2022. december 6. kedd

dec. 6
0:12
Matolcsy György válságközeli helyzetről beszélt, Varga Mihály is reagált (Infostart)
A jegybank elnökét az Országgyűlés gazdasági bizottságában hallgatták meg, beszélt egyebek között a gazdaság állapotáról is. A kijelentésekre az ellenzéki képviselők mellett Varga Mihály is reagált. És a forint árfolyama is, a maga módján.
dec. 6
0:12
Orbán Viktor üzent a távozó Liu testvéreknek (Blikk)
Orbán Viktor a Facebook-oldalán kívánt sok sikert a Liu fivéreknek a folytatáshoz.
dec. 6
0:12
A Tropicana biztonsági őrei dulakodtak Jámbor Andrással (444.hu)
A lökdösődés után eljárás is indult, de azt az olvasók fantáziájára bízom, hogy ki ellen.
dec. 6
0:15
Most egy autó egyik kerekét nyelte el a föld, korábban egy nő alatt szakadt be az út Debrecenben (rtl.hu)
Vasárnap egy kocsi alatt, de korábban volt, hogy egy nő alatt szakadt be az útpadka Debrecenben. A városrészben élők szerint többször beomlott már a talaj, és többször jelezték az önkormányzatnak is, hogy gond van a környéken, ha sok eső esik a két éve átadott utcákban. A városvezetés a kivitelezővel keresi a hosszútávú megoldást.
dec. 6
0:16
Magyar Levente bejelentette: ukrán óvodákat, iskolákat épít újjá Magyarország (Infostart)
Az első óvoda már el is készült Kijev környékén.
dec. 6
0:19
Hétfőn se lehetett egyszerűen tankolni, ahol volt üzemanyag, hosszú sorokban kellett várakozni (rtl.hu)
Sok helyen ma is vadászni kellett üzemanyagra, ahol volt, ott hosszú sorokban vártak az autósok. A Magyar Ásványolaj-Szövetség főtitkára azonban úgy tudja, hamarosan javulhat a helyzet, mert sikerült kijavítani a Dunai Finomító műszaki hibáját. A MOL kérdésünkre óvatosabban fogalmazott. Azt írták, napi 24 órában dolgoznak a finomítóban, hogy a jele
dec. 6
0:20
Bajba kerültek a polgárőrök (Infostart)
Az üzemanyaghelyzet miatt az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arra kérte a polgárőröket, hogy ahol lehet, a járőrszolgálatot kerékpáron, lovon, vagy gyalogosan lássák el.
dec. 6
0:23
Bucsában mínusz tíz fok van és többször nincs áram, mint amennyiszer van – Ferencváros Bucsa testvérvárosaként segítene az ukránokon (rtl.hu)
Bucsában a kórházakat generátorral fűtik és többször nincs áram, mint amennyiszer van, erről beszélt a lerombolt ukrán város polgármestere a Híradónak. Egy napra utazott Budapestre. A 9. kerület polgármesterével tárgyalt arról, hogy Bucsa és Ferencváros testvérvárosok legyenek. A javaslatról csütörtökön döntenek.
dec. 6
0:24
Új minisztere lett Magyarországnak (Infostart)
Lantos Csaba energiaügyi tárcavezető letette az esküt a parlamentben.
dec. 6
0:27
„Fizessetek, gazdagok” – tüntetők vontak blokád alá egy budapesti kaszinót (rtl.hu)
A magyar népnek követelik a szűk elit számára megtermelt milliókat.
dec. 6
0:28
Leopardok a magyar utakon (Infostart)
A Magyar Honvédség (MH) 25. Klapka György Lövészdandárja Leopard 2A4HU vezetési gyakorlatot tart december 5–8. között a szomódi „B” gyakorlótéren – közölték a magyar fegyveres erők az MH közösségi oldalán.
