Éjfélkor Magyarország csatlakozott a schengeni övezethez, megszűnt az ellenőrzés a szlovák, az osztrák és a szlovén határon. A horvát, szerb, román és ukrán határszakaszokon ugyanakkor szigorodik az ellenőrzés, ám azt januártól már nem a határőrök végzik.
Ünnepélyes keretek között bontotta le a hegyeshalmi határnál az utolsó sorompót csütörtök este éjfélkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Göncz Kinga külügyminiszter és Takács Albert igazságügyi miniszter. A sorompó eltávolításának idején tűzijáték volt és az Örömóda szólt. Az ünnepséget meghívott vendégek, civilek és szabadnapos határőrök követték figyelemmel a helyszínen.
Határtalan örömmel köszöntötték pénteken nulla órakor a Vas megyei Pornóapátiban Magyarország teljes jogú schengeni csatlakozását. A rendezvényre csütörtökön este még egy jelképes ellenőrzési ponton keresztül engedték be a határkerületbe érkező vendégeket, akik az ott tartózkodás jogosságát egy "határszéli úti igazolvánnyal" bizonyíthatták, amit a szervezők a meghívókhoz mellékeltek.
Egy kettéhasított fa egyesítésével, majd a magyar és a szlovén nemzeti színű szalagok összekötésével ünnepelték több százan a schengeni övezethez való csatlakozást, a határok szabad átjárását csütörtökről péntekre virradó éjszaka Rédicsnél. Már este 11 óra előtt több százan gyűltek össze a Rédics-hosszúfalui (Dolga Vas) határátkelő szlovén oldalán, hogy ünnepeljenek. A határőrök közül volt, aki…
Két rossz közül remélhetőleg a kisebbiket választotta a főpolgármester, amikor úgy döntött, inkább lecserélik a 4-es metró Fővám téri állomását építő Hídépítő Zrt.-t és új kivitelezőt keresnek. A cég ugyanis egy éves csúszással tudná csak átadni a megállót, az időveszteség pedig az egész beruházást veszélyeztetné. A közgyűlési többség mindenesetre elfogadta a városvezetés beszámolóját a metró…
Aránytalanul soknak tartotta a rá hárított közfeladatokat, ezért információnk szerint kiszállt a kormányzati negyed projektjéből a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport. Ezzel akár jelentősen késhet a Nyugati pályaudvar szomszédságába tervezett beruházás, mivel a szerdára kidolgozott településrendezési szerződés tervezete szerint a Westend City Center második ütemét építő Pólus…
Nyugodt, építkező lesz a 2008-as év - ígérte tegnap a kormányfő. Gyurcsány Ferenc a 2007-es esztendőt értékelve kiemelte, hogy bár brutális nyomás nehezedett a kormányra és a kormánypárti képviselőkre, a koalíciós pártok frakcióiból senki nem lépett ki, a kabinet lényegében elérte, amit eltervezett.
Magyarország schengeni csatlakozása fontos állomás az európai egységesülés és a történelmi magyar nemzet belső kohéziójának megerősítése útján - mondta éjfél előtt néhány perccel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a schengeni határnyitó ünnepségen a hegyeshalmi autópálya határátkelőnél csütörtökről péntekre virradó éjjel.
Határtalan határ menti népünnepély köszöntötte a történelmi Abaúj egyesülését a schengeni határnyitáskor pénteken nulla órakor Tornyosnémetiben a közúti határátkelőn, amely ezen a napon viselte utoljára ezt az elnevezést. A határállomáson utoljára áthaladó autónak magyar rendszáma volt.
Az európai integráció egyik legfontosabb célja és egyben legnagyobb vívmánya a tagországok közötti szabad, határellenőrzések nélküli kapcsolattartás megteremtése: a schengeni övezethez most csatlakozó országok belépésével az európai egység e téren is minden korábbinál szélesebbé és érzékelhetőbbé válik - szögezte le az osztrák kancellár és a magyar miniszterelnök abban a közös nyilatkozatban,…
Nem célja az MSZP-nek, hogy minél későbbre tolja el a népszavazást. Politikai hidegháború van, egy kampány nem tenne jót az országnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szocialista frakció vezetője. Lendvai Ildikó szerint népszavazással nem lehet kormányt buktatni, és a költségvetés sem omlik össze, ha a referendum sikeres lesz.
