2007. december 20. csütörtök

dec. 20
6:06
Kiborult a súlytöbblete miatt Lopez (Blikk)
Retteg attól, hogy bálna nagyságúra duzzad a teste
dec. 20
6:08
Edvin Marton szextitkai (Blikk)
A hegedűs viszonya a helyes fiúkhoz s lányokhoz
dec. 20
6:10
Élő adásban sírta el magát a VIVA tévé műsorvezetője (Blikk)
A beteg gyerekek miatt tört el a mécses
dec. 20
6:12
Kórházba szállították VV Leót (Blikk)
Egy gyerekkori, örökölt betegség vette le a lábáról
dec. 20
7:04
Kirabolták Bea asszonyt (Blikk)
BUDAPEST – Kisírt szemekkel várta Győzi (33) segítségét felesége tegnap este, miután egy üzletben ellopták a táskáját.
dec. 20
7:22
Újra gyilkolt a szabadult szabolcsi halálraítélt? (BorsOnline)
Kísértetfaluvá változott a szabolcs-szatmár megyei Tiszavid. Az 500 lelkes településen és vonzáskörzetében március óta három ember is rejtélyes körülmények közt eltűnt. Tegnapelőtt a rendőrség markológépekkel forgatta fel az egyik helybéli, húsz év után nemrég a börtönből szabadult férfi kertjét. Információink szerint holttesteket kerestek.
dec. 20
7:33
Leállt Leo mája (BorsOnline)
Az egykori Való Világ szereplője, Leo súlyos állapotban került kórházba. A mája teljesen leállt, az orvosok szerint életveszélyben volt. Már kezelik, de bármikor elvesztheti az öntudatát.
dec. 20
7:43
Egymillióért meztelenkedett újra Karsai Zita - fotókkal (BorsOnline)
Karsai Zita meztelenül spiccel. A táncosnő a Playboy kedvéért vált meg ruhadarabjaitól. A Bors információi szerint az egykori Megatáncos egymillió forintot kapott a nyuszis magazintól az exkluzív fotókért. Zita nagyon büszke a művészi képekre.
dec. 20
7:51
Markos, a transzvesztita (Blikk)
Markos György (61) saját tehetségkutató műsort szervezett magának
dec. 20
7:53
Beteg gyerekeknek vittek bejglit Norbiék (Blikk)
A Heim Pál Gyermekkórház túlsúlyos és cukorbeteg gyerekeit lepte meg a Schobert házaspár
dec. 20
7:54
Béres Szandi: hecckampány folyik ellenem! (BorsOnline)
Lead Béres Alexandra sietve hagyta el tegnap délelőtt a TV2 épületét. Már a Mokkában sem érezte jól magát, de végképp elvesztette a türelmét, amikor az Aktív stábja is Árpa Attilával való konfliktusáról kérdezte.
dec. 20
7:55
Nem osztogatom a pénzemet (Blikk)
Béla számít a arra, hogy kérni fognak tőle, de szerinte, ő nem a „Máltai Szeretetszolgálat”
dec. 20
8:05
Gyurcsányék vizsgálják a nyugdjíasok adóztatását (BorsOnline)
A jelenlegi szintről 22-24 százalékra emelné az általános forgalmi adót mértékét az üzleti élet szereplőit tömörítő Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK), viszont 10 százalékkal csökkentenék a munkaadót terhelő társadalombiztosítási járulékot.
dec. 20
8:37
Tasnádi-ügy: Betegcserével hamisítható meg a lelet (BorsOnline)
Nehéz dolga lesz a Fővárosi Nyomozó Ügyészségnek, mire bizonyítja, hogy vesztegetés történt Tasnádi Péter elmeszakértői véleményeinek elkészülése során. Egyelőre gyanúsítottja sincs az ügynek. Lapunk szakértők segítségével vette sorra, vajon hol van mód arra, hogy egy szakvéleményt vagy az azt megalapozó vizsgálati leleteket meghamisítsák.
dec. 20
9:09
Megfojtottak egy budapesti ügyintézőt (BorsOnline)
Ágyában találtak rá a rendőrök arra a férfire, akit kedden éjjel fojtottak meg otthonában. András valószínűleg ismerte gyilkosát és saját maga engedte be lakásába. Az elkövető igen gondos volt, távozáskor bezárta maga után az ajtót.
dec. 20
9:20
Lilly Allen babát vár! (Habostorta)
Még csak szeptember óta tart a fiatal énekesnő románca a Chemical Brothers emberével, máris gyermekvállalásra adták a fejüket
dec. 20
9:24
Alexandra nem állt szóba Árpával (Blikk)
BUDAPEST – Kitiltatta Béres Alexandra (32) a Mokka stúdiójából Árpa Attilát (36) tegnap reggel, amíg vele interjút készítettek. A nagy fogyás sztáredzőjét három héttel ezelőtt vérig sértette a műsorvezető, és nem akart újabb feszültséget kelteni. Szandra szerint Árpa nem volt vele úriember, folyamatosan a szavába vágott, támadta őt. Árpának másfél hét alatt ez a második balhéja a csatornánál,…
dec. 20
9:37
Belőttek Hillerék hálószobájába (BorsOnline)
Ismeretlenek belőttek egy 8mm-es Parabellummal Hiller István MSZP alelnök Vi. kerületi lakásának hálószobájába napokkal ezelőtt – értesült a netnap.hu. Senki nem volt otthon a két lövés eldördülésekor, így nem sérült meg senki.
