BUDAPEST – Egy amerikai rajongója szigetet, csillagot, repülőjegyeket és egymillió dolláros szerződést hozott Karda Beának (57), akinek még a kezét is élő adásban kérte meg. Az ATV Esti Frizbi című műsorának felvételén a csinos énekesnő azonban végig gyanakodott, hogy ezúttal mindez nem lehet valóság, hiszen ilyen férfi szerinte csak az álmokban létezik.
BUDAPEST – Színpadi szerepeit megtartja, de a Heti hetesben való részvételt lemondta Alföldi Róbert (40), aki 2008 júliusától a Nemzeti Színhát igazgatója lesz. A színész Jordán Tamást (64) váltja a poszton, aki öt éven keresztül volt az intézmény első embere.
BUDAPEST–CSANTAVÉR – Jobb helyre nem is kerülhetett volna a Csillag születik fődíja: a vajdasági Csantavéren elképesztő szegénységben élő Utasi Árpi nyerte meg a 12 millió forintot és az autót. A kis mesemondó elhatározta, új házat vesz szüleinek a rogyadozó vályog helyett.
BUDAPEST – Talán még sosem volt ilyen szomorú karácsonya Medveczky Ilonának (66), mint az idei. A revük ünnepelt dívája szíve szerint még fát sem állítana, hiszen nincs kit megajándékoznia, és ő sem vár senkitől meglepetést. A ma is roppant csinos művésznő nem szégyelli bevallani, hogy magányos, amióta elvitték tőle Richárdot, akivel 24 évig élt együtt. Ilona idén többször is próbálta felvenni a…
BUDAPEST – Ismét apa lesz Kiss Endi (37), a Hooligans dobosa. A rocker a Blikk kérdésére megerősítette a hírt, hogy kedvese, Vera babát vár. – Vera három hónapos terhes, a babát jövő nyár elejére várjuk – árulta el a dobos, aki hét és fél éve van együtt barátnőjével.