Indítson vizsgálatot a kancellária az Ország Karácsonya rendezvény ügyében, amelyet szerinte "súlyos visszásságok és pazarlás" kísér - szorgalmazta Almássy Kornél MDF-es képviselő Budapesten, az esemény Kossuth téri helyszínén tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Mától Magyarország is a schengeni övezet tagja. Éjfélkor megszűnt az ellenőrzés a szlovák, az osztrák és a szlovén határon. A miniszterelnök szerint a következő generációknak már nem rándul görcsbe a gyomruk, ha egy határszakaszhoz közelednek. Gyurcsány Ferenc erről az előtt beszélt, hogy a külügyminiszterrel, és az igazságügyi tárca vezetőjével leemelte a hegyeshalmi határátkelőhely utolsó…
Évzáró-évértékelő összejövetelt hívott össze csütörtökön este az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) roma ügyekért felelős stratégiai főtanácsadója, Kállai Katalin. Az eseményen megjelent Kállai Ernő kisebbségi ombudsman és Bogyay Katalin, az OKM szakállamtitkára.
Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei - olvasható a Népszabadságban.
Az új egészségbiztosítási törvényben a társadalombiztosítás alapelvei megmaradnak, csakúgy mint a szolidaritás - hangsúlyozta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének írt levelében.
Jövőre átlagosan 13 százalékkal drágulnak a BKV-tarifák - erről a kormánypártiak szavazataival döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Rétvári Bence (KDNP) indítványára a résztvevők egyetértettek abban, hogy 3.250 forintért kismama-bérletet vezessenek be jövőre, a részletek kidolgozása után.
A karácsonyi vásárlási hajrá utolsó két hete hatalmas tumultust okozott a házhoz szállítással foglalkozó futárcégeknél - olvasható a Népszabadságban. Az ünnep előtti utolsó héten a csomagküldésre szóló megrendelések jócskán felülmúlták a várakozásokat, több cégnél kölcsönmunkásokat kellett keríteni, hogy győzzék a másfél-kétszeresére nőtt munkát.
Csaknem 47 milliárd forint hiányzik a jövő évre tervezett budapesti fejlesztések megvalósításához. A főváros vagyonának jelentős értékesítése nélkül a 2008. évi költségvetés nem tervezhető - áll jövő évi budapesti költségvetési koncepcióban, amelyet csütörtökön fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.
Lift nyomott agyon egy karbantartót csütörtök délután Pálhalmán a büntetés-végrehajtási intézetben.Az intézet egy pécsi céggel végeztette a karbantartási feladatokat a személyzet étkezdéjében lévő liftnél.
Határtalan határ menti népünnepély köszöntötte a történelmi Abaúj egyesülését a schengeni határnyitáskor pénteken nulla órakor Tornyosnémetiben a közúti határátkelőn, amely ezen a napon viselte utoljára ezt az elnevezést.
Aránytalanul soknak tartotta a rá hárított közfeladatokat, ezért kiszállt a kormányzati negyed projektjéből a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport - írta információkra hivatkozva a pénteki Népszava.
Egy kettéhasított fa egyesítésével, majd a magyar és a szlovén nemzeti színű szalagok összekötésével ünnepelték több százan a schengeni övezethez való csatlakozást, a határok szabad átjárását csütörtökről péntekre virradó éjszaka Rédicsnél.
Négyszáz lakásban nincs gáz, és így jó részükben fűtés sem Budakeszin csütörtök este óta, a Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Magyarország schengeni csatlakozása fontos állomás az európai egységesülés és a történelmi magyar nemzet belső kohéziójának megerősítése útján - mondta éjfél előtt néhány perccel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a schengeni határnyitó ünnepségen a hegyeshalmi autópálya határátkelőnél csütörtökről péntekre virradó éjjel.
