálva a Népszabadság információjára.
Senki sem marad ellátás nélkül az új egészségbiztosítási rendszerben, minden embernek joga van a megkülönböztetés nélküli gyógyuláshoz - mondta Vojnik Mária, az MSZP egészségpolitikusa frakciótársával, Tukacs István közösen tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.