dec. 20
9:37
Ez történt december 20-án (Habostorta)
Edison bemutatta az izzólámpáját, "Erős" Louis elbánt négy lóval, megnyiották egy napra a berlini falat, ünnepel Patti Smith...
dec. 20
9:53
A nap képe - Jacko, a Thriller (Habostorta)
Exkluzív képgaléria az emberről, akit már csak a tapaszok tartanak össze
dec. 20
9:53
Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor az év sportolója (BorsOnline)
Dugig megtelt a Kongresszusi Központ. Élsportolók, nagy bajnokok, edzők és vezetők ünnepeltek együtt, hiszen immáron 50 esztendeje, hogy minden évben megválasztják az Év Sportolóját a sportújságírók szavazatai alapján. Idén természetesen ismét szoros volt a befutó, a vendégek többsége az ünnepség kezdetéig nem is tudta, kit illet az első hely, a hatalmas elismerés.
dec. 20
10:09
Rossz kérdést tettek fel a Pókerarc szuperdöntőjében (BorsOnline)
Hibás kérdésre nyomkodták a gombokat a Pókerarc szuperdöntősei. Az RTL Klub vetélkedőjének egyik feladványában ugyanis a rossz választ jelölték meg helyesként a műsor készítői. A kínos bakiért - ami egyébként nem befolyásolta a végeredményt - a műsor főszerkesztője tarthatja a hátát, már csak azért is, mert a téves feladat egyenesen tőle származik.
dec. 20
10:37
Csisztuék ajándékot gyűjtenek a rászorulóknak (BorsOnline)
A szeretet ünnepét várva, eszünkbe jutnak azok a gyerekek, akik nem élvezhetik az otthon melegét karácsonykor. Néhány hazai sztár útra kelt, hogy örömet szerezzenek a beteg vagy hátrányos helyzetű kicsiknek.
dec. 20
10:39
Űzze el a démonokat a leghosszabb éjszakán (BorsOnline)
Már az ősi ember is saját sorsát kutatta az égbolton. A két napéjegyenlőség különösen kiemelt helyet foglalt el a különböző népek rituáléiban. Holnap, december 21-én lesz itt a téli napforduló ideje, ekkor lesz legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. A hosszan tartó sötétség miatt számos hagyomány és varázslat kötődik ehhez a naphoz.
dec. 20
10:49
Macskafogó 2 - A sátán macskája (Habostorta)
Mától látható a mozikban az utóbbi idők leginkább várt hazai alkotása: a Macskafogó 2!
dec. 20
11:05
Évi 48 milliót kap a fociválogatott iránytásáért Bölöni László (BorsOnline)
Ismert, január 15-ig derül ki, marad-e Várhidi Péter a magyar válogatott dirigense, vagy mást neveznek ki a helyére. Legfrissebb értesüléseink szerint 2008-ban két találkozó erejéig Mészöly Géza, a Vasas trénere ül ideiglenes kapitányként a válogatott kispadjára. Később követi őt Bölöni László.
dec. 20
11:21
Hasselhoff végre megegyezett Pamelával (Habostorta)
David Hasselhoff megállapodott ex-feleségével, Pamela Bach-hal, közel két évvel azt követően, hogy jogilag szétválasztották őket
dec. 20
11:37
Orlando Bloom sokkolta szomszédjait (Habostorta)
Szén feketére festette Los Angeles-i villáját A Karib-tenger kalózainak sztárja, környezete nem kis megdöbbenésére
dec. 20
11:37
Erotikus naptárt készített a Big Brother egykori sztárja - fotókkal (BorsOnline)
Az angol Big Brother egykori sztárja, Aisleyne Horgan-Wallace megtalálta a lehető legjobb módszert arra, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban reflektorfényben maradjon. A 29 éves szépség egy ízlésesen elkészített, erotikus naptárral lepte meg rajongóit.
dec. 20
12:06
Szentté avatta Putyint egy orosz szekta (BorsOnline)
Vlagyimir Putyint különös tiszteletnek örvend egy oroszországi falucskában. A szekta tagok Szent Pál reinkarnációjának tartják az elnököt, és nem hajlandóak belenyugodni, hogy a szektát támadja az ortodox egyház, amely szerint nem hivők gyülekezetéről, hanem egy alaposan kitervelt pénzügyi csalásról van szó.
dec. 20
12:23
Napi deles - Macskafogó naná (Habostorta)
Tisztelettel adózunk a Macskafogó 2 bemutatójának napján az első darab örökzöldjeivel. Jó étvágyat az ebédhez!