dec. 6
0:31
Lassan az egész országban hiánycikk az üzemanyag – de meddig tarthat még az áldatlan helyzet? (rtl.hu)
Kígyózó sorok, lezárt töltőpisztolyok vagy egész kutak és versengés az üzemanyagért. A hiányt részben a százhalombattai üzemzavar okozza, jelentős részben azonban a hatósági ár miatt alakult ki, hiszen emiatt nem éri meg az import. Így sok helyen már piaci áron sem lehet üzemanyaghoz jutni.
dec. 6
0:32
Totyik Tamás: a pedagóguselbocsátások még nagyobb ellenállást szülnek (Infostart)
Ezerhez közelít azon pedagógusok száma, akik hétfőn nem veszik fel a munkát – mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
dec. 6
5:36
A héten tárgyalnak a rezsiköltségekről a III. kerületi orvosok az önkormányzattal (ATV)
Budapest III. kerületének 98 háziorvosa és fogorvosa nyilatkozatban jelezte az önkormányzatnak, hogy nem tudják kifizetni a megemelkedett rezsit. Az önkormányzat a héten tárgyal velük, de szerintük a támogatás kormányzati feladat lenne. Közben a kamara azonnali kompenzációt sürget az önkormányzatok és a kormány részéről, máskülönben szerintük a pra
dec. 6
6:00
Országszerte folytatódnak a tiltakozások az oktatás helyzete miatt (ATV)
Országszerte folytatódtak a tiltakozások a pedagógusok elbocsátása miatt. A múlt hét közepe óta már több mint 90 iskola dolgozói kezdtek munkabeszüntetésbe, ami több mint 900 tanárt jelent – közölte a Tanárok a Tanárokért Facebook-oldala. A Karinthy Frigyes Gimnázium hat kirúgott pedagógusát közben díszpolgári címmel és pénzbeli támogatással kártal
dec. 6
6:54
Az Országgyűlés is spórolt: 75 százalékkal kevesebb gázt fogyasztottak októberben (ATV)
Az Országgyűlés gázfogyasztása idén szeptemberben 8 százalékkal, októberben 75,3 százalékkal csökkent a tavalyi fogyasztáshoz képest - közölték a kérdésünkre, az átlaghőmérséklet pedig az előírt 18 fokos az Országgyűlés hivatali helységeiben.
dec. 6
6:54
Teljesen megbolondul az időjárás kedden (BorsOnline)
Hétfő estétől egy újabb mediterrán ciklon érinti térségünket, így egyre többfelé várható eső, zápor, majd nyugat felől többfelé süthet a nap.
dec. 6
7:00
Útinform: útlezárás, építési munkák – Mutatjuk, mire számíthat, ha autóba ül kedd reggel (Blikk)
Többfelé is útlezárás várható a mai napon, mutatjuk, mely utakat érdemes elkerülni.
dec. 6
7:06
Terítéken a vagyonnyilatkozatok ügye és a felsőoktatási törvény módosítása (Infostart)
Reggel kezdi keddi ülését az Országgyűlés. Megvitatnak egy újabb, az EU kérésének eleget tevő törvényjavaslatot.
dec. 6
7:06
Mol: beindult a pánikvásárlás a benzinkutakon, sokan készleteket halmoznak fel (SzMo)
Több helyen ugyanis napokkal ezelőtt elfogyott a hatósági áras üzemanyag, az autósok pedig felvásárolták a drágább típusokat is.
dec. 6
7:12
Vajon újabb drágulás jön? A szakértők elárulták, mire számítanak az ingatlanpiacon jövőre (Blikk)
Az ingatlanosok többsége a használt és az új építésű lakások árában is stagnálásra számít a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast közös novemberi felmérése szerint.
dec. 6
7:15
Megérkezett a kemény tél az ukrán csataterekre, de ki tudja jobban kihasználni? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 6
7:42
Szokatlan dolog lepi el a magyar utakat (Infostart)
Újabb terület, amire hatással van az ukrajnai háború.
