Az életműdíjas séf szerint a következő hónapokban dől el, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet hogyan alakítja át itthon a felső és középkategóriás vendéglátást.
Idén nem húznak előzetes központi ponthatárokat azon a negyven népszerű szakon, amelyeken eddig csak a viszonylag magas pontszámú jelentkezők szerezhettek állami ösztöndíjas helyet. Vannak viszont „keretszámok”: a jelentkezők megnézhetik, hogy a különböző képzési területeken összesen hány államilag támogatott hely van.
Az önkormányzat pénzügyi helyzetétől és anyagi mozgásterétől is függ, hogy az óvodai étkezési díj, valamint az iskolai étkezés ára hogyan változik idén.
Szerdán hajnalban megkezdték a Paksi Atomerőmű 1. blokkjához tartozó villamos berendezés szénkeféjének cseréjét – közölte az Országos Atomenergiai Hivatal.
A magyaroknak jó a válságálló képességük – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán este Budapesten, a Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi nagyköveteket fogadva.
A Viszkisként elhíresült Ambrus Attila álmodni sem mert arról a rácsok mögött, hogy egyszer saját családja lehet. Aztán megismerte a feleségét, majd négy évvel ezelőtt megszületett a kislányuk, Anna. Bár a keramikus a kora miatt nem akart újabb gyermeket vállalni, mégis megfogant a kisfia, aki nemrég lett egyéves.
Tóth Andit lelkileg nagyon megviselte az új sorozata forgatása, mert a felvétel épp egy nagyon sűrű nyári időszakra esett, emellett a karaktere megformálása is nagyon nehéz volt érzelmileg,
Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak 2022-ben sem sikerült gyarapítaniuk tagjaik megtakarításait: mínuszban zártak, átlagosan 5-8 százalékos mértékben. Idehaza közel 1 millió 100 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tag van. Közülük azok könyvelhetnek el kisebb veszteséget, akiknek a legkevésbé kockázatos a portfóliójuk.
Időközi polgármester-választás lesz vasárnap Jászberényben, ahol a Fidesz 2019-ben az egyik legcsúfosabb vereségét szenvedte el. A kormánypárt most egy újabb orvosjelöltet indít, az ellenzéki összefogásból kiesett az árulónak kikiáltott DK, és amúgy is úgy gondolják: a pártok nem hoznak, inkább visznek.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint a szakdolgozók nem kapták meg a kormány által ígért béremelést. Az orvosok azonban igen, emiatt pedig a bérarányuk – ahogy a szövetség fogalmazott – távolabbra került mint valaha, a szakdolgozók most csak ötödannyit keresnek, mint az orvosok.
A magyar kormány 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a beruházásra, amely a külügyminisztérium közlése szerint továbbra is gyors ütemben halad.
Ambrus Attila nem gondolta volna a börtönben, hogy családja lesz egyszer, azonban feleségével már két gyermekük is született. Most pedig elárulta a Blikknek, hogyan neveli őket.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Míg a 300 ezer forint feletti nyugdíjjal rendelkezők minimum plusz 45 ezer forinttal számolhatnak. Ezzel tovább nő a szakadék nyugdíjas és nyugdíjas között.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kiszabható legmagasabb, csaknem 70 millió forint bírságot szabott ki az Elf Bar terméket árusító szlovákiai webáruházra, mert jogellenesen hirdetett elektronikus cigarettákat a magyar fogyasztóknak - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Sokféleképpen rontja az infláció a magyarok hitelfelvételi képességét és hitelezhetőségét: hiába nőnek például a nominális bérek, a felvehető hitelösszeg bizonyos esetekben a harmadával kisebb most, mint a jegybanki kamatemelések előtt írja elemzésében a Portfolio.
A Korrupcióellenes Munkacsoport idei első ülésén az állami szervek és a civil szektor delegáltjai elfogadták a testület ügyrendjét, és kijelölték a 2022-es éves jelentés előkészítéséért felelős öt almunkacsoportot - közölte az Integritás Hatóság az MTI-vel szerdán.
2022 novemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 691 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön az
Szabó Márton próbaideje tavaly december 31-én járt volna le, de egy december 19-én írt levélben a tankerület közölte vele, hogy december 30-án megszűnik a jogviszonya.
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.
Ha Brüsszel utal, visszamenőleg kapnak béremelést a pedagógusok. Ha az Európai Bizottság hivatalosan kéri, visszahívják az egyetemi kuratóriumok éléről a Fidesz-politikusokat, kormánytagokat.
Abban a formában, ahogy elnyertük a rendezést, nem tudjuk vállalni – mondta a 2024-es magyar-osztrák-svájci rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságról a Nemzeti Sportnak Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke.
Az idei év első tíz napjában már 3400 határsértőt és 30 embercsempészt fogtak el a magyar hatóságok a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának ismertetése szerint.
Széttörhetnek az IKEA a 2105-ös és azelőtti gyártási dátumbélyegzővel ellátott LETTAN tükrökhöz adott fali szerelvények, ezért azt cég azt javasolja, hogy a vásárlók rendeljenek ingyenes csere alkatrészeket.
Az Európai Bizottság azért döntött úgy, hogy kizárja a magyar alapítványi fenntartású egyetemeket az Erasmus-programból, mert kritizálják, hogy fideszes politikusok vannak a kuratóriumban, a hírek szerint jelezték is a magyar kormány felé ezt.
Nyomozást indítottak a kínai hatóságok a Debrecenben akkumulátorfólia-gyárat építő Semcorp Advanced Materials Group alapító-tulajdonosai ellen. Paul Xiaoming Lee és Tony Xiaohua Li házi őrizetbe került – adta hírül a 24.hu.
Az Európai Bizottság azután döntött úgy, hogy kizárja a magyar alapítványi fenntartású egyetemeket az Erasmus-programból, miután már novemberben kritizálták, hogy fideszes politikusok, miniszterek vannak a kuratóriumban, amit a hírek szerint jeleztek is a magyar kormány felé. Ha ez lenne a megállapodás ára, hajlandó-e a kormány visszahivni a kurató