dec. 20
12:51
Diana: A férjem merényletet tervez ellenem! (BorsOnline)
Egy Diana keze által írott levél a bizonyosság arra, hogy Charles herceg merényletet tervezett egykori felesége ellen. Az iromány – melyet a hercegnő a főkomornyikjának, Paul Burellnek címzett, egyszer már napvilágra került, ám akkor a trónörökösre vonatkozó részt kisatírozták. A bíróságnak tegnap bemutatott változatban azonban feketén-fehér ott van, hogy „a FÉRJEM autóbalesetnek álcázott…
dec. 20
13:08
Jolie cicije milliókat ér - fotókkal (BorsOnline)
Eddig soha nem látott, szexis, félmeztelen fotók kerültek elő Angelina Jolie-ról. A színésznő karrierje kezdetén előszeretettel mutogatta magát ruha nélkül, a képeket készítő fotós szerint Jolie nagyon bevállalós nő. A képek akkor szinte semmit, ma már milliókat érnek.
dec. 20
13:37
Ciki: rossz választ fogadtak el a Pókerarc szuperdöntőjében (Habostorta)
Hiába nyomkodták a gombokat jól, hibás választ fogadott el helyesként a gép a Pókerarc szuperdöntőjén
dec. 20
13:37
„Mellimplantátumot” tetetett a lábszárába egy férfi – bizarr fotóval (BorsOnline)
Új nő, új mell, talán így summázhatnánk azt az esetet melynek lényege, hogy egy pasi a lábszárára tetováltatott nő kebleit nagyobbítatta meg…
dec. 20
14:06
Meleg producerhez megy feleségül Britney (BorsOnline)
Zajlik az élet Britney Spears háza táján. Az énekesnő ugyanis bejelentette, hogy harmadszorra is férjhez megy, választottja egy producer, aki állítólag meleg.
dec. 20
14:23
Diana: A férjem merényletet tervez ellenem! (Habostorta)
Tovább bonyolódik a Diana-ügy: egy a hercegnő által írt levél a bizonyosság arra, hogy Charles herceg merényletet tervezett egykori felesége ellen
dec. 20
14:34
Bobby Brown visszatér? (Habostorta)
Bobby Brown rendületlenül hisz saját visszatérésében, amit most egy tehetségkutató verseny sikerétől remél
dec. 20
15:07
Bevonták Hamilton a jogsiját (BorsOnline)
Lewis Hamilton jogosítványát egy hónapra bevonta a francia rendőrség, miután a Forma-1-es vb második helyezettje 196 km/h-val száguldott Laon közelében. A közúti sebességcsúcsot mégsem ő tartja a pilóták között, sőt, a szabályszegők top 3-as listájára se fért fel.
dec. 20
15:40
Női "praktika": széfben akart pizzát melegíteni (BorsOnline)
Szakembert kellett hívni egy új-zélandi hotelbe, mert az egyik vendég a széfben próbálta felmelegíteni a pizzáját. A nő összevissza nyomogatta a gombokat, hogy beállítsa az időzítőt, a végén azonban nem tudta kivenni az ételt.
dec. 20
15:45
Kutyáival karácsonyozik Medveczky Ilona (Blikk)
Magányosan ünnepli a szentestét Medveczky Ilona. A díva a juj.hu riporterének elárulta: valószínűleg négy kutyájával tölti a karácsonyt, sőt még ajándékot sem vesz senkinek.
dec. 20
16:07
Lecsukták a Pókembert (BorsOnline)
Rács mögé dugták a Pókembert. Alain Robert már több mint hetven épületet megmászott különösebb sérülések nélkül, ezúttal azonban nem volt szerencséje. A 45 éves francia éppen egy húsz emeletes londoni irodaház meghódításának örvendezett, amikor lecsaptak rá a rend marcona őrei.
dec. 20
16:23
Federline falja a nőket? (Habostorta)
Britney Spears ex-férje, Kevin Federline nagykanállal eszi az életet és a nőket: legújabb románca épphogy elkezdődött, máris véget ért
dec. 20
16:39
Disznó nagyságúra hízott Cher egykoron vékonyka lánya - fotókkal (BorsOnline)
Mint Hollywood egyik legtöbbet plasztikázott dívájának lánya, Chastity Bono évekkel ezelőtt elhatározta, hogy ő biztosan másképp fog a testéhez viszonyulni, mint az édesanyja, Cher. Chastity elhatározása be is jött, és az élet furcsa fintoraként, a saját testével örökké elégedetlen énekesnő, most kénytelen megtanulni együtt élni disznó nagyságúra hízott lánya súlyproblémáival.
dec. 20
16:50
Foxx alaposan megünnepli 40. születésnapját (Habostorta)
Az Oscar-díjas Jamie Foxx péntekre kibérelte a Las Vegas-i Jet éjszakai klubot, hogy barátaival megünnepelje 40. születésnapját
dec. 20
17:06
Majdnem megfagytak a gyerekek az autóban, míg a papa kaszinózott (BorsOnline)
Röpködtek a mínuszok, miközben három gyerek (1, 3 és 5 éves) egy furgonban ücsörgött Eszék központjában. A papa nem zavartatta magát, hiszen meleg szobában volt és közben kártyázott.
dec. 20
17:22
Időjárás előrejelzés (Habostorta)
December 21., péntek reggel

Keresés