dec. 6
7:42
A médiaszolgáltatásokkal összefüggő uniós rendelettervezetről tárgyalnak kedden a parlamentben (444.hu)
Vitáznak majd a törvényjavaslatról is, amely az Európai Bizottság kérésére módosítaná a képviselői vagyonnyilatkozati rendszert.
dec. 6
7:42
„Hány pedagógust fognak még kirúgni?” – ez volt az államtitkár válasza rá (SzMo)
Rétvári Bence államtitkár válaszolt a momentumos képviselő kérdésére, de nem lettünk tőle sokkal okosabbak.
dec. 6
7:48
Menekülnek az emberek, hétfőn is több mint hétezren érkeztek Ukrajnából (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4431-en léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 2941-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
dec. 6
7:54
Németh Szilárd feloszlatta a csepeli Fideszt (444.hu)
Nem volt velük jóban.
dec. 6
8:00
Fontos ügyekről tárgyal ma az Országgyűlés - terítékre kerül a vagyonnyilatkozatok ügye is (ATV)
Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló uniós jogszabályról alakíthatja ki álláspontját kedden az Országgyűlés, amely ismét napirendjére veszi a képviselői vagyonnyilatkozatok kérdését, a felsőoktatási törvény módosítását és az egészségügyi törvénycsomagot.
dec. 6
8:03
Uniós rendelettervezetről tárgyal az Országgyűlés (Demokrata)
Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló uniós jogszabályról alakíthatja ki álláspontját kedden a parlament.
dec. 6
8:24
Új Gripeneket venne a Magyar Honvédség (Infostart)
Legalábbis ez szerepel a tervekben, amelyeket a honvédelmi miniszter mutatott be.
dec. 6
8:30
Ezért nem lehet kevesebb Matolcsy 6 milliós fizetése - Navracsics Tibor ezzel indokolta válaszában (ATV)
„Ha ön azt kéri, hogy a jegybankelnök fizetését szállítsuk le, azzal az Európai Unió haragját vívnánk ki” - mondta a parlamentben a területfejlesztési és EU-s forrásokért felelős miniszter Szabó Tímeának.
dec. 6
8:42
Szijjártó egykori futsalos munkatársának cége százmilliókat kapott a külügyminisztériumtól (444.hu)
Szijjártó Péter és Benkő Szilárd, aki eredetileg hangszerkészítőként végzett a Zeneakadémián, korábban együtt fociztak a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatában. Benkő cége 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Külügyminisztérium háttérintézményétől.
dec. 6
8:48
Felfrissítik a Országgyűlési Őrség ruhatárát, több mint 177 millió forintot költenek rá (ATV)
A lista hosszú, és akad közötte néhány igen drága tétel is.
dec. 6
9:12
20 ezres jatt és 18 másodperces kézbesítés – házhozszállítás magyar módra (Infostart)
Reggel, délben és este is a pizza jut a legtöbbünk eszébe, ha melegétel-házhozszállításról van szó, az üzletekből pedig leginkább pékárut, tejet és vizet rendeltünk otthonra az elmúlt évben, és borravalót is rendszeresen adtunk.
dec. 6
9:18
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a holokausztot is (Infostart)
Az ELTE kutatói a vizsgálatok eredményeit egy honlapon is közzéteszik.
dec. 6
9:18
A magyarok 47 százaléka szerint Orbán politikája miatt nem kap Magyarország uniós forrásokat (ATV)
Az IDEA Intézet nyár végén végzett kutatása szerint a magyar társadalom 47 százaléka szerint Magyarország előbbre tartana az Európai Unióval való viszonyban, ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök. A megkérdezettek szerint a politikája miatt nem kapunk uniós forrásokat.
dec. 6
9:30
Rendkívüli bejelentést tett a kormány a kamatstopról (ATV)
Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter Magyarország Kormánya Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány kiterjeszti a kamatstopot a diákhitelekre is.