Pénteken is folytatódnak a schengeni övezethez történő csatlakozás alkalmából rendezett ünnepségek; Budapesten és több vidéki helyszínen számos program várja az érdeklődőket.
A kormány nem pótolná az egészségügyi és felsőoktatási intézmények kieső bevételét 2009-től, ha egy népszavazás nyomán az Országgyűlés eltörölné a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Erről a pénzügyminiszter beszélt.
Pénteken is folytatódnak a schengeni övezethez történő csatlakozás alkalmából rendezett ünnepségek; Budapesten és több vidéki helyszínen számos program várja az érdeklődőket.
Az MDF üdvözli, hogy a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal pert indított a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulása, valamint az azt létrehozó hét kerület, így közvetve a parkolók üzemeltetésével megbízott Centrum Parkoló Kft. - ellen.
Aránytalanul soknak tartotta a rá hárított közfeladatokat, ezért kiszállt a kormányzati negyed projektjéből a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport - írta információkra hivatkozva a pénteki Népszava.
Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei - írta a pénteki Népszabadság. Az MSZP-s szimpátiatábor az idei év mélypontját jelentő 16 százalékra novemberben esett vissza, ám a csökkenés decemberben nem folytatódott.
Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei - írta a pénteki Népszabadság.
Amíg a korábbi évek végén valamennyi kórház kért gazdálkodási előleget az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP), az idén a 165 intézmény közül mindössze 52 nyújtotta be 11 milliárd forintot kitevő igényét a január elején esedékes bérek kifizetésére – közölte a Világgazdaság pénteken.
Négyszáz lakásban nincs gáz, és így jó részükben fűtés sem Budakeszin csütörtök este óta, a Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Kamionba rohant egy személyautó az M3-as autópályán Hajdúböszörmény térségében pénteken reggel, két román állampolgár megsérült - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője az MTI-vel.
Negyedszer próbálták eladni a miskolci ITC székházként ismert épületet, de még mindig keveset adnának érte a vevők - írta pénteki számában az Észak-Magyarország.
A kormányhoz és a szakminisztériumokhoz fordul felterjesztéssel a Borsod megyei önkormányzat a Tokaj-hegyaljai térség védelme érdekében - olvasható a pénteki Észak-Magyarországban.
Veres János szerint a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról rendezett népszavazás eredménye a költségvetést nem, csak a címzettek - orvosok, kórházak, felsőoktatási intézmények - gazdálkodását érintheti. A pénzügyminiszter elmondta: amennyiben a népszavazás eredményeként 2009 január elsejétől megszűnne valamelyik díj, az természetesen kiadás csökkenést jelent a lakosságnak, de…
Veres János szerint a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról rendezett népszavazás eredménye a költségvetést nem, csak a címzettek - orvosok, kórházak, felsőoktatási intézmények - gazdálkodását érintheti.
Belépett az MDF-be Keveházi Gábor balettművész és Dézsi Mihály egykori rendőr - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, ahol be is mutatta az új párttagokat. Két olyan emberrel erősödik az MDF, két olyan ember lép be tagjaink közé, akikkel nyilván eredményesebben tudunk dolgozni az ország helyzetének javításáért - mondta a frakcióvezető.…
Azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat csütörtökön elfogadta a szabályozási kerettervet, elhárult az akadály az elől, hogy december 29-én kihirdesse a KVI a kormányzati negyed felépítésére kiírt közbeszerzés nyertesét - nyilatkozta az MTI-nek Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője.
Belépett az MDF-be Keveházi Gábor balettművész és Dézsi Mihály egykori rendőr - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, ahol be is mutatta az új párttagokat. Két olyan emberrel erősödik az MDF, két olyan ember lép be tagjaink közé, akikkel nyilván eredményesebben tudunk dolgozni az ország helyzetének javításáért - mondta a frakcióvezető.
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amik a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus kijelentette: csütörtökre kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester nem csak hazudik, de elveszítette józan ítélőképességét…
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amelyek a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.