dec. 6
9:33
„Rosszcsont tanker” – krampuszok jártak a tankerületi központoknál (rtl.hu)
Mikulás-napi meglepetés.
dec. 6
9:42
Szakértő: egy egyedülálló nyugdíjas különösen tragikus helyzetbe kerülhet most (Infostart)
A nyugdíjasok számára nagy kihívást jelent idén a karácsony – mondta az InfoRádiónak a nyugdíjguru.hu alapítója. Farkas András nyugdíjszakértő hozzátette, minél kisebb összegű egy nyugdíj, annál nagyobb részét teszi ki az élelmiszer-vásárlás.
dec. 6
9:48
Megalakult a Budapesti Képviselők Csoportja a Parlamentben (ATV)
A hírt a Demokratikus Koalíció közölte kedd reggel egy sajtóközleményben. Mint írták, azért, hogy Budapest hatékonyabban hallassa a hangját az Országgyűlésben, a demokratikus ellenzék budapesti illetőségű képviselői egy közös budapesti képviselői csoportot hoznak létre a Parlamentben.
dec. 6
9:57
Felmérés: a magyarok szerint Orbán Viktor miatt nem kapunk uniós forrásokat (rtl.hu)
A magyarok majdnem fele szerint sokkal jobb lenne Magyarország viszonya az Európai Unióval, ha nem Orbán Viktor lenne a kormányfő. Ellenkező véleményen jóval kevesebben vannak.
dec. 6
10:06
Itt az újabb kamatstop, erről döntött a kormány (ATV)
A kabinet a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot.
dec. 6
10:18
Durvul a belviszály: Németh Szilárd feloszlatja a csepeli Fideszt (SzMo)
Úgy tűnik, végleg elmérgesedhetett a helyzet az országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd polgármester között.
dec. 6
10:27
Tállai András: Az ellenzék nem képes önálló bírálatra (Demokrata)
Matolcsy György a kormánytól független, bármikor véleményt mondhat a kormány gazdaságpolitikájáról – mondta az államtitkár az MSZP-s Vajda Zoltánnak a parlamentben.
dec. 6
10:30
Ennek örülhetünk, többfelé javult a levegőminőség (ATV)
Csökkent a szálló por miatti légszennyezettség az ország több pontján - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden közzétett adataiból.
dec. 6
10:36
Orbán bomlasztó és konfliktuskereső – ez a magyarok relatív többségének véleménye egy kutatás szerint (SzMo)
A magyarok majdnem fele úgy véli az IDEA felmérése szerint, hogy sokkal jobb lenne Magyarország viszonya az Európai Unióval, ha nem Orbán Viktor lenne a kormányfő.
dec. 6
10:48
Egyre több magyar kezd pánikvásárlásba, megrohamozták a benzinkutakat (ATV)
Bár megjavították a Mol százhalombattai finomítóját, azonban amíg a jelenlegi ütemben pörög Magyarországon a pánikvásárlás, addig elképzelhetetlen, hogy a kutaknál javulni fog a helyzet.
dec. 6
10:54
Orbán Viktor megmutatta: így indult számára Szent Miklós napja (BorsOnline)
Friss bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán a miniszterelnök.
dec. 6
11:00
Franciaország és Németország mentőövet dobhat Orbán Viktornak az Eu-ban (Blikk)
Az EU nagyágyúi azt szeretnék, ha Brüsszel kíméletesebben értékelné Magyarország korrupciós ügyekben elért eredményeit. Macron francia elnök és Scholz német kancellár segítő kezet nyújtanak a magyar kormánynak a Brüsszellel a jogállamiság megsértése miatt folytatott vitában.
dec. 6
11:00
Direkt36: 280 millió forinttal támogatta meg a külügyminisztérium Szijjártó Péter egykori futsalos munkatársának cégét (SzMo)
Ők cserébe négy munkahely megtartását vállalták a járvány alatt.

Keresés